2018. május 1., kedd

Lajta monitor múzeumhajó Dunaújvárosban


Már a hivatalos megnyitó előtt rengetegen voltak kíváncsiak a Lajta monitor múzeumhajóra, így nem csoda, hogy az ünnepi beszédek után kisebbfajta tumultus alakult ki, ugyanis a hajó korlátozott befogadóképessége miatt 25-30 fős csoportokat engedtek be, az előadás hossza pedig kb. 45 perc, ezalatt lehet bejárni a hajót, illetve a kísérőhajóban elhelyezett kiállítást is meg lehet tekinteni. A Hadtörténeti Múzeum munkatársai rendkívül profi előadással magyarázzák el a hajó minden egyes szegletében, hogy mi mindent kell tudni az amúgy elég hánytatott sorsú Lajtáról. Akit csak egy kicsikét is érdekel a a téma, ki ne hagyja a lehetőséget, május 5-én 17 órakor zár a dunaújvárosi állomás, addig minden nap 9-től 17 óráig várják a látogatókat, az utolsó csoportot 16 órakor engedik fel, érdemes nem az utolsó pillanatra hagyni a látogatást!

További információ: Lajta mozgásban - Dunaújváros

Részlet a hajó történetéből:
"1921-ben az egykori S.M.S. LEITHA csupasz hajótestét egy budapesti folyamszabályozó cég megvásárolta és 1928-ra JÓZSEF LAJOS néven kavicsrakodó elevátorhajóvá építette át. A két világháború közt a Lágymányosi-öböl északi medencéjének feltöltésén dolgozott. 1949-ben törvényt hoztak a minden tíz dolgozónál többet foglalkoztató cégek államosításáról, ezért a hajót birtokló cégnek is a Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalatba (FOKA) kellett beolvadnia, ahol a Lajta az FK-201-es jelet kapta. A szocializmus éveiben részt vett Sztálinváros, a Paksi Atomerőmű, illetve az Óbudai Lakótelep építésében."



Megosztás:

0 megjegyzés: