A következő címkéjű bejegyzések mutatása: LI-2. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: LI-2. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. augusztus 14., hétfő

65. Interjú a Tevével

fotó: www.li-2.hu

Interjú a Tevével

A név, tévedés ne essék, egy kétmotoros utasszállító repülőgép neve. Így a beszélgetés nem valamelyik állatkertben, hanem a kisapostagi reptéren zajlott le. S mivel Teve érkezése fontos esemény volt, elég sokat kellett várnunk, amíg a négyszemközt szót válthattunk.
Érkezését pénteken reggel kilenc óra húsz percre ígérte. Fogadására már kilenc órakor népes tábor gyűlt össze a reptéren, de mint később kiderült, kár volt sietni. Eltekintve attól, hogy eredetileg májusra ígérkezett - ha nem is ő, hanem valamelyik testvére - most is csak háromnegyed tízkor csillant meg fényes szárnya a Szalmacellulózgyár melletti víztorony felett.
A reptérről messzelátók kísérték, amint tiszteletkört írt le a város felett. Aztán átrepült a Duna túlpartjára és nagykegyesen leereszkedett. A reptér bukkanóin úgy himbálózott fel-le, mint névrokona teheti egy-egy sivatagi vágta alkalmával.
Az ünnepélyes fogadtatásra tizenhét úttörő jött ki a Jurij Gagarin táborból. Virágcsokrot nyújtottak át Nagy Tibornak, az MHS főmérnökének, Janovszky Lászlónak, a KPM légügyi főigazgatósága főmérnökének, Pintér Jánosnak, a Teve egykori parancsnokának.
A dunaújvárosi gyerekek nevében Kitczák Magdolna, a Vasvári Pál Általános Iskola ötödik osztályos tanulója köszönte meg a kedves ajándékot.
Ezután már szóba is lehetett állni a Tevével. Bemutatkozásképpen csomó gyerek és felnőtt ment fel az utastérbe, mire Teve különösképpen morogni, durrogni kezdett - begyújtotta motorjait és körsétára vitte újdonsült ismerőseit.
A második forduló után hamar elcsendesedett a környék a Teve körül. Végre szót válthattunk.
- LI II. vagyok - mutatkozott be a Teve, amikor arra elé álltam.
- Eddig Teveként ismertem, de ön bizonyára jobban tudja - mentettem tévedésemet.
- Nem tévedett. De a Teve csak becenevem. Tudja a jobbaknak... Egyébként mire kíváncsi?
- Mindenre, ami önnel történt.
- Körülbelül harminc évvel ezelőtt terveztek meg. Én személy szerint csak 1951-ben jöttem a világra Taskentben, és a mai nappal kiöregedtem. Időm lejárt, pontosabban elrepült.
- Merrefelé?
- Ö, hát ki emlékszik arra pontosan. Utasszállító voltam tizenhárom évig. Rengeteget jártam külföldre.
- Sok európai várost ismer?
- Én voltam mindegyik közép-európai városban, amelyiknek repülőtere van. Itthon úgyszintén. Utolsó két évemet az MHS-nél repkedtem le.
- Összesen mennyit?
- Majdnem egymillió kilométert.
- Megmondaná azt is, miért éppen Tevének becézik?
- Nem tudom. Nem voltam ott a keresztelőn, örököltem ezt a nevet. Lehet, azért kaptam, mert rendkívül szívós vagyok. Egy motorral is tudtam repülni.
- Ezt mikor próbálta ki?
- Semmikor. Örököltem ezt is.
- Szóval nem szokott elromlani?
- Olykor igen, de nem repülés közben, hanem utána. És addig nem szállok fel, amíg rendbe nem jön az egészségem. Tudja a felelősség. Nálunk nem lehet átpasszolni. Zuhanás közben nem ér rá az ember, meg különben se sokra megy vele.
- Volt valamilyen kedves élménye?
- Hát... sok csinos nővel volt dolgom, bensőséges kapcsolat. De hagyjuk! Indiszkréció volna. Bocsásson meg, de búcsúznom kell a régi munkatársaimtól. Remélem ön ott lesz, amikor bevonulok a városba, valószínűleg kedden, s meglátogat majd a Vidám Parkban is.
- ki -

Dunaújvárosi Hírlap 1966. 08. 16.

fotó: www.li-2.hu

Pogány repülőtér - fotó: fortepan.hu

A Li-2-es típus a magyar közforgalmú repülésben

A második világháború után, hasonlóan Bulgáriához, Romániához és Jugoszláviához, hazánkban is megalakult egy, a szovjetekkel közös légiforgalmi vállalat MASZOVLET néven. Az 50-50 százalékos részesedésű Magyar-Szovjet Légiforgalmi Rt. 1946. március 29-én tartotta alakuló ülését. Még ez év augusztusában megérkeztek Budaörsre a taskenti, 84-es számú repülőgépgyár által készített első Li-2-es repülőgépek e társaság részére. Az öt gépet az átvétel után magyar felség- és lajstromjelekkel látták el HA-LIA-tól HA-LIE-ig, majd megkezdődtek a próba- és gyakorló repülések. Az első magyar pilóták régi tapasztalt repülők voltak. Néhány név közülük: Berényi Attila, Fejér Botond, Gách György, Kucsera József, Majoros János, Pirity Mátyás, Stifter János, Zsíros András.
A belföldi légi vonalak gyorsan bővültek, amelyek nagy segítséget jelentettek a háború alatt tönkrement vasúti és közúti hálózat, illetve a szegényes járműpark miatt akadozó utas- és áruszállítási feladatok elvégzésében. A HA-LIG jelű repülőgép 1948-ban egy repülőesemény áldozata volt, de szerencsére a szárny cseréjével újra üzemképes állapotba sikerült hozni. Az akkoriban szokásos vasárnapi üzemszünetekben a forgalmi gépeket az ejtőernyős sportolók használták. A Budapesten és környékén, valamint a vidéki városokban tartott bemutató ugrásokhoz segítségül, illetve részben az időközben szerencsétlenül járt HA-LIL és HA-LIK jelű gépek pótlására, 1952-ben a polgári légi közlekedés részére megérkezett egy eredetileg a hadseregnek szánt zöld színű Li-2-es, amely a HA-LIM jelet kapta.
1957-ben a Néphadsereg 13 darab repülőgépet adott át az 1954-ben teljes magyar tulajdonba került vállalatnak, új nevén a MALÉV-nek, amelyek HA-LIN-től HA-LIZ-ig lettek lajstromozva. Így az átvett gépekkel együtt, illetve az újabb repülőesemények következtében, amelyek során a HA-LIF, a HA-LII és a HA-LIM jelű gépeket kellett selejtezni, ebben az időben húsz Li-2-es repülőgép szállította az utasokat és az árut a vidéki városokba és az országhatáron túlra. Összesen 25 példány szolgált a magyar polgári légi közlekedésben.
Az ötvenes évek végére a belföldi légi közlekedés elveszítette jelentőségét az addigra felfejlődött közúti és vasúti utas- és áruszállítással szemben. A nemzetközi járatok is részben gyorsabb, részben nagyobb teljesítményű repülőgépeket igényeltek. A modernebb Il-14-es és az újonnan forgalomba állított Il-18-as típusok kiszorították a Li-2-eseket a nemzetközi vonalakról.
1961-ben a HA-TSA, az egyedüli C-47-es katasztrófáját követően a MALÉV felszámolta Li-2-es flottáját. Egyes gépek visszakerültek a Néphadsereghez, mások az MHS (Magyar Honvédelmi Sportszövetség) szolgálatában járták tovább a levegő országútjait különböző feladatokat teljesítve. A selejtezésre szánt példányok magyarországi nagyvárosok parkjaiba kerültek, vagy tűzoltógyakorlatokon elégették őket.

LI-2 leírás forrása: http://www.li-2.hu/

Budapest, Mázsa tér, Kis Pilóta cukrászda - fotó: fortepan.hu


Sajnos Teve nem sokáig marad velünk...

A Teve pusztulása

A tavalyi év vidám parki szenzációja volt a Teve érkezése. A nyugdíjba vonult repülőgépet - amelynek minden porcikája igazi - a gyermekek és a felnőttek nagy örömére az úttörővasút végállomásánál helyezték el. Igazi látványosság, és nagy élmény volt beülni a pilótafülkébe, végignézni a műszereket, megfogni a kormányt - több volt mint szemléltető tárgy, - felnőttes játék, mely a repülés illúzióját tökéletesen felkeltette, s megtekintése szülő és gyermek számára beillett egy jó vasárnapi programnak.Szívünkhöz nőtt, szinte attól a pillanattól, amikor az utolsó tiszteletkört írta le a város felett.
Az idén szegényebbek lettünk vele. Már nem szenzációja többé a Vidám Parknak, mert - nem tudni mi okból - egy csapat gyerek telesen tönkretette. Kiszaggatták a műszereket, szétszedték berendezéseit, vandál módon elpusztították a belsejét. Minden mozdítható részét elvitték szétszórták a környéken, vagy elcsereberélték az iskolában, filléres dolgokért.
Ennyit ért hát a Teve azok számára, akiknek örömet szerzett, akikért idehozták, akiknek a felnőttek kedvébe akartak járni. A kár, amit okoztak, egyesek szerint százezer forint, mások szerint csak ötvenezer - de kifejezhető-e számokban, pénzben az erkölcsi értéke, mely ott ragyogott minden gyermek arcán, ha felmászhatott a hágcsón, s beléphetett az igazi repülőgépbe?!
Elképesztő és mélységesen elszomorító, hogy átmásszanak a Vidám Park kerítésén, és pajkosságból, vagy csintalanságból - mert mi másért tették? - százezreket érő, pajtásaik számára felbecsülhetetlen értékű tárgyat a lelkiismeretfurdalás halvány érzése nélkül tönkretegyenek. Vajon otthon kapnak-e ezek a gyerekek egyetlen szóban is útmutatást arra, mit szabad és mit nem? Vajon felkeltették-e bennük az értékítélet parányi szikráját is, hogy megbecsüljék a közösség vagyonát? Nem erkölcsi prédikációkra gondolunk, csak arra az egészen minimális szintre, mely nélkül közösségben egyáltalán nem lehet élni!
Nem csak a Tevével vagyunk így városunkban, hanem sok mindennel. A lámpabúrákkal, a parkokkal, a parkokkal, a légpuskásokkal, az ablakokkal.
A Teve esete mégis sokkal több ennél. Nem a játék hevében rongálták meg, hanem szánt-szándékkal. Távol álljon tőlünk, hogy "gyermek-ellenes" hangulatot keltsünk. Hiszen legdrágább kincsünk, szemünkfénye a gyermek, mely többet ér a világ minden repülőgépénél... Csakhogy a szülő ne tudja le kötelességét azzal, hogy meleg ruhát ad rá, ha fázik, megeteti, ha éhes, - hanem erkölcsét is formálja. Hogy a szó legnemesebb értelmében ember legyen belőle. Akinek vérébe az alkotásvágy ivódik, és nem a rombolás. 
- S -

Dunaújvárosi Hírlap 1967. 03. 24.

HA-LIX, az utolsó repülésre alkalmas LI-2-es repülőgép 2017. 07. 08.


 

 

még több érdekesség, információ a Li-2-es gépekről:


Megosztás:

2017. július 13., csütörtök

#7nap - 5


7NAP! Meleg van, mi több nagyon meleg van, és az augusztusi szabadságra is még várni kell egy kicsit, addig még nagyon sok mindent el kell intézni, munka van, de már hozzászoktunk, ahogy a 7NAP bejegyzéseihez is. Hogy mennyire nem unatkozunk, lássuk hát az elmúlt hét fontosabb eseményeit.

Szabó Terézia, Teca néni már nem lehet velünk osztálytalálkozóinkon, és az utcán sem fogok vele összefutni. isten nyugosztalja, köszönünk mindent! Hiányozni fog!

Hétvégén születésnapi sétarepülés, melyért ezúton is köszönet, múltidéző videó a Római-partról, továbbra sem tartom jó ötletnek a Paks2 beruházást, pláne az új, eddig nem ismert tényezők tekintetében, jön a tél, no meg a Trónok harca befejező évada, belesünk a Rockmaratonra, és pénteken lesz a vizes-vb megnyitója. HAJRÁ MAGYAROK! Aki elhangolta a közszolgálati adóit, hangolja vissza. Már persze ha képernyőn is követni szeretné az eseményeket. Start! Most, és itt.

1. Szabó Terézia
Szomorú hír, egykori általános iskolai osztályfőnökünk súlyos betegség után, a héten távozott ebből a világból. 3 éve tartottuk vele közösen utoljára, bár erre gondolni sem mertünk az osztálytalálkozónkat, de akik a városban maradtunk, úton útfélen össze tudtunk futni Teca nénivel, aki mindig örömmel fogadta egykori tanítványait.


Szerencséseknek mondhatjuk magunkat, hogy ilyen osztályfőnökünk (is) volt. Életpályánk talán legfontosabb állomása, a nagy betűs ÉLET megalapozása ezekben az években történt meg, és elmondható az is, hogy akkoriban a tanárokat nem nagyon terhelték le mindenféle adminisztrációs dolgokkal, még e-napló sem volt, és ettől minden könnyebb, szebb volt, pedagógusaink élvezhették hivatásukat. Nem csak tanárunk, osztályfőnökünk volt. TANÍTÓ, akinek a legfontosabbak a tanítványai voltak. Iskolán kívül is tyúkanyóként vigyázott ránk, még a középiskolai továbbtanulásunkat is végigkövette, segített az új intézménybe való belépéshez. Őt vesztettük el, azaz nem is. Itt van velünk, örök hálánk mellett elmesélhetjük gyermekeinknek, majd unokáinknak, hogy egykoron milyen tanítóink voltak.

Ezek pedig mi voltunk 1988-ban, kockásingesen épp belépve a felsősök világába, már Teca nénivel...


Köszönöm az együtt eltöltött éveket, szeretettel idézem fel a közös emlékeket, kívánom, hogy a következő generációk is találják meg a saját kis Teca nénijüket!

2. Boldog születésnapot!
Családunkban majd minden nap egy nagy ajándék, főleg ha együtt vagyunk végre, de egy kicsi előrehozott ajándékkal kedveskedett nekem párom. Repülőnap alkalmából, szabadon választott repülőre felülhetek, ezzel régi vágyam teljesülhetett, mindig is vágytam arra, hogy a kisapostagi repülőtérről egyszer felszállhassak. Ez most sikeresen megvalósult.

A reptér jelképévé vált MIG-15-ös

Az elmúlt tizen-huszonakárhány évben általában csak a reptér bejáratánál lévő MIG-15-öst csodálhattam meg (1977-ben került jelenlegi helyére, kb amikor születtem). Most a nagyszerű Repülőnap alkalmából kicsit beljebb, mi több, feljebb merészkedhettem!

A világ egyetlen üzemképes Li–2-ese

Választásom az 1949-ben készült HA-LIX lajstrommal ellátott LI-2-esre esett. Az egykori, szebb napokat is megélt Malév a gondos kezeknek köszönhetően remek állapotban van, és sokak örömére a repülőnapok ünnepelt "sztárja" itthon is, és külföldön is.
A LI-2 magyar vonatkozása Kármán Tódor gépészmérnök nevéhez fűződik. Ő oldotta meg a nagygépes repülésben jelentős problémát okozó szárnytövi és szárnyvégi indukált ellenállás problémáját, ami a DC-3 tervezőinek is nagy fejtörést okozott. A szárny és a törzs találkozásánál ugyanis olyan erős turbulencia lépett fel, ami kormányozhatatlanná tette a repülőt és a felhajtóerő jelentős csökkenését okozta. Így a repülő nagyon könnyen áteshetett.A szárnyvégeknél pedig jelentős feláramlás volt tapasztalható, ami szintén kedvezőtlenül hatott a gép repülési tulajdonságaira (ezt a mai napig Kármán-féle örvénylési sornak nevezik). A mérnökök sokáig vizsgálták szélcsatornában a DC-3 kicsinyített modelljének áramlási tulajdonságait, de sehogy sem tudtak rájönni, hogyan orvosolhatnák a problémát. A legenda szerint Kármán Tódor odament a szélcsatornában lévő modellhez, és rágógumiját betapasztotta a szárny és a törzs csatlakozási pontjába.Kicsit megnyomkodta, megformázta, egy kis ívet hozott létre a kapcsolódási ponton. A következő pillanatban pedig már jelentős javulás látszott, a levegő örvényei nagyrészt elsimultak. A problémát teljesen megoldani sosem tudta, azóta sem senki. De rengeteg kísérletet végzett, és számos módszert kidolgozott a jelenség enyhítésére (például az ovális szárnyprofil és a spoilerekhez hasonló wingletek alkalmazása).
forrás: totalcar.hu

helló Dunaföldvár!

6-os út melletti zöld füves pályáról felemelkedve délnek indult a gépmadár, ha jól saccolom, valahol Bölcskénél fordulhattunk vissza. A meleg ellenére nagyon jól éreztem magam, nagyon örültem ennek a nem mindennapi ajándéknak, KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM!

Első köszönet a családomé, második a gép személyzetéé, és mindazoknak akiknek köszönhetően még működik a repülő, és végül, de nem utolsó sorban a szervezőknek is kijár egy hatalmas köszönet, mert mindent megtettek annak érdekében, hogy az eseményre kilátogatók jól érezzék magukat. Halkan megjegyzem, ez volt az 5. Baracs-Kisapostag repülőnap, és reméljük jövőre is lesz ilyen esemény, megéri kimenni. No persze nem csak a repülőgépek miatt.



3. Római-part


(...) Míg a földgátat árvízkor meg lehet magasítani, a mobilt nem. Több szakértő hidrogeológiai kockázatra figyelmeztet. A hegyek felől érkező víz mozgását megváltoztathatja a mobilfal alapozása. Egy tanulmány szerint a mobil gát méretét minimalizálni kell. A Rómaira tervezett, közel három kilométer hosszú, három és fél méter magas fal Európában is példátlan nagyságú lenne. Mások arra utalnak: egy kidőlt fa is rést üthet a fémfalon.
2013-ban a tervező Erbo-Plan Kft. készített egy haváriatervet. Ebben olvasható, hogy a mobil gát sérülése esetén a hullámtérben élők figyelmeztetésére sem lesz elég idő. Kilencméteres árvízszintnél egy tízméteres nyílás esetén az ár két óra alatt öntené el a Római-partot és a mögötte elterülő öblözet nagy részét, víz hömpölyögne a közeli lakótelepeken.
forrás, teljes cikk: mno.hu

Évek óta húzódik az ügy, hogy mi lesz a budapesti Római-part sorsa. Aggódva figyelem a híreket, hogy épp hol tart az állóháborúnak sem mondható ügy, ugyanis... nagyon úgy néz ki, sajnos a fáknak menniük kell... de ne legyen igazam. Aki még teheti, menjen ki, lehetőleg minél többet, (és többen), használjuk ki minden egyes percét, óráját, amíg lehet. Azért nem kicsit drukkolok, hogy ne legyen semmi ebből a betonpartból. Legutóbb épp a pesti oldalon adtak át egy felújított partszakaszt, ahol bizony, nem sok természetes elemmel találkozhatunk. 

Requiem a Római partért from Gyulaisuli on Vimeo.

4. PAKS2
Ismerősökkel napokig tartó emberi vitákkal próbáljuk meggyőzni a másikat, hogy kell-e nekünk Paks2, kell-e nekünk atomenergia, meg amúgy is, biztonságos-e.. Parttalan vita, ha bármi történne Pakson, pont abban a zónában vagyunk még, ahonnan menni kellene, ráadásul Csernobil és Fukushima után látjuk mire képes a természet, és az ember, minden óvintézkedés ellenére sajnos néha bekövetkezhet az, amitől mindenki fél... Persze ilyen ne legyen lehetőleg soha többé!


Szóval van itt nekünk egy oltári nagy atomerőműs projekt, amibe most nem is mennék bele mennyire nem jó Magyarország számára, viszont épp a napokban derült ki, hogy nem minden stimmel a beruházással, ugyanis a környéken van 1-2 törésvonal....
Nem felel meg a Nemzetközi Atomenergia Hivatal hazánkban is törvénybe iktatott földrengésbiztonsági ajánlásainak a Paksi Atomerőmű, és a tervezett bővítés telephelye: egy tektonikai törésvonal gyakorlatilag a nukleáris létesítmények alatt halad át, egy geológus pedig tízezer évnél fiatalabb földrengések nyomaira bukkant a telephely közvetlen közelében a felszínen. A tudományos kutatások eredményeit eddig eltitkolták...
forrás, teljes cikk: atlatszo.hu

Ennek függvényében is várom a hiteles és megnyugtató reakciókat, no persze nem egy újabb gázszerelős közbeszerzés formájában... 

kapcsolódó korábbi bejegyzéseim:







5. Winter is coming....


Jön, jön, jön! Az utolsó előtti, 7. évad. sajnos kevesebb, de hosszabb, és tartalmasabb epizódokkal búcsúzik a Hét Királyság. Egy biztos, nem fogunk unatkozni! 


JÚLIUS 17.!




6. Rockmaraton


Javában zajlik a 2017-es rockmaraton, ezzel egy kicsit felpezsdítve az óváros forgalmát. Strandolós, vagy épp fekete ruhában vásárolni indult fiatalok, szolidabb, vagy éppen durvább, extravagánsabb hajköltemények. Mi, akik java részt otthonról figyeljük/hallgatjuk az eseményeket, csak ennyi tűnik fel. lassan vége, aki akar még egy jót bulizni, ki ne hagyja a hétvégi csapatást, mert aztán megint egy évig csend lesz, a környéken lakók nagy örömére.

Ma este 21:20-kor Moonspell! :)



kép és webképtár - Helló, Rockmaraton, örülünk, hogy itt vagy! - castellum.do

Minden fontos információ a rockmaratonról - http://rockmaraton.hu/

7. FINA 2017 vizes-világbajnokság


Holnap startol el a mostanában sokat kritizált vizes világbajnokság. Tényleg az árán, és a botrányok, valamint az értelmetlen beruházásokon kívül lassan csak egy dologról nem esik szó, a versenyzőkről.
Pedig...

VB menetrend - nemzetisport.hu

Aki pedig követni is szeretné az eseményeket, természetesen megteheti, kizárólagosan az MTVA közvetít, így aki esetleg már elhangolta volna készülékét a megfelelő csatornákról, gondoskodjon ezek visszaállításáról, mert lemarad.

Ez a pár nap pedig szóljon ténylegesen a sportolóinkról!

Megosztás: