2016. november 30., szerda

Be Alone


Koszi Jankát már korábban is ajánlottam, nyár elején a BalconyTV adásában volt látható, majd hazai pályán Dunaújvárosban is vendégeskedett a Bartók színpadán, szeptemberben pedig debütált a Hol voltál? című videó. Az év elején szólókarrierbe kezdett énekesnő talán egyik legfontosabb állomásának lehetünk szem-, és inkább fültanúi, hiszen mai napon megjelent az első nagylemeze!

Pálinkás István nyáron kérdezte a kezdetekről:
- Mikor erősödött meg benned, hogy csak az ének és a zene lesz az életed?
- Mindig is tudtam, hogy a zene és az éneklés az én utam. Tudtam, hogy ez tesz igazán boldoggá, ehhez értek, ebben a témában kapok rengeteg pozitív visszajelzést, ami még jobban megerősíti ez irányú lépéseimet! Eleinte inkább csak érzések voltak bennem, most pedig már tudatossá is váltam. Imádok boldog lenni és úgy gondolom, hogy ha élhetek így is, akkor luxus lenne nem ezt választani. Tisztában vagyok vele, hogy ha az ember tényleg komolyan szeretne érvényesülni (ami minden szakmában így van) akkor ahhoz konkrét tervek, elképzelések kellenek; ezen dolgozunk most a csapattal. Imádom, amit csinálok! Remélem, sok ember elmondhatja meg ezt magáról! 
- Már gyerekkorodban több nyelven (magyar, rác, bolgár) énekelted a népdalokat. A többnyelvűség mennyiben és hogyan segített a sajátod megtalálásában?
- Minden összeadódott, minden, amit eddig csináltam a zenében, és formált, alakított a "mai Jankáig", de úgy érzem, hogy ez egy soha meg nem álló folyamat! Mindig úgy éreztem, hogy a helyemen vagyok, akármit is csináltam és valószínűleg ez 20-30 év múlva is így lesz. Mindenesetre igyekszem mindig a "saját nyelvemen" beszélni, az a legfontosabb! 
Mint elmondta, voltaképpen semmi különöset nem talál ma már abban, ha bátran állíthatják róla az őt ismerők, muzikális családból származik. Még cseperedőként ugyanis előszeretettel vette tudomásul, hogy szülei mindenféle művészeti irányzat felé nyitottak voltak, sok kiállítás, mozi, színház volt jelen a programokban, nem is beszélve édesapja hatalmas lemezgyűjteményéről. Vagy arról, hogy édesanyja otthon táncol, énekel, verset olvas. 
forrás, teljes cikk: dunaujvaros.com


Mától pedig meghallgathatjuk az új albumot, (akár többször is!), melyen helyet kaptak a már eddig hallható slágerek is:

Be Alone



Janka! Abba ne hagyd! :)
Megosztás:

0 megjegyzés: