A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kerékpár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kerékpár. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. május 10., csütörtök

#7nap - 46


Ha csütörtök, akkor jön a már megszokott 7NAP bejegyzés. Ma, a Madarak és fák napján elkalandozunk lélekben Portugáliába, ott zajlik éppen az idei Eurovíziós dalfesztivál, ahol a magyar AWS zenekar fog épp ma este zúzni egyet a színpadon, reményeink szerint a szombati döntőben is, majd a bátrabbak és kitartóbbak 23 kis archív videó segítségével ismerkedhetnek meg városunk fafajtáival. Folytatásban továbbra is környezetvédelem, fókuszban az Aztakeservit csapata, akik előtt le a kalappal. Hogy miért? Olvasd el, nézd meg. Dunaföldvári barátaink után egy kis hazai, irány a Vasmű út, és a Kossuth Lajos utca kereszteződése, ami csúcsidőben igencsak megkeseríti az arra közlekedő életét. Megoldás? Leginkább odafigyelés, türelem, minden másra pedig várhatunk, ez a szomorú magyar valóság, ahogy a véradás fontossága is. Májusi véradások időpontjai, aki ráér, adhat, mer, stb., tessék csak, nem kell félni! A végére két kerékpáros hír, egy épülő kerékpárút Olaszországból, illetve a szombati Bringatúra plakátja. Figyelem! A túra alatt kéretik nem számolni a foltozgatásokat, inkább egymásra vigyázzatok a tömegben! Legyen szép időnk, balesetmentes közlekedést 2, illetve 4 keréken is! Start! Most és itt.

1. Viszlát nyár - Summer gone

kép: adal.hu

A héten elkezdődött a 63. Eurovíziós Dalfesztivál, ahol a hazai A DAL című válogatóműsor nyertese is színpadra lép. Idén, 2018-ban az AWS képviseli hazánkat Portugáliában, Lisszabonban megrendezésre kerülő európai dalversenyen. A modern metált játszó zenekar, ha hihetünk a híreknek, igencsak sikeresek, reméljük a ma esti előválogatóból gond nélkül fog továbbjutni a szombat esti döntőbe. Az igazi rock hangulatra a próbák alatt készült képek alapján nem lesz panasz. 

Menetrend:

2018. 05. 10., csütörtök 21:00 - Második elődöntő2018. 05. 12., szombat 21:00 - Döntő



Hajrá srácok, tegyétek oda! :)


2. Madarak és fák napja
2000-ben a Dunaújvárosi Televízió a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium tanulóinak segítségével rövidfilmsorozatot készített a dunaújvárosban fellelhető fákról. A kisfilmek listába rendezve:


.. és két érdekes kishír a "nagyvilágból, ezek már nem annyira régi videók:

Mi a különbség egy 30 napig folyamatosan bántott és egy 30 napig folyamatosan szeretgetett növény között? Az IKEA kísérlete bemutatja...



.. és ha a madarak nem csak csicseregnek....


3. AztaKeservit.com
Jobbára csak irigykedve figyelhetjük a dunaföldvári AztaKeservit csoportot, azt hiszem itt nálunk is lehetne egy ilyen, ha valaki szervezne ilyet, vagy netán van is már ilyen, szóljon, azonnal írom a csatlakozási kérelmemet.

Természet, Sport, Alkotás

Talán a dunaújvárosiaknak sem kell bemutatni a csapatot, többek között nekik köszönhetjük a Tesco alatti falfestést, ami igencsak jól sikerült.

kép: aztakeservit.com

Kellemest a hasznossal? Tényleg csak ennyi lenne a siker titka? Szemetet szednek, jól érzik magukat, sportolnak, alkotnak... és mindeközben értéket teremtenek, és példát mutatnak. Így is lehet. Maximális tisztelet a soha nem unatkozó csapatnak, akik legutóbb a Heineken gyárában talált szemétből alkottak maradandót. Íme, erről van szó:



Munkáikkal (és a megtisztított területekkel) egyre több helyen találkozhatunk. Sok sikert srácok, csak így tovább, remélem még sokat hallunk rólatok! :)



4. Vasmű út - Kossuth Lajos utca kereszteződés


Aki csak egyszer is próbált már kikanyarodni az őspatika felől a Kossuth Lajos utcából a Városháza felé, balra, tudja mennyire nehéz dolog, nem könnyítik meg a közlekedést a rossz helyen - ergo tilosban - parkoló autók sem, természetesen mindenki siet, talán az egyik legkényesebb közlekedési csomópont a Vasmű úton. Nem csoda, hogy alkalomadtán összekoccannak az autók. Ez történt kedden is, szerencsére nem történt személyi sérülés, és talán az autókban keletkezett kár sem lehet olyan jelentős, mindenesetre a sofőröknek elég kellemetlen élmény lehetett.
Megoldás? Nyilván van, leginkább odafigyeléssel, és türelemmel kezelhetőek ezek az esetek, mégis, ha már felújítják a Vasmű utat, nem ártott volna betervezni esetleg egy körforgalmat. Az én elképzelésemben a jelenlegi két sávos utat szűkíteném le 2x1 sávra, a körforgóban lehetne esélye mindazoknak, akik a forgalmasabb időszakban próbálnak kikanyarodni lehetetlennek tűnő helyről. A felszabadult helyen mondjuk ferde parkolással végre nem lenne gond megállni a pékségnél, ahol jelenleg nem ritka a párhuzamos parkolás, elakadásjelzővel persze.... Nem utolsó sorban pedig egy kerékpárút is helyet kaphatna. Ha kicsi életet  szeretnénk a belvárosba, nem ártana korszerűbbé varázsolni. De ez csak az én véleményem.

5. Véradás - májusban


Nem lehet elég sokszor hangsúlyozni, mennyire fontos a véradás. Hamarosan én is pótolni fogom elmaradásomat, ugyanis rendszeres véradóként gyakran nyújtom kezemet, karomat egy tűszúrás erejéig. Nem fáj, és igencsak boldog az ember, amikor megkapja az értesítő üzenetet, a leadott véremet valaki épp megkapta, segítettem rajta. Segíts hát te is, ha időd, egészséged engedi!



6. Kerékpárral a Garda-tó partján

Mi ugyan nem igazán büszkélkedhetünk igazán látványos, kényelmes, és főleg használható kerékpársztrádákkal, de még kerékpárutakkal sem. Közelebbi, és távolabbi európai polgártársaink viszont biztos jobb helyzetben vannak, kár is lenne felsorolni, hogy a "hanyatló" nyugaton hol, és mennyire vannak előttünk.

.. és most csendesen nézzük meg, hogy mi készül a Garda-tó partán.....


7. Bringatúra 2018






Megosztás:

2015. június 1., hétfő

Solt-Dunaföldvár kerékpárút átadó ünnepség

Bács-Kiskun megye "kapuja" kerékpáros szemmel - fejre vigyázz!

Remek idő, finom pörkölt, igazi ünnepi hangulat várta a pénteki kerékpárút átadóünnepségre érkezőket.
Igazából hogy Solt-Dunaföldvár, vagy Dunaföldvár-Solt, egészen érzelmi kérdés, lehet, de igazából lényegtelen is, sok fórumon elhangozott a lényeg, a két települést immáron egy újabb közös kapocs tartja össze. Az elkészült kerékpárút nemcsak az amúgy nem is annyira messze élőket köti össze, hanem a meglévő elég forgalmas 52-es főúttól óvja meg a kétkerekű közlekedőket. Egy biztos: igény volt rá, van is, és remélhetőleg még nagyon sokáig is lesz az ilyen jellegű utakra.

Ünnepélyes pillanatok

Bevallom kicsit irigykedve néztem a polgármestereket, kormánymegbízottat, és a kivitelezőt a szalag átvágásakor, szeretnék hasonló ünnepségeken részt venni az elkövetkező években mondjuk a városunk határában, remélem Cserna Gábor polgármesterünk, Dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselőnk, vagy Dr. Simon László kormánymegbízottunk is olyan nagy örömmel fogják átvágni valamely környező település irányába elkészült kerékpárutunk ünnepi szalagját, mint a képen látható urak. Büszkék lehetnek, mert az elkészült útvonallal Dunaföldvár is becsatlakozott a Velo 6 kerékpár úthálózatba, ezzel remek idegenforgalmi lehetőségekhez jutott.

Terepszemle - hordógurítás nem volt...

Az ünnepség a Horgásztanyán kezdődött, ugyanitt is ért véget, szalagátvágásra pedig felsétáltunk az utat jelképező egykori vasúti hídhoz. A vasúti közlekedés az ezredfordulóval megszűnt, évekig kihasználatlanul állt a rozsdásodó szerkezet, ezt használták ki a kerékpárút tervezésekor, új hidat már nem kellett építeni, a kerékpárútnak pedig az egykori vasúti töltés adott remek alapot. Mellékesen megjegyzem, remélem hamarosan jut keret a híd festésére is.

Túrázásra kiválóan alkalmas környék

Régi alapokon, sínek helyett kerékpárút

Átadás előtt háromnegyed órával még autóban keresgéltem a délutáni forgalomban a városból kivezető utat, ez a vasútnál érvényben lévő félpályás útlezárás miatt elég nehezen ment, kicsit féltem is, hogy nem fogok odaérni a hivatalos kezdésre, de remélem nem találkoztam sebességmérő közeggel, viszonylag hamar leértem Dunaföldvárra, ahol ha rövid időre is, de két kerékkel kevesebbre váltottam. Mint arról korábban már beszámoltam, tudtam hol kell felmenni a hídra, így egészen gyorsan kiérhettem a Horgásztanyára, még arra is volt időm, hogy egy kicsit tovább merészkedjek, így kezdésre már szinte Solt belvárosából érkezhettem.

Örömbringázás Solt felé...

... és Dunaföldvár felé

Tombolasorsolás feltétele a mini-túra teljesítése


A szervezők mini túrával kedveskedtek, valamit a túra visszaérkező résztvevőit finom pörkölttel várták. Az igazi antivega pihentető étkezés után pedig tombolasorsolás volt, ahol a fődíj egy kerékpár volt. Sajnos ahogy a hétvégi lottó főnyereményt, ezt sem hozhattam el, de természetesen gratulálok a nyertesnek! A pörkölt pedig nem mellékesen: kiváló lett.

 Csillagosötös!


Megosztás:

2015. május 27., szerda

Kerékpáros ünnep


Dunaföldvár - Solt kerékpárút

Elkészült, átadásra kész!

MEGHÍVÓ

a Solt-Dunaföldvár városok között megépült kerékpárút ünnepélyes átadására

Helyszín: Horgásztanya

Dátum: 2015. május 29. (péntek) Időpont: délután 16.00 óra

PROGRAM:
HIMNUSZ
KÖSZÖNTŐ – KALMÁR PÁL, SOLT VÁROS POLGÁRMESTERE
ÜNNEPI BESZÉD – KOVÁCS ERNŐ, BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYMEGBÍZOTT
ZÁRÓBESZÉD – HORVÁTH ZSOLT, DUNAFÖLDVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE
SZALAGÁTVÁGÁS – Kis Duna híd
SZÓZAT

Az avató ünnepség után kerékpáros "mini-túra" :

gyülekező: Horgász tanya
útvonal: Horgász tanya - Solt (kerékpárút vége) – Dunaföldvár (Beszédes József Duna-híd) – Horgász tanya

A "túrát" teljesítők között ajándéksorsolás, fődíj egy kerékpár.

Ünnepeljünk együtt!
Megosztás:

2015. április 26., vasárnap

2015. 04. 25. Kerékpáros felvonulás

fontos tudnivalók indulás előtt

Az egyesület februári zászlóbontása óta ez volt az első olyan esemény, ahol - bár még folyamatban van a bejegyzés - önálló rendezvény formájában is bemutatkozhattunk. Talán túlságosan is óvatosan terveztük, de öröm volt látni, hogy sokan eljöttetek. Ígérhetem, legközelebb hosszabb útvonalon, remélhetőleg még többen fogunk felvonulni!

tömeghatás

szellősen egész hosszú a sor

utolsó kanyarok...

A 6,1 km, igazán gyerekbarát, könnyen teljesíthető táv végén a Dstreet Extrém Sport Egyesület tagjai mutatták be mit tudnak, valamint Szabó Adél a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium diákja Tio kutyájával mutatta be, milyen is az igaz ember-kutya barátság.

egy hullámhosszon ember, és legjobb barátja, a kutya

szerencsére balesetmentes mutatványok


Pár gondolat amit felolvastam:

Tisztelt egybegyűltek, kerékpárosok, kedves barátaim!

Madárcsicsergés, vízcsobogás, szél susogása – ezt az autóban ülve nem tapasztaljuk meg soha.

A Dunaújvárosi Kerékpárosok Egyesülete nevében köszöntök mindenkit a Föld napja alkalmából megrendezett kerékpáros felvonuláson, örülök, hogy ennyien összegyűltünk, hogy ilyen sokan fontosnak tartottátok, hogy itt legyetek.
Egyesületünk kitűzött célja, többek között a kerékpározás népszerűsítése, támogatása. Szerencsére nagyon sokan használják, akár munkába járáshoz, sportolásra, vagy egyszerűen hobbi szinten a kerékpárokat, de a városi kerékpárhálózat minősége, hossza, és biztonsága is hagy némi kívánnivalót. 
Mit is szeretnénk?
  • összefüggő, jól láthatóan kijelölt kerékpárhálózatot
  • új kerékpárutakat
  • jól használható, könnyen elérhető kerékpártárolókat
  • meglévő hálózaton a burkolati hibák megszüntetését, burkolati jelek felújítását
  • kerékpárbarát munkahelyeket

Mindezen feltételek teljesülése garancia lehet arra, hogy még többen használják ezt az egészséges mozgásformát, hiszen ha kerékpározunk
  • nem kell figyelni a traffipaxokat
  • nem fogy ki az üzemanyag
  • nem szennyezzük a környezetünket
  • városunkban nincsenek leküzdhetetlen távolságok, vagy extrém terepviszonyok

Optimistán és bizakodva tekintünk előre. Hisszük és tudjuk, hogy ezek a kerékpáros rendezvények, amiből a mai nappal minimum eggyel több van, még jobban rávilágítanak a hiányosságokra, a Polgármesteri Hivatal és a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság partnereként bízunk a változásban, mert úgy véljük: megérdemeljük! 

Köszönöm hogy meghallgattak, és bízom benne, hogy legközelebb is találkozunk, akár a májusi bringatúrán, akár a szeptemberi autómentes napon, akár szervezett túráinkon, melyekről bővebben facebook oldalunkon lehet többet megtudni. 

További szép napot, vigyázzatok magatokra és egymásra!

facebook.com/2400dke



A rendezvény hivatalos részét Márkus Zoltán, a Széchenyi gimnázium biológia és földrajz tanárának szavaival zártuk.

Remek időnk volt, és remélem mindenki jól érezte magát. Köszönet elsősorban a résztvevőké, de mindenkinek köszönet jár, aki egy kicsivel is elősegítette a rendezvény sikeres lebonyolítását, FOLYTATJUK!

Keressetek minket, egyenlőre a facebook oldalunkon, de ott leszünk a májusi bringatúrán is, valamint ha csatlakoznál az egyesülethez, ezen a linken található űrlappal elküldheted adataidat, hogy fel tudjuk venni a kapcsolatot!

Megosztás:

2015. április 24., péntek

Kerékpáros felvonulás - holnap - Gyertek!

Megosztós, lájkolós játékkal lemezeket is lehet nyerni, de ne csak emiatt gyertek, remélhetőleg jó idő lesz, lent a parton pedig BMX bemutató, Szabó Adél Tio kutyájával, és maga a felvonulás is remélhetőleg nagy élmény lesz.


Szombat este a kerékpáros felvonulás után CZUTOR-SZEKERES akusztikus SZÜRET-szeánsz lesz a KMI-ben! A képet megosztók/lá...
Posted by Dunaújvárosi Kerékpárosok Egyesülete on 2015. április 23.




Megosztás:

2015. április 20., hétfő

Critical Mass Székesfehérvár


Vasárnap csodaszép időben vonulhatott fel az a "pár" kerékpáros, akik jelen voltak a - ha jól hallottam - 17. Critical Mass rendezvényen. Vélhetően a már hagyományosnak tűnő programnak, rengetegen voltunk, jó volt tekerni megyeszékhelyünk utcáin, jó volt figyelmen kívül hagyni a piros lámpákat, akik pedig most a felvonulás miatt egy kicsit várakozni kényszerültek, csak ajánlani tudom, ha tehetik, üljenek nyeregbe, tekerjenek ők is!
A helyenként szellős felvonulók amúgy végig rendőri, és szervezők által biztosított útvonalon tehették meg a kört. Halesz parkból indult a menet, ugyanide értek vissza, láthatóan egy kicsit már megfogyatkozva, de a letekert pár km után is láthatóan mindenki élvezte a jó időt, a zenét, a tavaszt, és a friss levegőt... 


zene, szigorúan bakelitről :)

egyedi kerékpárok

indulás előtti pillanatok, a sor vége a parkoló kijáratánál.
tipp: kb 1000 ember

egy kis torna, senkinek sem árt... :)

Ismétlés meg a Tudás családi viszonyban...

kicsik, és nagyok együtt

igazi piknik hangulat a Halesz parkban




Most szombaton mi is megrendezzük a Föld napja alkalmából hagyományteremtő jelleggel a kis felvonulásunkat, remélem azért nálunk is lesz egy kis tömeg. A rendezvény nyitott, korra, nemre tekintet nélkül várunk kicsiket, nagyokat, lányokat és fiúkat, apákat és anyákat. Mutassuk meg magunkat!



GYERTEK!





Megosztás:

2015. január 19., hétfő

Dunaújvárosi Kerékpárosok Egyesületének zászlóbontása


A sors is úgy akarta, hogy jelen tudjak lenni a múlt hét csütörtöki nyílt fórumon, ahol a Dunaújvárosi Balesetmegelőzési Bizottság célkeresztjében a városi kerékpáros közlekedési helyzet volt. Volt miről beszélni, és az ott eltöltött majd 3 óra alatt megannyi témáról még nem is esett szó, nem beszélve a korai, 10 órás kezdésről, ami miatt nagyon sokan nem tudtak jelen lenni, pedig véleményük fontos lenne.
A jelen lévő bizottsági tagokon kívül azért megjelentek a civilek is, számos konkrét példa felmerült, amit orvosolni kell a közeljövőben. Sajnos a Bizottság pénzkerettel nem rendelkezik, ám javaslattétellel élhet, és az önkormányzat megjelent képviselői is rendkívül pozitívan álltak a dologhoz, ígéretük szerint a tőlük telhető  maximális szinten támogatják, hogy a jelenlegi helyzet jobb, biztonságosabb legyen. 

Nincs mit szépíteni, ezek a kiépített kerékpárútjaink

A nyílt fórum előtt felmerült bennem, hogy elkészítem "álmaim" dunaújvárosi hálózatát, majd nem sokkal később visszarángattam magam a valóságba, első körben elég lesz az a kis javulás is, ha az egyik városrészből el tudok jutni a másikba, anélkül, hogy szabályt sértenék, vagy egyáltalán azon kellene gondolkoznom, hogy merre vezet tovább egy-egy kerékpáros út. 
Az ülésen körvonalazódni látszott, mint azt a felvezető hírlapos cikkben is olvashattuk, a jelenlegi már megépített utakat szeretnék racionálisan összekötni, megfelelő jelzésekkel ellátni, lehetőségekhez képest járdaszakaszokat kerékpáros és gyalogos közlekedésre is alkalmasnak minősíteni, talán így kevesebb alkalommal fogja leállítani a rendőr a biciklist csekket lebegtetve.
Természetesen a táblákon, és a vödör festékeken kívül még nagyon sok mindenre szükség lenne, szóba kerültek a kerékpárolók, a KRESZ és a kerékpáros közlekedés ismeretének megfelelő oktatásba integrálása, kerékpáros pihenők,  kölcsönzők... stb.
Nagy öröm volt, hogy dr. Nagy Viktor, mint a bizottság tagja, felvezetőjében nagy merítéssel használta a blogomban már megírtakat. Lehető legjobb helyre kerültek a vitaindító gondolataim, köszönet érte!

háztömb körüli kerékpárverseny Dunaújvárosban

Tudjuk milyen volt a múlt, látjuk, tapasztaljuk milyen a jelen, a feladat adott, tegyünk a jövőért. Dr. Nagy Viktor segítségével az alakuló Dunaújvárosi Kerékpárosok Egyesülete keresi mindazokat, akik véleményükkel, javaslataikkal, észrevételeikkel, vagy csak építő kritikákkal részt vennének egy érdekképviseleti szervezet munkájában.

Tegyünk együtt Dunaújváros kerékpáros közlekedési helyzetének javításáért!

kövess minket a facebook oldalunkon:



vagy csatlakozz virtuális kerekasztalunkhoz, ahol mindig van helyed!


Sikeres feliratkozás után a dunaujvarosikerekparosok@googlegroups.com címre írt levelet minden listára feliratkozott tag megkapja.



Megosztás: