Hetényi István: Meg kéne írni
e lösszel áldott, vert vidéket
parasztokat, és nénikéket.
a Nixbrotot, az öreg hidat,
s mily nesztelen a Lebuki patak,
mit más még eddig ki nem mondott:
Embert, Munkát és Sorsot
valakinek meg kéne írni
A kis állomást, a mozdonyfüstöt,
a hogy ciripeltek a vidám tücskök,
százlábú hidat, a teherautókat
ahogy a falun átrobogtak,
a szőke lányt, ki ott a domb felett
piros-sárga zászlót lengetett
valakinek meg kéne írni.
A fakaruszt, kordélyt, vén lovat,
a poros kubikos arcokat,
hol pihenni csak ritkán lehetett,
csillag-garázst, és Weisz-telepet,
hogy borból, sörből sohsem volt elég,
a barakktáborok költészetét
valakinek meg kéne írni.
Azt az egyetlen életet,
mely ellobbant a dombok felett
mindazt, mi utánunk megmarad:
kéményeket, panelházakat,
mielőtt még múltba hull minden
s végleg elmegyünk innen
valakinek meg kéne írni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése