2015. július 27., hétfő

Windows 10


Túlzás lenne azt állítani, hogy vártam. Korábban már próbálkoztam vele, ízlelgettem az akkor még tesztidőszakban lévő béta rendszert, erről korábban itt írtam. Most pedig ott tartok, hogy a start menüben csempéket pakolgatok, pár napja ugyanis egészen közeli kapcsolatba kerültem az új operációs rendszerrel és meg kell mondjam, elsőre egészen kellemes vele dolgozni.

Első körben a 8-as rendszer hiánya volt a legbosszantóbb, a start menü hiányát igaz lehetett orvosolni külön programokkal, de ez azért mégis más, még akkor is, ha csempés rendszer, még akkor is ha nem egészen olyan, de használat során könnyen testreszabható, így egészen kényelmes az új start menü.
8-as rendszer számomra idegesítő hozadéka volt az oldalsó beúszó oldalsáv, ez szerencsére kikerült.

Vezérlőpult egészen más kinézetet kapott, de aki nagyon akarja, megtalálja a régi külsőt is, nem zavaró, bár 2-3 kattintással több ha a megszokott tartalmakat szeretném látni.

Ami a majd egy hetes próba alatt kiderült, hogy nagyon tud hiányozni a fényképnézegető, Picasa programmal próbáltam pótolni, egyenlőre sikerrel.

Új ikonok, elsőre borzalmasak lettek, de idővel meg fogom szokni, összességében nem zavaró, nem ezeket fogom bambulni huzamosabb ideig.

Lássuk az újdonságokat amikkel elsőre találkozhatunk.
  • Explorer helyett Microsoft Edge.
    Kellemes letisztult felület, még használnám is, de valami miatt végül mégis maradt a jól megszokott Chrome, azért nem felejtem el, biztonságos távolságban ott figyel az Edge is... Külön érdekesség, hogy a Chrome most sokkal gyorsabbnak tűnik, pedig az előző rendszerben sem terheltem túl sokkal jobban.
  • Feladatnézet:
    Alt+tab kibővített funkciókkal, új asztalokat hozhatunk létre, ezzel egészen el tudjuk különíteni a feladatokat ha épp több dologgal foglalkozunk. Itt jegyezném meg halkan, hogy linuxban ez már amúgy elég régóta jelen van... no de itt is hasznos lehet.
  • Nagy(obb) képernyő esetén van rá lehetőségünk, hogy osztott képernyővel több ablakot jelenítsünk meg, ha jól láttam ez a funkció még nem minden programmal működik, de bíztató, hogy már nem kell adott esetben kézzel ablakokat méretezni.
  • Cortana:
    Személyes ügyintéző, aki figyelmeztet mindenre - már amit persze beállítok - de itt még sajnos verhetetlen a google asszisztens, magyar felületen egyenlőre ez még nem elérhető.... nem mintha használnám, jelen pillanatban androidos felületen a telefon emlékeztet a fontosabb dolgokra.

Összességében egy használható rendszernek tűnik a windows 10, laptopom minden elemét felismerte, nem kellett külön drivereket leszedni, belakás, hiányzó programok feltelepítése, újabb tapasztalatok szerzése.


Megosztás:

0 megjegyzés: