2017. január 28., szombat

Apablog 21.


Ebben a csúf szmogos időben örömmel gondolunk vissza a nyári kirándulásainkra, családi együttléteinkre. Igyekeztünk minél több helyre eljutni. Folytatom a már megkezdett 2016-os év visszatekintőjét.

Második rész

Július

 
Indulásra készen. :)

Megkezdődtek a rövidebb-hosszabb nyaralások, egy gyermekkel már kicsit nehezebb mozogni, és egy idő után megszoktuk, hogy sokkal több mindenre kell figyelni, azaz ne maradjon otthon semmi. Azt hiszem idén többé-kevésbé sikerült mindent becsomagolni. Lili pedig szereti a számára még idegen, új helyeket felfedezni, csak néha a türelme előbb elfogy mint a lelkesedése...

Induljunk már!

Júliusban megint eljutottunk Kisorosziba, az egykori vadregényes szigetcsúcs örök kedvencem, remélem Lilinek is megtetszett, vagy meg fog tetszeni, hiszen biztos vagyok benne, megyünk még!

Hátunk mögött (kitakarva) a visegrádi Fellegvár
(ott, ahol forgatták A fehér király néhány jelenetét is)

Mostoha időjárás volt, de sikerült nem elázni, és még kicsit strandolni is tudtunk, a víz alacsony(abb) hőmérséklete ellenére szerencsére nem voltunk egyedül.


Balaton közelsége miatt is vonzó, gyerekkel pedig kész kihívás megfelelő bababarát strandot találni, szerencsére akadnak ilyen szálláshelyek, júliusban Balatonfüreden lubickolhattunk, pancsolhattunk kedvünkre.


 
biztonságban parton, és vízibiciklin is


Augusztus

Évek óta kialakult hagyomány nálunk az augusztusi nagyobb nyaralás. Idén Kiskunmajsát, és környékét néztük ki magunknak. Nem bántuk meg. Bugaci Kurultáj, Ópusztaszer, a kiskunmajsai 56-os múzeum kihagyhatatlannak bizonyultak. 


J mint jajj de jó volt,

 
vízben, vízparton,

mindenhol jól éreztük magunkat.

Annyira, hogy még egy hétvégére visszatértünk, bár rengetegen voltak a strandon, azért nem panaszkodhattunk, átvészeltük a nagy kánikulát.


Hónap utolsó napjaiban, meg amíg kitartott a jó idő, Dunaföldvárra látogattunk több alkalommal is, igazán hangulatos hely lett a rakpart, de szívesen időzünk a játszótéren is.

Ilyen játszótér elférne nálunk is még néhány...

Lilinek ne lenne ilyen képe?! :)

Szeptember

A nyár jött, majd ment, érezhetően gyorsan eltelt, mint mindig. Igyekeztünk feltöltődni, hogy a következő nyaralásig kitartsunk, és már most, január végén nagyon várjuk a jó időt, a nyaralásokat... de az őszi, téli időszak is eseménydús volt.
Elbúcsúztattuk a nyarat Dunaföldváron, és Dunaújvárosban is.

 

Igazi gyereknap szeptember elején.

Beengedtük az ugrálóvárba. Egyszer el kell kezdeni...

Alig akart, és alig tudott kijönni, de szerencsére túléltük mi is a sokkot, Lili pedig mindenféle sérülés nélkül kijött, vagy kiugrálták az ugrálóvárból. A nem mindennapi eseményről videó is van: ITT



Szeptemberben megszabadultunk a nagy szekrénysorunktól, Lili játékai miatt a nagyszoba időközben teljesen átalakult, a mini-játszótér mellett nekünk már nem sok hely maradt, a felszabaduló területtel pedig életterünket próbáltuk kicsit növelni. A szekrénysor tartalmát pedig lakásunk egyéb szekrényeibe csoportosítottuk át. Azóta is keresünk 1-2 dolgot...

Hugiék is hazaértek, pár napot itthon voltak velünk, anyuékkal, így sort kerítettünk a nagy unokatesó találkozónak is. Zoé és Lili a földrajzi adottságok miatt sajnos ritkán találkoznak (mi tesók is).


Helló Zoé! Végre nem csak monitoron látták egymást.


Pötyivel is nagyon jó kapcsolatban van.



Ha halászlé, akkor Dunagyöngye Halászcsárda.
Még két kisgyerekkel is!

Hónap végén pedig szomorúan tapasztaltuk személyesen is, hogy vége a strandszezonnak.

  
Lépcsőzni a parton is lehet...

Október

Igazi ősz a Balatonon. Keszthely, Kehidakustány, Balatonederics.

Kötelező megálló Keszthely, ha arra járunk


Uszoda a szálláshelyünkön.


Friss levegő, nyugalom, igazi indián nyár.

Strandolás a fürdőben - videó

Megetettük, megsimogattuk az állatokat a balatonedericsi Afrika Múzeumban 




 Az állatok társaságát kerestük a hónap végén, ekkor Siófokra látogattunk el a Bella Lovasudvarba.





November

Novemberben felfedeztük, hogy a székesfehérvári Auchan-ban egész pofás kis kalózos gyereksarkot építettek ki csúszdával, míg anya bemegy vásárolni, apa elmehet játszani a gyerekkel. Még biztos használni fogjuk! Gratulálok az ötletgazdának!

 

Ugyanígy felavattuk Nagyvenyim új büszkeségét, a tavaly augusztusban átadott, felavatott Palágyi József Művelődési Ház és Könyvtár épületének gyereksarkát. Öröm, hogy gondoltak a kicsikre is, bízunk benne, hogy hamarosan a másik épületszárny is felépül.

December

A decemberi ünnepek külön fejezetet kaptak, melyekről már ITT írtam, köszönjük mindenkinek, hogy Lili 2. karácsonyát szebbé varázsolhattuk. Az évet egy siófoki kiruccanással zártuk, megpróbáltunk kiszakadni a pörgő ünnepek zajából. Sikerült, nagyon jól éreztük magunkat.

Csavard fel a szőnyeget - bulihangulatban

Kint hideg, bent meleg.

Itt sincs nagy forgalom a lépcsőn, majd nyáron!

Kilátás és forró csoki Siófok főterén.

Tartalmas, eseménydús évet tudhatunk magunk mögött. Köszönet családtagjainknak, rokonainknak, akik segítségével mindezek megvalósulhattak. Egy biztos:



Megosztás:

0 megjegyzés: