2025. január 23., csütörtök

#7nap - 69

 


Egy hangyahossznyival több mint 6 év kihagyás után elérkezett az idő, hogy folytatódjék a 7NAP sorozat. A koncepció semmit nem változott, rövid hírek, érdekességek a minket körülvevő világról, nagyon sok Dunaújvárossal meghintve, zenével, zenékkel ízesítve, mindez a bűvös 7-es szám bűvkörében, hét felvonásban. HELLÓ VILÁG, helló 7NAP! Itt vagyok, itt vagyunk újra! Hogy is volt... Start! Most és itt.

1. LILI - 10
Lili idén lett kerek 10 éves. Elrepült az idő, nem kicsit, és tessék, felfordult az életünk, és még nincs is vége! Mennyi minden vár még ránk!
Az Apablog persze a gyermek alapvető jogai miatt nem igazán szeretném ha folytatódna, de természetesen a fontosabb eseményekről itt, a 7NAP keretein belül biztos meg fog jelenni. Rajzol, videókat készít, kreatívkodik, s ha úgy adódik majd, be fog segíteni, ahogy eddig is tette.


ISTEN ÉLTESSEN KISLÁNYOM, MÉG SOKSZOR 10 ÉVET!

2. 118 éve született Domanovszky Endre
Bővelkedünk a születésnapokban. Napra pontosan, 118 éve született Domanovszky Endre, akinek helyi vonatkozásban is van mit felemlegetni, hiszen ő készítette a szebb napokat is megélt Dunai Vasmű főbejáratát díszítő hatalmas freskót.


Lehet őt szeretni, vagy nem szeretni munkái miatt, de művészeti értéke azt hiszem magáért beszél, illetve a dunaujvarosmesel.hu oldalon is van 1-2 ezzel kapcsolatos, róla szóló cikkecske, érdemes ezeket is megtekinteni.


És hogy még szomorúbb legyen a helyi vonatkozások listája, bizony... volt egy Domanovszky Képtár szeretett városunkban, 1982-ben adták át, és 1989-ben zárták be. Egyszerűen elfogytak a látogatók... 



3. Sharbertek öröksége
Időnként előkerül a téma, a Kisapostag melletti egykori szigetecskére rendszeresen látogatok ki, az ott található Scharbert kúria bizony a mai napig látványos, már ha az épületek pusztulásában lehet bármiféle szépség, de egy kicsit megfogható közelségbe kerül a múlt egy kis szelete. Márpedig aki a város történetével foglalkozik, annak minimum érdekes lehet. 
Megnyugtatok mindenkit, én is Schalbert-nek ismertem meg, de ahogy a téma iránti kutatásaim során jobban megismertem a család és a terület történetét, már inkább tiszteletből is törekszem arra, hogy kijavítsam azt, aki esetleg nem helyesen használja. Előre is bocsánat mindenkitől, nem kötekedésből teszem ezt természetesen.... 
A család nevére a leszármazottak is büszkék természetesen, és mint örökségük vigyáznak is rá, hamár az egykori birtokot annak idején isl is kellett hagyniuk. De minderről inkább maguk az érintettek:



No persze nem csak a családnév okozhat némi zavart. Bár a terület, a Scharbert családról elnevezett egykori valódi sziget Kisapostag mellett van, ne feledjük el, Dunaújváros közigazgatási területe! Talán egy aprócska bizonyíték lehet a google térképének jelzése is, íme, pirossal a város határa:


A sokat szenvedett egykori városi éléskamra, vasműs mocsok tárolókazettáinak területe mára talán kezd magához térni. A Duna oldalága már rég feltöltődött, szabadon látogatható és bejárható, érdemes egy szebb napon kirándulni, csodálatos a Duna-part. Az évek, évtizedek óta tervezgetett ipari hajókikötő pedig... hát várjuk ki a végét. Vannak kétségeim az üggyel kapcsolatban.

Az elmúlt években készített képek:




Újabb 2 évet nem fogok várni, tervezem, hogy még tavasszal egy újabb túra indul a területre, ha érdekel, írj egy levelet az alábbi címre, hogy le ne maradj, vagy hogy tudjunk egyeztetni időpontot:

info@dunaujvarosmesel.hu

tárgy mezőbe kérlek ha nem felejted el, írd bele, hogy Scharbert

4. Les Charlots
Micsoda fazonok, micsoda zene! Már persze akit érdekelnek a régi francia zenék és filmek... 


Nos nem csak zenélnek (mint a francia Beatles) de remek színészek, "bohócok" a filmvásznon.... 2015-ben, majd 10 évvel korábban már ajánlottam őket, most egy kicsit megróbálom összeszedni a filmeket is, hátha valaki el szeretne merülni a 70-es évek francia vígjátékaiban... a lista talán nem teljes, de így is van mit nézni.

FIGYELEM! A FILMEKRE MUTATÓ LINKEKE ADOTT ESETBEN MEGSZŰNHETNEK!

1971 - Bolondos újoncok (Les bidasses en folie)
1971 - La grande java /nincs link
1974 - A négy muskétás újabb kalandjai - Les charlots en folie: À nous quatre Cardinal! /nincs link
1984 - Charlots Connection /franciául, angol felirattal

5. “Pro Cultura lntercisae” 2025


A közgyűlés döntése alapján a 77. Pro Cultura Intercisae díjat 2025-ben
Éri Jenő
grafikus- és festőművész kapta.

GRATULÁLOK!

A közgyűlés által alapított díról bővebben:


Egy ideje halogatom a díjazottak bemutatását, lassan ideje lesz elkezdeni.... Az első két szobrocska tulajdonosa(i) a fenti cikkben.

6. Nagy Ervin Dunaújvárosban
Talán egyszer mindenki elmondhatja a véleményét mindenféle következmények nélkül... Nagy Ervin az elmúlt időszakban azt hiszem megtapasztalta milyen az, amikor minden lehetséges jobb oldali csatornáról megkapta a magáét... Csak mert kiáll a véleménye mellett. Sajnos ilyen világban élünk, ez ma már a mindennapok része lett. Optimista vagyok, egyszer jobb lesz!


Sajnos a rendezvény már tetházas, de ha sikeresen regisztráltál, el ne felejts jönni, ha nem regisztráltál, az eseményről készült videó megtekinthető lesz majd a Művész Tisza Sziget youtube csatornáján a beszélgetés után 1-2 nappal. 

Nagy Ervin archívum


7. Ha nem szeretnél lemaradni...
Folytatás: IGEEN! A hirtelen jött ötletből most estére már meg is született az első bejegyzés és szinte biztos, hogy HA CSÜTÖRTÖK, AKKOR 7NAP!

A közösségi oldalon pedig elég csak bekövetni, és már kapod is az értesítést ha új tartalmak érkeznek az oldalra. Csatlakozz, kövess, lesznek itt még érdekes dolgok!


Ha pedig csak a várostörténeti bejegyzések érdekelnének, csatlakozz a Dunaújváros Mesél közösségéhez, vagyunk már páran!



Találkozzunk jövő héten IS!
Sok szeretettel meghívlak, gyere TE is, mondd el a véleményed!

Megosztás:

2019. október 19., szombat

Újra a Kalandpark területén


Ennyire azért nem vészes, szerencsére azért vannak használható területek, és bevallom, méltatlanul kevés szó esett a forgó-hordóról, ami a terület talán legményebb pontján kapott helyet, kb ott, ahol egykoron a vidámparkban.


Szóval nincs minden veszve, egy jó séta, rengeteg fiatal, még nagyon sokat ki lehet hozni a területből, várjuk az újranyitást!


És a szomorú kialakult helyzetről:


Megosztás:

2019. október 16., szerda

Nana Vortex az A38 színpadán


Pont 3 éve írtam róluk, a Nana Vortex zenei formációról, és azóta is gyakran vissza-visszatérnek a fülembe, no persze azóta egy kicsit bővült a repertoár. Ez persze csakis előnyükre válhatott. Fogadjátok sok szeretettel 2019-ben is őket.

Világzenei összeállítás, Nana Vortex az A38 színpadán:


Megosztás:

Kalandparkban


Kilátások-belátások


Azon kevesek közé tartozunk, akik még kipróbálhatták a választási hajrában átadott Kalandparkot. Lilivel szombaton egy hirtelen jött sugallattól vezérelve nekivágtunk az új kalandoknak, azaz egészen pontosan a kötélpályának.

Mi tagadás, kicsit még látszott a területen, hogy 1-2 apróság mintha nem lenne befejezve (oszlopok töve nincs feltöltve, kijelölt útvonal nincs), de ezekkel nem foglalkoztunk, a segítők beöltöztették Lilit a megfelelő kötélzettel és sapkával, és indulhatott a móka. Biztonsági kötél mellett természetesen nem volt nagy kockázat, így ha a gyerek mellett is voltam mindvégig, nem kellett attól félni, hogy leesik. Nagyobb aggodalom volt inkább akkor, amikor "kedves szülőtárs" minden gondolkodás nélkül az épp aktuális szakaszra engedte gyermekét, ezzel persze megnehezítve az amúgy is körülményes egyensúlyozást. Nem, nem lett baj, "kedves szülőtárs" láthatóan nem értette volna meg ha én felhívom rá a figyelmét, illetve a kialakult tumultust sem tudta megfelelően kezelni. Sebaj.... Összességében nagyon jól sikerült a próba, a gyerekpálya mondhatni igazi "gyerekjáték", a szó minden értelmében. 



Lili rettentő ügyesen vette az akadályokat, látszott rajta mennyire élvezi az elé kerülő akadályok legyőzését, és semmitől nem fél. Naná, ha bármi baj van, ott van APA! :)

Köszönet a helyi erőknek, akik nélkül ez a hely nem is működhetne, akik beöltöztetik a gyerekeket, akik figyelnek a pályára, még ebben a nagy tumultusban is, bár ha minden igaz, épp a felmerült hiányosságok miatt egy kicsit még várnunk kell a terület újranyitására. Pedig egyszer már átadták....



Megosztás:

2019. október 15., kedd

Helló 2019!



Helló blog, helló világ, helló 2019! Folytatódik, mi több, új tartalmakkal kiegészülve folytatódik a virtuális kalandozás! Kicsi szabadságot adva magamnak, a heti csütörtöki 7NAP pihenőre vonul, helyére viszont véletlenszerűen érkeznek majd különféle témákban a bejegyzések, legyen szó zenéről, 1-1 utazásról, egy hasznos számítógépes programról, vagy éppen egy általam fontosnak tartott eseményről.
Mint azt biztos észrevettétek, a várostörténeti bejegyzéseket átköltöztettem az őket megillető új helyre, amit már a dunaujvarosmesel.hu oldalon lehet megtalálni, ugyanitt, kicsit folytatva a 7NAP tematikáját, megtalálhatjátok jobb oldalon az aktuális városi programokat is. Múlt és jelen, itt pedig inkább a személyes(ebb) gondolataimnak, beszámolóimnak hagytam teret. Talán lassan rendet tudok tenni a telefonomon felgyülemlett képeim között, és biztos vagyok benne, ha nem is lehet már bepótolni a kimaradt hónapokat, lesz miből meríteni.

Tartsatok velem, újra!



Megosztás:

2018. december 13., csütörtök

#7nap - 68



Nálunk a karácsonyi készülődés elképzelhetetlen lenne zene nélkül. Ilyenkor terítékre kerül a "Last christmas"-tól elkezdve a Jingle bell rock-ig számos műfajú és hangulatú zenei alkotás, de ezzel remélem nem vagyunk egyedül. A mai 7NAP bejegyzésben egy zenei kalandozásra invitállak benneteket, szóljanak hát a karácsonyi slágerek határon innen és inkább azon túlról, a világ majd minden tájáról. Dalok, slágerek Norvégiából, Dél-Koreából, Ausztráliából, Indiából, Ghánából, és az Amerikai Egyesült Államokból, lehet növelni a lejátszási listákat, hátha lesz köztük olyan, amit még nem hallottatok, láttatok, és még tetszik is. Felnőttebbek mellett természetesen a kicsikre is gondoltam, nekik is szóljon egy dal, de a bátrabbaknak is szóljon egy egészen különleges karácsonyi alkotás... Igen, ilyen is van... Jó szórakozást, jó készülődést! Start! Most és itt.

Wengie - Ausztrália



32 éves kínai származású ausztrál vlogger, énekes. Lassan 13 millió feliratkozóval büszkélkedhet....


Hunter Hayes - Amerikai Egyesült Államok


Hunter Easton Hayes 27 éves amerikai country énekes, dalszövegíró és zenész.


Surya Rasaili - India



Minniva & Alexander Rybak - Norvégia

28 éves Marit "Minniva" Børresen színész, rock-, metálénekes és producer Norvégiában. 
Alexander Rybak belarusz származású 32 éves norvég hegedűművész, énekes és zeneszerző. Ő képviselte Norvégiát a 2009-es Eurovíziós Dalfesztiválon, Fairytale című dalával, amivel meg is nyerte a versenyt.


GOT7 - Dél-Korea

A Got7 dél-koreai fiúegyüttes, amelyet a JYP Entertainment hozott létre 2014-ben. Az együttes hét tagból áll: JB, Mark, Jackson, Jinyoung, Youngjae, BamBam és Yugyeom. Az együttes négy tagja koreai, egy kínai, egy thai és egy félig amerikai, félig tajvani nemzetiségű.


eShun - Ghána

Ethel Esi Eshun egy fiatal énekesnő, dalszerző előadóművész Ghánából. Érdemes meghallgatni több előadását is! Egész különleges hangulata van a most következő dalnak is. Ismerős lesz....



Kicsiknek

Kicsi Gesztenye Klub - Magyarország

A Kicsi Gesztenye Klub 2016-ban indult magyar gyártású, vegyes technikájú tévéfilmsorozat, amelyben számítógéppel animált díszletek, élő és számítógéppel animált szereplők láthatóak. Műfaját tekintve zenés filmsorozat. A gyerekműsort Fige Attila rendezte, a producere Dobrády Ákos.

A producer, Dobrády Ákos (ex-TNT) a következőt mondta el a műsorról:
Eredetileg a "Kicsi gesztenye" egy gyerekdalnak indult, amit felkérésre írtam, de addig jutottam, hogy “barna a szeme”. Végül a TNT lemezén jelent meg, felnőtt dalként továbbírva. Ennek a dalnak köszönhetően szólítanak az utcán 12 éve kicsi gesztenyének. Ezt megelégeltem, és úgy döntöttem, keltsük ezt a karaktert végre életre, és kezdjenek el arra fókuszálni az emberek.
A műsor a 3-7 éves korosztályt célozza meg, főszerepben Lizával, a 10 éves kislánnyal és barátaival, akik a négy fő elemet képviselik a mesében. Liza az, aki Kicsi Gesztenye (a föld), Lufipofi (a levegő), Napsugár (a tűz) és Olly, a rák (a víz) segítője, iránymutatója. Az ő vezetésével a komoly döntések előtt álló csapat mindig szerencsésen megtalálja a megfelelő utat.



Ráadás bátrabbaknak, és kitartóbbaknak - igen, ilyen is van






Megosztás:

2018. december 6., csütörtök

#7nap - 67


Ha most lenne Mikulás szószámláló, akkor mindenképpen kiakadna, hiszen semmi másról nem lesz ma szó, mint a Mikulásokról. Programok kicsiknek, nagyoknak, sportolóknak, táncoslábúaknak, bátrabbaknak és félénkebbeknek, egyszóval mindenkinek. Mikulás sapkátokat ma ne hagyjátok otthon, illetve vigyétek magatokkal a jókedveteket, és legyen igazán szép napotok ma is, ahogy a hét többi részében is. Szabadtéri rendezvényekhez pedig esőmentes jó szórakozást! Start! Most és itt.

1. Mikulás-busz Dunaújvárosban


A dunaújvárosi gyerekek már jól tudják, hogy december 6-án érdemes figyelni a dunaújvárosi autóbuszokat, hiszen maga a Télapó is tud buszt vezetni, sőt ajándékokkal érkezik ezen a napon. Érdemes verssel, dallal készülni azoknak a gyerkőcöknek, akik vasárnap a Dunaújváros Bagolyvár végállomásról 15:30, 16:30  és 17:30-kor induló Mikulás járattal szeretnének utazni. Ők a Télapó ajándékaival és egy vidám utazással gazdagodhatnak. A 40-es  jelzésű busz útvonalán közlekedő Mikulás járatra elsősorban a gyerekeket és kísérő apukájukat, vagy anyukájukat várják a szervezők. A zsúfoltság elkerülése érdekében a felnőtt, gyermek nélkül utazók nem vehetik igénybe a buszt.A Mikulás járat egyébként tisztán civil összefogással, a Közúti Közlekedési Szakszervezet, a Matti Gumizóna, a Bo-Witt autómosó és kozmetika, a Teher Tibi költöztetés fuvarozás és a DSTV támogatásával közlekedik.

forrás: knykk.hu

2. Mikulásfutás a Rácalmási szigeten

a kép illusztráció

Remek helyszín, remek program, és nagyszerű hangulat várja a futásra vállalkozókat december 9-én. Részletek, pontos információkért kattintsatok az alábbi linkre. Jó szórakozást!



3. Mikulásfalva - Nagykarácsony


Bár a programok már korábban elkezdődtek, de karácsonyig még sok programra elmehetünk, Nagykarácsony, azaz Mikulásfalva nincs is olyan messze. Programok kicsiknek, és nagyoknak, meg természetesen kísérőiknek. 





4. Mezőföldi Mikulás Teljesítménytúra

Bátrak, bátrabbak, és legbátrabbak. Túra a Mikulással, 3 nehézségi fokozatban, rövidebb, illetve hosszabb távon. A hagyományoknak megfelelően idén is elstartol a Mezőföldi Mikulás Teljesítménytúra. 

5. Mikulás véradás



6. Mikulás Funky&R’n’B Buli


7. "Mesebeli álom" - családi nap Mikulással és táncházzal az MMK-ban


December 8-án várnak mindenkit szeretettel következő díjtalanul látogatható családi napra, amely a “Mesebeli álom” címet kapta. Szombaton 15 órától az aulában kezdődnek meg a kézműves foglalkozások, majd interaktív meseterápiás foglalkozásra várják a gyerekeket. A színházterem nagy titkot rejt, az ünnepi játszóházat nagy homály fedi. De közösen leleplezhetitek a sok csodát rejtő foglalkoztató teret. 18 órától pedig a felnőttekkel közösen táncolhatnak az apró-lábúak az élőzenés Kárpát medencei táncházban.


Megosztás: