2016. július 11., hétfő

aN to iNe - Majomország


aN to iNe


Kevés szimpatikusabb formáció van mostanában, mint a szombati Kultúr-fröccs rendezvénysorozat épp aktuális vendége, az aN to iNe. Ulbert Andrea (ének), Németh Anna (cselló, ének), és Bakó Károly (gitár, ének) alkotta akusztikus trió üde színfoltja a hazai zenei palettának, pop-rock stílusban adnak elő megzenésített verseket. ezen felül természetesen saját szerzeményeket is hallhatunk a zenekartól. Karesz megfogalmazásában, hogy mi is ez az egész:

 "Nem Cseh Tamás, nem Ágnes Vanilla, nem Zorán, kicsit rock, kicsit pop, kicsit komoly..."

A koncepció már levett a lábamról, Karesz bevallása szerinti "kiöregedett rocker" életforma magával hozta ezt a komolyságot, ami nem csak a versekben mutatkozik meg, hanem a hangzásvilágban is, nem is beszélve a versek, zene mondanivalójáról. Ilyen a debütáló zenekar első videoklipje, melyet a zenekar vezetője,  Karesz rögzített a Merkaba stúdióban még a lányok érkezése előtt.


A zenekar most mutatkozott be a közönség előtt Rácalmáson, én személy szerint bízom benne, hogy sok koncert áll még előttük, a magamfajta korosodó "jetik" nevében mondhatom, igény van az ilyen zenére. ezen felül köszönöm az élményt, és a lehetőséget, hogy megismerhettelek titeket, remélem még lesz alkalmunk a találkozásra!





Megosztás:

0 megjegyzés: