A tévé kékes bársonyával kibélelt világ
Yusra Mardini tipikus tinédzseréletet élt: iskolába járt, nyomogatta az okostelefonját, a barátaival nevetgélt, és közben sportolt. Versenyszerűen úszott, nagy jövőt jósoltak neki Szíriában, de aztán jött a polgárháború. Évekig próbálták átvészelni. Életük nem volt, csak túléltek.
Amikor a damaszkuszi uszodának, ahova edzeni járt, egy bombatámadás beszakította a tetejét, úgy döntött, elhagyja az országot a nővérével, az ugyancsak úszó Sarah-val és több más honfitársával együtt.
Kétségbeesetten menekült el Szíriából. A háború kirobbanása után több mint négy évvel, 2015. augusztus 12-én elindult Damaszkuszból, négy napot töltött étel és ital nélkül, és az embercsempészekre bízta az életét. Egyiküket felfogadta, hogy vigyék át őt és nővérét a Földközi-tengeren keresztül Görögországba. Jelentős összeget kellett érte fizetni, de így is csak egy egészen kicsi, hatfős csónakkal vágtak neki az útnak úgy, hogy húsz másik menekült is a hajón volt.
Hatalmas hullámok dobálták a csónakot, a sós tengervíz csípte a szemüket. Egész addigi életükben azt gondolták, hogy az úszásnak szentelik majd az életüket, ezúttal az úszás mentette meg őket. Fél órával Leszbosz szigetének elérése előtt ugyanis leállt a motor, víz kezdett szivárogni a csónakba. Kitört a pánik. A nővére beugrott a hideg vízbe, Yusrától azt kérte, hogy maradjon a hajóban, de ő is utánaugrott.
"Nem volt sok választásom. Úgy voltam vele, hogy lehet, hogy belehalok, de már Szíriában is halott voltam. Úgy éreztem, nagy szégyen lenne, ha úszóként így halnék meg. Persze ekkora hullámokon mi sem úsztunk korábban. Egy nővel beugrottunk tehát a vízbe, magunkra tekertük a csónakkötelet, és három és fél órán keresztül fél kézzel melltempóban úszva kihúztuk a partra a többieket"
Az utolsó fél órát már nem bírta a vízben tölteni, annyira fázott. Visszamászott a csónakba, majd amikor partra értek, leborult a földre, és imádkozni kezdett.
Ezzel nem volt vége a megpróbáltatásoknak. A csoport tagjai farkaséhesen bementek az első görög étterembe, de a helyiek azt gondolták, lopni akarnak, pedig a vízálló tasakba tett értékeik, így a telefonjuk, az útlevelük és a pénzük is túlélte az utazást.
"Mondtuk, hogy van pénzünk, erre megengedték, hogy igyunk vizet. Egy helyi lány aztán adott cipőt és nadrágot is. Sokan azt gondolják, hogy a menekülteknek nincs otthonuk, és mind nagyon szegények.
Volt, hogy rácsodálkoztak az emberek arra, hogy iPhone-om van.
Persze hogy van, ugyanúgy vannak értékeink, mint az európai embereknek. Nem a sivatagban éltünk Szíriában."
Németország volt az úti cél. Görögországon, Macedónián, Szerbián, Magyarországon és Ausztrián keresztül jutottak el Münchenbe, majd Berlinbe – gyalog, vonattal és busszal, összesen 25 nap alatt. Berlinbe érkezve egy menekülttáborban szállásolták el őket,
Yusra Mardininek pedig az volt az első kérdése, hogy van-e a közelben uszoda.
Az egyiptomi tolmács megmutatta a testvéreknek a város legrégebbi úszóklubját, a Spandau 04-t. Megnézték a technikájukat, látták, hogy valóban tudnak úszni, így befogadták őket, különösen Yusra tetszett nekik. Új edzője, Sven Spannerkrebs már azt tervezte, hogy felépíti őt a 2020-as tokiói olimpiára, ám a Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgy döntött, a menekültek is indíthatnak egy csapatot a riói olimpián, Yusra Mardini pedig bekerült a 43 fős csapatba.
Mardini 100 méter pillangóban állt először rajtkőre az olimpián, és megnyerte ötfős selejtezőfutamát. Időeredménye a 41. helyre volt elég. Futama után riporterek sora várta.
forrás: origo.hu
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése