2018. december 6., csütörtök

#7nap - 67


Ha most lenne Mikulás szószámláló, akkor mindenképpen kiakadna, hiszen semmi másról nem lesz ma szó, mint a Mikulásokról. Programok kicsiknek, nagyoknak, sportolóknak, táncoslábúaknak, bátrabbaknak és félénkebbeknek, egyszóval mindenkinek. Mikulás sapkátokat ma ne hagyjátok otthon, illetve vigyétek magatokkal a jókedveteket, és legyen igazán szép napotok ma is, ahogy a hét többi részében is. Szabadtéri rendezvényekhez pedig esőmentes jó szórakozást! Start! Most és itt.

1. Mikulás-busz Dunaújvárosban


A dunaújvárosi gyerekek már jól tudják, hogy december 6-án érdemes figyelni a dunaújvárosi autóbuszokat, hiszen maga a Télapó is tud buszt vezetni, sőt ajándékokkal érkezik ezen a napon. Érdemes verssel, dallal készülni azoknak a gyerkőcöknek, akik vasárnap a Dunaújváros Bagolyvár végállomásról 15:30, 16:30  és 17:30-kor induló Mikulás járattal szeretnének utazni. Ők a Télapó ajándékaival és egy vidám utazással gazdagodhatnak. A 40-es  jelzésű busz útvonalán közlekedő Mikulás járatra elsősorban a gyerekeket és kísérő apukájukat, vagy anyukájukat várják a szervezők. A zsúfoltság elkerülése érdekében a felnőtt, gyermek nélkül utazók nem vehetik igénybe a buszt.A Mikulás járat egyébként tisztán civil összefogással, a Közúti Közlekedési Szakszervezet, a Matti Gumizóna, a Bo-Witt autómosó és kozmetika, a Teher Tibi költöztetés fuvarozás és a DSTV támogatásával közlekedik.

forrás: knykk.hu

2. Mikulásfutás a Rácalmási szigeten

a kép illusztráció

Remek helyszín, remek program, és nagyszerű hangulat várja a futásra vállalkozókat december 9-én. Részletek, pontos információkért kattintsatok az alábbi linkre. Jó szórakozást!



3. Mikulásfalva - Nagykarácsony


Bár a programok már korábban elkezdődtek, de karácsonyig még sok programra elmehetünk, Nagykarácsony, azaz Mikulásfalva nincs is olyan messze. Programok kicsiknek, és nagyoknak, meg természetesen kísérőiknek. 





4. Mezőföldi Mikulás Teljesítménytúra

Bátrak, bátrabbak, és legbátrabbak. Túra a Mikulással, 3 nehézségi fokozatban, rövidebb, illetve hosszabb távon. A hagyományoknak megfelelően idén is elstartol a Mezőföldi Mikulás Teljesítménytúra. 

5. Mikulás véradás



6. Mikulás Funky&R’n’B Buli


7. "Mesebeli álom" - családi nap Mikulással és táncházzal az MMK-ban


December 8-án várnak mindenkit szeretettel következő díjtalanul látogatható családi napra, amely a “Mesebeli álom” címet kapta. Szombaton 15 órától az aulában kezdődnek meg a kézműves foglalkozások, majd interaktív meseterápiás foglalkozásra várják a gyerekeket. A színházterem nagy titkot rejt, az ünnepi játszóházat nagy homály fedi. De közösen leleplezhetitek a sok csodát rejtő foglalkoztató teret. 18 órától pedig a felnőttekkel közösen táncolhatnak az apró-lábúak az élőzenés Kárpát medencei táncházban.


Megosztás:

0 megjegyzés: