2015. január 9., péntek

Nem tetszik a rendszer?!


"A miniszterelnök az útdíjrendszerrel kapcsolatban azt mondta, az ilyen politikailag érzékeny, az embereket bosszantó lépéseknél próbaidőre van szükség, amit most hallunk, az "a próbaüzem gépház-zaja". Ez a próbaüzem egy hónapig tart majd a kormányfő szerint, aki azt kérte, akinek bármilyen javaslata, kérdése van, most tegye fel, most tiltakozzon. Lehetnek változások, vannak értelmes javaslatok is – mondta."
forrás: http://hvg.hu/itthon/20150109_Orban_interju_radio

Orbán Viktor felhívására a következőkre hívnám fel a figyelmet, bár ezt már megtettem pár nappal korábbi bejegyzésemben is, valamint javaslataimmal szeretném ezeket kiegészíteni.

  • Nem tetszik, hogy az eddig ingyenesen használható Pentele hídra éves szinten 2 matricát is meg kell venni. Ez, úgy érzem kiszúrás Duna túloldaláról érkező ingázókkal, legyen szó egészségügyről, munkába járásról, vagy egyszerűen csak egy bevásárlásról.
  • Nem tetszik, hogy a Budapesti elkerülő szakasz fizetős lett, ami épp azért épült, hogy a belváros forgalmát tehermentesítse. 
  • Nem tetszik, hogy a repülőtérre vezető útszakasz díjköteles.
  • Nem tetszik, hogy a nagycsaládosok által kedvelt 8-9 személyes kisbuszokkal többet kell fizetni az úthasználatért, ez nem túl családbarát megoldás.
  • Nem tetszik, hogy a próbaüzem "gépház-zaját" az autósok fizetik, ahelyett, hogy megfelelő fórumokon ezeket a hibákat már korábban tisztázhatták volna.


Javaslataim:
  • Megyehatáron átlépés után az első lehajtón még az előző megye matricájával le lehessen jönni. Ezzel a megoldással többek között például egy matricával lehetne használni a Pentele hidat.
  • M0 maradjon ingyenes, a belváros így is túlzsúfolt. 
  • Peremkerületekre több P+R parkolót, ezzel is lehetne ösztönözni az embereket a közösségi közlekedésre.
  • Januári időszakban ne büntessék azokat, akik nem vásároltak matricát.
  • Vizsgálják meg annak lehetőségét, hogy az éves matrica mellett esetleg hónapos, vagy 10 napos időszakra is lehessen matricát venni. Nyilván, aki csak nyaralni szeretne menni a Balatonra, nem szívesen venné meg az egész éves matricát. 



Megosztás:

0 megjegyzés: