2018. április 30., hétfő

5 év



Várostörténet és én még 2003-ban találkoztunk, rövid románc, majd némi hűtlenség után 10 évvel később mindent új alapokra helyeztünk. Ebből született ez a várostörténet blog is. A kapcsolat beérett, 2013 óta 104 számozott és 20 számozás nélküli várostörténeti bejegyzés született.
5 évvel ezelőtt az ÚTTÖRŐVASÚT volt az első bejegyzés, és hogy mennyire nincsenek véletlenek, Muki megmenekült, ma már 3 éves kislányom játszik rajta, és vele. Hamarosan a környezete is megszépül végre, már várjuk. Várostörténet, hagyomány, múlt, és jövő... Van, és lesz is mit mesélni az utókornak!
Lokálpatriotizmus, bogarasság, elhivatottság, bárhogy is nevezzük, a város története máig tartogat számomra is újdonságokat, ma már korabeli újságok, könyvek, filmek, versek, és természetesen archív képek segítségével kutatom, keresem a város múltját, ennek a lenyomatának lehetnek részesei az olvasók is, ez a SZEMELVÉNYEK DUNAÚJVÁROS TÖRTÉNETÉBŐL.
Intercisa, Dunapentele, még sok-sok izgalmas történet vár rám, és ránk, a munka tehát folytatódik, és bizony vannak még tartozásaim is, befejezetlen történetek. Kifejezetten örülök, hogy ezen a virtuális időutazáson az olvasók is részt vesznek, akiknek külön köszönet a visszajelzésekért, a megosztásokért.. Köszönet illeti továbbá a József Attila Könyvtár dolgozóit, az Intercisa Múzeum dolgozóit, a Castellum.DO portált, és mindazokat, akik bármilyen segítséget nyújtottak az elmúlt időszakban. KÖSZÖNÖM!

Egyet biztosan meg tudok ígérni: MÉG SOKSZOR FOGUNK TALÁLKOZNI!

Újdonság: SZTÁLINVÁROS már az instagramon is!


   

Megosztás:

0 megjegyzés: