2017. február 6., hétfő

NOlimpia


Nem sok nagyobb lehetőség adódik egy sportoló életében, mint amikor saját hazája adhat otthont az olimpiának. minden tiszteletem azoké, akik erre az eseményre készülnek hosszú éveken át, ez hajtja őket, kijutni, hogy ott lehessenek ezen az eseményen. 
Egy olimpia megrendezéséhez viszont nem csak sportolókra van szükség. A már meglévő infrastruktúra fejlesztése, bővítése, és ezen felül is rengeteg pénzt emészt fel egy-egy ilyen esemény, tervezéstől a megvalósításig. A világversenyek végeztével pedig ezeket karban kell tartani, esetlegesen új funkciókat kell adni nekik. Több, de inkább kevesebb sikerrel, ezeket lehet hasznosítani. A többire, a pusztulás vár.


Azt hiszem nem kell nagyon magyarázni, hogy egy ilyen esemény mekkora teher lenne Magyarország számára. Egyes számítások szerint elég rossz befektetés, fejenként 270 ezer forintba kerülne az olimpia megrendezése. És ne felejtsük el, ez mostani számítás, évek alatt ezek az összegek biztos változni fognak, ahogy a magyar állapotokat ismerjük.

Vajon megérné nekünk egy ilyen rendezvény?

A kérdés természetesen összetettebb, életünk számtalan területét érinti, így érthetetlen is, miért nem lehetett belőle népszavazás. országunk vezetése úgy látszik nehezen viselné, ha a nép esetlegesen máshogy döntene. De ne szaladjunk ennyire előre.

Lássuk mi mindenre lehetne még ennyi pénzt elkölteni:
  • oktatás
  • egészségügy
  • közösségi közlekedés
  • utak felújítása
  • mezőgazdaság

A fenti kérdésre tehát, akár népszavazás keretén belül is választ adhatnánk, egy igazán jól működő demokráciában ez nem is lehetne kérdés, csak nálunk gátolják, és lehetetlenítik el sorra az ilyen kezdeményezéseket.

A budapestiek most aláírásokat gyűjtenek. A népszavazás kiírásához szükség van aláírásokra. egyenlőre még csak azt kell támogatni, hogy a kérdésről szavazófülkékben dönthessünk, ahol akár azt is mondhatnánk: KELL AZ OLIMPIA.

Demokratikus jogunk, hogy elmondhassuk véleményünket. Korunk rákfenéje, és magyarországi viszonyokat tekintve elég sötét időszak, hogy ezeket a jogainkat megkérdőjelezik, vitatják. Ki így, ki úgy...


A folyamatos verbális, és tettlegességig fajuló támadások ellenére Momentum Mozgalom Budapesten aláírásokat gyűjt. Ez még nem kerül semmibe, támogatók, önkéntesekkel próbálják összeszedni a szükséges aláírásokat. Szeretném remélni, hogy összejön, mégis arra kérném ismerőseimet, barátaimat, az olvasókat, ha idejük engedi, írjanak alá - ha még nem tették -, hogy tényleg mi dönthessünk róla.


Friss hírek, aláírásgyűjtő helyszínek, háttérinformációk:

https://nolimpia.com/


Évek óta nincsenek már megfelelő szintű (és színvonalú) vitaműsorok, a politikai programok is kimerülnek abban hogy "folytatjuk" (Apropó mit is? A lopást?), majd  bármilyen ellenkező vélemény felbukkanásakor már a csírájában fojtják el, márpedig ha a gépezet beindul, akkor ott eszközökben nem nagyon válogatnak....
Megosztás:

0 megjegyzés: