Röviden összefoglalva: remek koncert volt. Ez pontosan abban az évben volt, amikor városunkban szerepelt "magaMága", így egészen üdítő szín-, és hangfolt volt februárban, Beke Beátának ez a remek kezdeményezése. Színpadra léptek a zeneiskola tanárai, barátok, és Beáta egykori tanára is, hogy akár évekkel később is legyen miről beszélni, felidézni ezeket a remek pillanatokat. A koncert végén kértük Beát, legyen rendszeres, hagyományteremtő ... Nos ha jól sejtem, ebből lett a Quintia Zenekar, akikkel szintén öröm találkozni városunk rendezvényein, színpadain...
Hogy még teljesebb legyen a visszaemlékezés, segítségül hívom a hírlap archívumát, Boda András tollából a következőket olvashattuk:
Egy kis (nagy) helyi zene
Dunaújváros - Még harminc széket kellett lehozni a Bartók aulájába... - pénteken még azt mondtam volna, vakon vezessenek a népkonyhára, ha valaha helyi koncerttudósításban ezt le kell írnom.
Erre tessék, nesztek, kishitűek: szombaton este tumultuózus jelenetek egész sora fogadta a Bartók Kamaraszínház aulájában összesereglett nézőket, többször is be kellett mondani, hová menjenek az egyre és egyre csak érkezők. Tényleg nem tudom, min/kin voltak utoljára ennyien, sem azt, ki vonzott volna be ekkora publikumot - Beke Beáta gitárművész, a Sándor Frigyes Zeneiskola tanára valamit nagyon tud: a zenélésen kívül a közönségszervezésről is. Örömteli látvány volt.
Azután pedig következett jó néhány, nem kevésbé örömteli hallvány - egy Vivaldi örökbecsű, a D-dúr mandolinverseny gitár-átirata vezette például fel a koncertet. Az első tételben többnyire két önálló, egy időben, nem is akárhogy kavargó szólam életre keltése hárult a szólistára; aztán következett a remekmű második, lassú tétele, az a csodálatos örökzöld, ami minden őszről szóló, a közszolgálati tévében leadott filmetűd kísérőzenéje, tényleg mindenki ismeri. Éterien finom, szívet-lelket töltő volt a játék, kellemessé, amolyan laza otthon zenélőssé fűszeresedett a levegő, nem mellesleg pedig zse-ni-á-li-san kísérték Beke Beátát a trió tagjai: Horváth Diána (hegedű), Major Kornélia (gordonka), Kondor Péter (brácsa).
Eredetileg hegedűre íródott a következő mestermű, Bach a-moll szólószonátájának egy tétele - ennek előadása sem volt akármilyen teljesítmény: majd Bartók Román népi táncok című csodálatos klasszikusa következett, amelyben Horváth Diána vitte - szó szerint - a prímet, Beke Beáta pedig akkordfűzésből mutatott (mester)iskolát.
Két latin mű jött, ismét szólóban - a második, Villa-Lobos prelűdje volt az erősebb: s folytatódott ez a temperamentumos spanyolos vonal, s (említést érdemlően szép gesztus a meghívó részéről) csatlakozott a muzsikáláshoz Beáta zeneiskolai tanára, Tornai Péter is. Kettősük - a szó legnemesebb értelmében vett - kulturált játéka élményszámba ment.
Csakúgy, mint Németh Irma világszínvonalú éneklése, Juhász Balázs (ütőhangszerek) koncentrált játéka a következő Farkas Ferenc-műben, a Lovagi énekekben.
Aztán jött az a kísérletinek elnevezett rész, amelyben Beke Beáta és Juhász Balázs - elektromos gitáron, illetve marimbán - előbb a Diótörőből adott elő részleteket, majd egy Pat Metheny- és egy Sting-csodát dolgozott át. Már korábban akartam mondani, nekem egy manósapkányit hosszú volt a koncert: hazafelé jöttem rá, hogy pont ezzel a résszel hosszabb a kívánatosnál. Hozzáteszem: a Fragile-t, bármelyik Metheny-t felőlem selyempapíros fésűn meg tubán is eljátszhatná bárki, akkor is megenném - egy kis plusz fantázia, és slussz. Remek volt viszont a Georgia - nem kis részben a kísérő trióban éneklő-basszusozó Szabó Attilának köszönhetően; a Danza Brasilerában Berdisz Tamás mutatta meg egy dobkiállásban, mi is a szamba - Dorogi Ákos pedig, mint mindig, ezúttal is kiváló volt.
Boda András
Hangképes visszatekintő - képek: Ady Géza, az egykori lazulj.com oldalról
A koncerten Beke Beáta vendégei voltak: Berdisz Tamás( dob), Dorogi Ákos (zongora), Horváth Diána (hegedű), Juhász Balázs (marimba), Kondor Péter (brácsa) Major Kornélia (cselló) Németh Irma (ének) Szabó Attila (basszusgitár) Tornai Péter (gitár)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése