A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pentelei Molnár János. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pentelei Molnár János. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. február 13., csütörtök

#7nap - 72

 


Óhatatlanul elérkezett az ideje annak, hogy sorravegyük, mi minden történt az elmúlt évben. A sok jó melletti rosszak mellett nem szabad elfelejteni, hogy 2024-ben volt 100 éve, hogy Pentelei Molnár János és 150 éve, hogy Barkóczi Rosti Pál elhunyt. Az ő tiszteletükre a tavalyi évet emlékévnek nyilvánítottuk. Ennek szenteltük az egész éves programsorozatot a Pentelei Baráti Kör egyesülettel. Ezekből a programokból szeretnék szemezgetni, felidézni a fontosabb eseményeket. Start! Most és itt!




1. Emlékév és tematikus emléktúra
Hatalmas munka előzte meg a januári sajtótájékoztatót, ahol bemutathattuk a tematikus emléktúra tartalmát. Pálinkás Bertalan, az egyesület elnökével már majd egy évvel korábban elkezdtük tervezgetni, milyen is legyen az a túraleírás, melynek segítségével a versenyben résztvevők, de versenyen kívül is teljesíthető az a táv, melynek során megismerhetjük Dunapentele értékeit, nevezetességeit, hírességeit. Jelvények, brossurúrák, aprólékos leírások képekkel, de akár egy teljes színdarabbal is meg-, és fel lehet idézni a kor szellemét, szellemiségét.
Hát ez lett a Tematikus Élménytúra, mely továbbra is várja a túra szerelmeseit, vagy akár a következő verseny jelentkezőit.




2. Pentelei Molnár János 100 kiállítás


Boda József magángyűjtő jóvoltából újra "hazatértek" Pentelei Molnár János képei, ezúttal a kúriában kaptak helyet, ez volt a felújított épület első ilyen rendezvénye. A kiállításon egy nagyszerű albumba rendezve további, a kiállításon nem látható képekben gyönyörködhettünk. országjáró kiállítássorzatban az ország több pontján is látható volt ez a tárlat. Köszönjük!




3. Megemlékezések Budapesten, Dunaújvárosban
Pentelei Molnár János halálának 100. évfordulója alkalmából Budapesten a Fiumei úti sírkertben, ahol eltemették, Dunaújvárosban pedig szülőházánál emlékezhettünk meg.városunk némileg "elfelejtett", de annál zseniálisabb festőművészéről.


A megemlékezéseken elhangzott beszédek, méltatások és az eseményt felidéző képtárak:




4. Rosti kiállítás és díjátadó a Bartókban
Rosti Pál és képei hatalmas utat tettek meg. Világviszonylatban is egyedülálló gyűjteménnyel gazdagodott nem csak a Rosti család, de a magyar tudományos élet is. Mai  szemmel visszatekintve is csodálatos időutazásban lehet részünk, ha megtekintjük az amerikai utazása során készített képek. Ezeket a képeket tekinthettük meg a Bartók aulájában, illetve ugyanezen eseményen kapta meg Kaszázs Zsolt, a Rosti gimnázium igazgatója a Rosti-díjat. Utólag is, sokadszorra is gratulálunk! 


Az eseményről készült külön beszámoló és a képgaléria:



5. Rosti Pál megemlékezések
Rosti Pál időtálló eredményei, tettei, azt hiszem magukért beszélnek. Elég, ha csak a már említett amerikai utazását, az ott készített fényképgyűjteményt, vagy a nem mindennapi evezős túráját említem, de aki bővebben beleássa magát, életrajzában találhat még 1-2 érdekességet. Halálának 150. évfordulója alkalmából több helyen is megemlékezhettünk, koszorúzhattunk. Pálhalmán, ahol az utolsó napjait töltötte, a gyönyörúen felújított Dóra-kastélynál, a Kistemetőben található sírjánál, és a nevét viselő Rosti Gimnázium homlokzatán elhelyezett emléktáblánál. Legyen továbbra is becsben tartott példaképünk!





6. Ember, eszmény - Bahget Iskander fotóművész
Talán egy kicsit kilóg a sorból, mégis fontos állomása ez az emlékévnek. A felújított egyetemi főépületben az avatóünnepség során megtekinthettük Bahget Iskander fotóit is. Egy kicsit a művészről, és a városhoz fűződő szoros kapocsról a tárlat ismertetője bővebb tájékoztatás nyújt:


A Dunaújvárosi Egyetem hajdani - Malomsoki József tervezte - főépülete félköríves rizalitos homlokzatával az ötvenes évek városépítő időszakától a település huszonegyedik századi jelenvalóságáig emblematikus műemléképülete városunknak, mely nemcsak a településkép, a városhoz kötődő vizuális forráskincs, hanem az itt elő közösség áltál életben tartott szellemi örökségvédelem szempontjából is kiemelt értéket képvisel.

Az épület tereinek egykori fényét, belsőépítészeti, alaktani megoldásainak szépségét egy nagyszabású épületrevitalizációs folyamat eredményeképpen újra megtapasztalhatjuk; gyönyörködhetünk a külső homlokzat immár megkapóan eleven, újjáéledő esztétikájában, sétálhatunk a csillárokkal és falikarokkal megvilágított, elegáns fogadóterekben.

A megújulás ünnepi alkalmát megragadva örömmel mutatjuk be Bahget Iskander Kossuth-díjas fotóművész kiállítását Ember, eszmény címmel. Bahget Iskander egyetemünk aranydiplomás mérnök-tanára egész alkotói életművével rezonál arra az örökségépítő munkára, melyet intézményünk is küldetésének vall.

Bahget Iskander fotóművészetének fundamentumaként - ahogyan az itt látható kurátori válogatás fő rendezőelveként -minduntalan ott találjuk a filantrópiát mint vezérmotívumot, életpályát alakító-szemző mozzanatot. Művészi praxisát a kezdetektől fogva meghatározza emberszerető, társadalom-érzékeny attitűdje. Már kezdő alkotóként az erkölcsi értelemben vett jó-val köt hűségesküt, mely arra predesztinálja, hogy a művei által megragadott szépség többé nem hullhat alá a pusztán tetszetős szép esztétikai tartományába, hanem egy sokkal komolyabb téttel bíró elrendelés, a kanti muvészetfeifogás fémjelezte morális szép otthonossága jut számára osztályrészül.

Bahget Iskander 1943-ban született El-Barazinban, Szíriában. 1967 óta él Magyarországon, Kecskemét - Hetényegyházán. 1976-ban mérnöktanári diplomát szerzett a Dunaújvárosi Egyetem jogelődjénél, 1979 óta magyar állampolgár. 1968 óta foglalkozik fényképezéssel. Műveivel rendszeresen szerepel hazai és külföldi seregszemléken a budapesti Műcsarnoktól a szír Latakiai Kulturális Központig. Képei számos hazai és külföldi gyűjteményben megtalálhatóak a Magyar Fotográfiai Múzeumtól az egyiptomi Ahmed Shawki Múzeumig.
Főként fekete-fehér szociofotói. a tanyavilágot dokumentáló portrésorozatai és életképei, a Közel-Kelet természeti és kulturális kincseit bemutató munkái valamint a jelentős magyar művészekről (például Illyés Gyuláról, Faludy Györgyről. Esterházy Péterről, Nádas Péterről, Szabó Magdáról, Tóth Menyhértről, Vásáry Tamásról) készült fotográfiái ismertek. Több mint negyven éve szorosan kötődik a Forrás című folyóirathoz. 1979-ben ebben a lapban jelentek meg a művész Lakitelken, a Fiatal Írók Találkozóján készült képei. Alapításától megszűnéséig  a Nagybaracskai Fotográfiai Alkotótelep résztvevője, kiállítója volt. Az arab nyelvű, közel húsz országban megjelenő Kék Duna című lapban a magyar kultúra és történelem jeles eseményeit és alakjait mutatja be írásaival és fotóival. Számos jótékony célú kulturális projekt megvalósításában közreműködött: kiállítást rendezett az erdélyi menekültek javára és az autista gyermekek megsegítésére. 2010-ben a Bács-Kiskun Megyei Prima Díjból jelentős összeget ajánlott fel a vörösiszap-károsultak javára.

Fontosabb díjak:
2022: Kossuth'díj
2022: Robert Capa-díj
2012: A Magyar Érdemrend tisztikeresztje
2012: Kecskemét Város Pro Urbe Díja
2011: Pilinszky-díj
2010: Bács-Kiskun Megyei Prima Díj
2008: Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje
2005: Bács-Kiskun Megye Művészeti Díj
2004: Kecskemét Közművelődéséért Díj

Kurátor: Zsinka Gabriella
Külön köszönet: Dr. Bocskov Petrov Jordan Bulgária tiszteletbeli konzulja, Janóné Szekeres Szilvia, Pálinkás Bertalan

_____________________________




További információk, a fotóművész oldala:


7: Bahget Iskander kiállítás
Természetesen a kiállítás megtekinthető lesz a nagyközönség számára is, sok szeretettel nyújtom át a szervezők meghívóját.



Megosztás:

2017. május 8., hétfő

61. Pentelei Molnár János


PENTELEI MOLNÁR JÁNOS


Piéta

Ezerkilencszázhatban, a Műcsarnok első termében, feltűnő helyen, ahová rendszerint a tárlat legjelentősebb dolgait helyezik, egy kép volt kiállítva, címe: "Piéta". Nagyon sokszor hallott cím, a téma is olyan, amivel lépten-nyomon találkozni múzeumokban. Mégis a kép nem juttatta a néző eszébe a múzeumok festőit, az ismert, híres, sokszor reprodukált és utánzóit Pietákat. A kép festője Pentelei Molnár János. Oly név, amit először hallottak ekkor a tárlat látogatói. Előbb is kiállított, 1904-ben egy vadász csendéletet, de ezt csak kevesen vehették észre, csendben megvonult sok más száz kép közt. A "Piéta" azonban feltűnést keltett, valójában még egészen ismeretlen új nevet dobott a felszínre. Magára terelte figyelmét a kritikának, műértőknek és a kormánynak. Kitudódott, hogy a festője, Pentelei Molnár János egészen fiatal ember, mindössze pár év a festői múltja, két-három esztendő, hogy piktornak készült, s máris ott van, hogy az akadémiákban, nyilvános jellegű iskolákban nincs tovább keresnivalója. Ezt másképpen úgy hívják, hogy siker. A Piéta tehát sikert aratott s Pentelei Molnár János ekkor huszonnyolc esztendős. Egy fél évvel, sőt egy fél nappal még maga se hitte volna, hogy ennyi elismerés jár neki, mint aminőben ekkor része volt. Mert ha alig néhány éve, hogy a pikturához pártolt a büró mellől, hogy a piktura iskoláscipőit hordta, még tele volt kétségekkel, még egész közel voltak mögötte a küzdelmes évek, amelyek egyrészt a művészet felé hajtották, meg akarták tartani a művészetnek, másrészt ezer akadályt állítottak, megnehezítették az útját az élet sokféle bajával, gyötrelmével. Nagyon küzdelmes fiatalságon ment keresztül Pentelei Molnár János, hol szaladva kitárt karokkal, a művészet csillogó mezeje felé, boldogan és örömmel, hol meg elpártolva tőle, keserű lemondással és szomorúan, amíg elért e Pietá-hoz. A siker meglepte, ily fokban talán maga se várta, de bizonyos, hogy nem szédítette meg, nem csalta a munkának könnyebb megfogására, hanem ellenkezőleg: fokozta energiáját, s még komolyabbnak rajzolt eléje feladatokat. Egy sikerrel, amely tudvalevő, hogy amint fejlesztője, épp úgy megölője is lehet a művésznek, egy sikerrel a vállán ment ki a Műcsarnok termeiből Pentelei Molnár János de nem úgy, hogy később aztán megfogyva, szegényebben térjen vissza. Tanult, dolgozott, nem úgy, hogy munka közben arra nézett volna, mivel ér el sikert. A művészetnek úgy dolgozott, hogy magának dolgozott s mégis egyre-másra kap díjakat, a nevét ott olvasni, azok közt, akik kitüntetést kapnak. Kiállít s újra jut neki elismerés, a "Harminc ezüst pénz" című képre még teljesebben, mint a Piéta alkalmával. Fiatal művészek közt ily gyors egymásutánja a sikereknek nem megszokott, s kétségtelen, hogy ennek okait kvalitásokban kell keresni. A művész komoly törekvésében, fiatalságának nem mindennapi, szolid, biztos, józan úton haladó tudásában. Pentelei Molnár János műterme öt éven át volt a Benczúr-féle mesteriskola a földszintjén. Ma már kiköltözött onnan, tovább nem lehetett, szabály szerint, maradnia. E kényelmes és ugyancsak olcsó - sőt egyenesen ingyenes - műtermet otthagyva, az Aréna-út 17. szám alatt dolgozik most.

Alkonyati csend

A műteremben különféle időből való dolgokat találtunk. Akt-tanulmányokat a művész tanuló korából, portrét, csendéletet, plein-airt és kotnpoziciót.

Kertben

Az első képe, amit a Műcsarnokban kiállított, egy vadászcsendélet volt 1904-ben. Ezt követte néhány plein-air - közülük a kertben ülő vörösruhás nővel, amit a Művészet e száma is közöl, talán még emlékeznek Pentelei Molnár János ismerői. Amikor ezt festettem - mondta nekünk annak idején a művész -, valóságos plein-air láz fogott el. Hat hét alatt egy nyáron megfestettem vagy harminckét plein-airt.

Harminc ezüstpénz

A "Piéta" után két nagy figurális kompozíció jött, a "Harminc ezüst pénz" és az "Ego eimi". Utóbbi időben a művész úgyis csak csendéleteket fest, legújabb sikereit is - Bécsben, Berlinben - ezekkel érte. Ez azonban, ahogy kivettük szavaiból, nem hűtlenség a figurális kompozíciók iránt.

A művész figurális képeire gondolva, s az "Ego eimi" előtt állva, amely a műtermében van, föltettünk egy kérdést. Azt, hogy mi hajtja a művészt e biblikus történelmi piktura felé, belső szükség-e, s általában mivel magyarázza ehhez való kedvét, ambícióját, amikor tudása, tehetsége a csendéletekben nem kisebb sikert jelentett, sőt sokak szerint meggyőzőbb, szimpatikusabb. A művész ily formán felelt:
- Nem lep meg a kérdése és teljesen értem a felfogását. Viszont kérem, vegye őszintének, egyedül való meggyőződésemnek, amit most magamról mondok, amiért különös szeretettel foglalkozom ily témákkal. Az emberek nagy része kifelé a világnak él. Vannak azonban, akik befelé élnek, s ne vegye szerénytelenségnek, ha ezek közé sorolom magamat is. Engem ezek a bibliai témák megfognak, magukhoz kötnek, s legbelsőbb érzéseimben foglalkoztatnak. Ilyenkor, higyje el, a gyermekkoromat élem. Az oka ennek valószínűleg az - ha már éppen magyarázni kell —, hogy az apám nagyon vallásos ember volt. Minket is így, vallásos szellemben nevelt. Kis, csöndes miliőben nevelkedtem, ahol vasárnaponként minden a templom körül fordul. Gyermekkorom emlékének is nagyrésze ide köt a templomhoz. Amikor még az volt a legszebb örömöm, hogy vasárnapi miséken ministrálhattam. Ma nem mondhatom, hogy vallásos ember vagyok a szó dogmatikus értelmében, viszont azt sem mondhatom, hogy nem vagyok az. Csak az bizonyos, hogy ha gyermekkoromra gondolok, ilyenkor ez jut eszembe, a misék, a halk egyházi kórusok és higyje el, sok meghatottságot érzek. Amikor kezembe veszem a bibliát, vagy ily kompozíciót festek, akkor lássa, ez az emlék jön elém, akkor gyermekkoromat élem, át újra, s majdnem azt mondhatnám, hogy ilyenkor ministrálok. Nagy öröm ez, belső szükség és nem - mint esetleg némelyek gondolnák - külsőség, affektálás. Mert például a "Harminc ezüst pénz" se készült megrendelésre, s ez a kompozíció, amit itt lát, ennek sincs gazdája. Nem is törődöm vele, hogy vajjon lesz-e? Festem, mert szeretem, festem, mert enyém. Ha nem így volna, sok kínlódással készülne. Nem azért festem, hogy vele sikert erőszakoljak. Pedig bizonyos, hogy sokan ma tisztán ily okból festenek efféle pikturát. Abból, hogy valakinek sikere volt megpróbálják utána csinálni. Én függetlenül minden mástól, első sorban magamnak csinálom ezt, s ha némelyek talán nem is hiszik el, azzal nem törődöm. Elég alkalmam volt szembeszállni az élet küzdelmeivel, éppen eléggé ismerem az emberek kicsinyességét. Ezért valósággal menekülök a bibliához. Ez teljesen elvág a külvilágtól, visszaad gyerekkoromnak, amikor minden szép, tiszta és zavartalan volt, s gyönyörű poémáinak nem hidegen számításból próbálok festője lenni. Talán szentimentális voltam, de hát ön kérdezett.
Csendélet

Pentelei Molnár János most harminchét éves. Született 1878-ban, Dunapentelén. Apja szegény ember volt, szűkös viszonyok közt élt, nyolc gyereket kellett nevelnie. Gyerekkorában Pentelei sokat rajzolt, sokkal nagyobb kedvvel töltött időt a rajz mellett, mint az iskolában. E miatt nem egy elemi osztályt kétszer járt, ismételt. Ez egyébként rendes momentum, megszokott biográfiai kezdés azoknál, akikből piktorok lesznek. Az eredendő hajlam is lehetőleg tehát már gyerekkorában nyilvánult, az útja, a további fejlődése azonban nem oly egyenes, mint azoknál, akik kedvezőbb életkörülmények közt indulnak művészi pályára. Jó ideig Pentelei Molnár János nem is gondolhatott komolyan arra, hogy művész legyen. Az élet sokfelé sodorta, míg beléphetett művészi iskolába, már nem volt pelyhedző ifjú, amikor először került professzor oldala mellé.

Csendélet

Bizonyos időn át stagnált benne a rajzoló kedv, megállt, ahelyett, hogy előre fejlődött volna. A művész szavaiból egyébként itt a következőket jegyeztük fel:
- Pesten reáliskolába jártam, de hogy felsőbb iskolába menjek, erre, sajnos, apámnak nem igen volt módja. Sokan voltunk, arra kellett törekednünk, hogy minél hamarább kerüljünk kenyérkereső foglalkozásba. Apám hajóskapitány volt, azt akarta tehát, hogy én is erre a pályára menjek, hogy tengerész legyek. Öt reáliskola után kerültem tehát a tengerészeti akadémiára (1895.). Sokáig azonban nem maradtam itt, részint mert kedvem se volt ehhez a pályához s egy másik hátrány, hogy idegen nyelveket se tudtam. Újra felkerültem tehát Budapestre, vissza megint a reálba. Érettségi után elvégeztem az építő felső ipariskolát, s rövidesen bekerültem a mezőhegyesi kataszteri hivatalba. Az önkén-tesi év után gondoltam csak először arra, hogy művésszé leszek. Eddig is festegettem szabad időmben, most azonban erősen megfogott a vágyakozás, nyugtalanított, izgatott. Persze, komolyan még mindig nem foghattam hozzá, nem lehetett beszélni róla. Az első tény volt, hogy a hivatalt otthagytam s feljöttem a fővárosba (1902). Hogy itt hogyan éltem, mily körülmények között, erről nem beszélek, mert életemnek ez a legküzdelmesebb fejezete. Egyedül állni egy nagy városban, segítség és jó tanácsok nélkül s emellett művészi álmokkal telve: ennél nincsen kegyetlenebb valami. Az úgynevezett bohémélet minden nyomorúságán átmentem, oly körülmények közt éltem, hogy például irigyeltem azt, boldogságnak ítéltem azt, ha valakinek húsz forint havi jövedelme, fizetése van. Nem is bírtam ezt, kimerültem s újra visszamentem a kataszteri hivatalba, ott legalább ha szerény is, de biztos a megélhetés s mellette - így vigasztaltam magam - még festhetek is. Csakhamar azonban forduló történt az életemben, oly hirtelen és oly gyökeres, amit magam sohase hittem volna. Megismertem azt, aki a feleségem lett, s aki egyenesen azt kívánta, hogy lépjek ki a büróból, fogjak komolyan a pikturához s menjünk ki mindketten külföldre, tanulni. Nős voltam tehát és kezdő diák. Először Münchenbe mentünk, Hollósyhoz. Csupa szenzáció volt, amit ekkor keresztül éltem. Hollósynál szénnel láttam aktot rajzolni; ez új volt, imponált, a szén is, az akt is. Feleségem persze megkérdezte mindjárt az első napokban, hogy vélekedik rólam, a tehetségemről, mit gondol, vajjon lesz-e belőlem valami. Hollósy persze nem mondott semmi különöst. Mit is mondhatott volna, amikor még csak az abc-nél tartottam. Egyébként négy esztendőt jósolt, ami alatt nála tanulva, mehetek valamire. Öt hónap múlva azonban már mosolyogva jelezte, hogy elég volt, nála már több újat nem tanulhatok. Ismét egy kis időre hazajöttem, aztán pedig Parisba (1903 őszén). Parisban a Julian akadémiára iratkoztam, Jean Paul Laurens volt a professzorom. Azt, amit itt tanítottak, teljesen ellentétesnek találtam avval, amire Hollósy tanított. Tulajdonkép itt nem is tanultam semmi újat, jobbat. A lehető legaprólékosabban tanítottak itt bennünket rajzolni, csupa detailban felfogni mindent. Kihegyezett ceruzával kellett rajzolni állandóan. Tehát épp ellenkezője Hollósy módszerének. Hollósy széles, összefoglaló látásra tanított, ezt igyekszem követni ma is, amit tudok neki köszönhetem.
- Parisból hazakerülve, eleinte Dunapentelén laktunk, itt dolgoztam, majd Orosházán s 1906-ban, ekkor jöttem fel Budapestre. Ugyanekkor lettem tagja a Benczúr mesteriskolának is. 1908-ban Hollandiába mentem, utazási ösztöndíjjal. Itt főleg Rembrandtot tanulmányoztam, csináltam is egy Rembrandt kópiát (Zsidó jegyesek). A régi mesterek közül az ő nagyságát érzem legerősebben. Ami a festői gondolkodást illeti, talán mondtam már, hogy a kompozíciót tartom legelőbbvaló feladatomnak. Ellenben kevésbé se tartok akadémikus szabályokkal, nem követek iskolát, szabályoknak igenis egyedül az egyéni meglátást, elrendezést tartom. Épp ezért egy-egy témánál sohase köt az, sohase keresem, hogy ezt mikép fogták fel és oldották meg a régi mesterek. Később, amikor elkészültem, akkor igen, akkor nagyon is érdekel az, de előtte soha. Épp ezért nagyon meglepett, hogy amikor a "Harminc ezüst pénzt "-t kiállítottam, azt mondták rá, hogy Repines. Megvallom, szégyellem bár, de megvallom, hogy Repin nevét ekkor hallottam először. Egyébként a kompozíciót is mindjárt színnel kezdem, előzetes tanulmányokat nem készítek, legfeljebb egy kis gyors vázlatot. A "Harminc ezüst pénz" is így készült, mindjárt színnel s ezért van, hogy ön például oly kevés grafikus dolgot talál nálam.
Levétel a keresztről

Az egész műteremben csakugyan alig találtunk grafikus dolgokat, pedig ugyancsak kerestük őket, reprodukció céljából, a "Művészet" számára. Alább időrendben adjuk a művész eddigi kitüntetéseinek és az állam által megvásárolt képeinek jegyzékét: 1905/906. évre megkapta a Nemes Nándorné-féle ösztöndíjat, 1906. őszi kiállításon "Ősszel" c. képét megvette a király. 1907-ben megkapta a Pável-féle ösztöndíjat. 1907 tavaszán 1600 koronás állami ösztöndíj. 1907. őszi tárlaton "Kaszálón" című képét megvette a király, 1907/908. téli tárlaton "Bárányfertály" című képét megveszi az állam. 1908. tavaszi tárlaton "Finis" c. képre megkapja a Wahrmann-díjat, 1800 koronás utazási ösztöndíj. 1908-ban kapja meg a 4200 koronás Andrássy-díjat. 1908/909. téli tárlaton az Erzsébetvárosi Kaszinó díját csendéletre, 1909. tavaszi tárlaton "Kereszlevétel" című képét megveszi az állam, 1909/910. évi téli tárlaton megkapja a Rudics-díjat s "Harminc ezüst pénz" című képét a Képzőművészeti Társulat veszi meg a Szépművészeti Múzeumnak. 1910/11. téli tárlaton megkapja a kis állami aranyérmet az "Ego eimi" című képe alapján, 1912 tavaszán kiállítást rendez a bécsi "Künstlerhaus"-ban, ahol az osztrák állami kis aranyérmet nyeri. Jelenleg a berlini Schulte szalonjában van nagyobb csendélet-kollekciója.

Csendélet

Krizanténos csendélet

CHRONIQUEUR

megjelent a Művészet folyóirat tizenegyedik évfolyamának kilencedik számában, 1912-ben


Megosztás:

2015. január 14., szerda

Szemelvények Dunaújváros történetéből XXIV. - Dunapentele I.

korabeli fametszet, itt még a Rácdombon és a környékén szétszórtan épült település

Középkor
A honfoglaló magyarok 900-ban veszik birtokukba a Dunántúlt. A környéken megtelepedő előkelő közösséghez tartozó kislány magányos sírja a vasmű területéről került elő. A 10. századi köznép 45 síros temetője a Pincesortól nyugatra, a castellumtól körülbelül 100 méterre volt. Településük nyomai eddig nem kerültek elő.
A 11. századi népesség a castellum maradványaitól északra temette el halottait. A Duna parton feltárt, árkokkal határolt település a 11-13. századra datálható. Nyeregtetős házai 3-3,5 méteresek voltak, járószintjüket a földbe süllyesztették, földbevájt kemencéiket a bejárattal szemben alakították ki. 



Dunaújváros déli határában, a Puszta Szent Egyház nevet viselő dűlőben a tatárjárás során elpusztult egyhajós, apszissal záródó templom alapjai kerültek elő. A cinteremben 211 12-13. századi sírt tártak fel. A pénzmellékletek szerint néhány halottat már a templom pusztulása után, a 13. század második felében temettek ide. Az egykori falu nyomai eddig még nem kerültek elő.

A Duna egyik szigetén állt, Szent Pantaleonról elnevezett monostort 1238-ban említi először oklevél egy peres ügy kapcsán. A görög rítusú szerzetesek lakta monostor építtetője és építési ideje ismeretlen, de erre feltehetőleg még az 1054-es schisma előtt került sor. A sziget maradványait a század elején kikotorták a folyamszabályozás során, így a monostor egykori szerkezetére vonatkozó egyetlen forrásunk Lázár deák 1528-ban kiadott térképe. 

Tabula Hungariae

Az apát ugyanannak az Andornok nemzetségnek a tagja volt, amelynek vára a szárazföldön állt, talán a mai Rácdombon. A tatárjárás során, 1242-ben a nemzetséggel együtt a monostor és a vár is elpusztul. A 16. században már Boccaccio hatását mutató pajzán anekdotát mesélnek a szigeti romról. 
A 13. század második felében a romos épületek és a falu királyi adományozások következtében több ízben tulajdonost vált, végül annak a Zsadány, illetve a belőle származó Szentkirályi és Almási nemzetség birtokában kötnek ki, amelyek a török időkben tűnnek csak el forrásainkból. Pentele templomát első ízben a 14. század közepén említik, egy évszázaddal később a szomszédos apostagi és almási plébániák már a pentelei filiái, leányegyházai. 

Török kor
A 16. században gyakran vonulnak át Pentelén magyar és török hadak, illetve követségek. Buda elfoglalása után, 1541-ben a törökök Pentelét a budai vilájet budai szandzsákjába, azon belül is a budai náhijébe sorolják be. A 16. századi defterek viszonylag pontos képet adnak a falu lélekszámáról, gazdasági teljesítőképességéről és az egyre nagyobb összeget kitevő adóról, melyet török földesuruknak fizettek a pentelei jobbágyok. Az új magyar földesurak, a Paksy család tagjai azonban - az ország más meghódított területeihez és az egész magyar nemességhez hasonlóan - itt sem mondtak le jogaikról, és a másfél évszázados hódoltság alatt folyamatosan beszedték járandóságaikat. Pentele a kettős adóztatás ellenére sem pusztult el, sőt 180-185 fős lakosságával a nagyobb falvak közé tartozott. A lakosság csak az 1593-1606-ig tartó "tizenötéves háború" idején menekül el az állandó hadszíntérré váló országrészből.



A békekötés után visszaszivárgó magyarok mellé a törökökkel együttműködő rác (szerb) lakosság települt a Balkánról. Az 1630-as években a törökök palánkvárat építettek a Rácdombra, hogy véget vessenek a magyar végvári katonaság rajtaütéseinek. Ezt a magyarok 1661-ben felégették, újjáépítésére a következő évben került sor. A 300 katonát befogadó új palánkot, benne dzsámival, illetve a mellette levõ rác váralja települést a római castellum köveiből épült vendégfogadóval, valamint a magyarok települését Evlia Cselebi, a nagy utazó írja le élénk színekkel. A német császár követe - egyben kéme -, Henrik Ottendorff ugyanakkor, 1663-ban rajzot is készít az erődítményről és környékéről.


"Pentele palánkája. A királyok közül Szapolyai János nevü királynak építése. A 936. esztendőben a muszulmán hitharczosok ezt felégették; Buda elfoglalása után Szulejmán khán ezt a várat újra felépítette. Azután midőn az 1072. esztendőben Ali pasa szerdárral és Melek Áhmed pasa urunkkal én szegény is az erdélyországi hadjáraton voltam, a német császár alkalmat találván, mivel az oszmánlik Erdélyt pusztították, viszonzásul ő is a békével ellenkezőleg cselekedett s az egyezséget megbontván, ezt a várat felégette s ezzel a győri hadjáratunk megindításának okozója lett. Ime ennek és egyéb váraknak felégetése volt a háború oka. Már az 1073. esztendőben Iszmáil pasa, budai vezír, hozzákezdett ennek újraépítéséhez és terjedelmesebbé tenni szándékozott, mint az előbbi budai vezír Khoszrev pasa tette. Először egy fejedelmi dsámit építtetett, úgy, hogy a Duna mentében levő palánkákban ilyen királyiasan fényes építkezéső szép dsámi nincs. A Duna folyó partján, egy magas dombon fekvő négyszögletű, új építkezésű vár ez, sorompó kerítéssel és mély árokkal, keleti része a Duna folyóra néz, nyugoti része pedig kivágott földárok. Benne a házak és hadiszertárak még nem voltak készen. Mintegy háromszáz katonája, parancsnoka és budai kuli szerdárja van, akik szolgálatban voltak. Külvárosa előbb elkészült, száz deszkatetejű ház, egy fogadó, és húsz bolt van benne; a város új építkezésű. Nagyon jó levegője van és szép építkezés. Szőlője és kertje számtalan." forrás, és a teljes könyv: http://digitalia.lib.pte.hu/?p=1886#toc
Kapcsolódó helytörténeti tanulmány:

Gergely Ákos - Rejtélyes Pentele - gergely_akos-rejtelyes_pentele.pdf

Pentele az újkorban
Buda felszabadítása idején és azt követően a császári hadak csaknem elpusztították a falut. A fosztogatások, a sarcolások elől lakossága csaknem teljes számban elmenekült. A falu 1686-ban szabadult fel, ekkor és a következő évben maga Lotharingiai Károly is megfordult a településen, amelynél pontonhíd biztosította a keresztény seregek összeköttetését a Duna bal partjával. Érdemes megemlíteni, hogy a török távozásának évében mintegy kilencven lakott házat számláltak a községben, negyven évvel később viszont csak harmincat. Ekkor a lakosságnak csak közel fele volt magyar, a többi török és szerb származású.

A katonaság és a földesurak zaklatásai, sanyargatásai mind súlyosabban nehezedtek a magyar falvak, így Pentele jobbágyaira is. (Ezért volt itt (is) sok katonája Rákóczi fejedelemnek, és az 1832-36-os országgyűlésen elfogadott jobbágytörvény után, 1836-ban ezért robbant ki Pentelén a Szórád Márton vezette parasztlázadás.
Szórád Márton Pesten járt, és ki tudja miért, betért egy könyvesboltba, ahol megvásárolta az 1832-36. évi törvények könyvét, magyar nyelven. Azt olvasgatván, két szakasz keltette fel érdeklődését. Az egyik szerint „hogy azonban az örökös kötésekre adott általános szabadság által visszaéléseknek alkalmatosság ne nyújtassék, akár az úrbér behozatala után eddig tett, akár pedig a jövőben teendő örökös kötések, következő esetekben is lesznek felbonthatók: 1-ör ha bebizonyíttatik, hogy ezek erőszakkal és félelemmel csikartattak ki, vagy ravaszsággal és csalárdsággal szereztettek". A másik szerint: hogy „nyolc úrbéri zselléreknek egy egész telki járandóság fog kiadatni". Hazatérte után néhány nappal Szórád tizedmagával elment a jegyzőhöz, mert tudta, hogy azok a bizonyos szerződések erőszakkal és félelemmel „csikartattak ki" a néptől. Kérte, hogy a törvényt olvassák fel a nép előtt. A jegyző hajlott erre. A felolvasás után Szórád népe felvilágosult és felbátorodott. Otthon, a kertekben, a szérűkön már-már új földosztást emlegettek. Arra szorították a jegyzőt, hogy levelet írjon a vármegyének, amelyben a falu jobbágyai a régi Kontraktus, az urbárium előtti szerződés visszaállítását kérik. Többek között imigyen: „Nemes Vármegye kegyes színe előtt úgy mindazonáltal ezennel alázatosan esedezni, hogy az Méltóságos földes Uraságainknak általunk minden sértés nélkül leendő - vagy ezen Constractus értelme szerént való ismét visszahelyeztetésünket kegyesen eszközölni - vagy pediglen olyan kegyességre lépni méltóztasson a Tekintetes Nemes Vármegye bennünket, Méltóságos földes Urainkkal legalább léptetni, hogy ennek következtében mint a község, mint pedig Méltóságos földes Uraságaink is magok ennek utánna békesség és nyugalomban maradhassunk."
A levél tartalmát 1837 januárjában az alszolgabíró jött kivizsgálni, és némi bonyodalmak után az „érdemlett büntetések elnyerése végett" Szórád Mártont és néhány társát az „egész tetteknek kútfejét" a megyei fogházba kísértette. Megállapította egyben, hogy a jobbágyok követelése alaptalan, s hogy a „mód melyet ezen népség követ, minden polgári renddel ellenkező, a közbátorságnak pedig általában véve veszedelmes". Érdemes megjegyezni, hogy a „csendességet bontogató lakosok között" szereplő pentelei jobbágyok, Rekenye János, Naszvadi Imre leszármazottai ma is az Óvárosban élnek. A Szórád família azonban kihalt.
A Tekintetes Nemes Fejér Vármegye Törvényszéke 1837. április 21-én hozott ítéletet Szórád Márton és társai ügyében. „Mint vasban álló (értsd: letartóztatott) lazítok" ügyét „rövid úton vizsgálóra" vette, és az alábbi döntést hozta:
„Ítéltetett ... Szórád Márton, aki jobbágytársainak fellázítója, károsítója, az elöljáróság megvetője és vétkesen alacsonyítója, a megyei szolgabíró levelének feltörésében fő vétkes, a belső csendesség ily háborítója, és ezen halmozva elkövetett vétkek fő indítója, befogattatásától számlálandó kétesztendei, hetenként két nap böjtben eltöltendő rabságra, fertályonként 25, összesen 200 pálcaütések elszenvedésére ..."
Szórád és társai letöltötték a büntetést, elszenvedték a pálcaütéseket, de minden maradt a régiben. Az 1832-36-os birtokrendezések és az 1848-as jobbágyfelszabadítás után 1945-ig lényegében semmi érdemi nem történt a föld ügyében. Az 1847-48-as országgyűlés IX. törvénycikke megszüntette az úrbériséget és a földet, amit eddig is birtokoltak, a jobbágyok tulajdonába adta.
Szórád Márton kisházas zsellér és csizmadiamester nevét ma az új város egyik észak-déli irányú útja őrzi.


Pentelén már 1688-ban is működött posta, amely Budától délre a negyedik postaállomás volt. A képeslapon látható magyar királyi postahivatal nem azonos a korábbi lovas postaállomással, amely a pusztaszabolcs-paksi vasútvonal 1896. évi átadása után feleslegessé vált. Megegyezik viszont a község 1882. évi kataszteri térképén a Régi Posta utca - Cigány utca csatlakozásánál lévő épülettel. A felvétel az iskola felől készült. Távíróhivatal és telefonállomás 1912-ben már bizonyosan működött Dunapentelén.

Szentháromság tér.
Bal oldalon az 1830-as években épült Mondbach-kastély

1849. január-februárban császári csapatok tartózkodtak a községben, akik hódolati iratot kértek a lakosságtól. A penteleiek viszont ezt megtagadták, sőt amikor megtudták, hogy nevükben a községi elöljárók megírták és elküldték a hódoló iratot, a falu lakossága halállal fenyegette meg az árulókat, így aztán nem csoda, hogy a tavaszi hadjáratban felszabadult Pentelén hamarosan új elöljáróságot választottak. A jegyző Varga Mihály lett, akit később a falu földesurai így jellemeztek: „anno 1848. márciustól fogva a legdühödtebb pártütő volt, az, embereket nem kímélte a leggyalázatosabb ocsmán szarvakkal fellázítani...".
Hagyományok szerint Jellasics bán 1849 őszén járt Dunapentelén. A mai malomnál levő Mondbach-kastélyban szállt meg. Ez feltehető, ugyanis a Pentelén élő rácok kifejezetten nem szerették Kossuth Lajost, aki szerintük elnyomta a szerbeket. Jellasics jöttén fellélegeztek a község nemzetiségi lakosai.


A Nagy Sándor herceg szállodájának nevezett vendéglő 1851-ben épült. Tulajdonosa az 1930-as években Jantsky Gyula volt. A képeslapon szereplő elnevezés téves, felirat is lehet, hitelességét ez idáig nem sikerült egyértelműen bizonyítani. (Nagy Sándor és Herceg Jenő a szomszédos Rácalmáson voltak földbirtokosok, utóbbinak panziója működött a rácalmási Szigetfián. A későbbi Jantsky-féle vendéglőhöz az 1910-es évek elején építették hozzá a nagytermet, ebben kapott helyet a község mozija. A söntéssel, táncteremmel, étkezdével, cigányzenekarral működő vendéglő - amelyet a nép Csinyesznek nevezett - az iparosok törzshelye volt. A várossá válás után a kocsmából Felszabadulás vendéglő lett, de mindenki csak Dúlásnak hívta. Függesztőműves födémszerkezetének megroppanása miatt az 1960-as évek második felében le kellett bontani. Helyén sokáig a Pentele bisztró állt.


Pentelei Molnár János 1909-ben festette Harminc ezüstpénz című, nagyméretű (160,5 x 205,5 cm) olajfestményét, melyet a Képzőművészeti Társulat hatezer koronáért vásárolt meg a Képzőművészeti Múzeum számára. Ma a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona.

Pentelei Molnár János (Dunapentele, 1878. máj. 8. - Gyula, 1924. nov. 10.): festő. Pályafutását mint hivatalnok kezdte. Münchenben Hollósy Simonnál, majd Párizsban és Budapesten tanult festeni. Néhány bibliai tárgyú kompozíciót festett a Benczúr-iskola stílusában (Keresztlevétel, Pieta stb.), majd áttért a naturalisztikus csendéletfestésre, amellyel nagy sikereket aratott. 1907-ben a Könyves Kálmán Szalonban, 1920-ban az Ernst Múzeumban rendezett kollektív kiállítást. Munkásságát több hazai és külföldi kitüntetéssel jutalmazták. A Benczúr Társulat elnöke volt. Művei az MNG-ben vannak. 1962-ben szülővárosában volt kiállítása. 





Megosztás: