2018. november 15., csütörtök

#7nap - 64


Soron következő 7NAP bejegyzésben essen szó még egy kicsit Londonról, majd pár karakterrel és némi szippantással később máris itthon vagyunk, tudjuk, érezzük, hiszen ahogy Londonról, a tiszta levegőről is álmodozhatunk még egy ideig. Na persze  vannak jó hírek is, októberben egy magyar film sikerének örülhettünk, novemberben meg vízilabdásaink remekeltek, nem is akárhogy! Zárásképpen pedig programajánló.Kézműves Kincsek Vására, Dr. Vekerdy Tamás előadása, és egy könyvbemutató. Lokálpatriótáknak kötelező! Én szóltam! Start! Most és itt.

1. Helló London!




Van egy szelíd romantikája utazásunknak, ugyanis ilyenkor óhatatlanul előkerülnek bizonyos kérdések. Ha szereted, miért nem maradtál kint korábban, ha ennyire jó, miért nem itt élsz, és még lehetne sorolni. Valóban. London egy olyan hely, ahol a mindennapokhoz hozzá tartoznak a bevándorlók, vagy azok leszármazottjai, a hidzsáb, vagy akár a burka. Igazi multikulti, mindenkinek meg van a maga helye ebben a rendszerben, akár még a hajléktalanoknak is, akiket nem vegzálnak.... A látványosságok, nevezetességek környékén szinte csak turisták vannak, ennek jellegzetes látható jele, amikor a kézibőröndöket húzzák maguk után, és viszik magukkal mindenhova. Persze mi örültünk ha letehettük a nehéz csomagjainkat, és eszünk ágában nem volt az utolsó napig megmozdítani.
Nyüzsögtünk, legalábbis próbáltuk felvenni a város ritmusát, több-kevesebb sikerrel sikerült is, erről aktuális APABLOG bejegyzésemben lehetett már olvasni.
Drága, szép, akár már most indulnék vissza, ha tehetném. Persze egyre több szállal ragadok itt, így marad az alkalmankénti repjegyvásárlás.
Maradunk turisták. továbbra is, igyekszünk lehetőségeinkhez mérten felfedezni a világot, próbálunk gyermekünknek is minél nagyobb szeletet bemutatni, reméljük még nagyon sokáig lehetőségünk lesz ilyen, és ehhez hasonló utazásokra. A következő célpont? Már megvan, de még titok! :)


2. Légszennyezettség

2018.11.15. 

Örülök, hogy végre ennyi idő után már a városunk prominens személye is magának érzi a problémát, bár kicsit hiányoltam ellenzéki párt, és demokratikusan megválasztott parlamenti képviselőnk ekézését. Azt már meg sem merném említeni, hogy ugyan az elmúlt években vajon foglalkozott-e úgy összességében a dologgal. Bringautak nem épültek, ugyan minek is, a közlekedés olyan amilyen, a "jómunkásember" ha valamiféle friss, vagy más koncentrátumban szeretne szippantani egy kicsit a jóból, oldja meg, mozduljon ki.
Persze az időjárásunk is olyan amilyen, de mégsem lehet mindent erre fogni. Persze a sajtóközlemények, és kinyilatkoztatások, valamint a nagyívű tervek bemutatásának száma a választásokhoz közeledve csak nőni fog, de bízom benne, hogy egyszer már eljön a cselekvés ideje is.
Visszatérve az időjárásra: 
JÖJJ ESŐ, JÖJJ HÓ!



3. Örök Tél



Újabb siker, október végén a Legjobb Európai Tévéfilmek kategóriájában az Örök Tél lett a legjobb. Potsdamban a Prix Europa filmes és tévés gálaműsor keretében Gera Marina vette át a díjat. Ez volt az első olyan magyar film, ami az orosz munkatáborok világát mutatta be. Aki nem látta, még pótolhatja! 


Gratulálok a szereplőknek és az alkotóknak!


4. Vízilabdásaink Európa csúcsán


Európai Szuperkupa döntőjének győztese a dunaújvárosi DUE-Maarsk Graphics!

GRATULÁLOK!



PROGRAMAJÁNLÓ

dunaujvarosmesel.hu támogatásával

5. Kézműves kincsek vására az MMK-ban

2018. 11. 17. szombat 9:00-17:00




6. Jól értem a gyerekemet? - Dr. Vekerdy Tamás előadása

2018. 11. 20. kedd 18:00-20:00


Dr. Vekerdy Tamás "Jól értem a gyerekemet? Mi állhat az adott jelenség vagy probléma hátterében?" című előadása Dunaújvárosban, a Nyitott Akadémia szervezésében.

7. Penteléről, nem csak penteleieknek - könyvbemutató

2018. 11. 22. csütörtök 17:00 - József Attila Könyvtár2018. 11. 26. hétfő 16:00 Pentele Klubház


Megosztás:

0 megjegyzés: