Lassan tényleg vigyázni kell mivel viccelődik az ember, mert a végén még szembe jön az illiberális gyorsvonat és kegyetlenül elgázol minket. Hírcsárda
Választópolgárok véleményétől megfutamodva már egy "trottyos népszavi" is inkább okafogyottá válik, hiszen inkább ellépnek egy biztos bukás elől. Marad a nemzeti konzultációnak csúfolt intézmény, aminek az eredményét már előre borítékolni lehet, jobbára minden esetben, Persze jó népszavazás is biztos van, elsősorban azok, amiket a kormánypárti oldalról nyújtanak be. Minden másra ott vannak a kopaszok, akik ha kell, jó pénzért eltorlaszolják az utat, de a bizottság sem túl barátságos a rendszerkritikus népszavazási kezdeményezésekkel, pedig egy jól működő demokráciában egy népszavazás, nem lehet olyan nagy gond, csak nálunk próbálják a felelősséget már jó előre áttolni, így lesznek a kezdeményezés aláírói "hazaárulók", de ennél akár cifrább jelzőket is olvashatunk kitüntetett és nem kitüntetett tollforgatók írásaiból.
Párbeszéd már régóta nincs, a rendszer már csak ennyiből áll:
"Érti, aki érti, aki meg nem, pfff..."
Nos az olimpia megrendezéséről lemondhatunk, de még jó, hogy a reformok működnek, jobban teljesítünk, így a fejlesztésekről nem kell lemondani.
"... hazánk megvalósult, illetve tervezett fejlődési pályája az olimpiai jelentkezéstől függetlenül is biztosítja az Agenda 2020 reformhoz illeszkedő olimpia megrendezéséhez szükséges infrastruktúra jelentős részét..."
Nem sok nagyobb lehetőség adódik egy sportoló életében, mint amikor saját hazája adhat otthont az olimpiának. minden tiszteletem azoké, akik erre az eseményre készülnek hosszú éveken át, ez hajtja őket, kijutni, hogy ott lehessenek ezen az eseményen.
Egy olimpia megrendezéséhez viszont nem csak sportolókra van szükség. A már meglévő infrastruktúra fejlesztése, bővítése, és ezen felül is rengeteg pénzt emészt fel egy-egy ilyen esemény, tervezéstől a megvalósításig. A világversenyek végeztével pedig ezeket karban kell tartani, esetlegesen új funkciókat kell adni nekik. Több, de inkább kevesebb sikerrel, ezeket lehet hasznosítani. A többire, a pusztulás vár.
Azt hiszem nem kell nagyon magyarázni, hogy egy ilyen esemény mekkora teher lenne Magyarország számára. Egyes számítások szerint elég rossz befektetés, fejenként 270 ezer forintba kerülne az olimpia megrendezése. És ne felejtsük el, ez mostani számítás, évek alatt ezek az összegek biztos változni fognak, ahogy a magyar állapotokat ismerjük.
Vajon megérné nekünk egy ilyen rendezvény?
A kérdés természetesen összetettebb, életünk számtalan területét érinti, így érthetetlen is, miért nem lehetett belőle népszavazás. országunk vezetése úgy látszik nehezen viselné, ha a nép esetlegesen máshogy döntene. De ne szaladjunk ennyire előre.
Lássuk mi mindenre lehetne még ennyi pénzt elkölteni:
oktatás
egészségügy
közösségi közlekedés
utak felújítása
mezőgazdaság
A fenti kérdésre tehát, akár népszavazás keretén belül is választ adhatnánk, egy igazán jól működő demokráciában ez nem is lehetne kérdés, csak nálunk gátolják, és lehetetlenítik el sorra az ilyen kezdeményezéseket.
A budapestiek most aláírásokat gyűjtenek. A népszavazás kiírásához szükség van aláírásokra. egyenlőre még csak azt kell támogatni, hogy a kérdésről szavazófülkékben dönthessünk, ahol akár azt is mondhatnánk: KELL AZ OLIMPIA.
Demokratikus jogunk, hogy elmondhassuk véleményünket. Korunk rákfenéje, és magyarországi viszonyokat tekintve elég sötét időszak, hogy ezeket a jogainkat megkérdőjelezik, vitatják. Ki így, ki úgy...
A folyamatos verbális, és tettlegességig fajuló támadások ellenére Momentum Mozgalom Budapesten aláírásokat gyűjt. Ez még nem kerül semmibe, támogatók, önkéntesekkel próbálják összeszedni a szükséges aláírásokat. Szeretném remélni, hogy összejön, mégis arra kérném ismerőseimet, barátaimat, az olvasókat, ha idejük engedi, írjanak alá - ha még nem tették -, hogy tényleg mi dönthessünk róla.
Évek óta nincsenek már megfelelő szintű (és színvonalú) vitaműsorok, a politikai programok is kimerülnek abban hogy "folytatjuk" (Apropó mit is? A lopást?), majd bármilyen ellenkező vélemény felbukkanásakor már a csírájában fojtják el, márpedig ha a gépezet beindul, akkor ott eszközökben nem nagyon válogatnak....
Yusra Mardini tipikus tinédzseréletet élt: iskolába járt, nyomogatta az okostelefonját, a barátaival nevetgélt, és közben sportolt. Versenyszerűen úszott, nagy jövőt jósoltak neki Szíriában, de aztán jött a polgárháború. Évekig próbálták átvészelni. Életük nem volt, csak túléltek.
Amikor a damaszkuszi uszodának, ahova edzeni járt, egy bombatámadás beszakította a tetejét, úgy döntött, elhagyja az országot a nővérével, az ugyancsak úszó Sarah-val és több más honfitársával együtt.
Kétségbeesetten menekült el Szíriából. A háború kirobbanása után több mint négy évvel, 2015. augusztus 12-én elindult Damaszkuszból, négy napot töltött étel és ital nélkül, és az embercsempészekre bízta az életét. Egyiküket felfogadta, hogy vigyék át őt és nővérét a Földközi-tengeren keresztül Görögországba. Jelentős összeget kellett érte fizetni, de így is csak egy egészen kicsi, hatfős csónakkal vágtak neki az útnak úgy, hogy húsz másik menekült is a hajón volt.
Hatalmas hullámok dobálták a csónakot, a sós tengervíz csípte a szemüket. Egész addigi életükben azt gondolták, hogy az úszásnak szentelik majd az életüket, ezúttal az úszás mentette meg őket. Fél órával Leszbosz szigetének elérése előtt ugyanis leállt a motor, víz kezdett szivárogni a csónakba. Kitört a pánik. A nővére beugrott a hideg vízbe, Yusrától azt kérte, hogy maradjon a hajóban, de ő is utánaugrott.
"Nem volt sok választásom. Úgy voltam vele, hogy lehet, hogy belehalok, de már Szíriában is halott voltam. Úgy éreztem, nagy szégyen lenne, ha úszóként így halnék meg. Persze ekkora hullámokon mi sem úsztunk korábban. Egy nővel beugrottunk tehát a vízbe, magunkra tekertük a csónakkötelet, és három és fél órán keresztül fél kézzel melltempóban úszva kihúztuk a partra a többieket"
Az utolsó fél órát már nem bírta a vízben tölteni, annyira fázott. Visszamászott a csónakba, majd amikor partra értek, leborult a földre, és imádkozni kezdett.
Ezzel nem volt vége a megpróbáltatásoknak. A csoport tagjai farkaséhesen bementek az első görög étterembe, de a helyiek azt gondolták, lopni akarnak, pedig a vízálló tasakba tett értékeik, így a telefonjuk, az útlevelük és a pénzük is túlélte az utazást.
"Mondtuk, hogy van pénzünk, erre megengedték, hogy igyunk vizet. Egy helyi lány aztán adott cipőt és nadrágot is. Sokan azt gondolják, hogy a menekülteknek nincs otthonuk, és mind nagyon szegények. Volt, hogy rácsodálkoztak az emberek arra, hogy iPhone-om van. Persze hogy van, ugyanúgy vannak értékeink, mint az európai embereknek. Nem a sivatagban éltünk Szíriában."
Németország volt az úti cél. Görögországon, Macedónián, Szerbián, Magyarországon és Ausztrián keresztül jutottak el Münchenbe, majd Berlinbe – gyalog, vonattal és busszal, összesen 25 nap alatt. Berlinbe érkezve egy menekülttáborban szállásolták el őket,
Yusra Mardininek pedig az volt az első kérdése, hogy van-e a közelben uszoda.
Az egyiptomi tolmács megmutatta a testvéreknek a város legrégebbi úszóklubját, a Spandau 04-t. Megnézték a technikájukat, látták, hogy valóban tudnak úszni, így befogadták őket, különösen Yusra tetszett nekik. Új edzője, Sven Spannerkrebs már azt tervezte, hogy felépíti őt a 2020-as tokiói olimpiára, ám a Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgy döntött, a menekültek is indíthatnak egy csapatot a riói olimpián, Yusra Mardini pedig bekerült a 43 fős csapatba.
Mardini 100 méter pillangóban állt először rajtkőre az olimpián, és megnyerte ötfős selejtezőfutamát. Időeredménye a 41. helyre volt elég. Futama után riporterek sora várta.
Köszönjük a eredményeket, az élményeket, és az érmeket. Sokan tudjuk, és tisztában vagyunk vele, hogy már az is eredmény, ha valaki ott lehet az ötkarikás játékokon. A kvótákat jobbára nem puszira adják, és a részvételért évek kemény munkájával lehet megdolgozni. További hasonlóan szép eredményeket, a következő, tokiói olimpiára felkészülőknek jó munkát, eredményes felkészülést!
