2016. szeptember 7., szerda

Tudta? VIII. - IKEA - A menekültek ugyanolyan emberek



A tévé kékes bársonyával kibélelt világ


Az IKEA bevállalta, és legfrissebb katalógusában állást foglalt a menekültkérdésben.  Ebben többek között azt írja, hogy a szíriai menekültek is ugyanolyan emberek, mint a katalógust lapozgató honpolgárok, továbbá megállapítja: nem igaz az a sztereotípia, amely szerint a menekültek zöme fia­tal férfi; gyermekek, családok menekülnek a háború elől.

Prospektusukban, amelyet a cégnél inkább magazinként definiál­nak, Svédországban állították össze – tudtuk meg a bútorkereskedő cég kommunikációs részlegétől. A magazin készítői tizenhárom élethelyzetet mutatnak be, ezek közül az egyik a menekült családoké, amelyek gyermekeikkel együtt voltak kénytelenek elhagyni otthonaikat. – Ugyanaz a szellemiség vezérelte az IKEA-t, mint a többi tizenkét történet elkészítésekor: különféle emberek eltérő élethelyzetét akarta bemutatni – tudatta Varga-Nagy Eszter, az IKEA Magyarország PR-vezetője a Népszabadsággal.

– Nem az a feladatunk, hogy politikai döntéseket minősítsünk, hanem az, hogy fejlesztéseinkkel az emberek életét segítsük, lakjanak bárhol, és éljenek bármilyen körülmények között. Feladatunk, hogy olyan lakberendezési és fenntartható technológiákkal álljunk elő, amelyek útmutatásként szolgálnak a menekültügy kezelésében, és amelyek hosszú távon segítik a rászorulók ellátását – fejtette ki Varga-Nagy, hozzátéve: a menekülteket korábban is támogatta már a cég. Jótékonysági alapítványuk saját fejlesztésű, műanyag alkatrészekből készült, napelemmel felszerelt átmeneti szállásokat adott azoknak a családoknak, amelyeknek háború vagy természeti katasztrófa következtében kellett elhagyniuk otthonaikat. A vállalat a menekültek között több százezer eszközt osztott szét, s támogatja a gyermekek oktatását is a menekülttáborokban.

A multicég akciója idehaza messze nem kockázatmentes. Bár a prospektus nemzetközi kiadvány, annak üzenete legalábbis ellentétes az Orbán-kormány retorikájával, amely a menekülteket jobbára terroristának és potenciális veszélyforrásnak láttatja. Ugyanakkor az IKEA nem tart attól, hogy emiatt bármilyen retorzió érné idehaza.

AZ IKEA TELJES CIKKE, VIDEÓVAL ITT ÉRHETŐ EL:
onlinecatalogue.ikea.com

forrás: hvg.hu, nol.hu

A cég nem első alkalommal áll ki a menekültek mellett:
2014 februárja és 2015 decembere között 30,8 millió euró gyűlt össze. Amikor a vásárlók LED izzót vagy lámpát vásároltak, az IKEA Foundation 1 eurót adományozott az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) számára, Magyarországon pedig takarókkal segítették a menekülteket. 



Megosztás:

0 megjegyzés: