2018. június 29., péntek

2018. június 28., csütörtök

#7nap - 53


Helló szabadság, helló utazás! Rendhagyó módon Horvátországgal kapcsolatos tudnivalók, érdekességek lesznek most olvashatóak a mai bejegyzésben. Menj, érezd jól magad, nézz körül, és ne felejts el visszajönni! Irány a dalmát tengerpart, mi ezeknek az információknak a tudatában indulunk útnak. Start! Most és itt.

Pihen a családunk az egykori Jugoszlávia tengerpartján a 80-as évek végén /Sreser

1. Autópályák


Szerencsénkre nagyon egyszerűen, szinte végig autópályákon le lehet jutni a tengerpartra. Akik délebbre mennek, érdemes végiggondolni, hogy bevállalják-e esetleg a kalandosabb hegyi útvonalakat Bosznián keresztül, vagy bíznak inkább a gyorsabb haladásban. Mi 2014-ben a kalandosabb útvonalat választottuk, ami tényleg az lett a végén, és most ne is részletezzük a bosnyák mentalitást...
Visszatérve Horvátországra. Némi jótanács, a tankolással ne nagyon spóroljunk, igencsak idegtépő lehet az utolsó cseppekkel várni a következő benzinkutat, sajnos nem olyan sok van belőlük.
Az autópályákon fizetőkapus rendszer van, a díjak lehajtás után fizetendők. Érdemes a bankkártyás sorba állni, nagy sorok inkább a készpénzes sávokban szoktak kialakulni. Amennyiben mégis készpénzzel fizetnének, figyeljünk arra, hogy jól adnak-e vissza! Fizethetünk kuna mellett Euróval is, de a visszajárót kunában kapjuk. 

A határátlépés után:
  • Gorican - Zágráb szakasz: 47 kuna
A Plitvicei tavakig:
  • Zágrábig 47 + Karlovacig 21 vagyis: 68 kuna
Rijeka és az Isztria települései:
  • Zágráb - Rijeka szakasz: 77 kuna
  • Rijeka - Pula szakasz: 51 kuna
  • Rijeka - Rovinj szakasz: 38 kuna
  • Rijeka - Porec szakasz: 46 kuna
Kvarner régió:
  • Zágráb - Rab szigeti komplehajtó: 61 kuna
  • Zágráb - Pag szigeti komplehajtó: 96 kuna
Dalmácia:
  • Zágráb - Zadar észak (Vir sziget, Nin) szakasz: 134 kuna
  • Zágráb - Zadar dél szakasz: 139 kuna
  • Zágráb - Biograd szakasz: 148 kuna
  • Zágráb - Murter szigeti lehajtó: 159 kuna
  • Zágráb - Vodice szakasz: 164 kuna
  • Zágráb - Sibenik szakasz: 169 kuna
  • Zágráb - Trogir szakasz: 186 kuna
  • Zágráb - Split szakasz: 200 kuna
  • Zágráb - Makarska szakasz: 225 kuna
  • Zágráb - Ploce szakasz: 247 kuna
Krk híd ára: 39 kuna


2. Autópálya sorbanállás nélkül


Nincs idegesítőbb, mint 40 fokban, és a benzingőzben várni a sorunkat, márpedig előfordulhatnak ilyenek a szomszédunkban, nem csak a magyar M7-esen. Alternatív útvonalként számolhatunk a szlovén autópályával, ami bár hosszabb, de nem kapus rendszerben működik, a 7 napos (ebbe belefér jobb esetben akár az oda-vissza út is) matrica ára: 5590 Ft (személygépkocsira)
Amennyiben mégis Horvátországon szeretnénk végigautózni, bérelt un. ENC eszköz segítségével könnyen elkerülhető a sorban állás. 



Bővebb információ: 

Amennyiben nincs épp már készleten ilyen kütyü, érdemes felkeresni más ezzel foglalkozó vállalkozásokat is, hátha maradt még valahol a raktárban.



3. Strandoljunk!

Természetesen nem lehet mindenhol kiépített strandra számítani, rengeteg sziklás partszakasz miatt még a vízbejutás sem olyan egyszerű, bár annál izgalmasabb. Mielőtt megérkeznénk, érdemes körbenézni mi mindent tudhatunk meg a kifejezetten strandokkal foglalkozó weboldalról:

www.beachrex.com


Kiválasztott célállomásunkra rákeresve biztos vagyok benne, hogy több találatot is kapni fogunk, megtudhatjuk hogy homokos, vagy kavicsos, körbenézhetünk, megtudhatjuk milyen szolgáltatások várnak minket, és persze mennyire család/bababarát. Vigyázzunk a tengeri sünökkel és a túl forró kövekkel/sziklákkal, strandpapucs legyen rajtunk! Sajnos velem már megismerkedett közelebbről egy sün, nem örült neki. Én sem.

4. Tankolás


Mai napon ezekkel az árakkal lehet számolni, sajnos a mindennél jobban teljesítő - értsd: "MŰKÖDNEK" - gazdaságunk ellenére épp most van történelmi mélypontján a forint. Átszámolni... Inkább ne. Ezt SE.

Naprakész információ:

5. Szálláshely


A jobb helyek már az év elején elkeltek, bár last minute, vagy épp még nem felfuttatott helyeken biztos lehet találni 1-1 jobb szálláshelyet, de érdemes számolni korai foglalás esetén a jelentős kedvezményekkel, így már csak az utazás és a szabadidős tevékenységeinket kell megtervezni.
Sátrasoknak ha van is hely, fő szezonban már meg kell küzdeni az árnyékosabb területekért, érdemes a kempinget bejárni mielőtt leszúrjuk az első cöveket, hátha...

Azért érdemes körbenézni a hotelek, panziók, apartmanok kínálata között:


bátrabbaknak:
www.airbnb.hu

6. Helló Európa, viszlát roaming!



2017. június 15-től az EU országain belül történő időszakos utazások során alapesetben a belföldivel azonos díjakon mobilozhatsz, internetezhetsz. Részletekért azért nem árt felkeresni a szolgáltató weboldalát, nehogy meglepetés érjen, de javaslom, nyugodtan használjuk a szállodai/panziós nyílt Wifi hálózatot, - betartva persze az adataink védelmére vonatkozó alapvető elvárásokat - , töltsünk fel bátran képeket, hívjuk ismerőseinket, családtagjainkat. ... és strandoljunk sokat! 

7. Horvátország szépségei



+1.

Megosztás:

2018. június 25., hétfő

Káosz lesz


Szemetelnek, hangoskodnak, nem bírnak magukkal, és csak jönnek, jönnek, persze Soros pénzéből mind, mert hát valljuk be, ezekkel a rémtörténetekkel mostanában választásokat lehet nyerni.
Az HBO dokumentumfilmje olyan emberek történetét mondja el, akik egy jobb élet reményében szeretnének eljutni Európába. A legtöbbjük valamelyik afrikai vagy közel-keleti országból származik, és a nehéz gazdasági körülmények, illetve a hazáját sújtó véres (polgár)háború miatt indult útnak. A filmesek feltérképezték a 2011-es krízis korai napjait, amikor menekültek százezrei keltek veszélyes útra, mígnem Észak-Afrika líbiai partvidékéről eljutottak Dél-Olaszország kicsiny szigetére, Lampedusára.
Megismerhetünk egy családot, akik mindenüket hátrahagyva csak egy dolgot szeretnének, békét, egy fiatalembert, aki a testvéreit vesztette el a hullámsírba, betekintést nyerhetünk az olasz mindennapokba, és természetesen a műsorban szóhoz jutnak a menekültellenesek is.



KÁOSZ LESZ

feliratos dokumentumfilm

RENDEZTE: Lorena Luciano, Filippo Piscopo


Sajnos még mindig több emberséget láthatunk ebben a dokumentumfilmben, mint akár kicsiny hazánkban. Aki teheti, nézze meg, HBO GO oldalán megtekinthető.
Megosztás:

2018. június 21., csütörtök

#7nap - 52


Kultúrális programdömping idén, 2018-ban is a Múzeumok Éjszakáján. Sajnos idén nem veszünk részt egyetlen eseményen sem, de a kínálatból szemezgetve ezeket mindenképpen ajánlom. Irány helyben a Kőtár, vagy a KMI, de nem árt távolabbi programok között szemezgetni, bőven van miből válogatni. Mondjuk beülni egy barokk, vagy épp jazz koncertre, vagy végigpezsegni az éjszakát, netán körbenézni egy büntetés-végrehajtási intézetben. Dunaföldváron pedig még vasárnap is várják az érdeklődőket. Legyen jó idő, legyen mindenre időtök közelebb, és távolabb egyaránt! Induljon tehát a rendhagyó programmustra, némi zenei aláfestéssel. Start! Most és itt.

1. Dunaújváros - Kortárs Művészeti Intézet

Ismét Múzeumok Éjszakája az ICA-D-ben! 2018. június 23-án, szombaton délutántól késő estig izgalmas programokkal várnak minden kedves érdeklődőt!

17:00   
Színes Dunaújváros - Tervezz te is közteret! Kreatív foglalkozás kicsiknek és nagyoknak

19:00   
Előadás és beszélgetés a dunaújvárosi képzőművészeti élet múltjáról, jelenéről és jövőjéről

21:00   
Dalai Dávid és Várnai Gyula közös koncertje, színpadavató buli



2. Intercisa Múzeum - Római Kőtár és Fürdő (római városrész, a Víztorony mellett)

Programok:

17:00-20:00   
Kézműves programok, római játékok, beöltözés római kori ruhába, fegyverzetbe gyerekeknek és szülőknek

18:30-19:30   
Szakvezetés a Római Kőtárban és a Római Kori Fürdőben
Keszi Tamás régész szakvezetésével a szabadtéri lapidárium, a katonai tábor feltárt objektumai és a római kori fürdő kerül bemutatásra


20:00-21:00   Ókori piknik a diófa alatt – ókori menü kóstolója
A kőtári ókori pikniken megkóstolhatják vendégeink, azokat a szabadtűzön készített ételeket, melyek akár Intercisa castellumában az asztalra kerülhettek.

21:00-22:00   
Apolló húrjain – zene a római korban (Buza Andrea régész vetített képes előadása)

22:00-23:00   
Mit ettek az őskorban? A paleolit táplálkozás mítosza és a valóság (Keszi Tamás régész vetített képes előadása)

Eső esetén a rendezvény elmarad!




3. Székesfehérvár Deák Gyűjtemény (Oskola u. 10.)

18.00   
Az "Alkossunk közösen!" programon belül a családoknak lehetősége nyílik a különböző anyagok, technikák megismerésére és családonként egy közös alkotás elkészítésére.

19.00   
Családkép - fényképeken, a polgári reprezentáció szabályai (1840-1940) - Farkas Zsuzsa művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria munkatársának előadása

20.00   
Szűcs Erzsébet művészettörténész tárlatvezetése a "Hóbortos ultramodernek" a Műkertben című kiállításban

21.00   

Oláh Dezső Trió

Reflection of Béla Bartók's Six romanian folk dances. A koncerten Bartók Béla "Román népi táncok" című, eredetileg zongorára íródott művének dob, bőgő, zongora adaptációját hallhatja a közönség. A mű hat tánctételből áll, melyeknek karakterét megőrizve, improvizációk hangzanak el a tételek között. A trió tagjai: Oláh Dezső (zongora), Pecek Lakatos András (dob), Oláh Péter (bőgő).


A székesfehérvári rendezvényeket kizárólag karszalaggal lehet látogatni. A karszalagok minden helyszínen belépőként, a KNYKK Zrt. buszjáratain pedig menetjegyként használhatók. A karszalagok megvásárolhatók 2018. június 19-től elővételben a Tourinform Irodában (Városház tér, Hiemer-ház), illetve az esemény napján minden helyszínen. A hatéves kor fölött kötelező karszalagok ára 200 Ft. Ezt az összeget jótékonysági céllal, adományként gyűjtik. A befolyt összeggel hátrányos helyzetű Fejér megyei gyerekek múzeumlátogatását támogatja minden kedves látogató.
Székesfehérváron a Múzeumok Éjszakája programjai nemcsak a múltat és a jelent hozzák közel egymáshoz, hanem közös gondolkodásra, összefogásra ösztönzik az egyházi és világi kulturális intézményeket, a helyi művészeti és tudományos életet.
Támogatók: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, KNYKK Zrt.


4. Kápolnásnyék - Halász-kastély

KastélyKoncert és rendhagyó tárlatvezetés a Múzeumok Éjszakáján a Savaria Barokk Zenekarral a Halász-kastélyban

Amor, Tormento e Gelosia – Szerelem, Gyötrelem és Féltékenység
Barokk gyöngyszemek. Részletek G. F. Händel operáiból.

Közreműködők:
  • Jónás Krisztina és Ducza Nóra – szoprán
  • Najbauer Lóránt – basszus
Vezényel: Németh Pál

A koncertet követően rendhagyó tárlatvezetésre várjuk vendégeinket a kastély termeibe, a Művészetközelben című kiállításra.



5. Budapest - Törley Pezsgőpincészet




6. Budapest - BVOP

A Büntetés-végrehajtási Szervezet idén először a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán tartja meg a Múzeumok Éjszakája programsorozat keretében rendezvényét. 2018. június 23-án 18.00 órától 24.00 óráig a BvOP udvarán színes programokkal és a sátoraljaújhelyi Börtönmúzeum vándorkiállításával várjuk a látogatókat.

Programjaink:
  • Rabszállító bemutató
  • Kalodaszelfi
  • Óriáskirakó
  • Kényszerítőeszköz-bemutató




7. Dunaföldvár - Dunaföldvári Vár

Múzeumok Éjszakája - Szent Iván napi családi hétvége


Június 23. szombat Múzeumok Éjszakája
17.00   
a Hahó együttes családi koncertje
Hőspróba (regisztráció!)
Játszóház
Jósda (regisztráció!)
Pince Mozi

18.00   
"Magas tűzön" Kiss Éva /1952-2017/keramikus művész kiállításának megnyitója

19.00   
Buszos látogatás a tájházba (regisztráció)
Tárlatvezetések a várban

20.30   

Jazz Steps Band koncert


Borpavilon és kemencés lángos


Június 24. vasárnap 

10:00-17:00   
Íjászkodás
13:00 és 16:00   
Pince Mozi
14:00   
Hőspróba
20:00   

MARGARET ISLAND koncert


Jegyár: 3.500 Ft

Megosztás:

2018. június 14., csütörtök

#7nap - 51


Elkezdeni, belelendülni, néha az egészet a hátam közepére kívánni. Mégis egy éve tart már a 7NAP, és ahogy a legtöbb csütörtökön, most is itt van a soron következő. Készül magunknak, barátainknak, és természetesen minden olvasónak, aki kattintásával jelzi érdeklődését. :) Egyfajta születésnap. Az első. Természetesen az "ajándék" sem maradhat el, indul a 7NAPBLOG a facebookon, aki kedvet kap hozzá, csak nyugodtan csatlakozhat, de lássuk mi mindenről fog szó esni. Belefulladunk?! Óceánok világnapja volt múlt héten.  Rossz hírek után egy jó is, ma elkezdődik a foci világbajnokság, sajnos hazánk maximum a beharangozó videóban kapott helyet. Erre még jók vagyunk. Beszámolók, meglátogattuk az újranyílt élményfürdőt, és kint voltunk a Vál-völgyi Zsúron. Előbbi lesz jobb, utóbbi már tavaly is nagyon jó választás volt. a végére két programajánló, Június 24-én kezdődik Liget fesztivál, illetve július első vasárnapján kerül megrendezésre az V. Aquarius Triatlonverseny. Start! Most, és itt.

1. 

Egy éve, egészen pontosan június 15-én indult a 7NAP, némi kihagyással minden csütörtökön lehetett olvasni az aktuális 7NAP-ot. Természetesen folytatódik, mi több, mától működik már a 7NAPBLOG facebook oldal is, bátrabbak követhetik, kommentelhetik is az említett témákat. Egy biztos, izgalmas lesz a következő 1 év is! :) 



2. Június 8. Óceánok világnapja

belefulladunk

Nemhogy óceánunk nincs, de tenger sem mossa határainkat, a környezeti katasztrófa viszont minket is érzékenyen érint. Az emberiség ön-, és bolygópusztító életvitelére számtalan alkalommal figyelmeztettek, mégis a valós cselekedetek elmaradnak, a vizeinkben lassan több lesz a szemét, a műanyag, mint az élőlény. Szomorú körkép, szomorú jövőkép....

TEGYÜNK ÉRTE, HOGY NE ÍGY LEGYEN!



3. Labdarúgó világbajnokság 2018 - Oroszország


Végre foci. Magyarország aranylábú labdakergetői pedig kötelező jelleggel remélem leülnek és figyelik, tanulnak, és talán kicsit elgondolkoznak, hogy a nemzeti mezt miért kapták meg. Kifogás, nyafogás nincs.
Íme a csoportmérkőzések menetrendje. Néha jó lesz leülni a TV elé :)


JÚNIUS 14., CSÜTÖRTÖK
17.00 A Oroszország–Szaúd-Arábia

JÚNIUS 15., PÉNTEK
14.00 A Egyiptom–Uruguay
17.00 B Marokkó–Irán
20.00 B Portugália–Spanyolország

JÚNIUS 16., SZOMBAT
12.00 C Franciaország–Ausztrália
15.00 D Argentína–Izland
18.00 C Peru–Dánia
21.00 D Horvátország–Nigéria

JÚNIUS 17., VASÁRNAP
14.00 E Costa Rica–Szerbia
17.00 F Németország–Mexikó
20.00 E Brazília–Svájc

JÚNIUS 18., HÉTFŐ
14.00 F Svédország–Dél-Korea
17.00 G Belgium–Panama
20.00 G Tunézia–Anglia
JÚNIUS 19., KEDD
14.00 H Kolumbia–Japán
17.00 H Lengyelország–Szenegál
20.00 A Oroszország–Egyiptom

JÚNIUS 20., SZERDA
14.00 B Portugália–Marokkó
17.00 A Uruguay–Szaúd-Arábia
20.00 B Irán–Spanyolország
JÚNIUS 21., CSÜTÖRTÖK
14.00 C Dánia–Ausztrália
17.00 C Franciaország–Peru
20.00 D Argentína–Horvátország
JÚNIUS 22., PÉNTEK
14.00 E Brazília–Costa Rica
17.00 D Nigéria–Izland
20.00 E Szerbia–Svájc

JÚNIUS 23., SZOMBAT
14.00 G Belgium–Tunézia
17.00 F Dél-Korea–Mexikó
20.00 F Németország–Svédország
JÚNIUS 24., VASÁRNAP
14.00 G Anglia–Panama
17.00 H Japán–Szenegál
20.00 H Lengyelország–Kolumbia
JÚNIUS 25., HÉTFŐ
16.00 A Uruguay–Oroszország
16.00 A Szaúd-Arábia–Egyiptom
20.00 B Irán–Portugália
20.00 B Spanyolország–Marokkó
JÚNIUS 26., KEDD
16.00 C Dánia–Franciaország
16.00 C Ausztrália–Peru
20.00 D Nigéria–Argentína
20.00 D Izland–Horvátország
JÚNIUS 27., SZERDA
16.00 F Dél-Korea–Németország
16.00 F Mexikó–Svédország
20.00 E Szerbia–Brazília
20.00 E Svájc–Costa Rica
JÚNIUS 28., CSÜTÖRTÖK
16.00 H Japán–Lengyelország
16.00 H Szenegál–Kolumbia
20.00 G Anglia–Belgium
20.00 G Panama–Tunézia



4. Élményfürdő




Nyáron nincs jobb dolog a strandnál. Még akkor is, ha épp egy újra megnyitott élményfürdőről van szó. Újranyitástól persze nem lett jobb, szebb, de legalább használható. Némi figyelem azért juthatott volna a plafonokon a búrákra, ki tudja hány éves por gyűlt benne össze, a növénykert hiánya feltűnő és aggasztó, legalább egy muskátli belefért volna a modern városok programjába.. 
Nem, tényleg nem szeretném szidni, nyilván lesz ennél jobb is, több szolgáltatás is be fog remélem költözni, hátha kevesebb lesz a deficit is, illetve javaslat: a kinti részen elférne 1-1 mobil öltöző, hogy aki tényleg csak a vizes ruháját akarja lecserélni, ne kelljen sorba állnia a benti öltözőben. Netán a nyári időszakban a 7 helyett zárhatna mondjuk 8-kor. Szurkolunk, hogy a kedvezményezettek köre is megszokja, szeressék, és tényleg minél kevesebb veszteség maradjon az év végén.

További képek:

 

 

 

 

  



5. Vál-völgyi Zsúr




Szemünk előtt fejlődik, erősödik évről évre az Alcsúti Arborétumban megrendezésre kerülő Vál-völgyi Zsúr. Idén volt a 4. alkalom, hogy a a terület megtelt kicsikkel, nagyokkal. Remek programok, nagyszerű környezet, mindenki megtalálhatta a maga érdeklődésének megfelelő elfoglaltságot. 2 színpad, műsorok kicsiknek, nagyoknak, mindez ingyenesen.
Pár hibát azért elkövettünk. Mi eleve a gyerekprogram miatt mentünk el a rendezvényre, vasárnap kora délután léptek színpadra az amúgy nagyon remek Kicsi Gesztenye Klub sztárjai, a színpad előtti tér nagyon hamar megtelt fiatal kis rajongókkal, akik csillogó szemekkel várták a produkciót.
Az idő rövidsége miatt mi a legközelebbi kijelölt parkolóba mentünk, holott remek lehetőség lett volna vonatozni, vagy kisbuszozni az arborétumba. A parkoló természetesen tele, az ezzel járó káosszal, mindenki szeretné minél jobb helyen hagyni a járművét. Hát ez már nem mindenkinek sikerült, és a forgalomirányítók is csak nehezen tudtak úrrá lenni a kialakult helyzeten. Legközelebb kisvonatozás lesz ez már biztos, és kicsit több időt szánunk az egészre, nem sietünk.
Szeleburdi időjárásunknak köszönhetően eleve kérdéses volt, hogy mi vár ránk, az esőnél csak egy rosszabb van, a meleg, alulról támadó vízpára... Ennek köszönhetően távozásunk inkább volt menekülés a Velencei-tó hűsítő habjaiba, mint örömteli távozás.
A rendezvény sikerét mi sem jelzi jobban, hogy rengeteg kisgyermekes család látogatott ki, a gyerekjátékoknál elég nagy sorok alakultak ki, némelyikre fel sem fértünk sajnos.
Mindezek ellenére a rövid idő ellenére jól éreztük magunkat, biztos vagyok benne, hogy jövőre is ki fogunk látogatni, és régóta dédelgetett terv, hogy az Arborétumot csendesebb időszakában is felkeressük és a régen látott barátainkat is meglátogatjuk....

KÖSZÖNET A VÁL-VÖLGYI ZSÚR SZERVEZŐINEK!

Horváth Tamás (@htomi77) által megosztott bejegyzés,

6. Liget 2018

Ha nyár, akkor Petőfi liget! Remek programok, események kicsiknek, és nagyoknak egyaránt. Íme a programkínálat.


7. V. Aquarius Triatlon


Bizony, az idei év sem maradhat el a triatlon verseny nélkül, nem árt készülni, illetve a nevezést se hagyjátok ki, már persze aki... Nézőknek természetesen nem kell regisztrálni!


Minden fontos információ a versenyről:





7NAP már a facebookon is!


Megosztás: