2016. szeptember 5., hétfő

Costa Concordia utolsó napjai

A genovai kikötőben


Nem sok maradt az egykor szebb napokat is megélt sziklazátonyra futott és elsüllyedt Costa Concordia olasz tengerjáró hajóból, amely vázának utolsó részeit a genovai kikötőben a napokban kezdték el szétszedni.

A 2012. január 13-án oldalára dőlt hajóroncsot 2014 júliusában sikerült bevontatni Genovába, ahol elkezdték szétbontását amelynek során több mint 25 ezer tonna újrahasznosítható anyagot távolítottak el a hajóból. A Costa Concordia megsemmisítésének 100 millió eurós költségét is a Costa Crociere olasz hajótársaság állta.



A Costa Concordia megmaradt roncsát augusztus végén abba a medencéjébe húzták át, ahol a megsemmisítésre ítélt hajók utolsó darabjait szedik szét. Utolsó útján a kikötő szirénája is megszólalt a tengerjáró búcsúztatására. A hajóból már csak a legalsó emeletek rozsdás váza áll, ezt is darabokra szedik.


Ökosziget is lehetett volna


Ökosziget - emlékezni, pihenni - vizpartifejlesztesek.blog.hu

A 2012 júliusában nemzetközi pályázatot írtak ki, aminek lényeg az volt, hogy a résztvevők a hajó maradványaira ne, mint roncsra tekintsenek, sokkal inkább építészeti lehetőségként, egyben az elhunytak előtti tisztelgés eszközeként kezeljék azt. A nemzetközi zsűri decemberben hirdette ki a végeredményt, 4 ötletet díjaztak és további 7 pályaművet emeltek ki – írja a vizpartifejlesztesek.blog.hu

Az persze már a pályázat kiírásakor nyilvánvaló volt, hogy a roncsot nemhogy nem építik át, hanem sokkal inkább feldarabolják, így a pályázat egy fikcióra épült, de a Cataniai Egyetem kutatóbázisa, az ICSplat mégis úgy gondolta, érdemes megfutni ezt a kört.

A győztes a londoni Alexander Laing és Francesco Matteo Belfiore lett. A londoniak meg is tartanák, meg nem is a roncsot: a vízszintnél elvágnák, hogy a környék lakói ne szembesüljenek nap mint nap a tragédia emlékével, de a hajótest egyfajta ökoszigetté válna, tengeri fűvel, ciprusfélékkel halakkal és nádassal. Ahogy kicsit fennkölt módon a tervezők mondták, fentről nézve egy sziget, a szárazföldről nézve meg a tenger része.

vissza a természetnek! - vizpartifejlesztesek.blog.hu

A második helyezett elvágná a hajót, de magára hagyná azt, nem tenné látogathatóvá. A víz alatt mesterséges korallsziget alakulhatna ki, a felszín felett pedig a madarakra koncentrál, legyen a hajóroncs fészekrakó hely.

A harmadik helyen ketten osztoztak, egy olasz páros és egy angol pályázó. Az olaszok szakaszosan valósítanák meg az átalakítást, melynek lényege, hogy egy sétány kapcsolná össze a hajóroncsot a parttal, és a hajó egyes részeit újrafelhasználva két elemre koncentrálnak: emlékezni és kikapcsolódni. Az angol verzió a gép versus természet kérdését feszegeti, egyfajta geológia struktúrát alakítana ki a partszakasz és a hajótest között, a víz ebben a mátrixban mozogna, és a roncs is megközelíthető lenne.

Voltak, akik az áldozatok meggyalázásának tartották volna a modern kori Titanic újraélesztését és voltak, akik szerint az újrahasznosítással lehetett volna méltó emléket állítani az elhunytaknak. Emlékhely mindenesetre nem lesz, a két hiányzó holttest megtalálásában bizakodnak.





2014. 07. 06. Costa Condordia

Megosztás:

0 megjegyzés: