2017. szeptember 21., csütörtök

#7nap - 15



Hol van már az idei nyár?! Bele sem kell gondolni hányat kell aludni a következő nyári szezonig, de ne csüggedjünk, az ősznek, és a télnek is meg van a szépsége. No persze amíg keressük, itt van az új beszámoló, nem maradunk ezen a héten sem 7NAP nélkül. Lássuk hát miről is lesz szó a mai bejegyzésben.

Múlt héten összefutottunk DJ Boboval. No persze nem mintha nagy haverok lennénk, sajnos ő ott fent a színpadon, mi meg lent a közönség soraiban. De jó volt felidézni fiatalságunk zenéit, és ha már Budapesten jártunk, kicsit körbenézünk swinges táncosokkal, én (is) csak irigykedni tudok a látottak miatt, aztán állapotjelentés a velencei Bence-hegyről, sajnos még nincs kész, az evangélikusok nagy képeskönyve viszont igen, országjáró körút keretén belül városunkba érkezett, van egy hónapunk rá átlapozni, irány a Városháza tér! És ha már reformáció, akkor Ujházy Krisztina darabja is hallható, már aki lemaradt a májusi ősbemutatóról. Holnap autómentes nap, buszozzunk ingyenesen, ha épp nem alkalmas az idő kerékpározásra, vagy sétára. Zárásképp pedig a jó, de minimum eső mentes hétvégében reménykedve két program, Dunafördváron Szüreti Fesztivál, Nagyvenyimen pedig Kulináris Kavalkád és Szüreti Bál várja az érdeklődőket. Start! Most és itt.

1. DJ Bobo Budapesten



A viszonylagosan rossz idő ellenére hatalmas bulival érkezett Dj Bobo Budapestre. Már 6 óra előtt kígyózott a sor, vártuk a kapunyitást, majd a lelkes örökifjak, ahogy illik, rohantak, hogy minél közelebbről élvezhessék a showműsort. Dj André retro zenéire hangolódhattunk Dj Bobo koncertig, majd egy bő fél órás visszatekintőt láthattunk, felidézve az előadóművész elmúlt 25 év sikereit, fellépéseit, médiaszerepléseit, többek között az 1996-os Michael Jackson európai turnéját, aminek köszönhetően a Népstadionban is felléphetett. Azóta persze se Népstadion, se Jackson, Bobo persze maradt velünk, vidám hangulatú zenéit öröm felidézni.

Horváth Tamás (@htomi77) által megosztott bejegyzés,


Jó volt kicsit visszarepülni a fiatalságunk idejére, fantasztikus zenei időutazásban volt részünk, köszönjük!
Kicsit sajnáltam, hogy a látványtechnika elmaradt a megszokott minőségtől, a színes lámpákon kívül tulajdonképpen a háttérbe fellógatott hatalmas videófal jelentette az egy szál vizuális élményt, bár ez legyen a legnagyobb problémánk. A zene vitt minket magával, és még az esővel sem foglalkoztunk, ami időközben hol gyengébben, hol erősebben áztatott minket. Szóval.. remek koncert, remek hangulat, és ígérem Bobo, még találkozunk, hisz 3 a magyar igazság!


2. Budapest, te csodás!
Nagy vonalakban már általános iskolás koromban elvesztettem a tánctehetségemet, ami valljuk be, szerintem nem is volt. No persze a most következő videó nem csak a táncosoktól jó és szép, de egy kis országimázs, Budapest legszebb helyei tűnnek fel a  kisfilmben.


... és ha még táncolni is tudnék....

3. Bence-hegy


Készül, készülget, egyszer talán kész is lesz a Bence-hegyi kilátó, amit már tavasszal át kellett volna adni, ha az eredeti terveket nézzük, de jobb később mint soha, elvégre a Korzóra is sokat vártunk, ezt is megvárjuk, kivárjuk. Ha minden igaz, tavasszal már birtokba vehetjük az új kilátót.



4. Evangélikus képeskönyv



Dunaújvárosba érkezett az igencsak méretes Evangélikus Nagykönyv, amely településről településre járva hirdeti a reformáció 500. évfordulóját.

  

fotók: Stermeczki András

A 600 kg súlyú és 2 m magas könyv bemutatja a reformációt (az 1517. október 31-től indult eseményeket), Luther Márton tevékenységét, az evangélikus egyház kialakulását, valamint híres evangélikusokat, az egyház mai működését, szép templomait, jelenlegi munkáját.

A NAGY KÖNYVET egy hónapig lehet megtekinteni, átlapozni a Városháza téren. Érdemes lesz!


Képeskönyv további állomásai:


Kiskőrös – 2017. november
Budapest, Budavár – 2017. november

Tótkomlós – 2017. december

Ujházy Krisztina - Reformáció


A zenemű, amit  a Szekszárdi Kamarazenekar és Koch Boglárka orgonista közreműködésével adtak elő, több szempontból is különleges volt. Különleges azért, mert a reformáció ötszázadik évfordulójára íródott, május 14-én volt az ősbemutatója, de különleges azért is, mert szerzője, aki a Vivaldi Glóriáját is vezényelte, és a koncert további részében is vezényelt, Ujházy Krisztina, a kórus karnagya volt.
A Reformáció című zeneművet elsőként a dunaújvárosi evangélikusok hallhatták, hiszen igazi különlegességként, Cantate vasárnapján az evangélikus templomba csendül fel, ahonnan Krisztina indult, és ahol a reformáció ötszázadik évfordulóján egy kiállítással is ünnepeltek.
Az 1517. október 31-én Luther által írt 95 tézisből 7 tétel hangzott el, melyet a kórus németül énekelt, ám a tételek között az érdeklődők hallhatták a magyar fordítást is. A tételek a következők voltak:
  1. Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta: „Térjetek meg!” - azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen.
  2. Emberi balgaságot hirdetnek, amikor azt mondják, hogy mihelyt a ládába dobott pénz megcsörren, a lélek azonnal a mennybe száll.
  3. Örök büntetést kapnak tanítóikkal együtt, akik a búcsúcédulákkal biztonságban hiszik magukat az üdvösségük dolgában.
  4. Arra kell tanítani a keresztyéneket, hogy aki látja a rászorulót és azt elhanyagolva búcsúra költ, az nem a pápa elengedését szerzi meg, hanem Isten rosszallását.
  5. Az egyház kincse valójában Isten dicsőségének és kegyelmének szent evangéliuma (örömhíre). De ezt méltán igen gyűlölik, mert elsőkből utolsókká tesz.
  6. Ha az egyszerű híveknek aggályos érveit puszta hatalommal elnyomjuk és nem értelmes megválaszolással oldjuk fel, azzal az egyházat és a pápát ellenségeik előtt nevetségessé, a keresztyéneket pedig szerencsétlenné tesszük. Távozzanak tehát azok a próféták, akik azt mondják Krisztus népének: „Béke, béke” - de nincs béke!
  7. Buzdítsuk azért a keresztyéneket, hogy fejüket: Krisztust, bűnhődésen, halálon és poklon át is követni igyekezzenek, és abban bízzanak, hogy inkább sok szorongattatáson át, mintsem a béke biztonságán át jutnak be a mennybe.

5. Szeptember 22. Autómentes nap



EZEN A NAPON A HELYI JÁRATOKON INGYENESEN UTAZHATUNK! 

HASZNÁLJUK KI!

Dunaújvárosi helyi buszmenetrend megtalálható:
http://knykk.hu/index.php/helyi-menetrendek


6. Szüreti Fesztivál Dunaföldváron
Ugye milyen jó lenne még egy kis indián nyár?!



7. Kulináris kavalkád
Nem mindennapi esemény Nagyvenyimen, csak reménykedhetünk, hogy az időjárás is kegyes lesz a rendezvényhez.

CSALÁDI NAP BOGRÁCSOS FŐZŐVERSENNYEL
HÁZI PÁLINKA- ÉS BORVERSENNYEL
LEKVÁRVERSENNYEL

2017. SZEPTEMBER 23. SZOMBAT 9 ÓRÁTÓL A SZÜRETI BÁLIG
A NAGYVENYIMI SPORTCENTRUMBAN

A RENDEZVÉNYRE VALÓ BELÉPÉS ÉS A VERSENYEKRE VALÓ NEVEZÉS INGYENES!


TERVEZETT PROGRAM

09.00 A FŐZŐHELYEK ELFOGLALÁSA, A VERSENYZŐ CSAPATOK, A BOROK, PÁLINKÁK ÉS LEKVÁROK REGISZTRÁCIÓJA
10.00 A VERSENYZŐ ITALOK ÉS CSAPATOK REGISZTRÁCIÓJÁNAK ZÁRÁSA
11.00 MEGNYITÓ - ELNÖKI KÖSZÖNTŐ 

A SZÍNPADON:
11.05 A NAGYVENYIMI NEFELEJCS ÓVODA KISOVODÁSAINAK ELŐADÁSA
11.20 A NAGYVENYIMI MAZSORETTEK MŰSORA 
13.00 „PISZI TÁNC”ARANYDARU NYUGDÍJAS KLUB MŰSORA
13.15 A VERSENYEK EREDMÉNYHIRDETÉSE
13.45 FONTANA NŐI KAR DALCSOKRA
14.00 VIDÁM EMBEREK KÖZÖSSÉGÉNEK MŰSORA KULCSRÓL
14.15 GYURICZA ISTVÁN ÉS ARANKA SZALON- ILLETVE MODERNTÁNC   
BEMUTATÓJA
14.30 PÁLI PETRA ÉS TÁNCKARA – OPERETT ÖSSZEÁLLÍTÁS
15.00 HEIMATTÖNE KAPELLE – ISMERT SVÁB ÉS NÉMET DALLAMOK 
17.00 A NAGYVENYIMI TÁNCEGYÜTTES SZÜRETI MŰSORA
Ezt követően NEPP NOSZTALGIA DISCO!                    

Az egyesület babgulyással vendégeli meg a fellépőket és a támogatókat.

A GYERMEKEKET INGYENESEN IGÉNYBE VEHETŐ UGRÁLÓVÁR, ÉS ARCFESTÉS VÁRJA

EGYESÜLETÜNK MŰKÖDÉSÉT ÉS KULINÁRIS KAVALKÁDUNKAT
TÁMOGATÓ JEGYEK VÁSÁRLÁSÁVAL SEGÍTHETIK

Megosztás:

0 megjegyzés: