2016. szeptember 20., kedd

Az iszlámról

Allah neve arab kalligráfiával az isztambuli Hagia Szophiában

Az iszlám egy, az ősi arab, zsidó és keresztény hittel közös tőről fakadó monoteista vallás, amelyben Mohamed prófétáé a vallási és politikai vezetőszerep. Hívői, a muszlimok azonban az iszlámot az első, az egyetlen igaz, a világ keletkezése óta létező vallásnak tekintik.

A Föld nagy világvallásainak egyike. Alapjául azon, Isten (arabul Allah) szavának tekintett kinyilatkoztatások szolgálnak, amelyeket a Mohamed prófétaként ismert Muhammad ibn Abdalláh ibn Abd al-Muttalib adott át a 7. század első harmadának végén Hidzsázban követőinek, és amelyeket halála után két évtizeddel a Koránban gyűjtöttek össze követői, a muszlimok, magyarosan muzulmánok.

A kereszténység után, 1 milliárd 570 millió követőjével (ez a Föld népességének 23%-a) a világ második legnagyobb vallása. Fő elterjedési területei Észak-Afrika, a Közel-Kelet, Közép-Ázsia, valamint Malajzia, illetve a legnépesebb muszlim ország, Indonézia.


Az iszlám túlmutat a dogmák és vallásgyakorlatok összességén, civilizációna is tekinthető: híveit Mauritániától Indonéziáig közös kultúra, közös hagyományok és az egyazon, vallást, erkölcsöt, jogot és mindennapi életet szabályozó jogrendnek (saría) való engedelmeskedés köti össze. Mindehhez egészen a modern időkig a vallási és tudományos életben az arab nyelv általános használata társult.

Az iszlám és a nyugat - /3 részes sorozat



Sokan felteszik a kérdést, vajon miért nem Szaúd-Arábia felé indulnak el menekültek. Talán egy kicsit bepillantást nyerhetünk ebbe az elzárt, mondhatni elkorcsosult világba, és remélhetőleg megértjük, miért vonzóbb egy szabadabb liberálisabb Európa.

Olaj, pénz, hatalom, korrupció, csillogás, erkölcstelenség -  Frei dosszié - Szaúd-Arábia



Az iszlám Magyarországon




Megosztás:

0 megjegyzés: