2017. december 28., csütörtök

#7nap - 29


Elérkeztünk az év utolsó 7NAP bejegyzéséhez. Ahogy az elmúlt időszak, úgy a karácsony is már a múlté, sok-sok nehézség árán, de itt vagyunk, egy reményeink szerint eredményesebb új év küszöbén. Köszönet mindazoknak, akik az év során segítettek, támogattak minket, külön köszönet az oldal látogatóinak, bármely témakörben is, de jó hallani, olvasni a visszajelzéseket.

Szilveszterre készülődve azt hiszem sokakban merül fel a kérdés, merre is kéne menni, hol töltsük az év utolsó napját. Nos ez nálunk sincs máshogy, bár egy örökmozgó gyermek mellett azt hiszem sanszos lesz a korai alvás. Azért végignéztük mi is a lehetőségetek közelebb, s távolabb is, ebből szemezgetek. Kívánom, hogy mindenki találja meg a megfelelő bulihelyszínt, vigyázzatok magatokra, és természetesen másokra is, óvatosan a petárdákkal, jó szórakozást!

1. Siófok [INGYENES]
Biztosíthatok mindenkit, a Balaton nem csak nyáron jó, pláne Siófok, hiszen szinte nincs is megállás, mindig történik valami, zajlik az élet.




2. Galerius Fürdő
Maradjunk még egy kicsit a Magyar Tenger mellett. Aki fürdeni szeretne, és természetesen most nem a Balatonra gondolok, - bár egy kiadós szauna után még az sem lenne elvetendő - egy igazán remek ajánlat, kubai hangulatért nem is kell nagyon messze menni.



3. Dunaújváros [INGYENES]
Aki nem szeretne messze menni, elég csak a Városháza térre kinézni, Hooligans koncerttel, retro dizsivel.


  • 20:00-22:00-ig Nepp Matyi (retro disco)
  • 22:00-22:30-ig Navidal(sláger disco)
  • 22:30-24:00-ig HOOLIGANS
  • 24:00-01:30-ig Navidal(sláger disco)
  • 01:30-..........-ig Kornwall


4. Ráckeve
Ha fürdő, akkor Ráckeve is a kedvenceink között van, ha csak feleolyan jó lesz a hangulat, mint a nyári Thermal Sound rendezvényeken, akkor már megéri elmenni.

 


5. Rácalmás [INGYENES]
Környékünk egyik legszebb gyöngyszeme a rácalmási Jankovich-kúria ad otthont a szilveszteri mulatságnak, ráadásul a hidegtől sem kell félni, fűtött sátorral várják az érdeklődőket.


6. Székesfehérvár [INGYENES]
Megyeszékhelyünk is szilveszteri retro bulival búcsúztatja az óévet. 


  • 21.00 J.A.M Showband
  • 22.00 Fehérvár Hangja – Ferenczy-Nagy Bogi és Papp Rebeka
  • 22.35 J.A.M Showband
  • 23.30 Jónás Andrea, Brunner Márta, Váradi Eszter Sára – 70-es, 80-as, 90-es évek slágerei, közben éjfélkor tűzijáték
  • 00.25 J.A.M Showband
  • 01.25-03.00 DJ Zsiráf


7. Nagyvenyim
Szomszéd kistelepülésen, Nagyvenyimen, az iskola tornatermében batyusbállal feledtetik az óévet, a zenét pedig a Delta zenekar szolgáltatja. Tánc, jó hangulat garantált jókedv! Talán még vannak jegyek is....


Jó szórakozást!

Megosztás:

0 megjegyzés: