2018. március 17., szombat

95. Sándor András - Sztálinváros V.

      , , , ,       Nincsenek megjegyzések  

A SZÉN ÉS ACÉL MŰVE

Olajos Dezső, a legendás "Lőwy Sándor"-brigád vezetője

FELÉPÜLTEK A BARAKKOK és az első házak. A város déli végén nyolc kockaház, lapostetejűek, sajátságos "kalappal" és körbefutó tetőterrasszal. L-alakban épültek: öt kocka egy sorban, aztán derékszögben még három, közülük az utolsó, a nyolcas kocka a leendő főúthoz áll közel.
Újra eljött az ősz.
Még esősebb volt, mint az előző évi. Egész októberben és novemberben szakadt az eső. A talaj felázott és feneketlen sárrá változott az építkezés egész területe. Tengernyi pocsolyák vize gyűrűdzött a szakadó esőben, a nagy teherautók kerekei agyig süppedtek a sárba és széles barázdákat szántottak belé. Az emberek is küszködtek. Akinek jutott gumicsizma, az abban cuppogott, akinek nem jutott, az bakancsban taposta a ragadós sarat. A téglahordók megcsúsztak, a talicskák belevesztek a latyakba.
Az emberek pedig gyűltek, egyre gyűltek.
Megjött a motorszerelő is Győrből és hozzálátott a leghősibbek, a legbátrabbak, az élcsapat összeszedéséhez, megszervezéséhez. Ő lett a pártbizottság titkára, igaz, hogy egyelőre maga volt a pártbizottság. Az ötös kockában, a leendő város egyik legszélső házában rendezte be az irodáját, Ettől kezdve ez a városvégi ház, az ötös-kocka lett az építkezés központja és minden bizonnyal az is marad a pártszékház felépüléséig, amelynek alapjait már - e sorok megjelenésekor - megvetették.
Jól jegyezzük meg az ötös kocka nevét: az első, nehéz időszakban, a gyár építéséhez való gigászi felvonulás hónapjaiban itt dobogott nagy építkezésünk szíve.
Voltak, akik azt mondták, hogy egyelőre nem lehet pártszervezeteket szervezni, amíg nem fagy: a sárban ugyanis nem lehet járni. A motorszerelő nem félt a sártól és nyomában legyőzték a sarat a kommunisták mind. Megalakultak az első pártszervezetek. Sokszor sötétben alakultak, mert az ellenség elvágta az elektromos vezetékeket, elrontotta a hősi munkával készült áramfejlesztőket és transzformátorokat.
Láttátok volna azokban a napokban Garancz Pista bácsi arcát! Az öreg kommunista szeme ragyogott a büszkeségtől, ö volt talán az első munkás Dunapentelén, ő kezdte meg az első kisvasút építését, ő vágta ki a sikló pályáját és most boldogan rótta a sáros mezőket a pártért.

Matola József, a sztahanovista "Partizán"-brigád vezetője

Azután a Párt felhívására megérkeztek az első fiatalok. Eljött a kis délzalai határmenti faluból, Tótszerdahelyről Matola József és 16 társa, a később híressé vált "Partizán"-brigád. Otthagyta a gyárat és a havi ezer forintot a nyolcadik kerületi ifjúmunkás, Olajos Dezső, huszad magával, hogy megalkossák a legendás "Lőwy Sándor"-brigádot s a "partizánok"-kal együtt örökre beírják nevüket a Dunai Vasmű és a szocialista Magyarország történetébe. Így jött el L. Szász Antal is Somogyból, kubikosnak. Itt szerzett magának brigádot és így lett egyike a hősöknek Csabán Anna, Éva Margit, Neugebauer Mária, és a fiatal harcosok hosszú sora építette bele a szívét-lelkét a falakba, utakba, betonfödémekbe, alapokba.
A földműves, Hagyó-Kovács és a többiek egykori rabszolgája sok mindent magával hozott a rabszolgamultból. Olyan volt, mint aki csupán mohón akarja pótolni, amitől élete eltelt négy-öt évtizede alatt megrabolták. Amikor először ásott, el akarta fűrészelni a földbabát és alája tömni még vagy húsz centimétert, hadd legyen magasabb, hadd "jöjjön ki" több a köbözésnél. Nem tudta még, hogy sajátmagát lopná meg. Ivott is, amennyi csak beléfért, sőt, még többet. Egy környékbeli pusztán lakott, odajárt haza minden nap, sokszor egy órával előbb abbahagyta a munkát. Sok elemózsiát hozott magával hazulról, mégis morgott, ha nem ízlett neki az üzemi konyha kosztja. A fizetési napokon is elégedetlenkedett, már csak azért is, mert sohasem jó, ha elégedettséget mutat az embber. Ez már ilyen régi paraszti szokás. A sár sem tetszett neki.
Nem csoda hát, ha káromkodott, amikor kikerült arra a nagy sártengerre amelyről azt mondták, hogy itt kezdődik a gyár. Nem volt még ott semmi, csak sár és víz. A kitűzők már leverték a karókat, a léceket, amelyek elvesztek a szürkés-fekete sárban, csak a gyakorlott szem vette észre, hogy ezek a jelzőlécek a mechanikai javítóműhely alapjának körvonalait adják. A szomszédban még földgyalu dolgozott, egy dombot hordott el, másutt viszont mélyedést töltöttek: teherautók hordták oda a földet. Egyengették a talajt. A szovjet "szkréper"-ek, a földgyaluk ezrek és ezrek munkáját végzik el. A főépítésvezetők még így is munkaerőhiányról panaszkodtak. Hát még e gépek nélkül! Ott az öntöde lesz, a domb helyén a kazánkovács műhely. Ezt a mi emberünk még nem tudta, csak a sarat látta.
Gumicsizmát is kapott. A Magyar Ruggyanta munkásai tudták, hogy neki igen nagy szüksége van itt Pentelén a gumicsizmára, hát inkább túlóráztak. A mi emberünk ezt sem tudta és amikor megkapta a gumicsizmát, csak ennyit mondott: "no végre!"
Aztán néhányszázadmagával hozzálátott az ásáshoz. Brigádokba szerveződtek, ő is bekerült egy tizenhattagú brigádba és ő lett a brigád vezető.
Belevágta az ásót a sáros földbe és megkezdte a mechanikai javítóműhely építését.
Éppen egy esztendővel azután, hogy a vasöntő a szovjet emberekkel együtt éppen ilyen esős, sáros napon és éppen azon a helyen kiszemelte ezt a helyet a Vasműnek.
A mi emberünknek ezzel az ásómozdulátával kezdődött meg a gyár tervének megvalósítása. Hamarosan ott is kiterebélyesedett, megnőtt, szaknyelven "felfejlődött" az építkezés. Először csak egy, aztán még egy, majd három főépítésvezetőséget létesítettek azon a helyen. Pedig valójában még ez is csak előmunkálat volt, még ez is csak "felvonulás" volt az igazi, nagy építkezéshez. Csupán a gyár segédüzemeinek építését kezdték meg, szaknyelven a "rezsiüzemeket", amelyek nem országnak-világnak, csupán magának a gyárnak fognak dolgozni. Ez a gyári tervnek alig egytized része.
A mi emberünkben akkor még nem ébredt fel a kíváncsiság és nem kérdezte meg a vasöntőt, mihez is fogott hozzá.
Ha megkérdezte volna, a vasöntő így magyarázta volna el azt, ami itt épülni fog:
Ez a gyár olyan nagy lesz, amilyen Magyarországon még nem volt. Vasat eddig is gyártott a magyar ipar. Nagy nehézipari bázisaink voltak a Rákosi Művek, tehát a volt Weiss Manfréd, azután Diósgyőr, Ózd, Budapest és Győr. A vasolvasztás tudvalevőleg hatalmas kohókban történik, amelyeket szénből előállított koksszal fűtenek. A kokszgyártáshoz megfelelő üzem szükséges, ilyen azonban Magyarországon nem volt. Mindmáig külföldről kell behozni a kohászathoz szükséges kokszot. Ezenkívül vasműveink berendezése igen elavult, és gyártása is nagyon tarka. Mindenféle hengerelt árut termelnek, sőt az RM Művek még varrógépet és motorkerékpárt is. Ez még a kapitalizmus tervszerűtlen termelésének maradványa, mert Weisz Fülöpöt, Chorin Ferencet, Vida Jenőt csak a haszon csillagászati számai érdekelték, éspedig elsősorban a pillanatnyi haszoné.
A Dunai Vasmű nem lesz ilyen bazár. A Dunai Vasmű csak hengerelt lemezt és acélszalagot fog gyártani. Ez megkönnyíti a többi vasmű helyzetét is, mert így azok is rátérhetnek az egységes termelésre. Ezt nevezik szaknyelven "profilírozás"-nak.
A legfontosabb pedig az, hogy a Dunai Vasmű nem külföldről hozott koksszal fogja fűteni kohóit, hanem saját koksszal dolgozik, az első hazai, magyar kohókoksszal, amelyet a Vasmű kokszolóműve fog gyártani.

Pártbizottsági ülés

Ide, Pentelére csak magát a vasércet és a szenet kell hozni, minden egyéb műveletet, egészen addig, amíg vonatra és hajóra rakják a kész hengerelt lemezt, a Vasmű végez el. Az ilyen gyárat "kombinát"-nak nevezik. Hogy csak a főbb üzemeket soroljuk fel: kokszolómű, nagyolvasztó, acélmű, hengermű, erőmű és egy sor javítóüzem.
Pentelét bátran lehetne Acélvárosnak nevezni!
A kokszot komlói és pécsi szénből fogják előállítani. Ez az eljárás körülbelül évi 300 millió forint megtakarítást jelent majd, mert ennyit kellett kiadnunk a külföldi kokszért.
Hogyan kerül a szén a Vasműbe?
Nézzünk a térképre. Milyen közlekedési vonalak vezetnek Dunapentelére? Egyetlen vasúti összeköttetése a pusztaszabolcs-paksi vonal, amely, mint tudjuk, harmadrendű és igen gyenge. Vízi útja a Duna, betonútja pedig a mohácsi út. A Vasmű szenét Komlón bányásszák és itt rakják vagonokba. Komlónak nincs összeköttetése Dunapentelével. Felmerül a kérdés: szállítsuk-e a Dunán a szenet? Igen ám, de Komlónak a Dunával sincs összeköttetése. Pécsre új vasútvonalat kellene építeni, Baján pedig nagy kikötőt, ahol átraknák a hajóra a szenet. De ezekkel a befektetésekkel sem érnénk sokat, mert a vízi szállítás, fölfelé, igen lassú.
Csak a vasút a legjobb szállítási mód Komló és Pentele között. Komlóról vezet vasútvonal a budapest—pécsi fővonalig, Godisánál csatlakozik a fővonalhoz. Ennek a vonalnak Dunapenteléhez legközelebb eső állomása Sárbogárd. Sárbogárdtól azonban még 34 kilométer Dunapentele. Sárbogárd és Dunapentele között nincs vasút, út is alig, mert itt terült el a zirci apátság 38.000 holdas előszállási uradalma, ez a feudális sivatag, a puszták népének börtöne. A Vasmű közelében semmiféle nagyobb lakott hely nincs, csak a szétszórt puszták, amelyek a felszabadulás óta fejlődnek községgé. Nagyobb község a közelben csak négy van: Kisapostag, Dunaföldvár, Rácalmás és Adony.
Mi hát a teendő?
Össze kell kötni Dunapentelét Sárbogárddal, azaz a pécsi vasútvonallal!
A zirci papok egykori birodalmát kettősvágányú vasút fogja keresztülszelni. Építkezése máris megkezdődött. Ez a vasút a puszták évszázadok óta elzárt népét is bekapcsolja az ország vérkeringésébe, az ország egyik legfontosabb vasútvonalába. Ezenkívül, mint már tudjuk, elsőrangúsítjuk a pusztaszabolcs-dunapentelei vonalrészt, majd a Mezőfalvától Paksig futó vonalat.
A Vasmű teljes áruforgalma egy év alatt az első ötéves terv végén három és félmillió tonna lesz, azaz 350.000 vasúti kocsi. Ehhez pedig egy hatalmas teher- és személypályaudvar építése szükséges az új városban.
Az áruforgalom jórésze - a szénen kívül - vízi úton bonyolódik majd le a Vasmű és az ország többi része között. Ezért kell felépíteni Dunapentelén az ország legnagyobb kikötőjét, az első ötéves terv végéig évi másfél millió tonna áruforgalomra. A kikötőből hatalmas, három kilométer hosszú drótkötélpályán jut el az anyag a gyárba. Képzeljük el a szocialista város képét a drótkötélpályával. A Dunapart fölött, magasan jönnek-mennek majd a hatalmas csillék, viszik a vasércet az ércelőkészítőbe, majd a nagyolvasztóba. A kész gyártmány pedig vasútvonalon megy a kikötőbe, ahol hajóra rakják.
Nem kis gondot okozott az elektromos áram kérdése. A Vasmű messze esik az országos távvezeték-hálózattól. De éppen középponti helyzete miatt nem lenne-e alkalmas arra, hogy betöltse az országos hálózat egyik csomópontjának szerepét? Dunapenteléből elektromos centrumot is csinálunk, 120.000 voltos távvezetékek mennek majd Dunapenteléről Budapestre, Sióagárdra, Inotára és Kecskemétre. Ez az utóbbi távvezeték a Duna fölött húzódik, nagy magasságban.
így lesz a Dunai Vasmű az ország vérkeringésének egyik ütőerévé.
De most már lássuk, mi történik magában a gyárban. Milyen lesz a gyár működése?
Két fontos előkészítő része lesz a gyárnak; a kokszolómű és az ércelőkészítő. Az előbbi a fűtőanyagot szolgáltatja, az utóbbi a vasércet, a gyártás alapanyagát.
A komlói és a pécsi szén útja a kokszolóműbe vezet, mégpedig a szénmosóba. A koksz ugyanis nem más, mint minden mellékterméktől, felesleges anyagtól megszabadított szén. Ha a szenet megszabadítjuk a lekötött gázoktól, nem égő részeitől, melyek a kályhában hamu formában maradnak, meg tüzelés után, biztosítjuk a szén teljes elégését és így nagyobb hőenergiát kapunk. Ezért kell a nagy hőt igénylő vasolvasztáshoz, a kohók fűtéséhez kokszot alkalmazni. A szénmosó kimossa a szénnek azokat a részeit, amelyek nagyobb hamutartalmuak. Ezeket féltermékeknek nevezik. A mosott szén mennyisége évenként 810.000 tonna.
Ennyi szén egy családnak pontosan 400.000 évig volna elég a téli fűtéshez...

Építenek a nők: segédmunkások és mérnökök

Maga a kokszosítás a kokszolóblokkban történik, amely 51 kamrából áll. Évi 575.000 tonna kokszot állítunk így elő, amelyből 540.000 tonna a kohókoksz.
Mi történik a szén többi melléktermékével?
A nagy hamutanalmú félterméket az erőmű kazánjaiban tüzeljük el, a gázokat a vasmű üzemeiben használjuk fel. Emellett felépítünk néhány vegyészeti üzemet a többi melléktermék feldolgozására. Lesz kátrány, kátránylepárló, ammóniák, és kénfeldolgozó üzem.
Az első ötéves terv végén a kokszolómű kétszer akkora lesz, mint az Óbudai Gázgyár. A második ötéves tervben még nagyobb, mert akkor két új kokszolóblokk épül.
A koksszal befűthetjük hát a kohókat, amelynek izzó melege várja a vasércét.
A vasércet a Szovjetunióból kapjuk.
Először fordul elő történelmünkben, hogy máshonnan kapunk nyersanyagot, saját feldolgozásra és saját céljainkra. Eddig mindig csak nyugat felé vándoroltak földünk kincsei és másoktól voltunk kénytelen elfogadni a kész iparcikket. A szocialista Szovjetunió az első hatalom, amelynek nincsenek gyarmatosítási szándékai, hanem a legnagyobb segítséget nyújtja iparunk fejlesztésében.
A vasércet a csillék egyenesen az ércelőkészítőbe viszik.
Miért van szükség erre az üzemre? Tudjuk, hogy a vasérc igen sok anyagot tartalmaz. Mindenféle ásvány előfordul a vasércben: kvarc, mangán, foszfor, szilicium, stb., stb. Az egyikfajta ércben több a vas, a másikban kevesebb, az egyik ilyen, a másik amolyan keverékű. Ha mindig másfajta érc kerül a nagyolvasztóba, igen sok koksz pazarlódik el, mert nem lehet egyenletes szinten tartani a hőfokot. Hogy a nagyolvasztó kokszfogyasztása egyenletes és gazdaságos legyen, az ércelőkészítő osztályozza, tömöríti a különböző érceket. Ezt az osztályozást természetesen hatalmas gépek fogják végezni. Ilyen üzem Magyarországon még soha nem épült.
Az így előkészített érc a kohóműbe kerül. Az első ötéves terv végén két nagyolvasztó fog működni, térfogatuk egyenként 700.000 köbméter. Nagyságukról úgy alkothatunk fogalmat, ha elképzeljük, hogy az Országház mindkét nagyolvasztóba beleférne. Mindkét nagyolvasztó termelése körülbelül négyszerese bármelyik jelenlegi nagyolvasztónk termelésének. A második ötéves tervben még két ilyen nagyolvasztót építünk az első kettő mellé, sőt, felállítunk egy ferromangánkohót is, ami 50-60 millió forint megtakarítást jelent évente.
A kohómű mellett acélmű is épül, négy százhuszonöttonnás Martin-kemencével. Ez az acélmű önellátó lesz, azaz csak saját visszatérő ócskavas-hulladékra van szüksége. A második ötéves tervben még négy Martin-kemence épül.
Az ilyen módon előállított vas és acél a hengerművekbe kerül. Két hengermű épül: meleghengermű és hideghengermű. Két hatalmas hengersor lesz ez, amely a finomlemezt és a szalagot nem egyenként, hanem folytatólagosan hengerli. Ez az eljárás valóban nagyüzemi, gyors és gazdaságos.
Ahhoz, hogy egy ilyen hatalmas vasmű felépüljön, rengeteg alkatrész gyártására van szükség és még több javításra. Mennyi hiba eshetik ilyen sok és bonyolult gépezetben. Éppen ezért egy valóságos külön gyárra van szükség csak a vasmű szükségleteinek kielégítésére. Ezek az úgynevezett rezsiüzemek. Építünk egy öntödét, egy mechanikai javítóműhelyt, egy vasszerkezeti- és kovácsműhelyt, villamosjavítóműhelyt, épületjavító- és mintaasztalosműhelyt, kemencejavítóműhelyt és minden nagyüzemhez egy külön javítóműhelyt.
Az egész gyár építkezését ezekkel az üzemekkel kellett kezdeni.
Ezért kezdte el az ásást a mi pusztai emberünk a mechanikai javítóműhelynél.
Mindezekhez épül még a segédüzemeknek egész sora: salaküzem, mészégető üzem, központi laboratórium és egy sereg gyorslaboratórium, tűzálló téglagyár.
Most már csak az a kérdés, milyen energia-, csatorna- és közlekedési hálózatokkal fog működni ez a hatalmas vasmű.

5 millió köbméter földet mozgatnak meg

A vasműnek nemcsak gázenergiára, hanem villamosenergiára és gőzenergiára is szüksége van. A gőzre szükség van a gyár és a város távfűtéséhez is. A villamosenergiát a Vasműben épített erőmű fogja szolgáltatni. Már mondottuk, hogy az erőmű kazánjaiban a mosott szén féltermékeit égetjük el. Ez a hőenergia bőven elég lesz elektromos áram fejlesztésére. A Vasműnek évi 300 millió kilowattóra villamosenergiára van szüksége. Ez az erőmű nagyobb lesz, mint a Mátravidéki Centrálé. Az erőmű fűtéséből keletkező gőz és melegvíz szolgáltatja majd az egész gyár és a város fűtését.
Rengeteg vízre van szüksége az üzemnek. Állandóan hűteni kell az olvasztókat. A gyár percenként 250 köbméter vizet igényel, tehát olyan óriáshoz lehet hasonlítani, amely óránként egy-egy Sajót vagy Hemádot hörpint ki a Dunából. Mi történik ezzel a rengeteg vízzel, ha elvégezte feladatát? A tervek szerint öntözni fogja a széles környéket és ezzel igen magas színvonalra fejleszti a nemrég még elmaradott puszták mezőgazdaságát. Nehézséget okoz, hogy a part olyan magasra emelkedik a Duna fölött. A vizet 60 méter magasságba kell szivattyúzni és ehhez két nagy szivattyú-telepet kell felállítani.
Több mint 22 különböző hálózat lesz a Vasműben: gáz, gőz, elektromosság, víz, levegő, csatorna, telefon, távjelzés, stb. A gyári vízvezetékhálózat hossza 45 kilométer, a gőz- és levegővezetékeké 43 kilométer, a csatornahálózaté 26 kilométer. A gyáron belül három rendezőpályaudvart építünk, a vasútvonal hossza a gyáron belül 60 kilométer. Az autóutak hossza 15 kilométer.
Az ásó, lapátoló emberek és az exkavátorokat, földgyalukat, árokásókat kezelő gépészek mindehhez az évek folyamán 5 millió köbméter földet mozgatnak meg.
Ez a földmennyiség annyi, mintha elhordanák a budapesti Gellért-hegyet, ha pedig vasúti kocsiba raknák, 500.000 vagont töltene meg. Ennek a kocsisornak a hossza 5000 kilométer lenne, a Föld kerületének a nyolcadrésze és csaknem annyi, mint a Föld sugara, azaz némi megtoldással elérne a Föld középpontjáig.
A mi népünk az igazi hittel találkozott most, amely hegyeket mozgat meg.
A kommunisták hitével.

Folytatás hamarosan!


Sándor András - Sztálinváros

Ha tetszett, oszd meg, hogy ismerőseidhez, barátaidhoz is eljusson a cikk. Köszönöm!

Megosztás:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)