2025. február 27., csütörtök

#7nap - 74

 


Minden évben érdeklődve figyelem A DAL című műsort, ahol végre nem azon megy a verseny, hogy ki tudja jobban utánozni a nagy sztárokat, hanem az előadók, vagy zenekarok a saját dalukat hozzák a zsűri elé, és a műsorban formálódik, tökélesedik. Kifacsarják, új zenei köntösbe öltöztetik... mindent megtesznek azért, hogy a legjobb legyen. Persze nem mindenben és nem mindig értek egyet az amúgy válogatott zsűrivel, de mivel én csak a fotelből tudok "kritizálni", nem az én szempontjaim lesznek a mérvadóak. 
A műsorban vannak visszatérők, de ami még izgalmasabbá teszi, hogy alig ismert formációk is meg tudják mutatni tehetségüket. No.. már eleve az az első szint, hogy a 32-es mezőnybe bekerüljenek, és aki ott van...  Személyes kedvenceim és azok, akik bemutatkozását kíváncsian várom, szigorúan a 7-es szám bűvkörében, ráadásként pedig a 2 dunaújvárosi dal, akik még csak most kerülnek műsorba. Fogadjátok sok szeretettel! Start! Most és itt!

A DAL 2025 TELJES MEZŐNYE



1. Iceboyz - Szerelemánia
Nem ismeretlenek számomra, örömmel láttam őket a mezőnyben, már tavaly rongyosra hallgattam a dalaikat.... 


2. Gypo Circus X Szirota Jennifer - Szél úgy beszél...
2023-ban egy rádiós kitelepülésen hallhattaam a Gyere Kicsi című számot, amivel azonnal a szívembe lopták magukat. Jó zene... ahogy a versenydaluk is. Ugyan ők már szerepeltek a válogatóban, tovább is jutottak szerencsére.


3. Felvidéki Jazz Land - Kicsikém
Ismeretlenek, de zenei világukkal szinte azonnal azonosulni tudtam... Nem hiába! Ők is továbbjutottak már az első körben.


4. No Sugar - Boldog leszek
Igazi girl power, már ami az éneket illeti, és ez annyira jó! Hajrá! Kedvenceim vagytok már egy ideje, azok is maradtok! 


5. PINKERS - KFK
Tavaly is voltak, már akkor is örömmel hallgattam őket, ez most sincs másképpen. Fiatalok, lendületesek, és jók! Csak így szabad!


6. Kuna Vali és a HungaroSwing - Nincs másik út
Hogy miért nem játszanak több ilyen zenét a rádiók.... khm.. akinek ismerősek lennének a zenekar tagjai, a Fourtissimo zenekar lehet ismerős, még a Dalban is szerepeltek 2018-ban. Most mellőzném a teljes zenekari összetétel összehasonlítását, de a zenében elég erősen hallatszik a fúvós háttér... (Nagyvenyimen is felléptek ... hú, már régebben) Akkor is jók voltak, most is azok lesznek! 


7. HERE WE ARE - Őrzöm az álmod
Egy igazi zúzda! Ismeretlenek, bár remélem még hallhatunk róluk és tőlük a műsor után is!


+ 1. Beretka Ádám - Lopott éjszakák
ÓÓÓÓÓÓ hajrá Ádám, most szombaton már szurkolhatunk is, szóval mindent bele, ott vagyunk veled!


ui.: bevallottan nagy Ádám fan vagyok, kis túlzással elmondhatom magamról, hogy a kezdetektől figyelem a zenéjét, alkotásait... Így kell. Magabiztosan, megalkuvás nélkül, tudatosan építkezve. 

+2. Raul - Ciao! Ciao!
Hú egy kicsit más az éneklő Raul, de kíváncsian várom az élő műsort.. Hangjának különleges orgánuma, és a zene kellőképpen meglepetés lehet, nem csak nekem. 


Dunaújvárosban, vagy a városhoz kötödő zenészek, zenekarok:


Mindent a műsorról:



















Megosztás:

2025. február 20., csütörtök

#7nap - 73

 


Zsolt! NEM ERRŐL VOLT SZÓ! Noha tudtuk, nem örökké élünk, a Te esetedben pedig volt már egy második születésnap is, de most végleg el kell engedjünk. Maradnak az emlékek, hogy fel tudjuk idézni, milyen is volt a barátságod, az az igazi Sütő Zsoltos jó hangulat. 
Talán nem mondhattuk eleget, mert szerintem sokak nevében beszélhetek, sokunk életébe hoztál napfényt, jókedvet. Főztél, ha kellett dartsoztál, bulikat szerveztél, vagy csak jó kedvre derítetted a környezetedet, de sportoltunk is egy ideig közösen. Rengeteg emlék..... Viszünk magunkkal, ki-ki magában a saját kis emlékeit. Én most 7 (+ 1-2) ilyen kis apró, de annál fontosabb emléket szeretnék megosztani. Rendhagyó, de talán érthető a mai blogbejegyzés témája. Felfoghatatlan.... 

1. Dunaújváros
Ezredforduló, a mai fiataloknak már hihetetlennek tűnő IRC chatszoba háborúk, de annál békésebb és tartalmasabb, jobb hangulatú mindennapi beszélgetések, baráti társaságok... és az elmaradhatatlannak tűnő összejövetelek. Már nem tudom hányadik volt ez a #bulinet csatorna életében, de nem az első, és nem is az utolsó. Buli Dunaújvárosban nálatok, főzőcske a Kiserdőben. Fő-fő-főzőkanalistánk ... Te voltál. Mint szinte mindig!


2001. június 16. Dunaújváros - Soha nem panaszkodhattunk a főztödre

2. Rácalmás
Édesanyámék épülőben lévő házánál sikerült főzőcskézni, de nem csak a felejthetetlen közös bográcsozás, a kulcsi strandolás miatt lett emlékezetes, hanem a hirtelen a dögmeleg semmiből megjelent vihar is okozott felettébb vicces pillanatokat. A félkész házba ugyan nem esett be annyira az eső, de mivel elég nagy szélvihar kerekedett, a porral annál nagyobb harcokat vívtunk, próbálva menteni az ebédet/vacsorát.

2002. július 13. Rácalmás - talán épp valami vadhús, ls rekkenő hőség

3. Győr
Győr, Dunaújváros, Budapest, Békéscsaba, Pécs, és megannyi helyről érkeztünk 1-1 baráti összejövetelre, amit természetesen a hidegebb időszakokban sem szüneteltettünk. Ilyenkor ha be is szorultunk az éttermekbe, vagy éppen a szórakozóhelyekre, a jó hangulat soha nem fogyhatott el. 


2002. október 5. Győr - dunaújvárosi különítmény


4. Pécs
Állatkerti séta, Pécs belvárosa... egy remek nap, még ha nem is volt olyan nagy a csapat. Jó kedvünk soha nem fogyott el, sem utazás közben, sem kocsiból kiszállva. Nem utolsó sorban pedig a humoros képaláírásaid még az események után is jó kedvre deríthettek minket. Szeretted a honlapodat is, ahol receptek mellett a képeidnek is volt külön helye.


2006. június 17. Pécs - kukucs, ott repül a kismadár!
5. Vál
Talán az első olyan választott helyszín, amit külön egy ilyen baráti összejövetelre báreltünk. Kiválasztottad, talán az udvari kemence miatt is, mentünk, és jól éreztük magunkat. Mentünk volna még, de a következő évben már nem adták ki. Valami olyasmit mondtak neked, hogy már nem kiadó. Azért titkon remélem, nem miattunk zárták be ezt a vendégházat... Az összejövetel különlegessége, hogy velünk volt ausztrál barátunk is, aki szerencsénkre épp ekkor jött haza...


2006. október 1. Vál. #bulinet Világtalálkozó - együtt a csipet-csapat

6. Dunaújváros
Ugyan nem bográcsozás volt, de mégis jól sikerült a 2007-es Parázs-Varázs Dunaújvárosban, még akkor is, ha ez nem látszik Zsolt arcán.

2007. május 26. Bőséges adagok, finom pácolt húsok....

7. Ráckeve
Internet, csevegés, főzés mellett nagyon szerette, és büszke is volt az autójára, melybe külön speciálisan épített hangrendszert készíttetett. 2007-ben ezt mutatta meg a Ráckevén megrendezett autohifi bemutatónapon, melyre engem is elhívott. Naná....  


2007. szeptember 9. Ráckeve. Büszke tulajdonos büszkesége

Emlékszel? Ezzel a számmal is tesztelted, teszteltetted a hangrendszert... 




7+1. Tahitótfalu
Felejthetetlen bulik, családi események, utazások, akár a világ végére is... Finom ételek, még a Dunakanyarban is!


2008. szeptember 27. Tahitótfalu - RÁKENRÓÓÓÓÓLL!

7+2. Ganna
Bérelt ház, főzőcske baráti társaságban, csak a "szokásos"...  A környezet is remek volt, szép környék.


2009. október 16. Ganna - Munkában és sztoriban a Mester!

Talán 2014-ben volt az utolsó ilyen nagyobb találkozó... itt nálunk Dunaújvárosban. Ha lesz is még ilyen találkozó, biztos nagyon hiányozni fogsz. Igazolt hiányzásod ellenére biztos vagyok benne, hogy még sokszor fel fogjuk idézni, milyen is volt veled, a társaságodban. Hogy mennyire törődtél, figyeltél...  egy nagyon jó embert vesztettünk. Most rajtunk a sor, folytatni azt az "örökséget", amit Tőled kaptunk. Hiányozni fogsz, de helyed örök itt a szívünkben, lelkünkben...



ISTEN VELED POGI!

Megosztás:

2025. február 13., csütörtök

#7nap - 72

 


Óhatatlanul elérkezett az ideje annak, hogy sorravegyük, mi minden történt az elmúlt évben. A sok jó melletti rosszak mellett nem szabad elfelejteni, hogy 2024-ben volt 100 éve, hogy Pentelei Molnár János és 150 éve, hogy Barkóczi Rosti Pál elhunyt. Az ő tiszteletükre a tavalyi évet emlékévnek nyilvánítottuk. Ennek szenteltük az egész éves programsorozatot a Pentelei Baráti Kör egyesülettel. Ezekből a programokból szeretnék szemezgetni, felidézni a fontosabb eseményeket. Start! Most és itt!




1. Emlékév és tematikus emléktúra
Hatalmas munka előzte meg a januári sajtótájékoztatót, ahol bemutathattuk a tematikus emléktúra tartalmát. Pálinkás Bertalan, az egyesület elnökével már majd egy évvel korábban elkezdtük tervezgetni, milyen is legyen az a túraleírás, melynek segítségével a versenyben résztvevők, de versenyen kívül is teljesíthető az a táv, melynek során megismerhetjük Dunapentele értékeit, nevezetességeit, hírességeit. Jelvények, brossurúrák, aprólékos leírások képekkel, de akár egy teljes színdarabbal is meg-, és fel lehet idézni a kor szellemét, szellemiségét.
Hát ez lett a Tematikus Élménytúra, mely továbbra is várja a túra szerelmeseit, vagy akár a következő verseny jelentkezőit.




2. Pentelei Molnár János 100 kiállítás


Boda József magángyűjtő jóvoltából újra "hazatértek" Pentelei Molnár János képei, ezúttal a kúriában kaptak helyet, ez volt a felújított épület első ilyen rendezvénye. A kiállításon egy nagyszerű albumba rendezve további, a kiállításon nem látható képekben gyönyörködhettünk. országjáró kiállítássorzatban az ország több pontján is látható volt ez a tárlat. Köszönjük!




3. Megemlékezések Budapesten, Dunaújvárosban
Pentelei Molnár János halálának 100. évfordulója alkalmából Budapesten a Fiumei úti sírkertben, ahol eltemették, Dunaújvárosban pedig szülőházánál emlékezhettünk meg.városunk némileg "elfelejtett", de annál zseniálisabb festőművészéről.


A megemlékezéseken elhangzott beszédek, méltatások és az eseményt felidéző képtárak:




4. Rosti kiállítás és díjátadó a Bartókban
Rosti Pál és képei hatalmas utat tettek meg. Világviszonylatban is egyedülálló gyűjteménnyel gazdagodott nem csak a Rosti család, de a magyar tudományos élet is. Mai  szemmel visszatekintve is csodálatos időutazásban lehet részünk, ha megtekintjük az amerikai utazása során készített képek. Ezeket a képeket tekinthettük meg a Bartók aulájában, illetve ugyanezen eseményen kapta meg Kaszázs Zsolt, a Rosti gimnázium igazgatója a Rosti-díjat. Utólag is, sokadszorra is gratulálunk! 


Az eseményről készült külön beszámoló és a képgaléria:



5. Rosti Pál megemlékezések
Rosti Pál időtálló eredményei, tettei, azt hiszem magukért beszélnek. Elég, ha csak a már említett amerikai utazását, az ott készített fényképgyűjteményt, vagy a nem mindennapi evezős túráját említem, de aki bővebben beleássa magát, életrajzában találhat még 1-2 érdekességet. Halálának 150. évfordulója alkalmából több helyen is megemlékezhettünk, koszorúzhattunk. Pálhalmán, ahol az utolsó napjait töltötte, a gyönyörúen felújított Dóra-kastélynál, a Kistemetőben található sírjánál, és a nevét viselő Rosti Gimnázium homlokzatán elhelyezett emléktáblánál. Legyen továbbra is becsben tartott példaképünk!





6. Ember, eszmény - Bahget Iskander fotóművész
Talán egy kicsit kilóg a sorból, mégis fontos állomása ez az emlékévnek. A felújított egyetemi főépületben az avatóünnepség során megtekinthettük Bahget Iskander fotóit is. Egy kicsit a művészről, és a városhoz fűződő szoros kapocsról a tárlat ismertetője bővebb tájékoztatás nyújt:


A Dunaújvárosi Egyetem hajdani - Malomsoki József tervezte - főépülete félköríves rizalitos homlokzatával az ötvenes évek városépítő időszakától a település huszonegyedik századi jelenvalóságáig emblematikus műemléképülete városunknak, mely nemcsak a településkép, a városhoz kötődő vizuális forráskincs, hanem az itt elő közösség áltál életben tartott szellemi örökségvédelem szempontjából is kiemelt értéket képvisel.

Az épület tereinek egykori fényét, belsőépítészeti, alaktani megoldásainak szépségét egy nagyszabású épületrevitalizációs folyamat eredményeképpen újra megtapasztalhatjuk; gyönyörködhetünk a külső homlokzat immár megkapóan eleven, újjáéledő esztétikájában, sétálhatunk a csillárokkal és falikarokkal megvilágított, elegáns fogadóterekben.

A megújulás ünnepi alkalmát megragadva örömmel mutatjuk be Bahget Iskander Kossuth-díjas fotóművész kiállítását Ember, eszmény címmel. Bahget Iskander egyetemünk aranydiplomás mérnök-tanára egész alkotói életművével rezonál arra az örökségépítő munkára, melyet intézményünk is küldetésének vall.

Bahget Iskander fotóművészetének fundamentumaként - ahogyan az itt látható kurátori válogatás fő rendezőelveként -minduntalan ott találjuk a filantrópiát mint vezérmotívumot, életpályát alakító-szemző mozzanatot. Művészi praxisát a kezdetektől fogva meghatározza emberszerető, társadalom-érzékeny attitűdje. Már kezdő alkotóként az erkölcsi értelemben vett jó-val köt hűségesküt, mely arra predesztinálja, hogy a művei által megragadott szépség többé nem hullhat alá a pusztán tetszetős szép esztétikai tartományába, hanem egy sokkal komolyabb téttel bíró elrendelés, a kanti muvészetfeifogás fémjelezte morális szép otthonossága jut számára osztályrészül.

Bahget Iskander 1943-ban született El-Barazinban, Szíriában. 1967 óta él Magyarországon, Kecskemét - Hetényegyházán. 1976-ban mérnöktanári diplomát szerzett a Dunaújvárosi Egyetem jogelődjénél, 1979 óta magyar állampolgár. 1968 óta foglalkozik fényképezéssel. Műveivel rendszeresen szerepel hazai és külföldi seregszemléken a budapesti Műcsarnoktól a szír Latakiai Kulturális Központig. Képei számos hazai és külföldi gyűjteményben megtalálhatóak a Magyar Fotográfiai Múzeumtól az egyiptomi Ahmed Shawki Múzeumig.
Főként fekete-fehér szociofotói. a tanyavilágot dokumentáló portrésorozatai és életképei, a Közel-Kelet természeti és kulturális kincseit bemutató munkái valamint a jelentős magyar művészekről (például Illyés Gyuláról, Faludy Györgyről. Esterházy Péterről, Nádas Péterről, Szabó Magdáról, Tóth Menyhértről, Vásáry Tamásról) készült fotográfiái ismertek. Több mint negyven éve szorosan kötődik a Forrás című folyóirathoz. 1979-ben ebben a lapban jelentek meg a művész Lakitelken, a Fiatal Írók Találkozóján készült képei. Alapításától megszűnéséig  a Nagybaracskai Fotográfiai Alkotótelep résztvevője, kiállítója volt. Az arab nyelvű, közel húsz országban megjelenő Kék Duna című lapban a magyar kultúra és történelem jeles eseményeit és alakjait mutatja be írásaival és fotóival. Számos jótékony célú kulturális projekt megvalósításában közreműködött: kiállítást rendezett az erdélyi menekültek javára és az autista gyermekek megsegítésére. 2010-ben a Bács-Kiskun Megyei Prima Díjból jelentős összeget ajánlott fel a vörösiszap-károsultak javára.

Fontosabb díjak:
2022: Kossuth'díj
2022: Robert Capa-díj
2012: A Magyar Érdemrend tisztikeresztje
2012: Kecskemét Város Pro Urbe Díja
2011: Pilinszky-díj
2010: Bács-Kiskun Megyei Prima Díj
2008: Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje
2005: Bács-Kiskun Megye Művészeti Díj
2004: Kecskemét Közművelődéséért Díj

Kurátor: Zsinka Gabriella
Külön köszönet: Dr. Bocskov Petrov Jordan Bulgária tiszteletbeli konzulja, Janóné Szekeres Szilvia, Pálinkás Bertalan

_____________________________




További információk, a fotóművész oldala:


7: Bahget Iskander kiállítás
Természetesen a kiállítás megtekinthető lesz a nagyközönség számára is, sok szeretettel nyújtom át a szervezők meghívóját.



Megosztás:

2025. február 6., csütörtök

#7nap - 71


Újabb hét, élmények, történések, némi reakciós megjegyzés, és szerencsére a végrendeletemet sem kell felolvasni, pedig, mint egy férfi, bevallom igazán be voltam tojva. Köszönöm az aggódásokat, a támogató üzeneteket, nem ússzátok meg a mai 7napos bejegyzést! Sok képpel, ajánlóval, videóval, születésnapi köszöntővel... Ez mind belefért. Szinte hihetetlen, még nekem is. Start! Most és itt!

1. RáJátsziK
Szeretik amit csinálnak, és ez meg is látszik minden előadásukon. A Rácalmási Játékszín Kör idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját, amire külön speciális előadással készültek. Elővettek pár darabot, és ezekből 1-1 jellemző jelenetet, részletet adtak elő. Csak halkan jegyzem meg, ez nem kevés munkával járt, hiszen fel kellett újítani a kiválasztott darabokat, be kellett vinni a jelmezeket, ezeket összeegyeztetni, ki, mikor, mit és főleg hol csinál... 

Fiúk, lányok... Ott voltam voltam, láttam, hallottam mindent, le a kalappal. Hatalmas energiákkal készültetek, és a közönség elé egy olyan egyveleget raktatok le, amit a nem amatőr társulatok is megirigyelhetnének.....

GRATULÁLOK!

 RáJátsziK 10 - 2025.01.30. - képek

 RáJátsziK 10 - 2025.01.31. - képek

2. Kórház a város szélén

Ritkán van ilyen szerencsére, de most úgy hozta a sors, hogy egy éjszakára a dunaújvárosi kórház vendége voltam. természetesen fenntartásokkal érkeztem, bár biztos voltam benne, hogy akik ott dolgoznak, mindent megtesznek annak érdekében, hogy minél zökkenőmentesebb legyen az ottlétem, ottlétünk, hiszen nem csak én érkeztem erre az egy éjszakára. 
Műtétek szalagon, precíz munkaszervezés, problémamentes ügyintézés, sok mosoly, kedves nővérek, beteghordó, műtősegédek és doktorok... Köszönöm! 

Szinte várólista nélkül? Helyben rekordgyorsasággal végzik az ilyen műtéteket

3. Kerékgyilkos bringatámaszok
Ilyen téren semmi nem változott az elmúlt években - sajnos. Évekkel ezelőtt már jeleztem egy önkormányzati képviselőnek, hogy amit kitettek, az bizony se nem hasznos, se nem szép, de ráadásul még az abba belehelyezett kerékpárokat is kellőképp megrongálhatja. A válasz valami olyasmi volt, hogy akkor ne használjam és most ez van, ezt kellett szeretni mert erre van pénz, ezt hozta a beszállító. Ja... 
Eltelt pár év, nem is oly messze az előző helytől, újabb ígéretes sajtóesemény, szép képek a helyi hírharsonába, új kerékpártámaszokat használhatnak..  Kicsit más igaz mint a másik, de.. a végeredmény szinte ugyanaz. Ha dől a kerékpár, bizony ott a kerék is felveszi majd az új alakját... 
Nem, nem leszek kárörvendő, de ideje lenne már egy kicsit utánanézni, mivel lehet szinte pofonegyszerűen normális kerékpártámaszokat kihelyezni. Ilyen például a Kerékpárosklub ajánlása, ami vélhetően valamiért SOHA nem jut el az illetékesekhez...Néha kínosan ügyelnek dolgokra, erre vajon mikor fognak?


Egy a jó példák közül....

Kerékpárparkolókhoz műszaki ajánlás

4. Városi kalandozások

Csodaszép helyek Dunaújvárosban. Akár sokadszorra is. Hát ez az én várostúrázásom. Most végre rendezett állapotban végre a képek, hátha nem keverem el őket többet. Folytatás?! Mi sem természetesebb!

Városi kalandozások 2025/3 - Pentele híd

Városi kalandozások 2025/2 - Vasmű tér

Városi kalandozások 2025/1 - Scharbert-kúria és a dereglyejavító

5. Kálnay Adél

Sok szeretettel gondolok vissza arra a nyaralásunkra, ahol közösen kempingeztünk Adélékkal, persze akkor még egyáltalán nem gondoltam arra, hogy ki is ő, vagy kit is tisztelhetünk benne. Gyerekekkel elvoltunk, játszottunk, minden más ezekben az ifjúkori években teljesen mellékes volt. És most tessék, évkkel később már igenis FONTOS hogy ki is Ő. Születésnapja alkalmából pedig igenis essék szó Róla, a műveiről. Ilyenek ezek az értékek manapság.... Hölgyről van szó, az évszám legyen is mellékes, de akit érdekel, úgyis kikeresheti.

ISTEN ÉLTESSEN ADÉL ITT IS!

Róla (is) itt bővebben:

Ilyen lehetne a miénk is…

és Gergő különös világa is elkezdődött... mese felnőtteknek (is), természetesen folytatódik hamarosan.

Kálnay Adél: Gergő és az a csodálatos másik világ I.

6. Nagy Ervin Dunaújvárosban
Befutott a héten Nagy Ervinnel készített beszélgetés. Jó volt élőben is, de visszahallgatva is parádés, akár lehetne több ilyen... is.

7. Dexter újratöltve
Aki egy kicsit is szereti a sorozatokat, nem hiszem hogy nagyon be kellene mutatni Dexter világát. Nos a számomra csalódást okozó eredeti sorozat  befejező része után végre megérkezett az úgynevezett előzmény-sorozat. Ez lett az Eredendő bűn...


HOL? - SkyShowtime

és hát.. na...  van itt egy folytatódó szál is, ez már New Blood, Új vér címmel fut, szintén a SkyShowtime kínálatában.


Jó szórakozást! :)

N

Megosztás: