2018. szeptember 6., csütörtök

#7nap - 58



Nyár. Strand, napsütés, vízpart, szandi, papucs, hűsítő zápor, vízibicikli, és még napestig lehetne sorolni a nyárhoz kötődő szavakat. Most egy kicsit elbúcsúzunk ezektől, tárt karokkal várjuk az őszi időszakot, a karácsonyi készülődést, az újra színesedő természetet, és naná, újra a nyári kikapcsolódásokat. Mielőtt teljes depressziós állapotba kerülnénk annak tudatában, hogy milyen messze is van még a következő nyári szabadságunk, némi információ, érdekességgel szolgálhat a mai bejegyzés. Elsősorban nézzük meg mit hoz az új tanév, gyermekes olvasóknak ez szinte kötelező táblázat, lassan már mi is hozzászokunk, ahogy az iskolakezdéshez kötődő megnövekedett forgalomhoz is, nem lehet eleget hangsúlyozni: vigyázzunk egymásra, és magunkra! Folytatásban szeretett városunk, legújabb nevezetessége, a "bástyafal", illetve Móder Rezső szoborparkjába kukucskálhatunk be. Zárásképpen programajánló. Pénteken KMI kiállításmegnyitóra, szombaton gladiátorbemutatóra várják az érdeklődőket, valamint a szeptemberi véradásokon is nagy szükség van az "igazi hősökre". Ha tudsz, adj vért te is! Kezdődjön hát a nyárbúcsúztató 7NAP bejegyzés. Start! Most és itt.

1.  Iskolai szünetek 2018/2019



Őszi szünet:
szünet előtti utolsó tanítási nap: 2018. október 26. (péntek), 
szünet utáni első tanítási nap: 2018. november 5. (hétfő).

Téli szünet:szünet előtti utolsó tanítási nap: 2018. december 21. (péntek),
szünet utáni első tanítási nap: 2019. január 3. (csütörtök).

Tavaszi szünet:szünet előtti utolsó tanítási nap: 2019. április 17. (szerda), 
szünet utáni első tanítási nap: 2019. április 24. (szerda).

Utolsó tanítási nap: 2019. június 14. (péntek). 

A  tanítási napok száma 181 nap. A  nappali oktatás munkarendje szerint működő szakgimnáziumban 179, gimnáziumban, szakközépiskolában és szakiskolában 180 nap a tanítási napok száma.

A tanítási évben – a tanítási napokon felül – a nevelőtestület a tanév helyi rendjében meghatározott pedagógiai célra az általános iskolában és az alapfokú művészeti iskolában hat, a nappali oktatás munkarendje szerint működő gimnáziumban, szakközépiskolában és szakiskolában hét, a szakgimnáziumban nyolc munkanapot tanítás nélküli munkanapként használhat fel, amelyből egy tanítás nélküli munkanap programjáról – a nevelőtestület véleményének kikérésével – az iskolai diákönkormányzat jogosult dönteni, egy tanítás nélküli munkanap kizárólag pályaorientációs célra használható fel.

2. Becsengettek


Iskolák, óvodák környékén reggelente nagyobb a forgalom, lelkes szülők akár még a lépcsőn is felvinnék a gyermeküket kocsival - ha lehetne. Ilyenkor fő az óvatosság, nem árt akár többször is körbenézni, gyermekünket is erre tanítani, nevelni.Vigyázzunk egymásra, magunkra. 


Kedves elsősök, gólyák, végzősök, alsósok, felsősök, ovisok, és bölcsisek! Kívánom, hogy úgy sikerüljön a 2018/2019-es oktatási év, ahogy szeretnétek!

3. Dunaújváros én így (is) szeretlek!

Utóbbi hetekben új látványelemmel bővült a városi kínálat, remek fotómontázs került fel a római városrész szélén található betonfalra az InkSane Tetováló Stúdió, valamint barátai és az Újpart Dunaújvárosi Képző- és Iparművészek Egyesülete együttműködésében. Remek munkát végeztek a srácok,  de kár is a szóért, inkább nézzük.



Természetesen Dunaújvárosnak egyéb szépségei is vannak, ezekből kapunk egy kis ízelítőt Bakó Zoltán kisfilmjéből.



Szuper, ugye lesz még folytatása?

4. 6 dimenzió


Van egy diszkrét bája Móder Rezső szoborparkjának, és az ott elhangzott augusztusi koncertnek. Elsősorban végre nem mosta el az eső, márpedig Rezső szobrai nem terembe valóak, másrészt Móder Rezső (szoborhangszerek), Dóra Attila (fúvós hangszerek), Baráth Bálint (elektronika) által létrehozott kompozíciók ugyanígy, ugyanebben a formában soha többet nem lesznek hallhatóak, maximum felvételről, de ennek pont az "élősége" a lényeg. Még a szél is kicsit beszállt a közös örömzenébe, olyan hangokat produkált a természet, amit bármelyik elektronikai effektkészítő megirigyelhetne. Jó volt. megismételhetetlen. Maximum azzal lehet fokozni, hogy legközelebb is megpróbálkozunk valami egészen hasonlót létrehozni. Úgy néz ki lesz is még ilyen, de ez még legyen a jövő zenéje.

KÉPEK:


Kalandozás Móder Rezső parkjában:

MŰÁBRÁND

... téblábolás a művészetek körül...


5. A Place Like Tomorrow - kiállításmegnyitó


Csákány István & Robert Olawuyi: A holnap helye
Megnyitó: 2018. 09. 07. 18 óra
Megnyitja: Fehér Dávid művészettörténész

A kiállítás megtekinthető 2018. 10.20-ig, vasárnapok kivételével naponta 10-től 18 óráig.

A belépés ingyenes!

Támogató: Nemzeti Kulturális Alap

“A 18. század egyik legnagyobb festőjéről, Thomas Gainsborough-ról köztudott volt, hogy tájképeihez előzetesen maketteket épített; a faágakból, homokból, kavicsokból összeállított modelleket „thoughts”-nak, gondolatoknak nevezte. Csákány István az elképzelt természet képét készíti el háromdimenziós formában – megjelenítve egy olyan, ember nélküli tájat, amely talán leginkább a befejezett jövő gondolatát jeleníti meg. Ebben a tájban minden tárgy az emberi kéz nyomát viseli, a természeti elemektől a kalapácsig minden az ember szándékát, igényét tükrözi, ugyanakkor mindenben megnyilvánul az ember hiánya. A környezet nem posztapokaliptikus, inkább csak elhagyott. Elhagyottak azok a környezetek is, amelyek Robert Olawuyi videóiban az események hátterét alkotják; a megfigyelő szemszöge itt mintha a gép nézetével esne egybe. A végtelenített szekvenciában az ablaknak csapódó fecske, a tájban mimikriként megjelenő embertöredékek vagy a számítógépes mátrixba vízesésként lezubogó tájkép szemlélése túlmutat az emberin. Csákány és Olawuyi műveiben az embertől idegenül, mégis emberi léptékben válik láthatóvá és tapinthatóvá a jövő idő.”

Mélyi József - művészettörténész


6. Gladiátorbemutató a Kőtárban


Látványos családbarát program a Kőtárban, tavaly már részt vettünk, idén most nagy sajnálatunkra egyéb más programok miatt kimarad, de csak ajánlani tudok, kicsiknek, nagyoknak egy remek szombati programlehetőség, ha nem tudnád merre indulj, kövest a Római városrészben álló víztornyot, alatta megtalálható a Kőtár területe, és ha minden igaz, jó idő várható.




7. Véradás szeptemberben


Megosztás:

0 megjegyzés: