2016. július 29., péntek

ZUPer


Egészen véletlen, tényleg semmi szándékosság nincs benne, hogy az utóbbi zeneajánlóban inkább az akusztikus formációk kaptak helyet.  Hát, íme itt a következő!

Nem tudom már megmondani mikor találkoztam a zenekarral, az biztos, Dunaújvárosban is koncerteztek, amikor még a terminálban is voltak élőzenés, táncos esték. Talán ott.... egy viszont biztos, a Szomorú szamuráj elviselhető verzióját pont nekik köszönhetjük.
Időközben a Dunán is lefolyt pár csepp víz, néha hallottam a zenekarról, néha nem, mindenesetre 2014-ben jelent meg a Huszonvalahányban címet viselő albumuk. Erről bővebben ITT, aki pedig meghallgatná, a deezeren biztos megtalálja: ITT.

Szóval nekem már korábban is tetszett a zenekar, és bevallom őszintén, szomorúan olvastam, hogy 2016-ra megfogyatkozva, duó formációra apadt az együttes. Szerencsére folytatás van, újabb lehetőségek, inspirációk, így a zenei megújulás jegyében biztos vagyok benne, hogy lesznek még ZUP slágerek, szerzemények.

Az újrakezdésnek máris itt van az első hallható eredménye, a Muzsik és Volkova lemez első része, mely 4 dalt foglal magában. Folytatás őszre várható.


Eddigiektől eltérő hangszerelés, sokatmondó, szókimondó szövegek. Mert véleményük még nekik is lehet. Ugye... Hallgassátok, szeressétek! :)

A ma megjelent lemezről bővebben itt lehet olvasni (én is itt találtam): recorder.blog.hu

... és várom a zenekart újra Dunaújvárosba, köszönöm, hogy nem adtátok/adjátok fel!

Aki pedig nem szeretne lemaradni a friss ZUP hírekről, itt megtalálja őket:

Megosztás:

0 megjegyzés: