2014. október 1., szerda

Október 1. - A zene világnapja

Zene nélkül nincs élet, mondhatni nincs olyan nap, hogy ne venne körül valamilyen hangzásvilág, legyen szó mainstream rádióról, netán zene stream szolgáltatóról, vagy éppen saját hangszeres, vagy nem hangszeres próbálkozásról, és csak egészen halvány elképzeléseim vannak arról, milyen lehet úgy élni, hogy ezek nincsenek jelen az ember életében. 
Évek óta, valamilyen formában ezen a napon megemlékezünk erről a napról. Munkahelyemen a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnáziumban ilyenkor összeáll a kórus egy hosszabb szünetre és énekelnek, zenés produkciókkal örvendeztetik meg az összegyűlt diákokat. 


Az UNESCO Nemzetközi Tanácsának határozata alapján, Yehudi Menuhin és az UNESCO zenei tanácsának kezdeményezésére 1975. óta ünneplik meg világszerte a zene világnapját.

2007-ben életem egyik meghatározó élménye volt a Viadana Kamarakórus 10 éves jubileumi koncertje, ahol jómagam is énekeltem, és ez volt talán az első nagyobb "megmérettetés" nekem. A decemberi koncertre már jóval korábban, már a nyári és kora őszi időszakban készültünk.

Az első őszi, zenekaros próbán készült kép, a zeneiskola nagytermében:

Baráth Bálint, Hutvágner Éva - Atlantiszi énekek
ősbemutató - 2007. 12. 01. Dunaújváros


Siker, emelkedett hangulat, és jókedv. Szép emlékek.

"Kirobbanó sikerű ősbemutató, pazar a capella összeállítás, közte egy kolosszális kollekció, végig ünnepi hangulat és olyan vastaps, hogy beleállni is nehéz volt a végén – gyönyörű élménnyel ajándékozta meg közönségét fennállásának tizedik évfordulóján a Viadana Kamarakórus az evangélikus templomban." - írta a DO-tól mai nappal búcsúzó Nyulasi Zsolt főszerkesztő. 
A teljes cikket itt lehet elolvasni:
 http://regi.dunaujvaros.com/hirek/2007/12/viadana_csodas_jubileum

Én ezzel a darabbal, és koncerttel szeretném még szebbé tenni ezt a napot.
Megosztás:

0 megjegyzés: