2014. május 14., szerda

Nászút IV. - Costa Fascinosa


14 szinten - szinte minden

Első ránézésre még talán ijesztő is lehet a 14 szinten elhelyezkedő kisváros, de az egyértelmű jelzések, irányítójelzések, na meg persze a napi rutin elég hamar feloldja a gátlásokat, már ha lett is volna bennünk ilyen. Már előre tudtuk, hogy a hajó mely területei nem fognak érdekelni minket, így könnyen lemondtunk a kaszinóról, a discoról, a moziról, igazából nagyon hamar megtaláltuk a magunk kis kényelmes helyét, ahová elég gyakran visszatértünk. Kedvenc helyünk a hajó hátsó része, ahonnan már akár a reggeli alatt is gyönyörű kilátás nyílt, oldalsó lépcsősoroknál pedig a jakuzzik meleg bugyogó medencéiből pedig még extra kényelmes pozícióból is. Itt szeretném megjegyezni, hogy a majd 4000 főre tervezett monstrumban elég kevésnek bizonyult a medencék száma. Annak ellenére hogy már október volt, szerencsére mindvégig napsütésben hajóztunk, csak sejtéseink lehetnek milyen tolongás lehet a nyári szezonban. Na persze az ember nem strandolni megy egy ilyen hajóra...

Előttünk, azaz már mögöttünk Izmir

Relax medence koktélok mellett

Belső, fedett /jó időben nyitott tetős/ medence két jakuzzival

Tetőtéri csúszda medencéje

Tényleg ritkán van az ember ilyen helyen, vagy ha nem ritkán, akkor nagyon nem ír beszámolókat, mindenesetre napfelkelte, naplemente a tengeren, álomszép látvány. Egy hajnalt leszámítva kint voltam, és élveztem ezeket a pillanatokat. Ilyenkor takarítanak, felmosnak, csinosítják a fedélzetet.

Hajnalodik... kiugrom az ágyból

A lenyugvó napnak is van... varázsa

Naplemente

Nagyképernyős meccsnézés, akár a medencéből is

Koktélozás műanyag pohárból, de ha legalább jó lett volna...

Majdnem minden napra jutott bőven látnivaló, ezekről később természetesen még írok. Az esti programokat a színháztermi előadások színesítették, láthattunk orosz balett táncosokat, bűvészeket, zenés produkciókat, de volt C talent tehetségkutató is.

Minden városban valami hasonló kellene...


C TALENT hangulat /nem saját felvétel

Tényleg mindent megtesznek az utasok jókedvéért - és a pénzünkért - , táncolnak a színpadon, a medence mellett, de az étteremben is mozgásba lendülnek, és mindezt végig mosolyogva. 


Medence mellett....  /nem saját felvétel


Étteremben két fogás között. Máris vidámabb a vacsora. Nem?!
/nem saját felvétel

Bárzenész - egy a sok közül - lényeg a fogyasztás :)

A hajó kicsiben és NAGYBAN

 

Első rész: Előzmények
Második rész: Irány Velence
Harmadik rész: Beszállás

Folytköv...

Megosztás:

0 megjegyzés: