2016. augusztus 23., kedd

Jött egy kamion és leszállt közénk...

Ritka vendég érkezett a Lajos királyra - Tóth Dávid további képei

Mi itt legtöbben a Lajos király körúton már fel sem kapjuk a fejünket 1-1 nagyobb jármű érkezése kapcsán, legyen szó szuperhalk járgányról, vagy a szokásos dobozos teherautókról, amik pár éve már elmaradhatatlan részei utcaképünknek. 

2011-ben - google utcakép

Adott egy panelház lakóközössége, adott egy húsbolt, és adott a probléma, a boltosok pakolnak, a lakók pedig aludnának. Ez utóbbi pedig évek óta megoldatlan ellentétet okoz, egyetlen halvány bírósági döntéssel elért eredmény, hogy csak 6 órától pakolhatnak, addig nincs, azaz nem lehet rekeszt húzni az aszfalton, ajtót csapkodni, hangosan káromkodni. El lehet képzelni milyen lehetett a korlátozás előtt, ha korábban érkeztek a teherautók, főleg ha messzebbről érkeztek.
A kipufogógáz, a zaj, és a korai ébresztő leginkább - érthetően - az első emeleten lakókat érinti, főleg azokat, akiknek minden ablaka az épület ezen oldalán van. Még a 4. emeleten (nálunk) sem kell félni hogy elalszunk, óra nélkül is tudjuk, 6 óra van. Aki hozzá tudott szokni, talán észre sem veszi, vagy hamar vissza tud aludni.
"örüljünk, hogy dübörög a gazdaság szeretett városunkban, vagyis: az ominózus üzem helytáll vagy próbál helytállni saját piacán."
Bár a bírósági döntés pár éve lezajlott, látszólag minden rendben, de időről időre felbukkan ez a téma, és igen, én is ki merem mondani, le merem írni:

a húsbolt kinőtte jelenlegi telephelyét

Nagykereskedelmi célokra amúgy is elég szűkös a hely, márpedig az üzlet java részét elsősorban nem az utcáról betérő utcalakók jelentik. 6 óra előtt felsorakozott teherszállítók várják hogy minél előbb elindulhassanak rakományaikkal, darabolt, előkészített, vagy bármilyen állagban is utaztassák szállítmányukat. A forgalom - véleményem szerint -, gondolok itt elsősorban a járműforgalomra elérték azt a kritikus szintet, amikor már el kellene gondolkozni azon, hogy egy új, jobban megközelíthető telephelyre költözik a cég. Tudom, tisztában vagyok vele, ez elsősorban pénz kérdése, és ha van se nagyon szeretünk "FÖLÖSLEGESEN" költekezni. Pláne ebben a gazdasági környezetben... így akár életünk végéig is hallgathatjuk, vagy hallgathatják az itt lakók a rekeszek aszfalttal, vagy egymással való találkozását.  
"Az üzem csak érvényes engedéllyel, jogosítvánnyal gyakorolhatja tevékenységét a területen, nem igaz? Mert ha így van, akkor elvben nem lehet túl nagy baj a telephely helyszínével – papíron, a jelenleg érvényben lévő szabályok értelmében." 
Engedélyek, papírok a mai világban egy vállalkozónak megfelelő kapcsolatokkal nem okozhatnak problémát. 

Papíron minden rendben van, lakók meg ha nem tudnak aludni, tegyenek be füldugót, és ne nyissák ki az ablakot.
"kettőn áll a vásár" 
Mappányi anyagokkal (képek, feljegyzések, vallomások, bíróság, tárgyalás), és minden ezzel kapcsolatos ügyintézéssel az elmúlt években annyit sikerült elérnünk elérnie közös képviselőnknek, - akinek ezúton is köszönet, hogy képviseli a lakóközösséget - hogy reggel 6 óráig nincs "csendháborítás".
Reggeli állapotok (májusi képek):

 
Pakolnak, mindenki más közlekedjen arra amerre szeretne/tud

ő már tolatva jött be, mögötte a mozgássérült parkoló meg kit érdekel, 
majd visszajön később

ezek pedig egészen friss képek, ez egy átlagos reggel:

 
Egy autó már nekiindult, 6 előtt bepakolták, hamarosan jön vissza a következő körre.


VALAMIT VALAMIÉRT
"Nem tiltani kell, hanem tárgyalni, közös nevezőre jutni a win-win elv szellemében."
Tárgyalás volt. Probléma forrása folyamatos, a win-win elvből egyenlőre mi még nem nagyon látjuk hogy nekünk, (Lajos kir. 6. és 8.) lakóknak mitől lenne jó, vagy jobb. Talán annyi, hogy nem áll üresen az ház alja, de ezen felül csak "gond". Az pedig elfogadhatatlannak tartom személy szerint, hogy "ha másol is lehet, akkor itt is". A lakóknak igenis legyen beleszólása - törvényes keretek között persze - hogy mi történik legszűkebb környezetükben.

Jelen bejegyzésem érdekessége, hogy épp egy épülettömbben lakunk Tóth Dávid castellumos újságíróval, bár ő kicsit később érkezett ide az utcába (mint mi "benszülöttek"), és egészen másképpen látja a dolgokat, kicsit engedékenyebb. A dőlt betűs pártatlan "józanító" idézetek tőle származnak. Mivel közös képviselőnk ugyanaz, és a megfelelő csatornákból is tud már megfelelően tájékozódni, előre várom, várjuk az ígért tényfeltáró cikket, amiben remélhetőleg megismerhetjük majd a vállalkozó gondolatait, valamint nagyobb betekintést nyerhetünk, hogy milyen az élet a pakoló placc felett az első emeleten.
Véleménykülönbségünk egyáltalán nem baj, sőt, jó erről (is) beszélni (meg minden másról is természetesen). A témát amúgy már májusban javasoltam neki, nem sejtve, hogy egy augusztusi kamion kell hozzá, hogy tényleg felkeltse az érdeklődését. Ha ezt tudom...  :)

Ha én elmegyek valahova hangoskodni, én előbb körbekérdezősködnék, hogy lehet-e....


Amúgy szeretünk itt lakni, nem is beszélve az érzelmi kötődésekről amik ezer szállal kötnek (és nem eresztenek).

Nem csak a húsbolt keseríti meg az itt lakók életét, van itt nem is olyan messze egy LŐTÉR.
Sport, hanghatások, be nem tartott nyitvatartási idő. Erről bővebben ITT ÍRTAM

Érdekességképpen levezetésként pedig essen szó - újra - a körút robotjáról:
Megosztás:

0 megjegyzés: