2018. február 23., péntek

Csángó boogie C64-en


Nem, nem vicc, tényleg, a Commodore köszöni szépen, jól van és 1-2 fanatikusnak köszönhetően éli saját kis világát. Akik nem ismernék mit is rejt maga mögött a Commodore:

A Commodore 64 az 1980-as évek kultikus személyi számítógép-típusa. A Jack Tramiel által alapított Commodore Business Machines 1982 januárjában jelentette be, és szeptemberben adta ki 595 dolláros áron, ami ezért a pénzért addig elérhetetlen grafikai és hangképességeket nyújtott. A konkurenseihez képest agresszív árpolitika eredménye hamarosan árharc lett. Az 1993-ban befejezett gyártásáig eladott 17-25 millió számítógéppel a C64 minden idők legtöbbet eladott számítógépmodellje lett és maradt.
forrás és még több info: wikipédia

Egy biztos, ilyen - még számomra is - "őskori" rendszeren dolgozni nem lehet egyszerű, így minden elismerésem a a Kerekes Band slágereit C64-es hangzásra átdolgozó csapatnak. A végeredmény pedig egy új Kerekes Band lemez, egyedi, retro életérzéssel, akik csak egyszer is játszottak ezekkel a gépekkel, tudni fogják miért.





A most megjelent album mellé ajándék játék is "jár", erről, és a zenei anyagról maga az ötletgazda vall:

"Egy ideje már megvolt a Trans Nomad Express C64-es változata, de szerettünk volna egy, a nagyközönség számára is érthető és prezentálható anyagot létrehozni, ami egyértelművé teszi, hogy ez Commodore 64 és retro. Úgy döntöttünk, készítünk egy komplett remixalbumot és egy játékot. A kezelőfelület vizuális megjelenítéséhez az Ethno Funk című klip adta az ötletet, mert az effektek C64-en is megvalósíthatók. Az pedig már az elejétől fogva tervben volt, hogy egy klasszikus crack-intróval nyitjuk az egészet, hiszen a régi szép időkben a játékok szinte kivétel nélkül így kezdődtek.”

Vincze 'vincenzo' László, Horváth 'Hermit' Mihály, Oszvald 'Poison' Balázs, Rácz 'Chabee' Csaba, Nagy-Miklós 'NecroPolo' Péter, és természetesen a Kerekes Band teljes legénységének: KÖSZI! 


További részletek, információkért, és a játékért katt ide:


Megosztás:

88. Sándor András - Sztálinváros II.


EGY SÁROS ŐSZI NAP 


AZ EMBER, történetünk főszereplője, magyar ember volt és itt élt, ezen a tájon, a Duna mentén. Budapesten, a Ganz Hajógyárban, fülledt, majd forró levegőben verejtékezett naphosszat. Akkora hatalma volt, hogy a szikrázó, olvadt vasnak parancsolt s mégis rabságban vergődött. Másnak folyt a vörösen izzó fém, más gazdagodott, míg ő dolgozott. Akárcsak a másik ember, aki a Győri Vagongyárban szerelte a motorokat másnak, amíg ő maga olyan sovány lett, mint a gyufaszál, beesett arca hosszúra nyúlt, csak két nagy szemében égtek rejtett és nagy lángokat ígérő tüzek. 
Vagy a harmadik ember, aki a földet túrta itt nap mint nap hajnali kettőtől éjjel tizenegyig, s állt az ökör faránál, mint a zirci apátúr vagyontárgya, értéktelenebb az apát szemében az ökörnél. 
Négy és fél évvel azután, hogy a messzi kelet és észak erős, szabad fiai összetörték a bilincseket és az öntő Chorin úr székébe ült, a motorszerelő maga lett a nagy győri gyár motorja, szíve, a cseléd akkor kelt fel, amikor akart és nem az apátúr, hanem saját földjén nézett körül - négy és fél évvel ezután az ember megjelent Dunapentelén. 
1949 novemberét írtuk azon a napon. 
A Párt hatalmas terveket készített a magyar föld újjáformálására, olyan új világ teremtésére, mely nagyobbat fordít a magyarok sorsán, mint István király műve volt. 
Rákosi Mátyás így szólt: "Magyarországot fejlett ipari termeléssel rendelkező mezőgazdasági országból fejlett mezőgazdasággal rendelkező ipari országgá kell tenni." 
Az ipar alapja az acél. Rákosi Mátyás elküldte hát a kis csapatot, teremtse meg ezt a művet a szélesen hömpölygő Duna partján. 
Úgy érkezett ide az ember, hogy előbb végigjárta a Dunapartot. Keresett, kutatott, alkalmas hely után kutatott, mint ősei több mint ezer esztendővel ő előtte. De az ő látóköre már szélesebb; sokkal messzebb lát előre a jövőbe. Azért is, mert vele vannak a jövő küldöttei, a szárba szökkent jövő országának segítő követei, akik négy és fél évvel ennekelőtte szuronnyal nyitottak utat a szabadságnak és most műszerrel a kezükben jönnek segíteni a természet ellen hadrakelt magyaroknak. Az ősöket még sodorta a történelem hullámverése és azt hitték, legeltetni jönnek erre a tájra. Ő, az utód már maga irányítja, kormányozza a történelmet, mint a kohó hőfokát, az öntvény szilárdságát, a Bessemer-körtét vagy a Martin-kemencét. Ő már tudja, hogy akkora olvasztókat emel a nagy víz partján, amekkorák egy harmaddal több vasat adnak majd, mint abban a pillanatban az ország valamennyi olvasztója. Ő már látja az új várost, zöld lombjaival, színes virágjaival, új házaival és új vagy megújult lakóival. Olyan kovács ő, aki máris egy egész ország vasát kovácsolja a fejében megszülető merész, új hengersorokkal. Már látja, amint az életre hívott óriás, a Vasmű, minden percben egy Hernádot vagy egy Sajót szürcsöl ki a Dunából s aztán, mint gondoskodó testvér, teríti szét ezt a vizet a környező földeken, hadd teremjenek még dúsabban ezen a száguldva nekirugaszkodott tájon... 
Ólmosan szürke, novemberi nap volt, amikor a kis kutatótársaság megállt és körülnézett a pentelei fennsíkon. 
Ez a fennsík földnyelvhez hasonlóan nyúlik a Duna fölé. Oldalában és lábánál húzódik meg az ijedt kis falucska, házai úgy kapaszkodnak a hegyoldalba, mint apró gyermek az anyja szoknyájába. Igen, hegyoldal, mert ez a fennsík letarolt hegy. Türelmes, szívós munkával a szél hordta el a csúcsát, az évezredek óta szüntelenül fújdogáló észak-nyugati szél. A Duna örök útitársa itt ez a szél és még a munkát is megosztották, a Duna a hegy alját, a partot hordta szívósan és irgalmatlanul, a szél meg a tetőt koptatta. Így alakult ki a mai fennsík, sima asztallapjával és meredek falaival. Mint egy természetalkotta vár, farkasszemet néz a Duna túlsó partjával. 
A kutatók megálltak egy ponton és körülnéztek. Csend volt, finom poralakban szemerkélt az eső. A csizmák térdig süppedtek a sárba, az egész talaj felázott, pépes állapotban volt. 
- Ez a lösz - mondotta a geológus és aztán megint csend lett. 
Komor és puszta volt a kép. Amerre néztek, mindenütt sáros, vízben úszó szántóföldek feketélltek, a messzeségben tanyák tar fái rajzolódtak ki a ködben és a feketeségbe csak a szakadékok sárga falai vittek valamelyes színt. Előttük mindenfelé elaggott, megszürkült kukoricaszárak roskadoztak az esőben és nem túlságosan erős, de sajátos, rothadó illatot leheltek a tájra. A dűlőutak feláztak, egyéb út nem volt. A mohácsi utat is csak akkor betonozták. 
Figyelmesen néztek körül és a permetező eső lassanként átáztatta a kezükben tartott, levegőben kiterített térképet. A minisztérium mérnökei nyújtogatták a nyakukat és "műtárgyakat" kerestek, amelyen végre megpihenhetne technikához szokott szemük. Ám itt csak természet-formálta "tereptárgyak" voltak, emberi kéz alkotta "műtárgyak" sehol. Itt a semmiből kell olyan "műtárgyat" teremteni, amilyen ezen a földön sohasem volt és amely új korszaknak veti meg alapját. 
A vasöntő szívébe, mint az áram, tört be ez a felismerés és igen nagy vihart kavart benne. Pedig nyugodt ember volt, hiszen az öntéshez nyugalom kell. Az izzó, folyékony vas csak a nyugodt embernek engedelmeskedik. Ám mennyire eltörpül még az olvadtan fortyogó, ömlő, szikrázó elem is a teremtés prometheusi feladata mellett? Mindig öntőmester szeretett volna lenni, de az elmúlt világ nem engedte. Az újban vezérigazgató lett s így vágya még mindig teljesületlen, szomjúsága még mindig oltatlan. S most ezen a pusztaságon megteremtheti magának az öntődéket, olvasztókat és csak annyit kér majd jutalmul, hogy ő vezethesse le az első öntést, hogy életében először öntőmester lehessen! 

Nyomorúságos viskóival, mint évszázados úri bűnök vádirata, kapaszkodott a hegyoldalba a kis magyar falu, Dunapentele ...

- Ott... Ott van valami! 
A mérnök kiáltása úgy hasított bele a csendbe, mint Kolumbus matrózáé az árbockosárban, amikor megpillantotta a földet. Mindnyájan felkapták fejüket és a mérnök kinyújtott karjának vonalát követték. Tekintetük két, egymástól körülbelül 200 méternyire levő sárga, kerek tárgynál állt meg. 
A szovjet ember ismerte fel legelébb. 
- Repülőgépfigyelő készülék. 
- Radar - toldotta meg a mérnök. 
Pedig nem radarkészülék, mert az a németeknek nem volt birtokában. Dehát így rövidebb, kifejezőbb. 

A girbe-gurba utcákon feldübörögtek az új korszak hírnökei: a gépek 

Odamentek az egyik készülékhez és meghintáztatták hatalmas kerek tányérját, amely kivert, kihullott üvegdarabjaival olyan volt, mint egy ég felé néző világtalan. 
A szovjetember is, a vasöntő is úgy látta, hogy ez a hely alkalmas lesz a magyarok legnagyobb nehézipari kombinátjának és első szocialista városának felépítésére. Mintha a Duna és az északi szél évezredeken át készítette volna számára a helyet: a fennsíknál, a pentelei platónál jobbat nem leltek a nagy folyam partján. Földrajzi helyzete is igen jó. Azt lehet mondani, éppen kellős közepe az országnak. Budapesttől nincs messze, de túlságosan közel sem: 70 kilométer. 
A vasöntő körülnézett és szeme előtt a novemberi ködben megelevenedett a pusztaság. Hatalmas kohók sorakoztak előtte, szikrázva ömlött a vörös vasfolyó, hengersorok csattogtak, vonatok vágtattak, tele szénnel, vasérccel és kész vaslemezzel. 
Aztán eltűnt a látomás és a vasöntővel konokul nézett szembe a ragacsos, vizes sár. 
Szél kerekedett és meghimbálta a figyelőkészülékek tányérját. 
- Hozzá kell kezdeni - mondotta a vasöntő. 
- Még nincsenek készen a tervek - aggódott egy mérnök. 
- Addig is hozzá kell látni. Akármilyenek lesznek a tervek, munkáslakásokat kell építeni. 
Az építkezéshez fel kell vonulni. Építsük fel az első felvonulási épületeket. Irodát, étkezőhelyiséget, szállásokat. 
Azután abban állapodtak meg, hogy itt, a Duna fölé emelkedő szirtfokon, a szélső mellett építik fel az első ilyen épületet, a Dunai Vasmű első irodáját és az első barakkokat. 
Ez az épület ma is ott áll, körülötte sorakoznak a Dunamenti Mélyépítő Vállalat munkásszállásai. A két német figyelőkészüléket már régen leszerelték és bizonyára hasznos célokra felhasználta őket a fémgyártás. De azt a részt máig is radarnak hívják és talán akkor is úgy fogják hívni, amikor már majd senki sem tudja, mi köze van a város e részének a radarhoz. 
Esténként most is hallani a dalt, amint kiszivárog valamelyik szállásról: 

A radarban elkapott az eső, 
Azért mégis én leszek az első... 

Így kezdődött meg 1949-ben, azon a nedves, ködös, sáros novemberi napon az új város alapítása. Talán akad majd festő, aki a szárnyaló képzelet rakétájára ülve, megfesti ezt a pillanatot. 


Állványok sűrű hálójában nő az új város betonóriása, a Víztorony

Folytatás hamarosan!

Sándor András - Sztálinváros
Bevezető
Egy sáros őszi nap



Ha tetszett, oszd meg, hogy ismerőseidhez, barátaidhoz is eljusson a cikk. Köszönöm!


Megosztás:

2018. február 22., csütörtök

#7nap - 36


Kihagyott egy hét után újból itt a hagyományos összegzés, nem is húznám az időt, lássuk mi mindent időzítettem a mai napra, mi minden került terítékre.
Megvan az első, írom lassabban: e l s ő magyar téli olimpián szerzett aranyérem! Hajrá korisok, köszönjük! Aztán rögtön egy éles váltás, jó tudni, használjuk ki, adónk 1+1 százalékát felajánlhatjuk arra érdemes szervezeteknek, alapítványoknak, civileknek, és egyházaknak. Ne hagyjuk elveszni, gondoljunk rájuk adóbevallásunk során. Gyors, és szomorú hír a skype felhasználóknak: legyenek óvatosak, víruskeresőjük ne legyen elhanyagolt, és/vagy használjanak másik hasonló programot, még mielőtt... Könnyedebb vizekre evezünk, Misztrál dalok ingyen, kedvezményes termálfürdőzési lehetőség jövő héten a hónap utolsó napján országszerte, és két helyi esemény, pénteken egy rendhagyó tárlatvezetés, szombaton pedig egy felolvasónap várja az érdeklődőket. Jó itt újra. Start! Most és itt.

1. Történelmi jelentőségű aranyérem Dél-Koreából


Javában zajlik a téli olimpia Phjongcshangban, ma pedig Magyarország férfi rövidpályás gyorskorcsolyaváltó csapata 5000 méteren elsőként ért célba, ezzel megvan az ország első téli olimpián szerzett aranyérme.

Liu Shaolin Sándor,
Liu Shaoang,
Burján Csaba,
Knoch Viktor

 GRATULÁLOK! KÖSZÖNJÜK!

2. Adó 1+1%


Sok kicsi sokra megy alapon igenis fontos, hogy éljünk jogainkkal, idén is használjuk ki a lehetőséget, adjuk adónk 1-1 százalékát civil szervezeteknek, iskoláknak, alapítványoknak, történelmi egyházaknak. Az adóbevallások határidejének közeledtével gondoljuk végig, kiket is támogathatnánk, hogy ne vesszenek kárba ezek az apró forintok.

Hogyan rendelkezhet adója 1+1 százalékáról?

Az idén is lehetőség van arra, hogy rendelkezzen az összevont adóalap után befizetett személyi jövedelemadója 1+1%-áról. Ezt legkésőbb 2018. május 22-ig az szja-bevallási formától függetlenül is megteheti.

Magánszemélyként az idén is dönthet úgy, hogy a megfizetett adójának 1%-át felajánlja egy regisztrált civil szervezetnek, további 1%-át pedig valamely technikai számmal rendelkező egyháznak vagy a kiemelt költségvetési előirányzatnak, amely 2018-ban is a Nemzeti Tehetség Program.



Az 1+1 %-os felajánlásáról – függetlenül attól, hogy a 2017-es személyi jövedelemadó-bevallását hogyan nyújtja be – a bevallással együtt vagy akár attól elkülönülten is rendelkezhet.

A rendelkezést 2018. május 22-éig benyújthatja:

  • a személyi jövedelemadó-bevallás részeként (elektronikus úton, vagy postai úton, illetve a NAV ügyfélszolgálatain személyesen),
  • az e-szja felületen az online kitöltő program segítségével (elektronikus úton, vagy postai úton, illetve a NAV ügyfélszolgálatain személyesen)
  • a 17EGYSZA jelű nyomtatványon (elektronikus úton, vagy postai úton, vagy a NAV ügyfélszolgálatain személyesen eljárva, lezárt borítékban). A nyomtatvány a NAV honlapjáról letölthető.
  • a 17EGYSZA jelű nyomtatvány adattartalmával egyező nyilatkozati lapként (postai úton, vagy a személyesen a NAV ügyfélszolgálatain)

2018-tól megszűnt a munkáltatói adómegállapítás, azonban a korábbi évek gyakorlatával egyezően a munkáltatója továbbra is összegyűjtheti az Ön 1+1 %-os nyilatkozatát. Amennyiben munkáltatója útján rendelkezik adója 1+1 %-áról, akkor azt részére legkésőbb 2018. május 10-éig lezárt borítékban leadva teheti meg. (Fontos, hogy a lezárt borítékon a leragasztás helyén, továbbá a kísérőjegyzéken rajta legyen az aláírása!)

Fontos, hogy a 2018. május 22-ei határidő jogvesztő. Ez azt jelenti, hogy ha ezt követően rendelkezik befizetett személyi jövedelemadója 1+1%-áról, a rendelkezése érvénytelen és késedelmét igazolási kérelemmel sem mentheti ki.  

Azt, hogy az Ön által idén megjelölt kedvezményezett(ek) részesült(ek)-e a felajánlott 1(+1)%-os összeg(ek)ből, jövő év januártól a NAV honlapján megtekintheti.

Amennyiben elektronikus tárhellyel  rendelkezik, elektronikus úton tájékoztatjuk a felajánlott összeg kiutalásáról.

Az 1+1%-ról rendelkező nyilatkozatán jelezheti azon döntését is, hogy nevét és elérhetőségét (postai, illetve elektronikus levelezési címét) az Ön által kedvezményezettként feltüntetett civil szervezettel közölje a NAV. Az adatkezelési hozzájárulás és az adatok feltüntetése a rendelkező nyilatkozaton önkéntes, nem feltétele az érvényes rendelkezésnek. Felhívjuk a figyelmét, hogy a 2018. évben benyújtott, bevett egyház technikai számára szóló nyilatkozatát újabb nyilatkozat beadásáig, vagy a nyilatkozat visszavonásáig a 2018. évet követő években is figyelembe veszi a NAV.

A 2018. évben tett, módosításig vagy visszavonásig figyelembe vehető egyházi nyilatkozat legkorábban a 2019. évben módosítható vagy vonható vissza.


Bővebb információ:

3. Viszlát Skype!


Szerettem, szerettük, használtuk. Még akkor is, amikor a Microsoft felvásárolta 2011-ben. Kategóriájának egyik legerősebb programja volt, de eljárt felette az idő. Összességében ez lenne a legkevesebb baj, viszont a napokban kiderült, olyan súlyos hibát fedeztek fel a programban, ami miatt az egész programot újra kell írni, ami - nyilván -  nem 1-2 napot jelent. A frissítő folyamatában lévő biztonsági hiba ugyanis lehetőséget ad a hackerek számára, hogy az operációs rendszer szinte minden szegletéhez hozzáférjenek.
Tényleg drukkolok, hogy az új skype jobb, szebb, és főleg biztonságosabb legyen, addig viszont marad a Viber, és a DUO. Sajnos a WhatsApp nem maradt meg, és a Wire is kihalt mostanában...
forrás: hvg.hu


4. Helló Misztrál!


Szeretett egykori munkahelyemen ha nem csal emlékezetem, kétszer is járt a Misztrál együttes, és bár nem emlékszem miért, úgy adódott, hogy mindkét alkalommal halaszthatatlan dolgok miatt nem lehettem jelen ezeken az eseményeken. Így csak szeretettel tudok visszaemlékezni egykori budapesti zenekaros táborozásainkra, amikor még egy "együttesben" szerepelhettem Török Mátéval. No persze a Misztrál megvan az én visszaemlékezéseimtől jó. Aki nem ismerné őket, egy nagyon rövid összegző bemutatás:
" Az együttes 1997-ben alakult. Magyar és külföldi költők versei, valamint népdalfeldolgozások szerepelnek repertoárjukon. Megzenésítéseik forrása a magyar népzenei hagyomány, amelyet gyakran ötvöznek a ma divatos világzenei irányzatokkal is. Dalaik egyre inkább önálló minőséget, sajátos „Misztrál-hangzást” hordoznak. "
Szóval ők lennének azok... Kicsiknek, nagyoknak. Én pedig élvezettel hallgatom, nézem őket, ha épp összefutunk az éterben, vagy a képernyőn, és bízok benne, hogy egyszer személyesen is elmehetünk egy Misztrál koncertre. Mondjuk nyáron egy Misztrál fesztivál....

Az együttes a napokban egy kis "ajándékkal" kedveskedett az érdeklődőknek, új dalaik április 2-ig letölthetőek a zenekar honlapjáról. Köszönöm, köszönjük!





5. Termálfürdő, Gyopárosfürdő


Lassan 10 éve lesz, hogy kedvenc fürdőmmé vált a gyopárosi, különösen így télvíz idején. A távolság nem ilyenkor számít, a közelben egy fürdő sem adja vissza azt az érzést, ami ott tapasztalható. Múlt héten pár napot újra eltölthettünk, több, de inkább kevesebb sikerrel próbáltunk feltöltődni, gyerekkel ez már nem egy egyszerű dolog... Azért nem adjuk fel, amint lehet, újra hódolni fogunk szenvedélyünknek, már ami a fürdőzést illeti. február utolsónapján, 28-án például kedvezményesen kényeztethetjük magunkat a közelebbi fürdőkben: 

Galerius Élményfürdő és Wellness Központ Siófok  /kb. 100 km
9.00-21.00
Az egész napos felnőtt szaunás belépőjegy 
3600 Ft helyett 1800 Ft, illetve az egész napos élményfürdős belépőjegy ára 2900 Ft helyett 1300 Ft.
Szaunaprogramok csomagajánlatban: egész napos belépőjegy szauna használattal + részvétel 3 db szaunaprogramon: 2900 Ft/fő

Igali Gyógyfürdő  /kb. 115 km
9.00-18.00 Minden vendég 50%-os felnőtt jegy áron (mindössze 1150 Ft-ért) veheti igénybe a fürdő szolgáltatásait korosztálytól függetlenül. 
Az akcióban szereplő belépők 14:00 óráig válthatók. Ezt követően normál délutáni jegyárakon látogatható a fürdő. Az akció más kedvezménnyel nem vonható össze és csak az egyéni, egész napos jegyekre érvényes.

Aqua Land Termál és Élményfürdő Ráckeve   /kb. 50 km
6.00-01.00 óráig, ezen belül:
6.00-20.00 óráig normál nyitva tartás szerint
20.00 – 01.00 textilmentes szauna est keretein belül Minden belépőjegy árából 50% kedvezményt biztosítanak 6.00 és 20.00 óra között.
Egyéb programok:
Az 50 perces Germanie Sáfrányos és Fahéjas masszázsokat e napon 25% kedvezménnyel vehetik igénybe a vendégek.
Napközben szauna jóga és Aquafitness programokat tartanak.
Egész napos szaunafelöntések a Vitál Központban.
20.00 órától textilmentes szauna est keretén belül, változatos szauna ceremóniákkal várják a vendégeket, bevezető áron, azaz 3500 Ft helyett 2990 Ft-ért, ajándék alkoholmentes koktéllal és gyümölcskínálással.

Aquapalace Kft. 
Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidő Központ - Szentendre /kb 100 km

10:00-22:00 50% kedvezmény a wellness belépő árából
17 órától ingyenes szaunaprogramok
a wellness részleg 22 órakor zár

A lista persze nem teljes, ezek csak a "közelebbi fürdők, aki messzebb merészkedne, vagy éppen máshol jár, nézzen körbe a Magyar Fürdőszövetség weboldalán:


Szökjön ki egy fürdőbe 2018. 02. 28.


6. Kísérletek és illúziók - rendhagyó tárlatvezetés


Vachter János 1977-ben született Dunaújvárosban. Jelenleg Budapesten él és dolgozik. Az ÚJPART - Dunaújvárosi Képző- és Iparművészek Egyesülete és a Hibaista Csoport tagja. Művei 2005-től szerepelnek egyéni és csoportos kiállításokon.
A ma megnyitott Kísérletek és illúziók című tárlata két tematika köré szerveződik: az ICA-D Kistermében a Market-sorozat válogatott anyaga látható, míg a Pincegalériában korábbi, kísérletezőbb jellegű fotóinak esszenciája.

Rendhagyó tárlatvezetés a Dalai Dávid zenekar közreműködésével.


HOL:
 Kortárs Művészeti Intézet - Dunaújváros (Vasmű út 12.)

MIKOR:
2018. február 23., péntek 18:30

A kiállítás megtekinthető 2018. március 24-ig, vasárnapok és ünnepnapok kivételével 10-től 18 óráig.

A belépés díjtalan! 


A kiállítás támogatói: Nemzeti Kulturális Alap, Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata

7. Felolvasás az evangélikus templomban


Nem tudom helyet kap-e a nap folyamán Wass Albert Tánczos Csuda Mózsija, de ha igen, sok szeretettel, mosolyogva gondolok a felolvasójára, meg a könyves élményeimre. Aki esetleg nem olvasta, ezeket a "meséket" mindenképpen pótolja! Még akkor is, ha....

Megosztás:

2018. február 21., szerda

87. "A szocializmus építése közben vannak átmeneti nehézségek..."


Lehetőségek, újrakezdések, barakkok, nehéz életkörülmények, kubikosok, transzportőrök, téglák, cement, por, és sár minden mennyiségben. Városunk pedig az idesereglett embertömegnek köszönhetően rekordsebességgel épül, de tudjuk:

"A szocializmus építése közben vannak átmeneti nehézségek..."


Palotai Boris rendszeres riportutakat tett az épülő Sztálinvárosban, egy időre a munkások közé költözött, hogy hiteles tapasztalatokat szerezhessen a megfeszített iramú építőmunkáról. Benyomásairól elbeszélésekben, riportokban és regényekben számolt be. 
Jó érzékkel ábrázolta a kor és az egyén konfliktushelyzeteit. Termékeny, könnyed íráskészségű elbeszélő és ifjúsági regényíró volt. 
Műveinek alapján készült többek között a Kiskrajcár is mely hitelesen mutatja be az épülő város nyüzsgő mindennapjait.

Részletek a filmből:



Garas Juli elszökik kulák nevelőszüleitől, felszáll a vonatra, és elmegy dolgozni az épülő Dunapentelére, ahol sztahanovista munkások dolgoznak. A szerény, félénk lány hamarosan összebarátkozik munkástársaival. A fiatal élmunkással, Orbán Pistával egymásba is szeretnek. Ő becézi a lányt Kiskrajcárnak. A munkások között azonban vannak szabotőrök is, akik hátráltatják a munkát. Felbukkan a városban Juli nevelőszüleinek a fia, Miskei is, aki mindent megtesz, hogy keresztbe tegyen a főszereplőknek. Az építkezésen felüti a fejét az anyaghiány és a szervezetlenség, ráadásul elszabadul az óriásdaru is.

A teljes film ITT érhető el.

    

PALOTAI BORIS - VISSZATÉRÉS


Ha új lakó érkezett a barakkba, ketten-hárman is félrehúzták s azt suttogták a fülébe: Zámbóné már elmondta Lajost?
Mert Zámbóné azzal kezdte, hogy töviről hegyire elpanaszolta az újonnan jötteknek: ülhetne ő most otthon saját főbérleti lakásában a Zsiliputcán, hanem az a gazember Lajos... De őmiatta jött el hazulról, hogy ne is lássa! Hogy tűnjön el a szeme elől! Ezt érdemli ő meg tízesztendei házasság után, hogy összebújjon azzal a leánnyal...
A régiek már ismertek minden kis részletet, tudták, hogyan csinált embert
abból az ágrólszakadtból - mert ágrólszakadt volt, élhetetlen, kétbalkezes s csak az utolsó esztendőkben vitte valamire. Tudták azt is, hogy most már "tart magára", pedig ha ő nem segíti, még most is csak olyan szaladjlajos, ugorjlajos ember lenne, mint volt azelőtt.
Eleinte érdeklődéssel hallgatták izgatott hadarását, próbáltak rendet teremteni ebben a Lajos-ügyben de Zámbóné egyre makacsabb, hajthatatlanabb lett. Ha valaki meg merte kockáztatni, hogy hátha nem is Lajos a hibás, olyan dühvel támadt rá, hogy perceken belül vad kavarodás támadt körülötte, pattogó hangok csaptak össze, az alvók felriadjak, ingerülten pisszegték le egymást, mindenki egyszerre beszélt s azok is összeakaszkodtak, akiknek eddig semmi bajuk nem volt egymással. Már senki se tudta, hogyan kezdődött, hiszen régen nem Lajosról volt szó, hanem arról, hogy megint eltűnt Kopács Bözsi szappanja, Szekeresné meg azért kapja mindig a legjobb beosztást, mert a munkavezető földije.
Poller Gizi pedig csak itt tud szájaskodni, bezzeg, ha a brigádjának kell kiverekedni valamit, akkor néma, mint a sülthal.
Másnapra rendszerint lecsillapodtak, csak Zámbóné tartotta még egy ideig a haragot, aztán nem bírta tovább és morogva, zsémbesen kérdezte meg, ki akar egy kis hazait, kár lenne, ha megromolna.
A legtöbben nem nyúltak a hájaspogácsa után, mert Zámbóné mindenbe becsempészte Lajost, a pogácsa morzsáiban is ő bujt meg, nem lehetett menekülni előle! A mindig éhes Kopács Bözsi azonban addig maradt, amíg kiürült Zámbóné bádogdoboza, amelyben a hazait tartogatta. Néha biccentett, sóhajtott, a fejét csóválta, de tartózkodott minden megjegyzéstől.
Zámbóné növekvő keserűséggel beszélt Lajosról. Már nem is ő fájt neki, hanem ez a közöny, ez a szótlan belenyugvás, amellyel tudomásul vették, hogy került ő Dunapentelére és mi tartja itt. Úgy bogozta történetének szálait, hogy csapjon le rá a nyelves Gizi, lessen ki a könyv lapjai közül Szekeresné és oktassa ki azon az éles fejhangján, amelytől a vér rögtön az arcába szaladt. Mindent inkább viselt volna el, mint ezt a csendet. S hogy mégse szólt senki, Zámbóné naphosszat morgott, eleinte reménykedve, hogy hátha megkérdik tőle, mi baja, aztán támadólag, majd morgása indulatszavakká csomósodott, de ezekből a nyögésszerű hangokból is Lajos emelte ki a fejét, kócosan, cigányképűen, hányaveti arccal, úgy, ahogyan Zámbóné hónapok óta idevarázsolta.
Aztán új lakók érkeztek. Ezek már úgy vették át Zámbónét, mint a rosszul csukódó ablakot, az alsó ágyat, melynek lábát téglával kell megtámasztani. Eleinte csupa kíváncsiságból ellenőrizték, hogy valóban minden úgy van-e, mint ahogyan elmesélték nekik s hogy kérdéseikre felcsapó szenvedéllyel tört fel a Lajosügy, cinkosan összehunyorogtak.
Az új lakókkal együtt érkezett Gesztiné, aki egy darabig hallgatta a lamentáló szóáradatot, majd felemelte az ujját.
- Várjunk csak... Maga Lajos miatt jött el hazulról...
A többiek azt hitték, valami tréfa készül és nevetésre készen várták a választ.
- Persze, hogy őmiatta - kapott a szón Zámbóné s most következett volna a zsiliputcai főbérleti lakás, a vadonatúj tűzhely, az aluminium lábosok, mind az a kincs, amit otthon hagyott. De Gesztiné nem várta be, hogy azzal az ingerült dicsekvéssel, ahogyan szokta, felsorolja őket. Megfogta a vállát - Azt még értem, hogy amikor jött, nem tudta, hogy miért jön. De most már, három hónap elmúltával...
- Hogy ne lássam azt a gazembert - vágott közbe Zámbóné és Kopács Bözsi felvihogott - Ez mindig csak a magáét hajtja.
Gizi is abbahagyta az olvasást, ujját a könyv lapja közé csúsztatva bizonygató mosollyal nézett szét. Érezni lehetett, hogy pillanatok alatt kitör a nevetés. Zámbóné az orrcimpáit tágította, mint aki szimatol már valamit a levegőben. Ugrásra kész testtartással hajolt előre. - Három hónap múltán se akarom látni s ha kihúzok itt egy esztendőt - nem hiszem, hogy kihúzok, de ha mégis...
Gesztiné jól megrázta. Gyereket ráznak így meg, az ösztönös féltésnek azzal a kemény markolásával. - Hallja... Ilyet már ne mondjon, hogy egy férfi miatt... Hol él maga? Hallja!
Kapkodva beszélt, nem tudta, hol kezdje el, csak nézte Zámbónét, akinek az arca, akár egy kőfal, mely elzárta őt a világtól.
- Idefgyeljen - mondta hirtelen.
- Én valaha cseléd voltam Kassán. Ott a Fő-utcán nem járhatott a magamfajta. A rendőr lekergetett a járdáról, ha odatévedtem. Hohó, hát ez micsoda. - A rendőrt utánozta, kezével hadonászott, elmélyítette a hangját.
- Mit rázza a kezemet - dohogta Zámbóné és megigazította a ruhaujját.
- Kettéválasztották a Fő-utcát - folytatta Gesztiné. - Egyik oldalon az urak, másikon: a szegény nép. - Sicc! A bakakorzóra, cselédkorzóra.
S most? Most minden utca a mienk! Az egész mindenség.
Zámbóné felhorkant. - Jól mondja.
- A barakkra mutatott, az egymás mellett sorakozó vaságyakra, a falbavert kampósszegekre, amelyeken ruhák lógtak.
- Ez az a nagy boldogság? - Ágyáról lerántotta a lepedőt, rávágott a szalmazsákra, mely zizzent, porzott a tenyere alatt. - Otthon rugós ágyban alszom, paplanos ágyban.
- Kár neki beszélni - legyintett Szekeresné. - Úgyis csak Lajos jön ki belőle.
Sehogy sem boldogultak vele. Gesztiné esténként sétálni hívta, újra és újra próbálkozott. - Milyen jól dolgozik maga - mondta neki elismerően -, fürgén, tisztán, takarosán.
Zámbóné sóhajtott. - Mit csináljak? Ha már itt kell robotolnom, legalább legyen látszatja. Legalább keressek.
- Úgy hallom, brigádvezetőnek akarják. Nem szóltak még?
Zámbóné kovászszínűre sápadt, ujjal a ruháján levő gombokat csavargatták.
- Nem. Nem szóltak... De én nem is akarok... értse meg, én nem akarok ittragadni. Ha úgy fordul...fütyülök arra a gazemberre... de ha egyszer... - Elhallgatott, a fejét rázta. - Ha megúnom, kapom magam és hazamegyek. Szétverek közöttük, hogy megemlegetik.
Gesztiné, mintha nem hallotta volna.
- "Zámbóné-brigád". Így hívják majd a brigádját. A női építkezésen fognak dolgozni, ötemeletes házon. "Ezt a Zámbóné-brigád építette", így emlegetik majd s meglehet, hogy maga fog benne lakni, az új párjával. Mert kerül az is, miért ne kerülne.
- Menjen már, ne agitáljon itt - vágott közbe Zámbóné s fújtatva előresietett, a másik meg azt gondolta, Lajos helyében ő is a leány után vetette volna magát, mert ezzel az örökké dohogó, nehéztermészetű asszonnyal sehogyan se lehet kijönni. Mit lehet szeretni rajta? A motolla kezeit, melyek szaporán elvégzik a rájuk bízott feladatot, amelyeknek azonban sohasem üzen a szíve? Vagy a számonkérő, csökönyös, értetlen homlokát?
- Ha én lettem volna Lajos - bökte ki hirtelen -, nem tudom, milyen az a leány, de az bizonyos...
Zámbóné felkapta a fejét. Nemcsak a füle várta a mondat befejezését, de minden pórusa.
- Akkor? - kérdezte és érezni lehetett, a torka olyan száraz, hogy egymást karcolják benne a hangok.
- Akkor én is a leányt választom.
Sokáig csend volt. Zámbóné kinyitotta a száját, aztán mégsem szólt. Nekitámaszkodott a vakolatlan falnak, ott állt egy darabig, körmével a megszáradt maltert kapargatta. - Menjen csak előre... egyedül is hazatalálok - mondta végül és köhintett.
Későn vetődött haza, szótlanul tettvett, csempe kis tükröt szedett elő, a kilincsnek támasztotta, sokáig nézegette magát benne, majd megtörölte a ruha ujjában és zsebrerakta. - Szombat reggel hazamegyek - mondta félhangon, mint aki csak magában beszél, de azért nem bánja, ha más is hallja. - Hazamegyek, aztán majd meglátjuk.
- Ez nem jön többé vissza - súgta Kopács Bözsi és arra gondolt, elcseréli vele a pokrócát, az övé puhább, jobb tapintású.
- Ha én vadítottam el magát - mondta Gesztiné -, már nem is emlékszem, mi futott ki a számon, de hát az ember megmérgesedik és olyat mond, amit nem is akar.
Szekeresné megrántotta a ruháját. - Az ilyen csak menjen. Legalább nyugságunk lesz. Azóta csetepatézunk, amióta betette ide a lábát.
Zámbóné szombat reggel, amikor az ébresztő sziréna talpraugrasztotta a nyujtózkodókat, már útrakészen állt. Kezében gyékénykosarát szorongatta, megállt az ajtóban és ott topogott.
- Minden holmiját hazaviszi? - kérdezte Gesztiné és megemelte a kosarát
- Nincsen nekem olyan sok.
- Érdemes arra a kis időre?
A barakk lakói napok óta arról suttogtak, hogy Zámbóné nem jön vissza. S most mégis meglepte őket, hogy minden holmiját a kosarába gyömöszölte és mást nem is hagyott itt, mint az ablakra akasztott batisztrongyocskát, melyet a kötényéből hasított, hogy a szemközti barakk lakói ne bámészkodjanak be.
- Látom a szemin, nem akar maga visszajönni - mondta megbántva Gesztiné.
Zámbóné nem válaszolt. A sarokba nézett, ahol nem volt semmi néznivaló.
- Hát csak vigyázzon. Ne támadjon arra a szegény emberre. Csínján bánjon vele, akkor még visszakaphatja.
Szekeresné is megenyhült. - Mesélje el neki, hogy mekkora százalékot vágott ki. Meg hogy olyat is vállalt, ami nem is asszonynak való. Az uszálykirakodásra gondolok. - A többiekhez fordult. - Egyszer csak előállt, hogy ő segít a kirakodásnál. Akkora köveket kellett kirakni, mint a fejem.
Ezt már sokszor megtárgyalták, most mégis úgy vették tudomásul, mintha először hallanák.
- Csak mesélje el - kiáltotta Kopács Bözsi és szelesen ráncigálta magára a ruháját.
- Nem mesélek én semmit. Mert hazamegyek anyámékhoz. öreg már, nehezen bírja a munkát.
- Szóval otthonmarad - szegezte le Gesztiné s úgy érezte, mintha ez az ö kudarca lenne. Mennyit beszélt neki, amikor a többiek már régen letettek róla, ő még mindig kereste, kutatta, hogyan értesse meg vele, miért épül ez a sok ház, a gyár, amelyhez hasonlót csak kéneken látott.
- Szólt maga erről a vállalatvezetőnek? - kérdezte élesen.
- Miről kellett volna szólnom?
- Hát hogy az édesanyja hirtelen nem győzi a munkát. Eddig győzte, most pedig... Mit tetteti magát? - fakadt ki haragosan. - Otthon akar maradni s még annyi bátorsága sincs, hogy beismerje.
A hétfő reggeli vonattal nem érkezett vissza Zámbóné. Délidőben megfordították a szalmazsákját, Bözsi gyorsan kicserélte a pokrócokat és szólt a gondnokságon, hogy megürült náluk egy fekvőhely.
- Amikor ideérkezett, már láttam, hogy nem ragad meg - jegyezte meg
Szekeresné és kenyérdarabkákkal tisztára törölte a tányérját. - Mit lógatod az orrod? - szólt Gesztinére, aki rosszkedvűen kanalazta a gulyást. - Felépül a Vasmű Zámbóné nélkül is.
- Nem úgy van az. Sok ilyen Zámbóné... - a mondat végét bekapta a munka kezdetét jelző szirénabúgás. Aztán ott álltak az állványok között, a hátak és karok a munka mozdulatainak ütemét vették át, emelkedtek, nyúltak, hajoltak, egyenesre feszültek, valamiféle hullámzás volt ez, melyből folyton nőtt valami.
Kopács Bözsi a pallón állt, amikor megérintették a cipőjét.
- Megjöttem...
Zámbóné meghimbálta a kosarát s felnézett a magasba.
- Hát mégis visszajött. - Eszébe jutott az elcserélt pokróc. Legfeljebb
visszaadja. - A fő, hogy itt van - mondta és nevetett.
- Itt vagyok - ismételte Zámbóné olyan hangsúllyal, mintha önmagát
értesítené, valami váratlan esetről.
A munkavezető sapkája alá tömkődte a haját s csak azután fordult hozzá. - Magába meg mi ütött? Ilyenkor állít be?
Zámbóné odébb tolta a kosarát, kendővel kötötte be a fejét. - Majd elmagyarázom. - Megragadott egy talicskát, telelapátolta földdel. - Az úgy volt...
- Mit kell azon annyit magyarázni - szólalt meg Gesztiné. - Itt van és kész.
Zámbóné olyan erővel rázta meg a fejét, hogy a kendő hátracsúszott rajta. - El akarom mondani, mert... el akarom mondani - jelentette ki sután s a vakolókanalak csusszanó zaja megakadt egy pillanatra, a taligák kerekeinek csikorgása abbamaradt, sürgető arcok néztek rá, hogy nyögje már, mondja már.
- Persze, a Lajos - vihogott le a magasból Kopács Bözsi.
- Hol van az már! - Zámbóné arcán összeugrattak a ráncok, majd újra szétsimultak, mintha a felfedezés ereje utat tört volna a vonások között, melyek nehezen engedtek keménységükből. - Az úgy volt, hogy első nap még csak ment valahogy. De második nap eluntam magamat. Csak ténferegtem ide-oda s azt gondoltam, most fejezik be, amit én kezdtem el... s mindenkit láttam a helyén, csak én nem voltam közöttük... egyedül ültem
a konyha sarkában s foltozgattam. Mondom az anyámnak: ma adják át az emeletet az ácsoknak. Az anyám meg azt kérdi: aztán mit sirsz te azon... Hát én azt nemigen tudtam elmagyarázni s mégis sírtam. Mert minden darab tégla az én kezemen fordult meg, minden zugát ismeríem a háznak s most, hogy már elkészült, szakadjak el tőle? Még mit nem!
Lapátjával nagyot vágott a földlányásba, két marokra fogta a lapát nyelét, rátámaszkodott. - Ott hervadozzak a fásláda mellett, amikor
Pentelén brigádvezető lehetek? - Csontos arcát áthevítette az izgalom,
megragadott egy talicskát s eliramodott vele.
Este a barakkban Gesztiné karjára tette a kezét s valamit morgott. Kétszer is rá kellett szólni, hogy hangosabban.
- Bodor szaktárs megállított az imént, az a dereshajú, pirosképü kő­műves. Hogy ö se moccanna innen semmi pénzért.
- S mit mondott még? - kérdezte Gesztiné, aki érezte, hogy valami még bennerekedt.
- Mit is... hát hogy egy szerencse, hogy visszajöttem. - Dörmögve nevetett. - Bolondok a férfiak... mert azt is mondta, hogy olyan hű kutyaszernem van.
Az ablakhoz lépett az égre bámult, melyről a szél mint egy hatalmas súrolókefe, lesikálta a felhőfoszlányokat.
- Ezt énnekem az a gazember Lajos sose mondta volna.

megjelent: Népszava 1951. október 14.


Felirat az ideiglenes kikötő (radar alatt) épületének falán: 

A béke fennmarad és tartós lesz, ha a népek kezükbe veszik a megőrzésének ügyét végig kitartanak mellette!

    


HUMORÜGYBEN PALOTAI BORISNÁL


"Szeretem Palotai Borist, de néha haragszom rá egy kicsit, mert kibeszél minket.” Ezt egy lelkes olvasód mondta, természetesen nő.
- Az ilyen kis haragvások a legnagyobb elismerések.
- Azt jelzik, hogy az irányzék jó volt, a találat ült?
- Az én törekvésem nem az, hogy eltaláljam a kedves olvasót, hanem hogy találkozzam vele. Ezért "beszélem ki" magunkat, nőket. Természetesen, ha észreveszem a dolgok fonákját, a groteszk helyzeteket, nem nyelem le, sőt... Olykor meg fölkiáltok: "Nézd, milyen humoros!”
- Itt álljunk meg egy pillanatra!
- Valljak a humorról? Szeretem és élek vele. Két okból. Először, mert a humor kizár minden érzelgősséget és másodszor, mert humorba csomagolva fájdalommentes a "kibeszélés”, legföljebb futó haragszomrádot szül, nem pedig tartós sértődöttséget.
- Sajnálom, hogy említettem ezt a "haragszomrád"-ot, 'kérlek, ne törődj vele, csak egy olvasó véleménye.
- Hadd higgyem, hogy az olvasó véleménye, te pedig hidd el, hogy örülök neki, különösen, ha visszatekintek írói múltamra. Jól emlékszem első verseimre, amelyeket szobánk falára írtam. Az én állandó lektorom édesanyám - hogy helyet teremtsen újabb műveimnek - időnként áthívatta a szomszédból Mucsik nénit és lemeszeltette a falat. Később, már felnőtt koromban is, megesett ez velem, csakhogy akkor a meszelési műveletet cenzúrának hívták és nem olyan kegyes céllal művelték.
- Ma viszont megjelenik minden sorod.
- És ha mégsem, azt magam húzhatom ki, mint például a Kiskrajcár című filmem forgatókönyvében. Történt a film felvétele közben, hogy a rendező kívánságára húznom kellett a párbeszédekből. Nagyban munkálkodtam a forgatókönyvön, amikor megszólal mellettem az egyik gyerekszereplő, Sós Imre kisöccse: "A néni, mit csinál?” - "írok" - válaszoltam. Erre ő elbiggyeszti a száját: "Mér’ mondja, hogy ír, amikor csak huzigál?”
- Emlékszem erre a Kiskrajcárra, nagy sikere volt. 
- Ó, hogyne. Külföldön is játszották, sokfelé. Számomra azonban legemlékezetesebb az, amikor Berlinbe küldték és vele engem is. A programban többszöri vetítése szerepelt és engem arra kértek, hogy minden alkalommal menjek a színpadra és hajoljak meg. A korabeli istenek azonban közbeszóltak, s én meglepetve láttam, hogy a Kiskrajcár helyett a Gyöngyvirágtól lombhullásig című filmet vetítik. Más szerző nem lévén, nekem kellett a vászon előtt meghajolnom. Egy másodpercig bosszankodtam, aztán élveztem a groteszk helyzetet: a vetítések után délcegen masíroztam a színpadra és hol mint gyöngyvirág, hol mint lombhullás hajolgattam.
- Ne haragudj, hogy kételkedem. Valóban csak egy másodpercig bosszankodtál? Nem költői "kicsinyítés" ez?
- Nem, ilyen szerencsés természetem van. Történt például a múltkor, hogy a televízióban szerepeltem. A sminkmester miközben kikészített, egyfolytában áradozott, milyen boldog, hogy személyesen megismerhet. Elmondta, hogy feleségével együtt elolvassa minden írásomat, soronként megvitatják és nagyon-nagyon szeretnek. Most is alig várja föllépésemet. Biztatott, hogy beszéljek csak jó sokat, ne törődjek a megszabott tíz perccel, s ne izguljak, ő ott fog ülni és drukkol nekem, így beszélt, lelkendezett és hol az arcomat simogatta, hol a hiúságomat, mígnem bejött a szobába egy fiatal kollégája és a fülébe súgott valamit. Erre az én bámulóm riadtan a fejéhez kap, majd a mosdóhoz ugrik, onnan szól felém: "Ne tessék haragudni, de rohanok, mindjárt kezdődik a meccs!” Megértettem, nem haragudtam és saját kezűleg fejeztem be a sminkelést.

Sólyom László

megjelent: Ludas Matyi 1970. szeptember 3.




Forrás:
Népszava archívum
Ludas Matyi archívum
Dunaújvárosi József Attila Könyvtár
Matussné Lendvai Márta - Sztálinvárosi nők

Ha tetszett, oszd meg, hogy ismerőseidhez, barátaidhoz is eljusson a cikk. Köszönöm!


Megosztás:

2018. február 18., vasárnap

86. Sándor András - Sztálinváros I.



ALBUM SZTÁLINVÁROSRÓL

A díszes kiállítású Sztálinváros című könyv, amely a népművelési minisztérium kiadásában jelent meg, ötéves tervünk legnagyobb büszkeségének, első szocialista városunknak keletkezését örökíti meg szóban és képekben. Sztálinváros története egy fejezet népünk új történetéből. Aki igaz, hű krónikása akar lenni ennek a városnak, az nem elégedhet meg azzal, hogy felsorolja az építés tényeit - bármilyen nagyszerűek, bármilyen lenyűgözőek is azok. Sztálinváros történetével emberék ezreinek a sorsa fonódik össze. Sztálinváros emberek ezreinek a felemelkedését, boldogulását jelenti, akik hányatott, sokszor szenvedésteli élet után révbe értek ebben a városban. Itt ismerték meg a szabad alkotómunka örömét, az öntudat boldogító erejét, a hazának olyan új értelmét, amely drágább, többet jelent, mint bármi mása földön. Sztálinváros története nemcsak a szocialista építésnek, nemcsak a technika fejlődésének a hőskölteménye, hanem - Makarenko szavaival élve - pedagógiai hősköltemény is.
Sándor András, Sztálinváros krónikása olyan műfajt talált a város történetének elbeszélésére, amely egyaránt lehetőséget nyújt a házak és az emberek történetének, a technika és az öntudat fejlődésének ismertetésére. Írása mindenütt hajlékonyán alkalmazkodik a téma követelményeihez. Nem regény és nem is novella, bár vannak regényes és novellisztikus elemei. Leírásaival néhol szép, színvonalas irodalmi riportra emlékeztet, máshol tiszta lírává válik ha a boldogságra lelt ember örömét kell elmondania, másutt megint mintha mesét mondana. Főhőse "az ember" hősei "az acélöntő", a "motorszerelő" mintha mondabeli alakok lennének, akik csodálatos dolgokat, nagyszerű hőstetteket visznek véghez, megváltoztatják a táj képét, Várost varázsolnak a kukoricaföldek helyére. Ez a meseszerűség azonban nem modorosság. Ez a meseszerűség fejezi ki a legtalálóbban és a legköltőibben azt a "csodát", - amelyet bármennyire is megértünk, mégis megőrzi számunkra a csodák boldogító varázsát: hogy új város terül el a Duna mentén, új, hatalmas gyár ontja már a füstöt, új kemencéből sistereg az izzó acél. S mindez, amihez a múltban évtizedek váltak szükségesek, alig vett több időt igénybe, mint amennyi idő alatt egy gyermek megszületik.
Sándor András írásának középpontjába az embert, a dolgozót állította, aki - kemény küzdelemben a természet mostohaságával, az új, ismeretlen technika nehézségeivel, szakadatlan harcban az ellenség ügynökeivel és nem utolsó sorban a saját tudatában megbúvó polgári csökevényekkel - a várossal párhuzamosan nőtt meg, vált méltóvá arra, hogy Sztálinváros építője és polgára legyen. Az író művészi eszközökkel mutatja meg: hogyan hat vissza az épülő város - építőjére, hogyan formálja az új élet saját képmására - az embert. Megmutatja, honnan indultak el a sztálinvárosiak, kik voltak azelőtt, hogyan éllek és hogyan gondolkodtak a százezer holdak rabszolgáiként, a gyárosok kizsákmányoltjaiként. És néhány találó, jellegzetes képben ábrázolja, hogyan ütközött össze bennük a múlt, az önzés, a kishitűség szelleme a jövő követelményeivel és hogyan győzedelmeskedett ebben az harcban a jövő. Rajtuk, az embereken, az ő életükön keresztül látjuk a nagy "káderkohót", amely elsőnek működött Sztálinváros összes kohói közül s amely a gyárakkal együtt növelte naggyá az embereket: a szocialista termelőmunka növelőerejét.
Sándor András írása nemcsak regisztrálja a fejlődés eseményeit, hanem összefüggéséiben mutatja be azokat. A Sztálinvárosról készített irodalmi röntgenfelvétel középpontjában a város, az építkezés életének szíve: a párt áll. A párt, amely mindenki szívében él Sztálinvárosban, amely minden változásnak, növekedésnek a motorja, amely a tiszta öntudat eleven vérkeringésével élteti, növeli a várost és lakóit. És megmutatja azt a hatalmas segítséget, amelyet népünk felszabadítójától és legjobb
barátjától, a nagy Szovjetuniótól kapott. Szovjet tervezőmérnökök, szovjet sztahanovisták testvéri segítsége tette lehetővé, hogy Dunapenteléből Sztálinváros legyen. Ez a gondolat, a hűség és hála gondolata sugárzik a könyv minden lapjáról. Ez a gondolat bontakozik ki a maga hatalmas éltető erejével a könyv legutolsó fejezetéből, amely a város építőinek látogatását beszéli el Rákosi elvtársnál.
A könyv történelmi jelenettel fejeződik be. Azzal a nappal, amelyen az új vasmű egy ország álmát válóra váltva, először ad acélt hazánknak s amelytől kezdve teljesült az építők legforróbb vágya, leghőbb kívánsága: Dunapenteléből Sztálinváros lett. A szép írásban kifogásoljuk azonban, hogy az író túlnyomórészt jelképes alakokat szerepeltet és így a mélyebb ember ábrázolás helyett sokszor a szimbolizálás könnyebb megoldását választja. Ez a megoldás olykor az írást elvonttá, misztikussá teszi.
Sándor András irodalmi krónikáját nagyszerűen egészítik ki a Magyar Fotó szép felvételei az épülő Sztálinvárosról és hőseiről. A népművelési minisztérium albuma mind tartalomban, mind kiállításban méltóan örökíti meg azt a dicsőséges küzdelmet, amelyet Sztálinváros, az első szocialista város építői folytatnak.
(gy.)

Népszava 1952. január 4.

SÁNDOR ANDRÁS - SZTÁLINVÁROS


ÚGY HÖMPÖLYÖG el Pentele alatt, az adonyi kanyar után a Duna, olyan biztos, méltóságos lassúsággal, mint az erdős, vad szigetekről felszálló szürke gémeknek szárnycsapása.
A szakadékos lösz-part szeszélyes omladékai sárgán merednek a zöld partszegély fölé és farkasszemet néznek a dúslombú szalki szigettel. Ezen a parton nemrég még semmi sem volt, csupán néhány halászkunyhó bújt meg a tüskés akácok alatt, csak a Duna locsogó hullámai hordták-falták a part laza lösz-porát,  sötétsárgára festve magukat, mint lekvárt majszoló gyermek a szája szélét. Most hajók, uszályok, mólók és daruk tolonganak ezen a parton, szekerek recsegnek, csillék nyikorognak, gépek motorja zúg, mindmegannyi sebesen verő szív. A zöldsörényű dombokat fehér út íve szaladja körül, mint leányhajat a pántlika s az úton zúgó teherautók másznak fel s alá. Az erdős partoldalt - igazi hegy - széles siklópálya vágja ketté, helyét élesfogú exkavátor harapta ki, azért olyan nyílegyenes kétoldalt a fala. A sikló kötelén csillék viszik fel a sokféle anyagot - téglát, cementet, salakot, folyami kavicsot - a fennsíkra, hogy itt, ezekből az anyagokból duzzadjon, nőjön az iker-óriás: a Vasmű és a Város.
Szorosan a parthoz simulva öblös uszály áll. Az uszály gyomrát téglák fekszik meg, szép, sötétvörös, egészséges, magasszilárdságú téglák. Hosszúnyakú transzportőr ágaskodik az uszály mélyéről a partra, orrát egy másik transzportőr szalagjára fekteti, ennek meg már a vágányokig nyúlik a nyaka, a csillesor fölé. Sebesen járnak a szalagok, szüntelen áradatban téglák úsznak rajtuk, hogy az út végén beleugorjanak a csillékbe. A csillék a siklón viszik fel őket a csillepályaudvarig, majd szépen sorbaállva a zöld motoros-mozdonyka vezetésével a város főútjára, a leendő büszke, ötemeletes paloták kiásott pinceüregeiig.
Hosszú sorban sorakoznak egymás mellett ezek a pincék, körülöttük meg a téglák szinte elképzelhetetlen halmaza. Egy ilyen hatalmas épület 700.000 téglából épül fel. Mindenfelé deszkák, gerendák, hosszú szál vasak, kavics- és homokhegyek, sárga lösz-kúpok egymás hegyén-hátán, billenő betonkeverő gépek zúgnak, kompresszor motorja berreg. Némelyik pincéből már majdnem egy emelet magasságban kilátszanak az alapfalak, rajtuk a híres fakaloda, amely sajátos magyar színt adott Makszimenko forradalmas falazómódszerének. Két égbenyúló toronydaru áll karcsún, feketén, vigyázzban. Csak hatalmas emelőszerkezetük forog, lassan, óvatosan szállítja a téglával telt csilléket, vagy a billenő vastalicskákat, a japánereket.
Befelé már téglavörösen magasodik a város. Jobbra a legutolsó épület a két háromemeletes, a C 4-es és a C 5-ös, ablakszemeik még vaksiak, de friss, világossárga tetőgerendák teszik már derűssé arcukat. Az utcák a virágos Május 1 útjáig futnak, "csontok" és hosszú "szekciósok" szegélyezik őket. Idelátszik a négyes építkezés sok, hosszú háromemeletes háza, a kilences kocka vidám, piros teteje, a hármas kocka, rajta a népdalban már megénekelt piros csillaggal. Balra, sűrű állványzat mögül már kikandikál a nyolcas kocka szürkéje, vakolják, most kap új ruhát, elsőnek a felépült házak közül. A sárga állványok kérlelhetetlenül fonják körül a nagy, kerek víztornyot is, előtte nyílegyenesen fut el az A-út, ki a népboltig, elhagyva maga mellett a zenetermet, a postát, az éttermet és a büffét, másik oldalon pedig az iskolát, amely már most a tudomány otthona, mert még el sem készült és máris helyet adott a városi könyvtárnak.
A tekintet végtelen messzeségeket száguld be itt, a város körül. Elsuhan a zöld szigeteket ölelő Duna fölött és meg sem áll odáig, ahol "a föld az éggel ölelkezik", a Kiskúnság végtelen rónáin, Szalkszentmárton, Kúnszentmiklós, Dunavecse apró, fehér házai között. Petőfi szava zúg itt a szélben, a napsugár végigfut a Duna ezüst szalagján, fel a magas partfalon, a "radaron", a mélyépítők barakkvárosán át az épülő gyár állványzatáig. Aranyosan csillognak a mechanikai javítóműhely és az öntöde állványai a nap fényében, közöttük gőgösen terpesztik lábukat a komolyívű betonkeretek. A daru egymásután emeli fel a kazánkovácsműhely előregyártott kereteit, feketén magasodik a Vincsett- betongyár, távolabb meg a hatalmas garázs. Vonatok füstje bodorodik az új sínpárok fölött és a kenyérgyár füstjével együtt eloszlik a levegőben, mielőtt elérné a magasban úszó felhőket. Túl a kenyérgyáron széles szántóföldek, pipacstól pirosló, búzavirágtól kéklő lapály, aztán fák mögé bújt kicsiny tanyák. Ott, ott a tanyák helyén lesz a nagyolvasztó, a legnagyobb a magyar földön! Zöldellnek már az erdősáv zsenge fái, amelyek távoltartják majd a lombos, virágos várostól a rossz szagokat. Jobbra, a völgyhajlaton túlról idelátszik a falu, a régi Pentele. Kertes házai közül templomtornyok emelkednek - ez még a múlt. Ám szemben vele, a szigeten iszonyú állkapcsú, de engedelmes ex-kavátorok dolgoznak, építik a Duna legnagyobb folyami kikötőjét. A partot végig vad, buja erdők szegélyezik, fel, mind a "radar"-ig, a szabadtéri színpad fehér zászlórúdjaiig, ahol az építkezés kellős közepén a dús, embernyi magas gabonatábla hullámzik.
Ez Dunapentele, 1951 nyarának első napjaiban.
Mindent, mindent láttunk belőle? Ó, korántsem! Csak futó pillantás volt ez, képeslap-panoráma, sok-sok minden hiányzik belőle.
S főként hiányzik a legfontosabb. Az, aki mindezt megteremtette, mozgatja, élteti, akinek agya, nyelve és keze nélkül itt agyagos, sáros pusztaság heverne, mint századokon és évezredeken át. Hiányzik a képből az, aki Dunapentelének is lelke, a gépnek is lelke, aki nélkül a roppant toronydaru, a vasmarkú földkotró, az önálló, ügyes, pontos árokásógép béna, hideg, halott vastömeg csupán, aki mozgatja a sikló kötelét, rakja a csilléket és házzá formálja a szögletes téglákat, aki homokból, vízből, cementből és hajlékony vasszálakból sziklánál szilárdabb vasbetont kever, aki kezében tartja a dömper kormánykerekét és gőzt ad a mozdonynak, akinek agya Dunapenteléket alkot és keze csodálatos terveket vet papírra, aki parancsol a sistergő, szeszélyes villámnak s munkára fogja a tüzet, szolgálatára kényszeríti a vizeket:
Az ember.
Ő lesz történetünk főszereplője.


Folytatás hamarosan!

Ha tetszett, oszd meg, hogy ismerőseidhez, barátaidhoz is eljusson a cikk. Köszönöm!


Megosztás:

85. Országúti jegyzet

Országúti jegyzet Sztálinvárosról 


Az egész út egy villanás volt.
Az emberek, az újan-ácsolt
tetők, a serdülő falak,
- mint itt az út melletti póznák -
elmaradtak egy perc alatt,
míg gépkocsink az ifjú város utcáin
keresztülszaladt.
... Ezért nem írok róla ódát.

Petőfi és Vitéz gyalog járt.
Ahol az éj elérte, ott hált,
s faggatott éltéről-soráról
zsellért, juhászt, diákot, csaplárt.
Hallgatta népe szívverését,
fontolgatván a haza sorsát
s ha meggyújtotta faggyúmécsét,
tollán felfénylett Magyarország.

A nép szívét hallgatni - nincs szebb
költészet annál... Népem, intsd meg
forradalmár költők utódát,
ha ablakon át nézi őket,
akik Sztálinhoz írnak ódát
körzővel, vakolókanállal:
Szereted? Forróbban szeresd meg,
- ismerkedj meg jobban hazáddal.

BENJÁMIN LÁSZLÓ


Tudatos, pártos állásfoglalás jellemzi Benjámin költészetét. A szocialista realizmus nem csak témaválasztás kérdése, - ez igaz. De azért látni kell, hogy elsősorban mégiscsak azon múlik a dolog: mennyire tudja a költő, az író népe életének legdöntőbb kérdéseit a művészet eszközeivel felvetni és megoldani. Ebből a szempontból igen tanulságos Benjámin új kötete. Már a témák puszta felsorolása is megmutatja, hogy a költőt szenvedélyesen izgatják építésünk, harcaink problémái, ezek ihletik, ezek serkentik az írásra. Ebben a kis kötetben is szélesen, gazdagon bontakoznak ki az új életünkből fakadó témák: a Szovjet Hadseregről, a felszabadulási ünnepről, a pártról, az ötéves tervről, az ózdi kohókról, a tanácsválasztásokról, az összeesküvők leleplezéséről, Sztálinvárosról; a 800 millió békeharcáról, a küzdő Koreáról - azt lehetne mondani „alkalmi” témákról szól verseinek nagy része. S ez így is van rendjén. A nép azt a költőt érzi a magáénak, aki sajátjának vallja a nép ügyeit - nemcsak nyilatkozatokban, hanem költői alkotásaiban. Népünk azt a költőt érzi magáénak, aki - mint Benjámin is - tükröt tart „a magyar nép elé: önnön nagysága tükrét..." 

/részlet Benjámin László Tűzzel, késsel című verseskönyvének megjelenéséről szóló cikkből - 1952. január 20. Szabad Nép


Ha tetszett, oszd meg, hogy ismerőseidhez, barátaidhoz is eljusson a cikk. Köszönöm!

Megosztás:

2018. február 12., hétfő

84. A dunapentelei Kékszakáll hat felesége


A dunapentelei Kékszakáll hat felesége

Csalás, sikkasztás, súlyos testisértés és bigámia címen feljelentettek egy szegény villanyszerelőt, aki gazdag mérnöknek adta ki magát

(Saját tudósítónktól.) A dunapentelei Kékszakáll regényes szerelmeiről, feleségeiről, válásairól, verekedéseiről, csalásairól, sikkasztásairól és fosztogatásairól szól az az egyesített feljelentés, amelyet 128.631/1924. szám alatt adott be néhány nappal ezelőtt a rendőrségen négy törvényesen elvált és két törvényes feleség nevében Chobora Emil villanyszerelő ellen dr. Bányász Vilmos ügyvéd.

A "mérnök úr" első három felesége
Chobora Emil, aki a feljelentés szerint polgári foglalkozására nézve villanyszerelő, mérnöknek adván ki magát, hosszú udvarlás után 1917-ben feleségül vette B. Katalin kispesti úrileányt. Három esztendeig éltek boldognak egyáltalában nem nevezhető házaséletet s B. Katalin három gyermekkel ajándékozta meg a "mérnök urat".
A három gyermek azonban nem akadályozta meg Choborát abban, hogy egy szép napon el ne tűnjön a felesége mellől, egyenesen Budakalászra ne menjen és ott feleségül ne vegye P. Máriát. P. Máriának természetesen fogalma sem volt, hogy a "mérnök" úrnak felesége, sőt három gyermeke van, gyanútlanul lépett szerelmesével az oltár elé. Egy évig együtt éltek, gyermek is született, egy esztendő letelte után Chobora megunta második feleségét is s anélkül, hogy törvényesen elvált volna, a változatosság kedvéért most egy budapesti úrilányt vett nőül: F. Máriát. Dunapentelére vitte F. Máriát a "mérnök" úr, hogy megszökjön két másik feleségétől, akik már nagyon a nyomában voltak. Dunapentelén valamilyen kis villanyszerelő-műhelyt rendezett be magának Chobora, dolgozni azonban nem nagyon akaródzott neki. Közben harmadik feleségétől is kisfia született; alig a gyermek születése után azután bekövetkezett az elmaradhatatlan malőr. Második felesége, P. Mária hosszú kutatás után rátalált férjére Dunapentelén, odautazott hozzá, nagy és lármás zavarok támadtak, a bonyodalmakat azután úgy oldotta meg Chobora, hogy második felesége ellen hűtlen elhagyás címen válópert indított és nyugodtan tovább élt harmadik feleségével.
P. Máriának azonban - a feljelentés szerint - búsásan meg kell fizetnie férje még is csak bekövetkezett visszatéréséért. Az élelmes Chobora ugyanis, mielőtt visszatért volna feleségéhez, kikötötte, hogy az asszonynak kell őt eltartania, amire F. Máriának egész hozománya ráment. S amíg az asszony dolgozott, addig Chobora tovább futkosott egyéb szépek után. P. Mária azonban okulva a multakon, magándetektívekkel figyeltette férjét. Rájött arra, hogy nincs az a nő, akinek az ő hites ura tíz perces beszélgetés után házasságot ne ígérjen. Most már azután P. Mária indított válókeresetet férje ellen.

A negyedik asszony
Chobora azonban nem nagyon keseredett el ezen, hölgytársaságokban vigasztalódott, mérnöknek adta ki magát mindenütt, nagy vagyonok urának s a vagyonos mérnök úrnak ismét horgára akadt egy asszony: K. Paula felvidéki úriasszonnyal ismerkedett meg egy társaságban, elvált embernek mondva magát, akinek házasélete nagyon boldogtalan volt, mert megcsalta a felesége és most itt áll árván, nőtlenül, meleg megértésre vágyva. K. Paula férjhez ment Choborához. Ismét lehurcolkodtak Dunapentelére és Chobora az asszony pénzén ismét elektroműhelyt rendezett be. Ott Dunapentelén azután felvilágosították az asszonyt, hogy kicsoda tulajdonképpen ez a Chobora, hogy nem mérnök, nem vagyonos ember és bizony nem egy feleséggel járt már lent Dunapentelén. Az asszony azonban már nem hagyhatta el Choborát, aki amikor az asszony pénzén házat és üzletet vett: a házat is, az üzletet is a maga nevére iratta. Amíg az asszonynak pénze volt, addig Chobora vígan élt. A pénz természetesen lassanként elfogyott és az asszonynak varrással kellett fentartania magát s háztartását.
Chobora először arra akarta kényszeríteni az asszonyt, hogy különböző váltókra vegyen fel pénzt, azután arra, hogy jómódú, vagyonos sógorától kérjen kölcsön. Amikor látta, hogy az asszony sehogy sem tud pénzt szerezni, erélyesebb eszközökhöz folyamodott feleségével és annak első házasságából származói kisfiával. Hangos jajgatások verték fel a kis ház nyugalmát. Az asszony végre megúnta a nap-nap után ismétlődő durva jeleneteket és megszökött Choborától, Budapestre jött.

Az ötödik és a hatodik
Chobora most magára maradt a dunapentelei házban, amely a harmadik feleségéé volt, Chobora rosszul érezte magát egyedül. Valamelyik vidéki városba utazott, ahol sikerült is megismerkednie B. Arankával, akit azonnal le is vitt magához Dunapentelére. Azonban Chobora csalódott: B. Arankának semmi pénze nem volt. Chobora gyorsan intézkedett is: megverte kedvesét és visszaküldte szüleihez. Azután egy másik nőt hozott le, egy darabig együtt élt ezzel is, már-már úgy volt, hogy feleségül veszi, a leány azonban húzódott, nem tetszett neki az egész pentelei história, a faluban is sokat beszéltek már régi feleségekről és régi szeretőkről nagyon terjedtek már a pletykák, aztán meg Chobora is csúnyán bánt a leánnyal. Hosszú kínlódások és tettlegességek után a leány megszabadult Choborától, mielőtt feleségül vette volna, s otthagyta Dunapentelét.
Chobora nagyon elkeseredett. Szakított a szerelemmel s az asszonyokkal. Üzleti alapra helyezkedett. Egy Czeiner nevű embert hívott le Pentelére, társult vele s együtt vezették a villanyszerelő műhelyt. Czeiner csak odalent tudta meg a falubeliektől, hogy Choborának nincs semmije, csak egy csomó törvényes és egy csomó törvénytelen felesége. Czeiner is otthagyta Choborát.

Mégis a férfiak verik meg
Chobora ekkor Budapestre jött és apróhirdetés útján megismerkedett egy hölggyel, akit azután levitt Dunapentelére. De ugyanekkor, egy B-listás hajóstisztviselöt is magával vitt, lent azután mindkettőjüket kifosztotta és éjnek idején dobta ki egyszerre mindkettőjüket a házból.
Azután már nem akadt többet senki horogra. Chobora mint a remete élt Dunapentelén s a feljelentés szerint utolsó bűncselekménye csak az, hogy két segédjét, Keresztesi Ferencet és Magyar Istvánt, akiket szintén Budapestről csalt le Dunapentelére fényes ígéretekkel, mindenükből kifosztotta, úgy, hogy a két villanyszerelő a pentelei villanytársaság igazgatósága által kölcsönadott pénzen tudott csak visszautazni Budapestre. A két segéd azután itt Budapesten alapos bosszút állt Choborán: egy ízben találkoztak Choborával, akit úgy elvertek, hogy lovasrendőröknek kellett kiszabadítani a dunapantelei Kékszakállt.
Az akták ma már a rendőrségen fekszenek. Csalás, sikkasztás, súlyos testisértés és bigámia címén indul meg az eljárás Chobora Emil ellen. Dr. Bányász Vilmos egy előterjesztést adott be a rendőrségre, amelyben Chobora azonnali letartóztatását kéri. Choborát elő is állították a rendőrségre, ahol természetesen ártatlanságával védekezett, mondván, hogy a nők voltak rosszak, ő mindegyikkel jól bánt, különben is, - úgymond - csupán első feleségétől B. Katalintól nem vált el, a többitől vagy elvált, vagy nem is volt velük törvényes házasságban. A rendőrségen még nem döntöttek az ügyvéd előterjesztése felett.

PESTI NAPLÓ 1925. február 5.





A Pesti Napló február 5-iki számában "A dunapentelei kékszakáll hat felesége" című cikkel kapcsolatban a következők közlését kérik:

  1. Kobola Emilnek nem volt hat felesége, hanem tényleg volt három válópere, melyek jogerősen befejeztettek. 
  2. Ügyfelem magát sem mérnöknek, sem gazdag embernek ki nem adta s vele házasságot kötött nejeit ügyfelem vagyoni és személyi viszonyairól többek közt magam is előre informáltam. Dunapentelei üzletét nem nejei pénzén rendezte be, hanem - mint fentírt község köz- és magánvilágítási és szerelési koncessziójának részbeni tulajdonosa - maga állította fel. 
  3. Ügyfelem "bigámiái"-ból pedig csak az igaz, hogy P. Máriával 1917-ben kötött házassága csak azért bontatott fel 1923 március 13-án, mert a válóper körül a kommunisták rendelkezései folytán különböző bonyodalmak merültek föl. 

A cikkben szereplő B. Aranka Robolának neje által felfogadott házvezetőnője volt, ki annak rendjemódja szerint szolgálatából kilépett. 
Ezenkívül ügyfelem két inasát renitens és munkakerülő magatartásuk miatt miatt elbocsátotta.

Tisztelettel: Dr. Martiny László, ügyvéd

PESTI NAPLÓ 1925. március 5.


Sajnos a hírekben már nem olvashattuk Chobora, vagy Kobola mérnök úrról, illetve a tárgyalás végeredményéről, pedig biztos érdekes lett volna az is.

Ha tetszett, oszd meg, hogy ismerőseidhez, barátaidhoz is eljusson a cikk. Köszönöm!


Megosztás: