2013. május 1., szerda

Szemelvények Dunaújváros történetéből I. - Úttörővasút

1958


/részlet/
Építsünk úttörővasutat!

Egyik legsikerültebb, sok munkával járó társadalmi erőfeszítésünk a városi úttörővasút építése volt. A Vidám Park erdősített területét szemeltük ki erre a célra. Ebben is szovjet barátaink voltak a segítőink. A kiviteli tervet az UVATERV készítette, közel 2,2 kilométer hosszú vasútvonalat, pályaudvart, végállomást terveztek. Hozzá egy hidat is, amelynek kivitelezése okozta a legnagyobb problémát. Ennek a megépítését az ideiglenesen városunkban állomásozó szovjet műszaki alakulat vállalta, tervét szovjet hadmérnök, a volt városparancsnok készítette.
A vasút megépítésében segítettek a szovjet komszomolisták, a város KISZ-fiataljai, élükön Takács Imre városi KlSZ-titkárral. A lelkes munka sok-sok idősebb embert is magával ragadott. És itt is példamutatóan dolgoztak a párt, a tanács és a Vasmű vezetői. A vasúti szerelvényt részben a budapesti úttörő vasúttól, a mozdonyt pedig Ózdról szereztük; gőzmozdony volt, és Mukinak nevezték. A Vasműben generáljavították a fiatal KISZ-es szakmunkások. Az építés ideje alatt úttörővasutasokat és postásokat is képeztünk.


1958. május 1-én érkezett el a nagy nap, az úttörővasút ünnepélyes felavatása. Erre az ünnepi felvonulás után került sor, több ezer ember részvétele mellett. 





Az avató beszédet néhai dr. Csanádi György, a közlekedés- és postaügyi miniszter akkori első helyettese, a későbbi miniszter tartotta. Közreműködött úttörőzenekarunk is. A megindult szerelvényen pedig már az általunk kiképzett egyenruhás úttörővasutasok, vasúti postások teljesítettek szolgálatot. Óriási siker volt. Sok ezren utaztak a szerelvényen. Lapokat küldtek szerte az országba, alkalmi postabélyegzővel. Méltó volt ez a nap a 14. szabad május elsejéhez. A rádió is adott beszámolót a szép ünnepről. Mi pedig boldogok voltunk, mert hazánkban másodiknak itt épült meg az úttörővasút, méghozzá a dolgozók társadalmi munkájával, saját erőből. Ez az új alkotás is hirdette az összefogás sikerét és egyben a magyar-szovjet barátságot.


Az ünnep utáni hétköznapon megtartott fogadónapomon azonban nem várt gondjaink keletkeztek. A Muki mozdony szerteszálló, izzó pernyéje néhány nőnek a blúzát kiégette, egymás után jöttek be hozzám, és új blúzt követeltek a tanácstól. A Muki szikrafogót kapott, később pedig, az első adandó alkalommal motoros vontatót szereztünk a budapesti úttörővasút révén.


Megosztás:

0 megjegyzés: