2018. október 25., csütörtök

#7nap - 63


Eredményes esőtánc után végre egy kicsit nedvesebb - és hidegebb - hetünk volt, szerencsére azért jutott még egy kis napsütés is, amiből talán marad még erre a hétvégére is. De lássuk mi mindenről fog szólni a soron következő, 63. 7NAP bejegyzés.
Velünk, bennünk élő történelem, köszönet a nagyvenyimi ünnepi műsorért, és összegyűjtve az elmúlt évek 56-os várostörténeti bejegyzései, egy csokorban. Brüsszel, Soros, és egyéb aktuális démonok nélkül. Folytatásban fókuszban a Duna, illetve annak "tisztasága", ami bizony hagy némi kívánnivalót, ahogy a hajléktalanok vegzálása is, szerintem sem ez a megoldás. Pontosabban ez biztos nem az. Az viszont biztos, hogy vasárnap óraállítás, ne felejtsük! Zárásképpen pedig programajánló, szombaton elstartol az első e-sport bajnokság városunkban is az MMK-ban, a gyerekeket árnyjáték workshop várja a KMI-ben, és jövő szerdán egy zenés funky, R'n'B halloween est várja az érdeklődőket a Maarsk kávézóban. Tartsatok hát ma is velem. Start! Most és itt.

1. Emlékezzünk


1956 öröksége. Vajon mit kezdünk vele? Jól használjuk fel? Egyáltalán emlékszünk még arra miért is tört ki a forradalom? Egyáltalán mi történt a pesti utcákon? Izgalmas, máig tisztázandó egészséges kérdések, máig tartó hatása egyértelmű, tagadhatatlan, néha 1-1 politikus önjelölt forradalmárként próbál tetszelegni ugyan fizetett közönség előtt, de alapvetően a történet egyértelmű.
Nem létezik olyan elnyomó hatalom, amit el ne tudnánk zavarni. A kérdés örök: mikor ébredünk fel és nyilvánítjuk ki közösen, hogy eddig és ne tovább?

"Hol a zsarnokság van,
ott zsarnokság van"

Október 23-án Nagyvenyimen a Szent Mihály Szekere Vándorszínház előadásában újra megelevenedtek az 56-os események. A mindvégig izgalmas zenés, verses előadásban megható, torokszorító pillanatokat élhettünk át, és ezzel együtt szívbemarkoló kérdések zakatolhattak bennünk. Talán ettől is volt hiteles, és remek az előadás, illetve tegyük hozzá, a színészek pazar "játéka" is kellett hozzá. Köszönet érte!




Az elmúlt években Dunaújváros várostörténeti vonatkozásában is volt mit összegyűjteni, mert nem csak a pesti utcákat érintette a történelem forradalmi szele, van miről mesélni. Amiről talán a történelemkönyvek talán nem is írnak...



2. Tíz, tiszta víz, ha nem tiszta, vidd vissza!

... amikor a folyómederben sem fér el a víz - 2006-os tavaszi árvíz

Emlékszem mekkora strandélet volt Kisapostagon, vagy éppen Kulcson, de a dunaújvárosi szabadstrandra is rengeteget jártunk, fürödtük a Dunában, természetes volt számunkra ez a környezet. Évekig kempingeztünk Kisorosziban is, eszünkbe nem jutott azon gondolkozni, hogy esetleg szennyezett lehet a víz, és ez milyen kockázatokkal jár. Talán a 90-es évek közepe lehetett, amikor már nem jártunk le a közeli strandokra. Már tudtuk, Budapest alatt nem érdemes vízbe merészkedni. Láttuk mennyire koszos, bizalmunk hamar odalett, pedig....

Látható szennyeződések mellett persze nagyobb veszélyt jelentenek a mérgező anyagok, amiket talán nem látunk, de 1-1 fertőzést simán össze lehet szedni egy óvatlan pillanatban. Hogy mennyire nem alaptalanok ezek az aggodalmak? Budapesten évek óta mérgező anyagok szivárognak a Dunába.


Tudnak róla, tudtak róla, és még mennyi ilyen hely lehet Magyarországon, hogy a szennyvízről ne is beszéljünk, 2015-ig tisztítatlanul ömlött a "szar" a folyóba. Gusztusos mi?

Bele sem mernék gondolni, hogy 1 stadion, vagy netán értelmetlen plakátkampány árából mennyire lehetne megszabadítani szeretett folyónkat a szennyeződésektől. Láthatóan ez nem/sem fontos, most nem a Duna a "soros". Nekünk földi halandóknak pedig marad a látvány, fürdeni meg majd eljárunk máshova.


Hiszem, remélem, hogy ez meg fog változni, bár addig még nagyon sok víznek le kell folynia a Dunán, talán lesz valaki, aki ezt fontos ügynek fogja tartani, és a szavak helyett a tettek mezejére fog lépni. Mindannyiunk érdeke rövidebb, hosszabb, és még hosszabb távlatokban is. Mondjuk egy ilyen közleményt/határozatot is megírhatnának akár önkormányzati szinten is.

Baja - mit adunk át déli szomszédunknak? És az unokáinknak?! /2014

3. A hajléktalanság önmagában nem bűn!



Rengetegen tiltakoznak már a hajléktalanság kriminalizációja ellen. Ügyvédek, orvosok, társadalomkutatók fejezték ki nemtetszésüket, mert október 15-én életbe lépett a törvény, ami szerint aki életvitelszerűen közterületen tartózkodik, az szabálysértést követ el.  Rendőreink persze biztos ráérnek erre, elegen vannak, jól meg vannak fizetve, és amúgy sincs más dolguk, mint hajléktalanokat vegzáljanak. A hajléktalanok meg elmennek, eltűnnek szem elől. Hogy hova, azt talán még maguk sem tudják, ettől persze a probléma nem oldódott meg. Csak szőnyeg alá van söpörve, ahogy megannyi fontos(abb) dolog mostanában. Megoldás persze most sem lesz. A szegény szegény marad, akármennyi, és akármilyen büntetést is kap, viszont az esélye egy normálisabb életre szinte egyenlő lesz a nullával.
Lehetne pro és kontra felsorolni mennyi mindent "köszönhetünk" a hajléktalanoknak, de a rendőrség, a bíróság, minden jogi intézménnyel együtt sem hivatott megoldani ezt a problémát.
Bízom benne, hogy a tiltakozásoknak lesz eredménye, és valami emberibb megoldást próbálnak meg kitalálni/megvalósítani.

4. Óraátállítás


Reggel van. Felkelsz. Rájössz, hogy az óraátállítás miatt van még egy órád. Visszafekszel, majd elkezdesz töprengeni, vajon tényleg átállt az óra, annyi van amennyit mutat? Megkeresed a lakás utolsó analóg óráit, hogy megbizonyosodj róla, vagy tárcsázod a pontos időt. Megnyugvás. Minden megy tovább, csak most visszakaptuk a tavasszal kiesett 1 óránkat....
... és ez még így is marad, a tervek szerint a nyári időszámítást választó országokban 2021. március 27-án, a télit választóknak október 31-én kellene utoljára állítaniuk az órát. Csak utána el ne felejtsük kikapcsolni az automatikus óraátállítást!

Amennyiben lennének még hagyományos, nem automatikusan átálló óráid, hivatalosan 2018. október 28-án, most vasárnap hajnalban 3:00 órakor 2:00 órára kell visszaállítani az órát.

PROGRAMAJÁNLÓ

dunaujvarosmesel.hu támogatásával

5. I. Duna Fifa bajnokság 


2018.10.27 9:00

Ilyen sem volt még, ma még lehet rá jelentkezni! Hajrá!


6. KMI - Árnyjáték - workshop gyerekeknek 


2018.10.27. 10:00


Kreatív foglalkozás Csákány István & Robert Olawuyi A holnap helye című kiállításhoz kapcsolódóan Csobánczi Patricia és Várnai Gyula vezetésével.

7. Maarsk Cafe Halloween

2018.10.31. 21:00


Megosztás:

0 megjegyzés: