2018. február 7., szerda

A Dal 2018 - harmadik válogató


Utolsó válogatójához érkezett a műsor, most hétvégén már az első elődöntőben bizonyíthatnak (újra) a fellépők, de ne is szaladjunk előre, elvégre elég izgalmasnak ígérkezett a mostani szombat is. 

Kedvencek, nem kedvencek is helyet kaptak a műsorban, nem is beszélve Dunaújvárosból indult Horváth Tamásról, aki nem is oly rég megnyert egy televíziós zenei műsort. A show megy tovább, nekem meg az 5 kedvencem és 1 vigaszágas produkcióm ezen a héten:

épp két hónapja írtam az új kislemezükről, a Fényhozóról, így nagyon vártam hogy színpadon is lássam az együttest, még ha képernyőn keresztül is látom őket, Tőserdős találkozásunk óta nálam örök kedvencek lettek, sajnálom, hogy ebben a műsorban most nem kaptak kellő pontszámot. SEBAJ, gratula, és csak így tovább!

Maszkura és a Tücsökraj - Nagybetűs szavak /műsorban is továbbjutott
Másik nagy favoritom a műsorban Maszkura, hát sok hozzáfűznivalóm nincs, mindenkinek kívánok az életében minimum egy ilyen koncertet, aztán még sokat, hogy el ne felejtse azt a hangulatot. Tavaly Kisapostagon láttuk (és hallottuk) őket, remélem hamarosan újra találkozunk, és nem csak a képernyőn! :)

Magával ragadó dallamok, a zene szárnyain még jó sokáig ringatóznék. 

Ham Ko Ham - Bármerre jársz /műsorban is továbbjutott
Igazi pörgős zene, hamisítatlan Ham ko Ham életérzés. Ott a helyük az elődöntőben.

Horváth Tamás - Meggyfa /műsorban is továbbjutott
Legtevékenyebb, és nem utolsó sorban dunaújvárosi zenész-énekesünk. Első hallgatásra bevallom nem jött át, de sokadszorra hallgatva a számot már egész megbarátkoztam vele. Azért a színpadon elférne egy zenei szekció, mondjuk egy nagybőgő és egy hegedű. Azért drukkolok mindezek nélkül is! :)

#yeahla ft. Eszes Viki - 1 Szó Mint 100
Nekem nagyon bejön ez a zenei stílus. Derűs, nyári hangulatot idéző harmóniák. kell ennél több ilyen téli időszakban?! Köszönöm, hogy megismerhettem a zenéteket!

III. válogató fellépőiből összeállított saját 6-os zenei listám:

Megosztás:

0 megjegyzés: