2016. október 21., péntek

Dunaújvárosiak versenyben, SZAVAZZ TE IS!


Nem, ez most nem "AZ" a szavazás, ki sem kell mozdulni a lakásból, egyszerűen csak pár kattintással segíthetünk két dunaújvárosi csapatot. Lássuk hát kiket is támogathatunk virtuális szavazatunk leadásával.

NYÁRI ILONA
és a Városvédők Újtelepért Egyesület


Nyári Ilona nem hétköznapi fodrász Dunaújvárosban. Sokkal több annál. Ezért is lett Nők Lapja Hősei pályázatának egyik jelöltje.
A helyiek szerint Nyári Ica – mert így nevezik, Ica –, Dunaújváros Újtelepének szíve, lelke, motorja. Számos lakossági kezdeményezés, akció, járőrszolgálat, szomszédünnep, ökonap, Mikulás-parti szervezése kötődik a nevéhez. 
Nyári Icáról sokan tudják, nyüzsgő, szervező, tervező típus kislánykora óta. Igazi Ikrek, akiben két ember lakik, egy rendkívül érzékeny, mély lelkülettel élő, megértő nő és egy határozott, kemény, aki ha a fejébe vesz valamit, azt tűzön-vízen át véghezviszi.
Így történ ez négy éve is, mikor a vendégei arról panaszkodtak, nagy a füst, mindenki égeti a falevelet. Akkor Nyári Ica gondolt egyet, fölkereste a céget, amelyik a város más részein összegyűjti a kerti hulladékot, és mert számára nincs lehetetlen, két hét alatt megszervezett mindent. Partner volt a cég, az önkormányzat kifizette, hát tisztult a levegő. Aztán néhány héttel később Dunaújváros– Újtelepen megszaporodtak a betörések. Ica szinte első kézből értesült mindről, hát gondolt egyet, és kis segítséggel lakossági fórumot szervezett. Az újtelepiek döntöttek: ők is szeretnének járőrszolgálatot. Az ezerszáznegyvenöt ház lakói beadták az ötszáz forintokat, a vállalkozók ennek többszörösét, és létrejött a polgárőrség.
Ez így megy négy éve. Valami mindig történik. Elkészült az első újtelepi újság, 2014 őszén. Színes, ingyenes havilap, amit önkéntesek írnak, nyomtatnak, és utcánként önkéntesek visznek házhoz. Lett zárt Facebook-csoport, ahol áramlik az információ, ahol a ma már létező szelektív szemétgyűjtésre figyelmeztetik a lakókat. Lett szomszédünnep, ismerkedés, sütés-főzés, előadások, lettek újtelepi piknikek. Lett meridián torna, szívességbank, ahol sütni tanítják a fiatalokat, felteszik a képeket a falra, megjavítják a csöpögő csapot. Egyszer Nyári Ica azzal szembesült, nehéz megszabadulni az autógumiktól, a törött műanyag kerti ágyaktól, asztaloktól, székektől, a műanyag gyerekjátékoktól, a sittől, a törött mosdó- és vécékagylóktól. És lett ökonap, minden hulladéknak külön- külön. Ilyenkor a házaktól önkéntes rakodók és sofőrök kölcsönkapott autókkal összegyűjtik és elszállítják a hulladékot. Így tesznek a kiszuperált műszaki cikkekkel is, a hűtőktől a tévéken át a számítógépekig. És még arra is jut erő, hogy figyelmeztessenek mindenkit, ne tegyék ki a hulladékot, érte mennek, elszállítják.
Nyári Ica ötleteit sokan támogatják, ezt mutatja az is, hogy tíz alapító taggal (Icán kívül Oroszné Garami Zsuzsa, Kisné Fehér Éva, Dobler Istvánné, Keve Piroska, Garancz Csilla, Garancz Viktor, Palkovics Katalin, Deák Ferenc, Abonyi Kitti, Tóth László) ma már hivatalos egyesületként működnek. Az alapítókon kívül negyven állandó önkéntes segíti a munkát. Azt mondják, mindenki ismer valakit, akinek szól, és az emberek segítenek. Most tavasszal rendbe teszik a körforgalom közepét a buszvégállomásnál, a kistemetőt, kitakarítják a kiserdőt.

A teljes bemutatkozó szöveg a noklapja.hu oldalon olvasható itt:
http://noklapja.nlcafe.hu/noklapja/noklapja-hosei/2016/05/12/nok-lapja-hosei-6-gondolatok-a-fodraszszek-korul/
Ha te is úgy gondolod, hogy egy szavazattal te is támogatnád ezt a lelkes csapatot, itt megteheted: http://noklapja.nlcafe.hu/noklapja-hosei/
  1. Nyisd meg a fenti oldalt (kattints a linkre)!
  2. Szavazok Nyári Ilonára!
  3. Pipa a "Nem vagyok robot" gombra
  4. Szavazás érvényesítése!

Szavazás határideje: OKTÓBER 25!

Az esetleges nyeremény összegét az immár hagyományos Újtelepi Mikulás programjának megszervezésére fordítják!

_________________________________

NIL ÉS VIOLA POPDUÓ


Nil & Viola Popduó egy eredményes kimenetelű szavazás után tehetségkutató versenyen vehet részt, így nagyobb körben, magasabb szinten is be tudják mutatni, hogy az ötletekből soha nem fogynak ki,

Valahogy így:


Mielőtt rádöbbennénk, hogy nem is pop, nem is duó ez a formáció, lépjünk is tovább a szavazás menetére.
Erre a linkre kattintva eljutunk a pontmagazin szavazós oldalára:



Oké, a szavazáshoz regisztráció, vagy megfelelő szintű belépés kell, de ez lehet akár a facebook fiókunk is, így két kattintással több lesz a folyamat, viszont egy kulturális magazinra bejelentkezni azt hiszem nem lehet olyan nagy gond. Belépés után pedig a jobb oldali hasábban látjuk a szavazásban résztvevő zenekarok neveit, itt találjuk meg ABC sorrendben az N betűnél Nil&Viola Popduó. Innen már egyértelmű lehet, rákattintunk a formáció nevére, kiválasztás, majd legalul a SZAVAZOK feliratra rábökve megerősítjük, hogy egy dunaújvárosi formációnak igenis helye van egy tehetségkutató versenyen, mutassák csak meg magukat a nagy(obb)világnak! :)

Szavazni egészen október 27-én estig lehet. 
Pontos(abb) időpont nincs megadva.

Kedves Ica és Nil:

HAJRÁ!
Megosztás:

0 megjegyzés: