2018. február 26., hétfő

Viszlát nyár, viszlát Dal, helló Lisszabon!

fotó: adal.hu

Véget ért a hazai válogatóműsor, szombat este kiderült, hogy a 8 döntős közül ki képviselheti Magyarországot az Eurovíziós dalfesztivál döntőjében, Portugáliában.
Idén kicsit nagyobb figyelemmel követtem az eseményeket, szurkoltam az ismert, vagy éppen megismert kedvenceimnek, a végén pedig, az ahogy lenni szokott, a közönség döntött. Az AWS kapta a legtöbb szavazatot.

AWS - VISZLÁT NYÁR



A döntőben nagy örömömre javarészt azok szerepeltek, akiknek személy szerint én is drukkoltam, és már-már lelki szemeim előtt lebegett 1 líraibb sanzon jellegű dal, amivel esetleg pontokat rabolhatunk, netán... aztán láthatóan senki nem akarta elhinni, de végső soron az AWS örülhetett a legjobban. Így állunk most, okunk nincs a szégyenkezésre, hozzáteszem soha nem is volt, a legjobbakat kívánom az együttesnek, szántsátok fel kint is a színpadot!

Másik előadó, akit külön kiemelnék, Horváth Tamás, aki a Meggyfa dalához kiegészítő show elemként egy nagybőgőt is szerepeltetett, ezzel nálam egyből az élre ugrott. Sajnálom, hogy mindezek ellenére - bármennyire is dicsérte a zsűri - egyetlen pontot sem kapott. Ettől még virágozzék csak az a gyümölcsfa még nagyon sokáig....







Egy kicsit próbáljunk meg örülni is néha...
Megosztás:

0 megjegyzés: