A tévé kékes bársonyával kibélelt világ
Április 16-án Ferenc pápa sajtótájékoztatót tartott az újságíróknak a repülő fedélzetén, hazatérőben Leszbosz szigetéről, Görögországból, ahol menekültekkel és bevándorlókkal találkozott.
Részletek a sajtótájékoztató anyagából:
Federico Lombardi: Szeretettel köszöntjük körünkben a Szentatyát, hogy beszélgessen velünk ezután a rövid, de rendkívül intenzív utazás után. Most felolvasom a közleményt, melyet megkaptatok, hogy, ha valaki nem hallotta volna, vagy nem kapta volna meg a telefonjára, akkor is ismerje a teljes szöveget. A pápa azt akarja, hogy világosan lássátok annak teljes tartalmát.
"A pápa egy befogadási gesztust kívánt tenni a menekültek irányában azzal, hogy elkísér Rómába saját repülőjén három, Szíriából menekült családot, összesen tizenkét főt, köztük hat kiskorút. Olyan személyekről van szó, akik már ott voltak a leszboszi táborokban az Európai Unió és Törökország közötti megállapodás előtt. A pápa kezdeményezése az Államtitkárságnak a görög és az olasz illetékes hatóságokkal való tárgyalása révén valósult meg. A családok tagjai mind muszlimok. Két család Damaszkuszból, egy pedig az Iszlám Állam által elfoglalt térségben található Deir Azzorból származik. Otthonaikat lebombázták. A családok befogadásának és eltartásának költségeit a Vatikán állja majd. Kezdeti elszállásolásukról a Szent Egyed közösség gondoskodik."
Most pedig azonnal megadjuk a szót kollégáinknak, és azt kérjük, hogy főleg az útjával kapcsolatos kérdéseket tegyenek fel, még ha, miként tudjuk, a pápa mindig készségesen válaszol is nekünk.
Franca Giansoldati (Il Messaggero): Köszönöm, Szentatya! Ön sokat beszél a „befogadásról”, de talán túl keveset az „integrációról”. Ha megnézzük, mi történik Európában, főképp a migránsok e tömeges méretű beáramlása következtében, azt látjuk, hogy jó néhány város szenved gettónegyedektől. Mindebből világosan látszik, hogy a muszlim bevándorlók azok, akiknek nehezére esik integrálódni a „mi értékeinkbe, a nyugati értékekbe”. Azt szeretném kérdezni, vajon az integráció szempontjából nem lenne-e hasznosabb muszlim bevándorlók helyett keresztények érkezését, bevándorlását előnyben részesíteni? Aztán pedig: ezzel a nagyon szép, nemes gesztussal ön ma miért három teljesen muszlim családot részesített előnyben?
Ferenc pápa: Nem választottam keresztények és muszlimok közül. Ennek a három családnak rendben voltak a papírjai, a dokumentumai, és velük meg lehetett tenni. De volt például két keresztény család az első listán, ám nekik nem voltak rendben a papírjaik. Ez nem kiváltság! Ők mind a tizenketten Isten gyermekei. A „kiváltság” az, hogy Isten gyermekei: ez igaz. Ami a migrációt illeti: nagyon okosan beszélt. Megköszönöm önnek. Mondott egy szót, amelyet a mostani kultúra, úgy látszik, már elfejtett, a háború után… Ma vannak gettók. A terroristák közül néhányan, akik terrortámadást követtek el, néhányan tehát, olyan emberek gyermekei és unokái, akik már itteni országban, Európában születtek. És mi történt? Nem valósult meg az integráció politikája, pedig ez alapvető jelentőségű számomra. Ezen a ponton (hadd említsem meg), ha ön megnézi a családról szóló, szinódus utáni buzdításban – persze ez egy másik probléma –, a nehézségben lévő családok három lelkipásztori problémájának egyike az egyház életébe történő integrálás. Ma Európának vissza kell szereznie az integrálásnak ezt a mindig meglévő képességét. Mert érkeztek Európába nomádok, normannok és sok más nép, és integrálta őket, és (ezzel) gazdagította saját kultúráját. Azt hiszem, szükségünk van az integrációra való tanításra és nevelésre. Köszönöm!
Elena Pinardi (European Broadcasting Union): Szentatya, manapság egyes európai országok határainak megerősítéséről, ellenőrzésekről beszélnek, sőt katonai egységek alkalmazásáról. Ez vajon Schengen vége, az európai álom vége?
Ferenc pápa: Nem tudom. Én megértem a kormányokat, a népeket is, akiket eltölt bizonyos fokú félelem. Ezt megértem, és nagy felelősséggel kell eljárnunk a befogadás tekintetében. E felelősség egyik szempontja ez: hogyan integráljuk ezeket az embereket közénk. Mindig azt mondtam, hogy a falak emelése nem megoldás; láttuk az egyik ledőlését a múlt században. Nem old meg semmit. Hidakat kell építenünk. De hidakat okosan kell építeni, párbeszéden keresztül, integrációval. Épp ezért megértem azt a bizonyos félelmet. A határok lezárása azonban nem old meg semmit, mert az a lezárás hosszú távon árt az ott élő népnek. Európának sürgősen ki kell dolgoznia a befogadás és az integráció, a fejlődés, a munka, a gazdasági reform stratégiáját. Ezek a dolgok együttesen azok a hidak, amelyek arra vezetnek, hogy ne emeljünk falakat. A félelmet teljesen megértem; de azután, amit láttam – témát váltok, de szeretném ezt ma elmondani –; és amit ti magatok is láttatok abban a menekülttáborban… sírhatnékom volt! A gyerekek… Elhoztam magammal, hogy megmutassam nektek: a gyerekek nagyon sok rajzot ajándékoztak nekem. Íme, az egyik: mit akarnak a gyerekek? Békét, mert szenvednek. Ott, a táborban vannak foglalkozások… Mit láttak azok gyerekek? Nézzétek ezt a képet: látták azt is, amint egy gyermek a tengerbe fullad. Ezeket hordozzák a gyerekek a szívükben! Ma tényleg sírni tudtam volna! Sírhatnékom volt! Ugyanezt a témát rajzolta meg ez az afganisztáni kisgyerek: az Afganisztánból érkező bárka kiköt Görögországban. Ezek a gyerekek megőrzik ezt emlékezetükben. És hosszú idő kell ahhoz, hogy feldolgozzák! Itt van ez: a nap néz és sír. De ha a nap képes sírni, akkor nekünk is sírnunk kell: jót tesz nekünk, ha végigcsorog egy könnycsepp az arcunkon.
Fanny Carrier (Agence France-Presse): Jó napot! Miért nem tesz különbséget azok között, akik a háború elől, és akik az éhség elől menekülnek? Európa be tudja fogadni a világ összes nyomorát?
Ferenc pápa: Ez igaz. Ma azt mondtam beszédemben: vannak, akik a háborúk elől, és vannak, akik az éhség elől menekülnek. Mindkét jelenség a kizsákmányolás következménye, a földé is… Egy hónapja, körülbelül, azt mondta nekem egy afrikai kormányfő, hogy kormánya első döntése az újraerdősítés volt, mert kiszikkadt a föld a kizsákmányolás, az erdőirtás miatt. Jó tetteket kell végbevinni mindkét embercsoporttal. De van, aki az éhség, és van, aki a háború elől menekül. Én arra hívnám a fegyverkereskedőket – a fegyverek gyártásáról, bizonyos pontig, vannak megállapodások, de ott vannak a kereskedők, akik azért adnak el fegyvereket, hogy háborút robbantsanak ki bizonyos helyeken, mint például Szíriában, tehát akik fegyvereket adnak a különböző csoportoknak –, tehát arra hívnám ezeket a fegyverkereskedőket, hogy töltsenek el egy napot abban a menekülttáborban. Hiszem, hogy üdvös lenne számukra!
Néstor Pongutá (W Radio Colombia): Szentatya, jó estét kívánok! Spanyolul kérdezek, de válaszolhat olaszul. Ma reggel mondott egy igen különös dolgot, ami nagyon felkeltette a figyelmemet, még pedig azt, hogy ez egy szomorú út, és szavai is azt tanúsították, hogy nagyon meg van hatódva. De valaminek meg kellett változnia a szívében is, hiszen tudja, hogy már itt van tizenkét személy, és ezzel a kicsiny gesztussal leckét adott azoknak, akik inkább elfordítják tekintetüket a sok szenvedés elől, ez elől a részletekben zajló harmadik világháború elől, mely ellen ön felemelte hangját.
Ferenc pápa: Most plágiummal fogok élni! Olyan mondattal válaszolok, amely nem az enyém. Ugyanezt kérdezték Teréz anyától: „De hát ön miért igyekszik annyira, miért dolgozik annyit, csak azért, hogy segítse az embereket meghalni… Semmi haszna annak, amit tesz! A tenger óriási!” Ő pedig így válaszolt: „Egy vízcsepp a tengerben! De e vízcsepp után a tenger már nem lesz ugyanaz!” Ezt válaszolom tehát. Ez egy kicsiny gesztus. De ilyen kis gesztusokat kell tennünk mindannyiunknak, férfiaknak és nőknek, hogy kinyújtsuk kezünket a rászorulók felé.
Francisco Romero (Rome Reports): Szentatya, egyszerűen annyit szeretnék megjegyezni: ön azt mondta, hogy ez a menekültválság a legsúlyosabb válság a II. világháború óta. Azt szeretném kérdezni: mit gondol azoknak a bevándorlóknak a válságáról, akik az Amerikai Egyesült Államokba érkeznek Mexikóból, Latin-Amerikából?
Ferenc pápa: Ugyanaz! Ugyanaz, mert az éhség elől menekülve érkeznek oda, főleg. Ugyanaz a probléma. Ciudad Juárezben a kerítéstől száz méterre – talán kevesebbre is – mondtam a misét. A túloldalon ott volt vagy ötven püspök az Egyesült Államokból és ötvenezer fő egy stadionban, akik óriáskivetítőn követték a misét; ezen az oldalon, Mexikóban pedig ott volt a tábor, tele emberrel… De ugyanaz! Mexikóba Közép-Amerikából érkeztek. Biztosan emlékszik arra, két hónappal ezelőtt konfliktus robbant ki Nicaraguával, mert nem akarta átengedni a menekülteket: a helyzet megoldódott. Repülőn vitték őket a másik országba anélkül, hogy Nicaraguán kellett volna áthaladniuk. Ez világméretű probléma! Beszéltem erről ott a mexikói püspököknek; kértem, hogy gondoskodjanak a menekültekről.
Federico Lombardi: Köszönjük, Szentatya, hogy ilyen hosszan elbeszélgetett velünk erről az utazásról, most pedig még a buzdításra is kitért. Jó utat kívánunk, és munkája sikeres folytatását!
Ferenc pápa: Köszönöm társaságotokat! Tényleg nyugodt vagyok veletek. Nagyon köszönöm! Köszönöm a társaságot!
Fordította: Tőzsér Endre SP
forrás, és a teljes sajtótájékoztató anyaga: Magyar Kurír
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése