Pár nap és indul az utolsó hónap az évből, kinyithatjuk gyermekeinkkel az adventi naptár első ablakocskáit, vagy akár elmehetünk egy adventi koncertre, netán elővehetjük ajándéklistánkat, hogy még időben be tudjuk szerezni szeretteinknek tervezett ajándékainkat. Mai 7NAP bejegyzésben essen szó a Mars expedícióról, eddig úgy néz ki, hogy minden rendben van. Panni néni pentelei történeteiről, - ami halkan megjegyzem: karácsonyi ajándéknak is remek választás -, majd hatalmas virtuális pacsi a hajléktalan-válogatottnak, akik Mexikóból egy világbajnoki bronzéremmel tértek haza. Advent közeledtével egy karácsonyi mese, nem csak kicsinek, majd programajánló. Városháza téren indul az Adventi forgatag, ugyanezen a napon a Dunaújvárosi Vegyeskar is várja a kórusmuzsika kedvelőit a Krisztus Király templomba, jövő héten pedig Tanács Attila allergénmentes főzésről szóló könyvét mutatják be a Kiskohászban.
© NASA / JPL-Caltech
Ott vagyunk megint a vörös óriáson, újabb eszköz vizsgálja, az InSight, immáron a bolygó belsejét próbálja majd meg vizsgálni, ha elkezdi a munkáját. Azért az oda vezető út sem volt egyszerű, rengeteg mindennek kellett tökéletesen, összehangolva működnie, nem is beszélve arról, hogy mindezt innen a Földről irányították. Igazi mérnöki bravúr.
Sikeres landolás után jó munkát az irányítóknak, és várjuk az adatokat, képeket a Marsról, biztos érdekes lesz!
2. Dunapentelei történetek
Schlitterné Nyuli Anna már sajnos nem mesélhet nekünk, de pentelei történetei megmaradtak, melyekből két kötetnyi jelent meg Régi pentelei történetek címmel.
Hiánypótló kiadvány, kordokumentum. Panni néni nem csak mesélt. Megőrizte nekünk Pentele történetét a saját módján. Saját történetek, vagy elbeszélések alapján vetette spirálfüzetébe mindazokat, amiket most rendezett, könyv formájában vehetünk kézbe. Életképek elevenednek meg olvasás közben. Így éltek ők annak idején még a Vasmű építése előtt, amikor Dunapentele még csak egy kis falucska volt a Duna partján.
Hiánypótló kiadvány, kordokumentum. Panni néni nem csak mesélt. Megőrizte nekünk Pentele történetét a saját módján. Saját történetek, vagy elbeszélések alapján vetette spirálfüzetébe mindazokat, amiket most rendezett, könyv formájában vehetünk kézbe. Életképek elevenednek meg olvasás közben. Így éltek ők annak idején még a Vasmű építése előtt, amikor Dunapentele még csak egy kis falucska volt a Duna partján.
Karácsony közeledtével pedig engedjetek meg egy rövid kis történetet, ami az újságban jelent meg, még 1975-ben. Panni néni! KÖSZÖNJÜK, és várjuk a folytatást!
Schlitterné Nyuli Anna
RÉGI KARÁCSONY PENTELÉN
Igen nagy volt a készülődés akkor is. A mi szüleink azonban nem a nagy vásárlásokkal, pénzköltéssel, hanem inkább mindennek a megtisztításával, rendbe tevésével várták a karácsonyt.
Azt a nyugalmat és békességet, amit az emberek óhajtanak ezekre a napokra, mi meg is kaptuk.
Édesanyánk meszelt, lemosott, fölmosott, kimosott. Tiszta, rendes lett minden. Édesapánk friss szalmát tömött a szalmazsákokba. Megfürdött az egész család a befűtött kemence mellett a nagyteknőben, és igen jó érzés volt este a tiszta ágyneműbe lefeküdni.
Apánk elrendezte a nagykertben a kazlak környékét, az udvaron is mindent úgy, hogy még egy szál szalma se legyen elő. Öregapánk sok fát vágott, hogy az ünnepen ne kelljen. Vesszővékákba bekészítette az ágy alá, meg a sütő alatti mélyedésbe, amit renliknak neveztünk. Így száradt is, meg kéznél is volt, ha tüzelni kellett.
Huszonharmadikán volt a kocsonyafőzés, töltöttkáposzta-készítés. Mikor elkészült, az elsőszoba-asztalra tették. Itt. nem fűtöttek, olyan hideg volt, mint a jégverem. Éppen kocsonyának való hely.
Huszonnegyedikén édesanyánk kelttésztát készített, ebből lett a diós és mákos kalács, a mákos guba, meg a túrós lepény. Közben sűrűn nyílt a kapu, jöttek koldusok. Legelsőnek a vályogvető cigányasszony a lányával. Megálltak a konyhaajtónál, elénekeltek a "Csordapásztorok"-ból egy-két versszakot és kívántak boldog ünnepeket.
- Köszönnyük Trézsi, néktek is boldog ünnepeket - mondta nekik anyánk, mert így illett. Pedig tudta, hogy Trézsiéknek nem lesz "boldog ünnepek". Hogyan is lehetett volna a partfalba ásott odúban, éhezve, fázva, rongyok között? Még csak reményük sem volt, hogy ebből valaha is kikerülnek.
Megkapták az alamizsnát és elmentek. Jött a többi. Sokan voltak. Anyánk mindnek adott valamit. Egyet sem engedett el üres kézzel.
A túrós lepényt délben ettük, a vacsora ősi szokás szerint lencseleves volt meg mákos guba. Vacsora után anyánk rendbetette az edényeket, az asztalra fehér abroszt terített es egy tányéron odatette a kalácsot. Öregapánk a kékszínű félliteres bádog kancsóba bort hozott fel a pincéből. Csak ennyit és nem többet. Mértékletes, józan ember volt öregapánk is, apánk is.
- Tegyetek magatokra kendőt, mennyetek ki a gangra, - szólított fel bennünket anyánk - ki akarom szellőztetni a szobát.
Mire bementünk, már ott volt a fenyőág a szobasarokban a gerendára felkötve. Édesapánk volt a díszítője. Ő gyújtotta meg a csillagszórót is.
Leültünk az asztal köré. Öregapánk pedig beköszöntötte a karácsonyt. Ez az ő tisztsége volt, mert ő volt a "családfő".
Családunkban és a mi rokonságunkban ősidők óta így volt:
A családfő egy kosárba bekészített mindenféle szemeleséget. Búzát, rozsot, árpát, zabot, kukoricát. Mindennek a tetejére szalmából egy összetekert csutakot tett.
Egyik karjával magához fogta a kosarat és a szoba közepén megállva elmondta a karácsonyi köszöntőt, kívánva a családnak "bort, búzát, békességet". Aztán a kosarat az asztal alá tette, annak vízkeresztig ott volt a helye.
Öregapánk bort öntött magának.
- Egissígtekre! - emelte föl a poharát - igyá Pista té is - kínálta apánkat, aztán anyánknak is öntött.
- Ne, Kati igyá te is, aggy ezeknek is eggy picit - intett felénk.
Az asztalnál ülve karácsonyi énekeket énekeltünk. Édesapánk levette a mestergerendáról a citorát, ő meg zenélte az énekeket.
Kedves és érdekes szokás volt községünkben. Karácsony estéjén a kanászok utcáról utcára járva tülköltek, a tehenesek meg ostorjaikkal durrogtattak. Bezörgettek a gazdákhoz, boldog ünnepeket kívántak. A gazdák meg adtak nekik valamelyes szemet. Búzát, árpát, vagy zabot.
Mikor abbahagytuk az éneklést, édesapánk elővette a társasjátékot.
Milyen volt a mi társasjátékunk?
Egyszerű. Volt abban az időben is nagyszerű játék a boltokban, de a mi szüleink nem pazarolták a pénzt ilyesmire.
Apánk egy diót bicskaheggyel ügyesen kettévett, kiszedte a dióbelet, ezt mi megettük, aztán kivett a kosárból egy szem kukoricát. Mi, gyermekek elfordultunk az. asztaltól. Ő meg eldugta a kukoricát az egyik dióhéj alá. Visszafordultunk, és egyikünk elkezdte találgatni, melyik alatt van a kukorica. Aki eltalálta, kapott egy szem diót, vagy kockacukrot. Egész jól elszórakoztunk vele.
Édesanyánk csészékbe befőttet rakott, aki éppen kívánta, eszegetett belőle.
Ezen a karácsonyon négy babánk volt, pedig pénzt sem adtunk érte. Anyánknak igen ügyes kezei voltak, mindkettőnknek készített egyet-egyet. Aztán Márton bátyámék is küldtek két gumibabát. Ha megnyomtuk az oldalát, sípoló hangot adott. Elneveztük őket "sípubaba-nak".
Kilenc óra felé készülődni kezdtünk. Míg élt édesanyám anyja, a mi Hingyi nagymamánk, minden karácsony este egy-két órahosszat őnála voltunk.
Itt összejött nagymamám nyolc gyermeke közül az öt itthonlakó, no meg egy sereg unoka.
Igen nagy öröm volt együtt lenni. Éjféli miséig itt énekeltünk. Éjjel egy óra után, amikor álmosan fáradtan hazavánszorogtunk, ha volt még annyi erőnk, ettünk a kocsonyából.
Ez a karácsony, bizony nagyon régen volt. Olyan régen, amikor még mi kisgyermekek voltunk. Akkor még hajlott a derekunk és le tudtunk hajolni a földre a lepottyant kenyérdarabért. Lehajoltunk, felvettük, lefújtuk róla a port, megcsókoltuk és megettük. A bacillusra még csak nem is gondoltunk. Pedig az iskolában akkor is tanítottak róla. Kincs volt a kenyér, igen nagy kincs! Sok olyan ember volt abban az időben, aki még kenyérből sem lakhatott jól, még karácsony estéjén sem. Kenyérből sem, másból meg meg úgy sem.
Megjelent: Dunaújvárosi Hírlap 1975. december 23.
3. Világbajnoki bronzérmes a magyar hajléktalan-válogatott
Kis pénz, nagy foci. Nagy pénz.. inkább hagyjuk is. Nem az első sikere a hajléktalan-válogatottnak, és amíg itthon épp vegzálják őket, addig pár ezer kilométerrel odébb páran szívüket, lelküket beleteszik abba, amit szeretnek, tudnak, igazából a világ nagy részét lefocizzák. Nem kis siker. Hatalmas gratuláció a csapatnak és mondanám, hogy csak így tovább! Azért érdemes megnézni 1-2 percet a bronzmeccsből.
A magyar válogatott tagjai: Qasemi Zia afgán menekült, Horváth Sándor, Hegyi Frigyes, Lőrincz Péter, Finta Kálmán, Szilágyi József, Jenei Balázs Krisztián, Tóth Gábor, Szikszay József és Rákos András.
kép, további információ: 168ora.hu
4. Advent első vasárnapja
Vasárnap meggyújtjuk az első gyertyát az adventi koszorún, és tényleg, lassan itt a szenteste is. Bevásárlóknak türelmet és kitartást, a nagy forgatagban vigyázzunk magunkra és egymásra. Ha pedig végeztünk a nagy bevásárlással, kicsit pihenjünk meg, és hallgassuk meg a következő kis karácsonyi mesét, amit igaz tavaly készült, de mondanivalója, tartalma időtálló. Timárné Udvari Emese mesél, nem csak gyerekeknek...
- PROGRAMAJÁNLÓ -
dunaujvarosmesel.hu oldal támogatásával
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése