A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Maszkura. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Maszkura. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. október 9., hétfő

Maszkura és Tücsökraj koncert

Helló Maszkura! /2013 - Dunaújváros

Ha tehetnénk, nyilván ott lennénk minden nekünk kedves előadó, zenekar koncertjén. Bevallom én csak 2013-ban találkoztam Maszkurával és a zenekarral, de azóta is örömmel figyelem a velük kapcsolatos híreket.

Horváth Tamás (@htomi77) által megosztott bejegyzés,

Nyár elején Kisapostagon léptek fel, sajnos nagyon kevesen voltunk kint a placcon, így a gyerek is első sorban ugrálhatott. Ennek ellenére remek koncerttel kedveskedtek a megjelenteknek, mi is nagyon élveztük. Természetesen ez teljesen más környezet, igazi koncerthangulat talán a koncerttermekben van, vagy a nagyobb fesztiválokon, ebbe a világba enged betekintést a napokban feltett koncertfelvétel is, aminek segítségével akár fotelből élvezhetjük végig a majd másfél órás Maszkura és Tücsökraj koncertet.


És nem, nem mehetünk el anélkül, hogy egy kis apró dunaújvárosi szálat meg ne említsek az együttessel kapcsolatban. A 2013-as Lady Maga! című albumuk CD borítóját Jakab Péter (Jazzékiel) tervezte.


Megosztás:

2016. október 16., vasárnap

Nana Vortex


Maszkurával 2013-ban egy koncerten találkoztam. Véletlen volt, mégis a "tiszta gyümölcs" magával húzott, sokáig a koncert hatása alatt voltam, és azóta is szívesen hallgatom őket. Drukkoltam nekik a 2016-os eurovíziós dalfesztivál hazai válogatójában, sajnos a döntőbe sem kerültek. Ettől még....

Maszkura 2013 nyarán a dunaújvárosi Terminálban

Azóta persze sok víz lefolyt a Dunán, és a Tiszán is, őszre pedig összeállt egy új, ígéretes formáció. A szeptemberben bemutatkozó Nana Vortex a magyar népzenei és világzenei alapokon szerveződő és a különböző zenei stílusokat sajátosan fuzionáló együttes alapítója Kaszap Atilla, zenészeit többek között a Maszkura és Tücsökrajból, a zenekar énekesnőjét a Tárkány Művekből ismerheti a közönség. 
"Muzsikánk elsősorban a magyar népzenéből és a magyar világzene elmúlt harminc évéből táplálkozik, de igyekszik ezt a hagyományt – túl azon, hogy tudja, mit köszönhet neki – a járt utakat elhagyva is gazdagítani.A zene végső megformálásában kollégám, Boros Gábor volt segítségemre, aki a jazz és a klasszikus hip-hop gyökereihez visszanyúlva alakította a dalok világát.A dalszövegek a huszadik század legjelesebb irodalmi értékei előtt tisztelegnek: a repertoár egyik felében Kosztolányi Dezső és József Attila versei szólalnak meg, míg a másik fele az ezekből inspirációt merítő, saját szövegekre épül.Ez így együtt: a Nana Vortex."
Kaszap Atilla

A zenekar tagjai:
Jéger Dorottya – ének
Paár Julianna – ének
Bíró Szabolcs ’Maszkura’ – harmonika, ének
Kaszap Atilla – szaxofon, brácsa, ének
Szabó Dániel – cimbalom
Boros Gábor – nagybőgő
Földesi Attila - dob


Figyelem!
Ha esetlegesen a lista végére értünk volna, nyugodtan kezdhetjük elölről!

Ha pedig kellőképpen felkeltette volna érdeklődésünket a zenekar és szeretnénk róluk többet olvasni/látni hallani:

Megosztás: