Szemelvények Dunaújváros történetéből XIII. - Interjú Lombos Ferenccel

Egy huszonhat éves fiatalembert bíztak meg 1950-ben, hogy legyen az építkezés pártszervezője, később az MDP Sztálin Vasmű építkezés titkára. Sok évvel később, Lombos Ferenc, a Győr-Sopron megyei Tanács elnöke, interjút adott Aczél Gábornak, aki a dunaújvárosi könyvtár megbízásáról kérdezte a hajdani első párttitkárt.

Kérdés: Lombos elvtárs mikor került Dunaújvárosba, és hogyan?

Válasz: Dunaújvárosba úgy kerültem, hogy 1950-ben Győrben, Győr városi első titkár voltam. Egy szép napon hivattak Pestre, a káderbizottság elé, ahol elég sok ember ment be előttem a bizottság elé. Végül én is bekeveredtem, és ott kérdezték, hogy mi lenne a véleményem arról, ha elkerülnék Dunapentelére pártbizottsági titkárnak, ahol egy nagy építkezés lesz. Én persze nagy örömmel, szívesen vállaltam: a párt alkalmasnak tartott arra, hogy ilyen feladattal bíz meg, akkor az érthetően nagy örömömre szolgált. Ilyen alapon kerültem le 1950. november 23-án. Addig azt sem tudtam, hogy ilyen van Magyarországon. Otthon meg kellett keresni a térképen, a családdal együtt.

Kérdés: Amikor a városba érkezett, mi volt a feladata?

Válasz: Az én első számú feladatom az volt, hogy létrehozzuk az építkezéshez szükséges, a vezetéshez szükséges pártbizottságot. Ez a pártbizottság olyan jellegű tevékenységet jelentett számomra, hogy teljesen idegen elvtársak között kellett dolgozni, idegenekkel megismerkedni, és kérni az ő támogatásukat, keresni azokat, akik a legalkalmasabbak arra, hogy a pártbizottság munkájának tevékeny részesei legyenek.

 

Kérdés: Emlékszik ezekre az emberekre? Meg tudna nevezni közülük valakit?

Válasz: Azt hiszem, hogy igen. A közvetlen függetlenített apparátus, amely akkor létrejött, azt is természetesen a párt központi vezetése irányította le az építkezésre. Ilyen volt a Mester Sándor, aki tulajdonképpen helyettesként dolgozott, tulajdonképpen ő éveken keresztül a pártszervezéssel foglalkozott. Jelenleg a Vas megyei Gabonafelvásárló Vállalat igazgatója. Eredetileg is odavaló volt. Aztán a Kocsa László, aki úgy tudom Fejér megyében dolgozik még. A Barna Ernő, aki - úgy tudom - szintén Fejér megyében van. A Sárvári Gyurka, aki az akkori DISZ-nek volt a titkára, fiatal, nagyszerű embert ismertem meg benne. Ö most Budapesten dolgozik, de nem tudnám megmondani, hogy milyen vonalon. Hát, még az elsők között volt a Fürjes János, aki az akkori sajtónak volt az irányítója és a végrehajtó bizottság tagja. Hát természetesen részese volt a Borovszky Ambrus, jóidéig részese volt a választott testületnek a Bondor József elvtárs. A Sebestyén János nem volt a választott testület tagja, mint aki a fő beruházó volt, és összekötője az építkezésnek és a kormányzati szerveknek.

Kérdés: Említette, hogy a közbiztonság nem volt kifejezetten szilárd. Milyen összetételű volt az építkezés személyi állománya?

Válasz: Én azt hiszem, az egyértelmű, hogy az akkori DISZ mozgósító szerepe után jött faluról egy nagy tömegű fiatal, becsületes szándékú fiatal, de megjelentek az aranyásók is. Ebben benne van: ugye akkor szüntették meg a nyilvános házakat, és az ott, benn élő személyzet egy nem is kis része jelentkezett az építkezésen, és hát az országból azok a büntetett előéletű emberek is, akik úgy gondolták, hogy ebben a nagy tömegben úgy el lehet tűnni a szürkeségben, úgy lehet lopni, csalni, ahogy éppen az a számukra legkedvezőbb, és hát akkor voltak a régi világ deklasszált elemei, akik kénytelenek voltak dolgozni. És hát szép számmal jelentek meg azok is, akik - finoman kifejezve - nem nagyon szerették az akkori épülő szocialista társadalmunkat.

Később, amikor már láttuk, hogy tenni kell valamit e területen, akkor megfelelő állásfoglalások után alakítottuk ki ezekből a kubikos brigádokat.

Az volt a feladatuk, hogy a Dunán uszályokban érkező követ talicskán rakják a partra, a parton pedig gondoskodjanak arról, hogy föl legyen hordva 60-70 méteres platóra, ahol a gyárépítkezés folyt. Úgy nevezték ezt, hogy Nylon brigád.

Kérdés: Úgy tudom, hogy akkor prostituált is elég sok volt az építkezésen. Miért?

Válasz: Hát mert miután megszűntek a nyilvánosházak, kötelezve lettek a munkára. Köteles volt dolgozni, és hát érthető, hogy kerestek maguknak olyan területet, ahol úgy szabadabb volt a mozgás. Aztán itt olyan tömeg volt, ami önmagában véve is lehetőséget adott számukra - gondolták - és hát adott is természetesen lehetőséget, hogy a régi módon folytathassák az életüket.

Kérdés: Milyen módon lehetett itt gazdagodni, már az akkori értelemben?

Válasz: Az akkori értelemben a legfontosabb gazdagodási mód összefügg az akkori szervezetlenséggel. Reggelenként, amikor elkezdődött a munka, be kellett jelentkezni a palléroknál, akik névsorolvasást tartottak. Ha kiáltották a nevét, bejelentkezett, hogy "itt vagyok". Elkezdődött a munka, de utána a következő építkezésre is elment, és ott is bekiáltotta, hogy "itt vagyok". Ilyen alapon bizony két-három helyen is fel lehetett venni a fizetést, mire rájöttünk arra, hogy ilyen jellegű csalások itt szép számmal vannak.

Kérdés: Az első időszakban - amennyire én tudom - elég nagy pazarlás is folyt az építkezés területén.

Válasz: Azt hiszem, hogy igaz. Igaz, hogy az első szakaszban nagyon sok kritikát kaptunk a felső vezetéstől, amiért nem teremtettünk rendet a pazarlást illetően. Egyetlen rakodópálya volt, ahová hordták az anyagot. Ott aztán érkezett a téglától kezdve a zsaluzó anyagig minden. Ahogy ez akkoriban lenni szokott, ömlesztve ki a vagonból, törik, törik, nem törik, nem törik. Nem volt ott akkora szervezettség, hogy rendet tudtunk volna teremteni. Később már igen. Én azt hiszem, hogy bizony sok minden be lett ott temetve, anyag, ami semmivé vált, ami hasznosítható lett volna. Az akkori körülményt figyelembe véve, ugye, hogy akkor nem tudta gyakorlatilag megmondani senki sem, hogy micsoda tömegű anyag lett leszállítva, hát az vitt belőle, aki akart. Csak később sikerült elfogadható rendet teremteni.

Kérdés: Úgy tudom, hogy odaérkezésekor a meglévő munkásmag, főleg az ipari üzemekből jött munkásmag köré főként fiatalok, főként falusi fiatalok csoportosultak, rájuk lehetett építeni. Mennyire volt ez így?

Válasz: Igen. Ez teljes mértékben így volt. Ezeket a fiatalokat vonzotta - egyszer - az építkezés, másodszor lelkesítette őket az a tudat, amit az akkori DISZ hirdetett: jelentkezzenek a fiatalok munkára az új szocialista városért, a Dunai Vasmű építésére. Mivel az emberek döntő, nagy többsége fiatal volt, jó szellemű fiatal volt, a nehézséget csak úgy lehetett ott áthidalni, hogy az ember azt mondta, hogy "Na, gyerekek, most ilyen zűr van, nyakig érő sár van. Jöttök? Mi is megyünk." És ezek a gyerekek mentek. Olyan szívesen mentek..., de azt elvárták, hogy mi is ott legyünk.

Kérdés: Volt egy ifjúsági házépítés, úgy tudom.

Válasz: Igen, ott tulajdonképpen két, vagy három házat építettünk fel társadalmi munkával. Ez azt jelentette, hogy a fiatalok építették, de ott voltunk mi is. Ott szombat délután, vasárnap kettőtől hatig neki lett állva. De akkor ott volt a vezérigazgatótól kezdve a párttitkárig mindenki. Olyan tömeg volt, hogy az volt a gond, hogy többen jöttek ezek a fiatalok. Szakemberek is természetesen.

Szóval lehetett támaszkodni ezekre a gyerekekre. Mondjuk építőipari brigád vonalán - ha jól emlékszem Bólyi Béla, az volt egy brigádvezető - aki az elsők között, tényleg, ment a Makszimenko-módszer a falazásnál, maga Makszimenko is ott volt az építkezésen több héten keresztül. De ezeket a gyerekeket a legnehezebb, a legbonyolultabb körülmények között is oda lehetett állítani, vállalták.

Az ottani brigádok egyik érdekessége, mint például a Matola brigád, többször kétfelé vált. Nem belső marakodástól vált kétfelé, hanem a gyerekek elmentek a DISZ szervezéséből, a mi szervezésünkből, ott brigádvezetők nőttek ki, és azok alakítottak brigádot. Ez alapjában egy egészséges törekvés volt. Ugyanez volt az L. Szász brigádnál is, ugyanez volt az Olajos brigáddal is. Mikor már úgy tényleg együtt voltak, együtt olvasták a sajtót, együtt tették fel a millió kérdést, hogy ezt, vagy azt miért nem oldjátok már meg, sokszor késő éjszakáig beszélgettünk a fiatalokkal.

Kérdés: A viszonya a fiatalokhoz... végül is hát ön a városi párttitkár volt. Vajon tegeződött-e velük?

Válasz: Mindegyikkel. Aki ismert volt, szóval bent volt a mozgalomban, brigádvezető, vagy egy ifibrigádban párttag volt, vagy a DlSZ-apparátusban dolgozott, vagy alapszervi DISZ-funkcionárius volt, ezek úgy jártak hozzám, mintha haza jöttek volna. Volt egy egyszobás lakásunk, az asszonnyal ketten voltunk. Egy szobánk volt, egy közös konyha a Mester elvtárssal együtt, aki ugyancsak a feleségével lakott ott. Ezek a gyerekek úgy jöttek oda a lakásra, hogy "na, most beszélgessünk!" És ez szinte általános jellegű volt, ezek haza jöttek és akkor mondta mindenki. Szóval más atmoszféra volt.

Kérdés: Az első időben milyen művelődési, kulturálódási, szórakozási lehetőség volt az épülő városban?

Válasz: Az első időszakban az ég egy adta világon semmi - ugye ezt nyíltan kell fogalmazni. Akkor egyetlen dolog ment: a barakkokban zajló agitáció ...

Kérdés: ... meg a kártyaparti...

Válasz: ... meg a zsuga. Az már vérmérséklet kérdése volt, hogy voltak, akik hazárdíroztak és voltak, akik csak sima snapszlit... az ulti akkor még nem volt divat...

Kérdés: ... de a huszonegy az ment?

Válasz: Az aztán vastagon. Ott az élet, az emberekkel való tanácskozás este ment a barakkokban.

Kérdés: Az ilyen emberekkel hogy ment az agitáció?

Válasz: Nehezen. Az agitáció fő törekvése ugyanis az volt, hogy az emberekkel megértessük, hogy minek a részesei, hogy ez egy olyan, amiben mindenki megtalálja a jövőjét. Na, de ez is olyan volt, hogy a barakk lakóinak, egy részének esze ágában sem volt ott lenni a szemináriumon.

MÉG TÖBB VÁROSTÖRTÉNET

Tovább >>>

Szemelvények Dunaújváros történetéből XII. - "Ha elhagyod az építkezést, áruló vagy!"

A mai Dunaújváros helyén, a pentelei fennsíkon 1950 májusában a Magyar Nemzeti Gyárépítő Vállalat néhány alkalmazottja kezdett dolgozni. Kubikosok, kőművesek, ácsok, talán, ha százan voltak. Az ország közvéleménye semmit sem tudott róluk. Nem tudott arról, hogy megkezdődött a Dunai Vasmű és a város építése, hogy kezdetét vette szocializmus első ipari óriásának és Magyarország első szocialista városának megteremtése.

A munka megkezdésekor mindössze a környékbeli községekben terjedt el a híre, no nem annak, hogy országos jelentőségű építkezés kezdődött, hanem annak, hogy munkalehetőség kínálkozik. Az első munkásoknak - erdőirtóknak és szálláscsinálóknak - jó részét az ideáramló munkanélküliekből verbuválták.

Nincs megbízható adat arról, hogy az építkezés megkezdésekor hány fiatal állt munkába, annyi azonban bizonyos, hogy az itt dolgozók többségének - idősebbeknek és fiatalabbaknak egyaránt - a legkisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy valamiféle tömegszervezetbe tömörüljenek.

Az első kezdetleges DISZ alapszervezet csak három hónappal később, az itt dolgozó kommunista kőművesek által létrehozott MDP szervezetek után, azok segítségével alakult meg. Történt ez 1950 augusztus 4-én, a Dunamenti Mélyépítő Vállalat radari barakkjában. Nem sokkal később még két DISZ alapszervezet alakult; az egyik az úgynevezett 6-os és 7-es kocka helyén levő felvonulási épületben (a mai Ady Endre utcában), a Magasépítő Vállalatnál, a másik a mai fűtőház helyén lévő felvonulási épületben, a Vasútépítő Vállalatnál.

Az 1950-ben létrejött első DISZ alapszervezetek kezdetleges voltát bizonyítja, hogy nem volt választott vezetőségük, nem volt programjuk, nem volt irányító szervük. Megalakulásukkor természetesen még DISZ-bizottság sem volt; a DISZ Központi Vezetősége csupán néhány szervezőt küldött Pentelére az ősz folyamán.

Az 1950 nyarán a pentelei építkezés vonzásköréből ideérkező fiatalok nagy része még mindig munkanélküliekből tevődött össze. A távolabbról jövők pedig vándorló kubikosok, segédmunkások voltak, akik még jól emlékeztek a munkanélküliségre, tartós munkaalkalmat kerestek, s csak kevesüknek volt mozgalmi múltjuk. Az első DlSZ-alapszervezetek létrehozását elősegíteni hivatott, a DISZ Központi Vezetősége által Dunapentelére irányított függetlenített szervezőknek mindenesetre rendkívül nehéz dolguk volt, hiszen „az alapszervezeti élet megteremtéséhez szükséges társadalmi munkaerőket nem "kiválogatniuk" kellett, hanem a szó legszorosabb értelmében meg kellett szervezniük.

Az első ötéves terv egyik fő célkitűzése: az ország szocialista iparosítása szükségképpen egybeesett a DISZ fenti programjával. Az iparosításhoz, a több mint 50 milliárd forint értékű beruházások megvalósításához rendkívüli erőfeszítésre volt szükség. A nehézségek, amelyeket le kellett győzni, mindenekelőtt abból adódtak, hogy a tervben megszabott előirányzatok, noha az ország valóságos szükségleteit tükrözték, figyelmen kívül hagyták az ország valóságos adottságait. Nem volt elegendő a tervezői, az építőipari kapacitás, az országszerte meginduló építkezések egyik napról a másikra felszippantották a még meglevő munkaerő felesleget, kevés volt a gép, kevés volt a szakember, és - bár rengeteg mezőgazdasági munkás áramlott az építőiparba - mindenütt létszámhiánnyal, emellett anyaghiánnyal küszködtek.

A dunapentelei építkezésen minden valószínűség szerint több volt a nehézség, mostohábbak voltak a körülmények, mint bárhol az országban. Sietősen, a tervek elkészülte előtt, megfelelő szakirányítás nélkül láttak munkához. Az építők kezdetleges, nagyhirtelen összeütött barakkokban laktak, ezek beáztak, és nemhogy fürdő nem volt, de az ivóvízért is sorba kellett állni. Egyáltalán: az ittdolgozók kezdetben a legelemibb szociális ellátottságot is nélkülözték. A jó fizetés ellenére Dunapenteléről is sokan továbbálltak, miután belekóstoltak az itteni körülményekbe.

A fokozott munkaerőszükséglet nagyfokú fluktuációt eredményezett. Jellemző tény, hogy a pentelei építkezésre az első időkben munkakönyv nélkül is kénytelenek voltak felvenni a jelentkezőket.

"Gyertek fiúk, gyertek lányok!"

A Szabad Nép 1950 október 15-i száma közölte a DISZ Központi Vezetőség felhívását:

"Magyar Ifjúság! Építsük fel a Dunai Vasművet, ötéves tervünk büszkeségét! A Dolgozó Ifjúsági Szövetség Központi Vezetőségének felhívása. 

Révai József népművelési miniszter, az MDP főtitkára Szegeden választási beszédet tartott, és felhívta az ifjúságot, hogy tegye magáévá a Dunai Vasmű felépítésének ügyét. A DISZ ezzel kapcsolatban felhívást intézett a magyar ifjúsághoz: A dolgozó és tanuló magyar ifjúság az egész országban határtalan lelkesedéssel fogadta annak hírét, hogy pártunk nagyszerű feladattal bízta meg a magyar munkás, dolgozó paraszt és értelmiségi fiatalokat: karolják fel a Dunai Vasmű felépítésének ügyét. A Dunai Vasmű szocialista építőmunkánk hatalmas alkotásai közül is kiemelkedik, ötéves tervünk büszkesége, amely majdnem megkétszerezi vas- és acéltermelésünket. A hatalmas gyár körül iskolák, óvodák, üzletek, mozik, egészségügyi intézmények épülnek, új szocialista várost emelünk. A Dunai Vasmű a béke műve.

Sok ezer tonna földet, vasat, betont és téglát kell megmozgatni, hogy megszülessen ez a diadalmas alkotás. Fáradságos, hősies munkára van szükség, amíg a nagy vasmű kohóiból kiömlik az első acél. Népünk nem egyszer mutatta meg teremtő erejét, nem egyszer bizonyította be: tud nagyot alkotni. 

Magyar Ifjúság! Jelentkezz a Dunai Vasmű felépítésére, bizonyítsd be ország, világ előtt, hogy hű fia vagy hazádnak, lelkes segítője, elszánt harcosa a békének..."

A felhívás meglehetősen nagyvonalú volt. Amellett, hogy egy durva tévedés (a kohóból acél ömlik) nagyfokú ipari tájékozatlanságról tanúskodott, a felhívás szövege szinte semmit sem mondott azokról a körülményekről, amelyek Dunapentelén vártak az ifjú építőkre. Az építkezés népszerűsítése, a nagy toborzási kampány ezzel a felhívással kezdődött. A DISZ védnökséget vállalt a Dunai Vasmű építése felett, pontosabban kötelezte magát, hogy az ifjúsági mozgalom legjobbjait, politikailag képzett ifjúmunkásokat küld Dunapentelére. A mozgósítás során rengeteg újságcikk látott napvilágot, az egész ország tudomást szerzett az építkezésről, de még a Friss Újság 1950 december 24-i számában megjelent Gyertek fiúk, gyertek lányok! című, helyszíni riportban sincs semmi konkrétum az itt végzendő munkáról és az itteni viszonyokról. A riportot egyébként Benjámin László írta abból az alkalomból, hogy december 21-én az Állami Operaház művészei vendégszerepeltek a radari kultúrteremben.

A részletes tájékoztatás hiányából fakadó csalódottság, a sok, magát becsapottnak érző fiatal újabb nehéz feladatot rótt a pentelei DISZ-szervezőkre. A fiatalokat meg kellett győzni, hogy maradjanak.

Sárvári György a védnökségvállalás idején még a DISZ Csongrád megyei titkára volt. Ő is, mint a többi megyei titkár megkapta a DISZ Központi Vezetőség Intéző Bizottságának határozatát, ami szerint a megyei bizottságnak felvilágosító munkát kell kifejteni és a legjobb ifjúmunkásokat kell elküldeni a Dunai Vasmű építkezésére. Sárvári György emlékezete szerint: "... a határozat szövege nem volt pontos, ezért kellő felvilágosítást senkinek sem tudtunk adni. A fiatalok hallatlan lelkesedéssel jelentkeztek, az alapszervezetek a legjobb szakmunkásokat választották. Esztergályosok, marósok indultak büszkén a megbízatásukra, és nem tudták, hogy Dunapentelén kubikosmunka, erdőirtás, sár, továbbá anyag- és szerszámhiány vár rájuk. Ennek visszahatását magam is éreztem, amikor odakerültem. A Ganz-Mávagból például kiváló esztergályosok jöttek. Az esztergapadot keresték. Kikerültek a kikötő építéséhez. Őserdő, derékig érő sár. És ezek a vasas-ifik erdőt irtottak, amihez szokni kell. 

Az első időkben nem volt megszervezve az étkeztetésük, meleg teát se láttak. Az a csodálatos, hogy nem, hagyták ott a munkát."

A Ganz-Mávag fiataljainak példája nem volt egyedülálló. Mégis tény, hogy a tájékozatlanság további fluktuációt eredményezett. Novembertől már minden másnap érkeztek fiatalok, kezdetben húszas-harmincas csoportokban, de 1950. decemberében Kecskeméti László, aki akkor a Budapesti KISZ Bizottság szervezési osztályán dolgozott, már száz-kétszáz fős transzportokat is búcsúztatott. És 1950 végére a tagtoborzási kampány ellenére még mindig kétezer ember hiányzott a pentelei építkezésről. A fiatalok lelkesen, énekszóval jöttek, büszkén a megbízó levelükre; "engem bízott meg a járási bizottság..." mondta nem egy közülük, amikor megérkeztek. Aztán azt kérdezték, hogy hol a szálloda. 

1951 március 28-i számában a Dunai Vasmű Építője közölt egy levelet, amelyben Budapestről érkezett DlSZ-megbízóleveles ifjúmunkások nem csupán azt nehezményezték, hogy a Munkaerő Tartalékok Hivatala előtt sorba kellett állni, hanem azt is, hogy szakmunkás létükre segédmunkára osztották be őket. "Követeljük a vizsgálatot - írták -, váltsák le a rosszul dolgozó hivatal vezetőjét."

Bár 1950 őszén még mindig nem volt elegendő munkáskéz az építkezésen, mégis észrevehetően gyorsult a tempó. Köszönhető ez főként az akkor Dunapentelén első ízben kibontakozó brigádmozgalomnak, a lelkesedésnek, és nem utolsósorban a valamelyest feljavult anyagellátásnak.

Az építők egymással versengve tettek felajánlásokat Sztálin születésnapja tiszteletére, és ezekből a felajánlásokból a fiatalok is kivették a részüket. Decemberben már 150 ifjúsági DISZ-brigád dolgozott az építkezésen, közülük 10 brigád kétszáz, 40 brigád pedig százötven százalék felett teljesítette normáját. Az ekkor már reprezentatív pentelei építkezésen fiatalok is dolgoztak a sztahanovista falazási módszert bemutató Maximenkó, Zujev, Koba és Romanov mellett: Weisz Ottó ifjúmunkás kőműves brigádja és Kovács Miklósnak - a későbbi városépítő DISZ-szervezet titkárának - brigádja. Ifjúsági építkezés indult. A C/4-et és a C/5-öt (a mai Kossuth Lajos utca bal oldalán, a gyógyszertártól a Petőfi ligetig húzódó épületeket), az úgynevezett "szekciósok"-at kizárólag fiatalok építették.

 A művezető is fiatal volt: Olasz János, Az itt dolgozó "Partizán" és a "November 7" brigád vállalta, hogy három hónappal lerövidíti a határidőket. Nem volt könnyű dolguk, hiszen kevesen voltak. "Nálunk, az ifjúsági építkezésnél kevés a munkaerő. A művezető kénytelen ide-oda helyezni a dolgozókat." (Kiss Albert kőműves leveléből - megjelent a Dunai Vasmű Építője január 3-i számában). "A munkaerő-vándor- lás még igen nagy volt” - emlékezett vissza erre az időszakra a Sztálin Vasmű Építője 1952. május elsejei száma. - "Az építkezés szakmunkáshiánnyal küzdött. A gyári garázsépítkezésen két ifjúsági brigád: a "Viharsarok" és a "Komszomol" meg egy fiatal mérnök vállalkozott arra, hogy összesen három" (!) "szakmunkással felépíti az épületet".

"Pártunk ifjú harcosai jönnek!"

A  Dunai Vasmű építése 1951 nyarán már országos ügy. Az első szocialista város és a béke művének felépítése állandó témája volt a rádiónak és az újságoknak. A "Szabad Ifjúság" rendszeresen közölte a pentelei építkezés legjobb ifjúmunkás brigádjainak eredményeit. Az itt folyó munkát gyűléseken, oktatási körökben népszerűsítették. A Tananyag a DISZ politikai körök részére című brosúrában sok tízezer fiatal többek között ezt olvashatta: "A szocializmus építésében kell a magyar ifjúságnak bebizonyítania, hogy méltó akar lenni példaképéhez. Már nem ritka, sőt egyre inkább tömegessé válik a DISZ-tagok hősi munkája. A Dunai Vasmű építésénél térdig érő sárban, nem egyszer gyenge öltözetben irtották a dunai szigeten az emberderék vastagságú fát a fiatalok, de a munkát nem hagyták abba..." Még a DISZ Központi Vezetőségének a nyári rohammunkára való mozgósítása előtt több levelet kapott a pentelei DISZ-bizottság. Az egyik: "Mi az Erőműépítő Vállalat DISZ-szervezetének ifjúmunkásai szabadságidőnk alatt egy hétre a Dunai Vasmű építkezésére megyünk dolgozni." (Dunai Vasmű Építője, 1951. május 8.)

Az MDP Központi Vezetősége Titkársága 1951 májusában hozott határozatot rohammunkások szervezésére, a DISZ Központi Vezetősége e határozatot magáévá téve mozgósított. (Szabad Nép, 1951. június 1.) A pentelei Dunaparton felállított sátortábor ötször kétezer, összesen tízezer fiatalt várt...

A Dunai Vasmű Építője 1951. június 12-i számában Lombos Ferenc a pártbizottság titkára Pártunk ifjú harcosai jönnek című vezércikkében arról számolt be, hogy ezerszámra érkeztek levelek a DISZ központba és Pentelére, amelyekben a tanulóifjúság kérte, hogy hozzájárulhasson az itt folyó munkához. Az ifjúmunkások azt is közölték leveleikben, hogy saját munkahelyükön hány százalékot teljesítettek. Pentelére készültek az egyetemet és gimnáziumot végzett fiatalok is. "Érettségi után találkozunk a Dunai Vasműnél" - írták levelükben a "Sallai Imre" szakérettségis kollégium leendő üzemgazdászai. Lombos Ferenc cikkéből: "Ez újabb győzelem a megfutamodókkal szemben!" A rohammunkások érkezését agitációs fegyverül is felhasználták. "Ha elhagyod az építkezést, áruló vagy!" - harsogott egy riport címe ugyanebben a lapban.

Az első ezer rohammunkás fiatal egy évvel a DISZ megalakulása után, június 17-én szállt hajóra. A pentelei parton többszázan várták a hajót, és a fiatalok harsogó hurrával köszöntötték egymást. Még ugyanezen a napon tapasztalt pentelei ifjúmunkások: 14 fiú és 5 lány kiköltözött a sátortáborba, hogy segítsenek a rohammunkásoknak. A táborparancsnok Kecskeméti László, a munkaszervező Matusek János volt.

Az első DISZ-tábor pentelei DlSZ-vezetőinek nehéz dolguk volt. Rájuk hárult nemcsak a politikai, de a gazdasági munka is. Amellett, hogy sportversenyeket, politikai foglalkozásokat, túrákat, kultúrműsorokat szerveztek, felelősek voltak például az étkeztetésért (az első táborlakók még csajkából ettek), a rendért (sokan kiszökdöstek a táborból takarodó után), a tisztaságért (egyetlen zuhany sem volt a táborban) és a munkabeosztásért.

A kétezres csoportok kéthetenként érkeztek. A rohammunkások brigádokba tömörültek, és versenyeztek egymással. Bár lelkesedésben nem volt hiány, és nem volt ritka a száz százalékon felüli teljesítmény, sőt: július elején például Bojér Béla sztahanovista ifjúmunkás a DISZ-tábor fiataljainak segítségével ért el országos rekordot a falazásban, de a tízezer rohammunkás munkájának a vártnál kevesebb gazdasági haszna volt. Adódott ez a munkaszervezés hiányosságaiból. Sok brigádnak nem volt megfelelő munkaterülete. Akadtak munkavezetők, akik az egyik brigáddal például rozsdás szögeket egyenesíttettek, egy másikkal pedig olyan falat építtettek fel, amire nem volt szükség, és később le kellett bontani. Az Egyetemi Orosz Intézet leány brigádját téglahordással bízták meg, s a téglák felét vissza kellett vinni az eredeti helyére. A DISZ-tábor fiataljai versenyt indítottak a jobb munkaidő kihasználásért, de a rossz munkaszervezés miatt több esetben várniuk kellett a szerszámokra. Akadályozta a munkát a vízhiány, és nem volt lelkesítő, hogy a táborlakók munkáját többnyire felületesen normázták. (Dunai Vasmű Építője, 1951. július 10.)

A lelkesedés mindazonáltal alig csökkent. A helyi lapban cikk jelent meg: "Ne kételkedjenek a műszaki vezetők a diákok munkalendületében!" Már az első csoport fiataljainak nagy része is felajánlotta: "Tovább akarunk dolgozni, egész nyáron akarjuk építeni az ifjúság városát". Ahogy az új csoportok érkeztek, a munkaszervezés fokról fokra javult, ha nem is sokat. Július végén a táborban valóságos "világifjúsági találkozó" volt: a budapesti egyetemisták és főiskolások között albán, bolgár, lengyel, román, jugoszláv fiatalok érkeztek az építkezésre. Később koreai fiatalok is itt dolgoztak egy hétig.

Nem voltak ritkák a pentelei ifjúsággal közös rendezvények. A szigeten például harci játékot rendeztek, ahol is a barakktábor lakói voltak a "védők", a sátortábor lakói pedig a "támadók". A III. Világifjúsági Találkozó alkalmából rendezett utcabálon közös műsort adott a Dunai Vasmű Központi Tánccsoportja (a területi versenyt megnyerték, s miután Budapesten is díjat nyertek, ezt a nevet vették fel), és a diáktábor alkalmi tánccsoportja. Ahogy a július 24-i Dunai Vasmű Építője írta: Ezen a találkozón "megszületett a pentelei ifjúság első igazi indulója, és az utolsó sorokat az egész közönség énekelte.

Pentelénk, pentelénk, dicső híred mihozzánk elért.
Híred szájról-szájra jár, hozzád készültünk mi már.
Te lész erős várunk Pentelénk..."

Az első DISZ-tábor sikerét talán az bizonyítja a legjobban, hogy a tízezer rohammunkás közül körülbelül ezer a következő nyáron visszatért.

MÉG TÖBB VÁROSTÖRTÉNET

Tovább >>>

Szemelvények Dunaújváros történetéből VII. - DISZ

A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége 1950 novemberében a Dunapentele térségében nagy ütemben folyó építkezések kereteit jelölte ki. A határozatban arra utaltak, hogy a „...mű megépítése 1953-ra és teljes üzembehelyezése 1954-re igénybe veszi az ország erőforrásainak jelentékeny részét.. ." A település jellegéről szólva kiemelte a párthatározat, hogy a vasműhöz nem lakótelepet, hanem új, szocialista várost kell építeni, ahol 4000 család részére állandó lakást, s a változó munkaerő-szükségletnek megfelelően 500 személy befogadására alkalmas munkásszállót kell biztosítani.

Az első felvonulási épületek 1950 tavaszán

Az 1950 tavaszán megkezdődött munkák során nemcsak a vasmű, hanem a város területét is kijelölték. Az építők első nagyobb csoportja, 1950. május 2-án érkezett a mohácsi építkezésről, majd a Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DISZ) első, alakuló kongresszusán megfogalmazott felhívás eredményeként fiatalok százai, ezrei a nagyobb kereseti lehetőség reményében özönlöttek Dunapentelére.

A legelső építők a DISZ rózsaszín megbízólevelével érkeztek Pentelére. Mindössze ennyi állt a kartonlapon: "Megbízunk, hogy vegyél részt Dunapentele építésében." Vagyis, hagyd ott szülőfaludat, szakmádat, múltadat, régi életedet, és Dunapentelén kezdjél újat, vállald a kényelmetlenséget, a pufajkát, a gumicsizmát, taposs híg sarat, áss árkot, szállásold be magad egy barakkszobába, ahol a tieden kívül még harminc pár bakancs áll a fal mellett, és ne mérgelődj, ha szervezési hiba miatt délben hozzák a reggelit és este az ebédet. Érezd jól magad, és légy optimista, mert olyasminek a részese vagy, amit a magyar történelem aranylapjain jegyeznek fel.

A DISZ felhívással is fordult a fiatalokhoz: "Magyar Ifjúság! Építsük fel a Dunai Vasművet, ötéves tervünk büszkeségét!" A felhívás után néhány hónap alatt rengetegen nem mentek haza a falujukba, hanem Dunapentelére indulnak. Meg is érkeztek mindannyian. A Sallai Imre szakérettségis kollégium diákjai kiadták a jelszót: "Érettségi után Pentelén találkozunk." Úgy is lett.

1951 nyarán megnyílt az első diáktábor, valahol a mai kórház tájékán. Elsőnek a budapesti Kossuth Zsuzsa Gimnázium tanulói érkeztek, őket három éven át vagy harmincezer diák követte. Indulójukra még sokan emlékeznek: "Pentelénk, Pentelénk / Dicsõ híred hozzánk elért / Híre szájról szájra jár, / Hozzád készülünk mi már / Te lész erős várunk, Pentelénk ..."

Határtalan volt az építők lelkesedése. Jöttek és versengtek a legjobb munkás-, brigád-, munkahelycímért. Ez időben a 200-300 százalékos munkateljesítmények korántsem voltak ritkák. Hogy igazak voltak-e? A lelkesedés mindenesetre az volt, különben nem kellett volna megdorgálni az egyik brigádot azért, mert páros verseny lázában éjjel beszöktek az építkezésre és csendben, titokban tovább dolgoztak. Minden hónap nagy kérdése volt, hogy: ki gyújtja meg a csillagot? Tudniillik a mai Május 1. utca torkolatában álló víztorony tetején. Mert ezt meggyújtani a legjobb brigád tisztsége volt, s hozzá az is, hogy a brigád neve egy hónapon át a csillag alatt ragyogott.

Dolgozó Ifjúság Szövetsége - wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Dolgozó Ifjúság Szövetsége (vagy röviden DISZ) magyar ifjúsági tömegszervezet volt az 1950-es években. 1950. július 16-18-án alakult meg Magyarországon a szovjet mintájú központosítás részeként az MDP vezetése alatt álló, 14-26 éves fiatalokat tömörítő szervezet, melynek célja az ifjúság egységesítése volt. Az addig a Magyar Ifjúság Népi Szövetsége által összefogott ifjúsági szervezeteket volt hivatott felváltani. Tagjai a munkások, parasztok, értelmiségiek ifjai lehettek.

Alakuló kongresszusát 1950-ben tartotta, mely egyúttal a KISZ III. Kongresszusaként lett nyilvántartva. Következő, 1955-ben tartott kongresszusa ugyanígy a KISZ IV. Kongresszusa néven került a kommunista ifjúsági mozgalmak történetébe.

1955-ben 702 ezer tagot számlált. 1956 októberében, a forradalom idején felbomlott. Központi napilapja a Szabad Ifjúság, szerepét 1957-től a Kommunista Ifjúsági Szövetség vette át.

MÉG TÖBB VÁROSTÖRTÉNET

Tovább >>>