2017. október 5., csütörtök

#7nap - 17


Volt már nagyon későn, most lehet ez lesz a legkorábbi időpontban megjelent 7NAP bejegyzés. Nincs mese, nincs megállás.

Születésnaposoké az első téma, helló Castellum, egy közvetített tartalom Miska avatásáról, mondanám, hogy a következőn már ott leszek, de ilyen csak egyszer van az életben. Van élet - és folytatás az X-Faktor után is, ne adjátok fel, abba ne hagyjátok, majd egy kis szomorú kórkép a közállapotokról, az összefogásról, és a nemzeti konzultációnak csúfolt kampányelemről, amit ugyebár mi fizetünk és tudjuk a végeredményét. A végéről persze nem maradhat el a programajánló, Könyvtári Napok a könyvtárban, és Szüreti felvonulás és Bál Baracson. Induljon hát útjára a bejegyzés. Start! Most és itt.

1. Boldog születésnapot CASTELLUM.DO!


3 éve indult, azóta megállás nélkül működik a castellum.do portálja, az alapítók töretlen lelkesedéssel próbálják állni a sarat, felvenni a versenyt a konkurens kormány propagandaoldalaival, és városvezetésünk híroldalaival. Egy biztos, itt nem azt olvashatjuk, amit máshol. Ettől más, jobb. Nyilván lehetne több, még jobb, teljesebb, ehhez viszont az olvasók támogatását kérik, hiszen  kritikus hangvételük miatt finoman fogalmazva a szőnyeg szélére sem engedik őket, és hirdetőkkel sincs tele az oldal, okkal-ok nélkül, sajnos ez van, félnek. Ilyen időket élünk manapság. A támogatási lehetőségekről bővebben itt: http://castellum.do/finanszirozas

korábbi írásaim a hírportálról:



Srácok, kitartás, még sokszor ennyit, támogatásban, olvasókban, és tartalomban is! :)

2. Miska avatása

kollégám, Farkas Attila képe, ő ott volt

Ha valaki egy héttel korábban azt mondja nekem, hogy nem leszek ott a megnyitón, nem hittem volna neki. Mégis máshogy alakult, így pont az avatóról lemaradtam, de kollégám eljutott, tudósított a nagy eseményről, köszönet neki, meg természetesen az alkotók, ötletgazdáknak is köszönet, hogy egy újabb látványossággal bővült a Velencei-tó kör. Gyakran járunk arrafelé, lesz miért, és lesz hol megállni a későbbiekben is.

bővebb beszámoló az átadásról - Hírhatár online

3. X-Faktor


Talán egy átlagos néző szempontjából nézve a legérdekesebb részek már lementek, amikor is a bénáző sztárjelöltek váltották egymást a színpadon, mi meg esetenként a hajunkat téptük a monitor/tv előtt, hogy ez most miért van itt.. persze a kulisszák mögött a műsor gépezete egy egészen más világ, erről a versenyzők mindannyian sokat mesélhetnének. A versenyzők mellett természetesen a mentorok épp aktuális kiborulásának, veszekedéseinek is teret kell adni, hiszen őket is futtatni kell, de hát érthető, kereskedelmi TV, nézettség, botrányok.....
Erről a nem mindennapi világról kapunk egy kis ízelítőt Vállai Krisztiántól, aki sok más tehetségesebb pályatársával esett ki a válogatók során. Kár érte, értük...


Szintén kiesett Barkóczi Gyula, - akiről már korábban írtam- és még hosszan lehetne sorolni azoknak a nevét, akiknek inkább lenne a helye a műsorban...
Szóval abba ne hagyjátok, kedveteket ne szegje egy ilyen tömegtermék műsor, aminek a gyalázását meghagyom másoknak, és inkább a zenére, és a dunaújvárosi vonalra koncentrálva hallgassuk meg a következő számot.


4. Összefogás

Mindenki mindenki ellene, röviden így lehetne jellemezni a magyar politikai palettát. Ismerőseim körében leggyakrabban elhangzó kérdés: NA JÓ, DE HA NEM ŐK? AKKOR KIK? Napjainkra jellemző mindenféle alaptalan és egyértelmű baromsághalmazokban igen nehéz eligazodni, és az ilyen-olyan oldalakhoz tartozó újságírók, megmondóemberek sem bontják ki minden esetben az igazság minden részletét. Manipuláció, gyűlöletkeltés, álhírek, borzalmas a közélet, ráadásul a "nagy baloldali összefogás"-ból sem lesz semmi.
Órákon át lehetne rajta vitatkozni, kell-e az összefogás, vagy egyáltalán, érdemes-e. Aki egy kicsit is belepillantott valaha a politika sötét(ebb) bugyraiba, az tudhatja, 1-1 kompromisszumos megoldás mivel jár, milyen rövid, és hosszútávú előnyei lehetnek belőle. Ami most jó ötletnek tűnik, később teher lehet, és ugyanez visszájára is igaz.
Véleményem szerint egy új politikus garnitúrának kellene bizalmat szavazni, hiszen az eddigieknél már csak jobbak vannak, még akár a "zöldfülűek", újoncok is többet érnek az újracsomagolt politikusoknál, akikkel az összefogás emlegetése is baromság. Persze a "nem politizálok" hozzáállással azt hiszem mindenki találkozott, a szerveződés ilyen formában szinte lehetetlen, ha véletlenül valaki mégis vállalná a kockázatot, számolnia kell azzal, hogy a regnáló hatalom nem nagyon tűri az ellenvéleményeket. A cél tehát nem lehet más, minél többen el kell menjünk szavazni, és megmutatni, hogy a fizetett szavazóknál igenis többen vagyunk. És ne felejtsük, mindig van választás! - még...
hozzáfűzve a gondolatmenethez: a frissen alakított kamupártokat felejtsük el....

5. Nemzeti konzultáció

ez is egy lehetőség...

Felejtsük is el mi mennyibe kerül, az utóbbi években hozzászokhattunk, hogy ha nagyon akarnak valamit, akkor pénz nem számít. Azaz a mi pénzünk, ami egyesek szerint néhol elveszti közpénz jellegét. Népszavazás persze nincs, nehéz is lenne beadni egy sikertelenség után a 98%-ot, így marad a jól bevált kampányfogás a Nemzeti Konzultáció, ami előre borítékolható eredményekkel fog zárulni ugyebár. Meglepődünk? Á! Már nem. Most épp Sorost kell majd utálni, a migránsok mellé pipa, vállveregetés... jók vagyunk, működnek, Brüsszel megállítva.... Ugye egyszer vége lesz ennek?!
Persze kár lenne tagadni, környezetemben is van 1-2 büszke fanatikus, aki bármikor, bármilyen témakörben hajlandó megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, és a vállalhatatlan hazugságokat.  Itt tartunk most, jönnek a választások, önigazolásnak meg jó lesz egy konzultációcska, ha már a program kimerült abban, hogy "FOLYTATJUK".

A kérdésekről - 444.hu

6. Könyvtári napok


A dunaújvárosi József Attila Könyvtár is csatlakozott a  rendezvényhez, sajnos már az első napokról már lemaradtunk, de ezek várnak még ránk az elkövetkező napokon ha ellátogatunk a könyvtárba:

OKTÓBER 5. - CSÜTÖRTÖK

Múltunk forrásai
HEJ, DUNÁRÓL... - FOTÓKIÁLLÍTÁS
városunk folyója: régi és mai képek a "mi" Dunánkról


Arany János-emlékév
ARANY JÁNOS TOLDIJA
Kiállítás - Ádám Sándor fa domborműve

18:00 óra
"A tiszta forrás felé"
FERGE BÉLA zenés előadása

OKTÓBER 6. - PÉNTEK

18:00 óra
A víz, az élet forrása
KÉRCZ TIBOR természetfotós vetített képes előadása
   
OKTÓBER 8. - VASÁRNAP

9:00-13:00

RENDKÍVÜLI NYITVATARTÁS
INGYENES BEIRATKOZÁS, HOSSZABBÍTÁS


Nem csak a nagyokat, a kicsiket is sok szeretettel várják az intézményben.
A teljes programkínálatot itt lehet megtalálni:
www.jakd.hu/hirek/2017/08/orszagos_konyvtari_napok_2017_oktober_3_8


7. Szüret Baracson
Amíg jó az idő... reméljük kitart még egy kis ideig


Megosztás:

0 megjegyzés: