2018. június 9., szombat

108. Sándor András - Sztálinváros X.

EGY "KOHÓ" MÁR MŰKÖDIK


AZ ÉPÍTKEZÉS egyre terebélyesedett. Az egész környék olyan volt már, mint a hangyaboly. Távoli hegyek között utat vágtak markos kubikosok - a Vasműnek. Tasson, festői partvidéken zsilipkamra épült és munkássereg formálta a kikötő nagy betonszekrényeit, amelyek a Dunán úsznak le a pentelei kikötőig. Itt viszont a szovjet exkavátorok, mint őskori szörnyetegek az ember, a diadalmas ember szolgálatában, hordták le a földet, új képet adtak a szigetnek, az öbölnek és készítették a helyet a tassi betonszekrények számára. Egyre több gyár és hivatal kapcsolódott be a Vasmű és a Város építésébe országszerte. A tervezőintézetek egész sora, vasgyárak, elektromos üzemek, asztalosüzemek, furnírgyárak, gépgyárak. Diósgyőr, Csepel, Győr, a budapesti MÁVAG - egymásután kezdték meg a Vasmű gépeinek gyártását. A mi emberünk és brigádja egyre-másra betonozta a mechanikai javítóműhely betonkereteit és országszerte a gyárak egész sorában ezrek és tízezrek dolgoztak azokon a gépeken, amelyeket a mechanikai javítóműhelybe és az öntödébe fognak beszerelni. A mélyépítők küszködtek a laza lösztalajjal és szívósan hódítottak el tőle újabb és újabb darabokat a városi ejtőcső számára, színes lánycsapatok ültették a 60 holdnyi erdősáv zöld csemetéit. Naphosszat sebesen futkostak a transzportőr-szalagok, zakatoltak a csilleszerelvények, zömök árokásógépek ezrek és ezrek munkáját végezték s míg a kordék nyikorogtak, az exkavátorok egyszerre egy kordé földet kaptak fel és egy perc alatt megtöltöttek egy nagy teherautót.
A vasöntő úgy érezte magát, mint egy nagy csata hadvezére.
Tervek összeegyeztetése, ellenőrzés, irányítás és döntés a vitás kérdésekben, bérelszámolási ügyek, munkaverseny, munkahelyek százai, millió és millió forintok sorsa - ez futott össze a vasöntő kezében. Eltörpült most a kedves öntöde, amely egy életen át úgy hozzánőtt a szívéhez. Akkori lénye is eltörpült most a szemében és arra gondolt, minden kényelmesebb volt ennél a roppant felelősségnél, amelyet most két széles válla hordoz. De ki mondta, hogy a szocializmus építése csupa kényelem? Aki a sistergő, izzó ércfolyammal megbirkózott, az megbirkózik a vezetés történelmi feladataival is.
Az ő gondja, hogy a tervek idejében meglegyenek. Sohasem szabad, hogy az építkezés utolérje a részlettervek elkészültét, mert akkor meg kellene állni. Éppen úgy, amikép a kőműves is megáll, ha az adogató nem készíti elé a téglákat. Az ő gondja, hogy, összeegyeztesse a terveket. Hol kell feltölteni a terepet, hol kell földet kiemelni - ez is tőle függ. Hogyan oldanak meg egy problémát, ezen éjszakákon át gondolkozik. A magyar nép négymilliárd forintját bízták a kezére és ő fogához veri alaposan, mint a jó sáfár. Úgy kell gazdálkodni a nép pénzével, hogy annak minden fillérje hasznos befektetés legyen. Harcolnia kell, ha az ellenség úgy rakja le a vízvezetéket, hogy szétnyomja a víz és újra le kell fektetni. Harcolnia kell, ha az ellenség zűrzavart kelt a bérelszámolásnál és a munkások százainak rabolja el az idejét bosszantó utánjárással. Résen kell lennie, ha az ellenség kísérletet tesz, hogy mérget szórjon az építők táplálékába és le kell csapnia, ha valahol bűnös pazarlás folyik.


S eközben a Vasmű, a város épül, növekszik.
Május elsejére már készen van a város első utcája. A négyes utca az, az öt kockával, a pártbizottság utcája. Kizöldült az utcán a fű, a járda mentén tarkállik a virágszőnyeg. Az ötös kocka sarkán pedig ott a tábla: Május 1. útja.
Megérkezett a tavasz. Most kapták meg jutalmukat a nehéz tél hősei.
A város élete immár egy városé. A gyár már valóban gyár. Széles betonút vezet oda és az út mellett az erdősáv csemetéi máris szemmelláthatóan nőttek. Az emberek arca is kiderült, mint a májusi égbolt. A város utcáit nótaszó veri fel: a gépészeti tanfolyam lányai menetelnek rajtuk. Jórészük félénk kis cselédlány volt, amikor idekerült, nem is mert más munkát vállalni, mint takarítást.
Most nézzétek meg őket a gépeken!
Jónás Ica legszívesebben még éjszaka is a gép mellett hálna. Nem volt az a jószág, amelyet jobban szeretett volna, mint ezt a kis betonkeverőt. Ha csak öt percig áll a gép, máris tisztogatja, olajozza, gondozza, valóságos anyai vagy kedvesi szeretettel.
Sándor Jolán az árbocdaruval akkorát emel, hogy megszégyeníti a legerősebb férfit is. Nem a nyers erő a győztes itt, hanem az emberi ész és gondolat, amely szolgájává tette a természet erőit. Sándor Jolán ügyesen irányítja a gépet s a gép szolgál neki, átadja tonnákat emelő erejét.
Éva Margit egésznapos munka után barátaival és barátnőivel az étteremben szórakozott. Megérdemelte: két keze reggeltől estig markolta a betonkeverő kormányát. A sötét égen ragyogtak a csillagok: fekete bársonyon aranyszögek. A "radar"-ba vezető úton végig égtek a lámpák, a város ezer fénytől szikrázott, a hármas kocka tetején pirosán lángolt a nagy, ötágú csillag, amint a nóta mondja róla:
Pentelei hármas kocka de magos,
Tetejibe babám, az a csillag de piros!
Ameddig csak az a csillag fent ragyog,
Addig, hiszem, babám, én a tied maradok...
A másik csillag az állványokkal körülvett tömzsi, kerek víztoronyon izzott fehéren. A Duna felől idesodorta a szellő az akácillatot és Margiték nagyon jól érezték magukat. Szépnek ígérkezett ez az este, olyannak, amilyenről fiatalok mindig ábrándozni szoktak. 

A Május 1 útja

S akkor sápadtan ott termett az asztalnál Tóth Zoltán, a gépfelelős. Ránéztek. Remegő hangon mondotta:
- Lányok! A mechanikai műhely utolsó keretét betonozzák. Az éjszakai műszak áll, mert a gépkezelőt leitatták. Ha még sokáig várnak, megköt a beton és kárbaveszett az egész délutáni munka. Holnap lehet újra kezdeni az egészet. Nem jelentkezik önként valamelyikőtök gépkezelőnek?
Mindnyájan úgy érezték, mintha a kerthelyiség vörös salakjába gyökeredzett volna a lábuk. Éva Margit is.
De ez a mozdulatlanság csak egy pillanatig tartott, vagy tán addig sem. Vannak csodálatos pillanatok, amikor az ifjú évtizedeket él át és emberré érik - s mégis fiatal marad örökre.
Éva Margit felállt.
- Megyek - mondotta röviden, míg a többiek kővé meredve bámultak rá. Az a fiú is.
- Mennem kell - tette hozzá bocsánatkérően a fiú felé és hátrább tolva, a széket, megindult.
Nagy tettek, nagy elhatározások idején mindig vannak, akik elől mennek, akik megindulnak, akiket követnek. S ezek a hősök. A harcban is, mindig kell lenni egynek, aki először ugrik fel a golyózáporban. Éva Margit ilyen volt. Éva Margit, a Magyar Dolgozók Pártjának tagjelöltje, hőssé lett, élenjáró hőssé, kommunistává.
Alig ment néhány lépést, a másik három leány is követte.
- Mi is megyünk!

Éva Margit a betonkeverőgépnél

A fiúk nem tudtak rájuk haragudni. Inkább furcsa érzést észleltek magukon, amilyent még nem tapasztaltak. Mindegyik büszke volt a párjára.
A lányok Éva Margit vezetésével egész éjjel keményen dolgoztak a mi pusztai emberünk mellett, aki immár a gyárépítkezés legjobb betonozó brigádját vezette.
Hajnalban meglátogatta őket Branovics elvtárs, a 11. számú főépítésvezetőség párttitkára és amikor Éva Margitra nézett, nehezen tudott megszólalni. Azért kissé reszelős hangon mégis odaszólt a lánynak, amikor az keverőállásba billentette a puttonyt.
- Még ma add be a tagfelvételi kérelmedet.
Lám, a gyárnak még csak a javítóműhelye készül. De a káderkohó már működik...

Folytatás hamarosan!


Sándor András - Sztálinváros
Egy boldog város
A szén és acél műve
Új hadsereg
Harc

Hősök
Negyvenegy óra
Egy "kohó" már működik

Az új ember
Sztálinváros

Ha tetszett, oszd meg, hogy ismerőseidhez, barátaidhoz is eljusson a cikk. Köszönöm!

MÉG TÖBB VÁROSTÖRTÉNET
Megosztás:

2018. június 7., csütörtök

#7nap - 50


Júniusi első, összességében pedig az 50. 7NAP bejegyzése induljon a köszönetekkel, elsősorban pedagógusnap alkalmából hála a pedagógusoknak, hogy vannak, és lesznek, illetve a rácalmási, és nagyvenyimi gyereknap szervezőinek is hatalmas dicséret, gyermekünk mindkét helyen nagyon jól érezte magát. Folytatásban a londoni magyarok, akik a húgommal együtt csak nagyon ritkán vannak itthon. Sajnos 2018 (is) a videócsetelő nagycsaládoké. A hétvége viszont a miénk, vár minket a pentelei Bolhapiac, a Könyvtér, az Alcsúti Arborétum, (igen, kisvonatozni is lehet). Zárásképpen pedig egy jövő szerdai koncertmeghívó Nagyvenyimre. Izgalmas programok, reméljük marad egy kis jó idő, hogy a szabadtéri rendezvényeket meg tudják tartani. Start! Most és itt.

1. Pedagógusnap

MLG - Szécsi házaspár - a legjobbak! /2010 - büszke EMELGÉsek

Június első vasárnapja a PEDAGÓGUSOKÉ. Ebből az alkalomból a hálás diákok virágokkal, műsorokkal köszöntik az év végi hajrá előtt álló tanítójukat, tanárukat, pedagógusaikat. Tapasztalat, főleg így a nyári szünet előtt felerősödik a "bezzeg a tanárok" mentalitás, ugyanis sokan azt hiszik, nyáron egy tanárnak semmi, de semmi dolga nincs, láblógat valahol a tengerparton, de minimum a Balatonon. Pedig ez nincs így. Míg a gyerekek szinte az utolsó kicsengetést sem megvárva már valahol az utcán nyalogatják a fagyit, a tanárok bent épp zárják le a jegyeket, készülnek a bizonyítványok, hogy nagyjából egy héttel később már hivatalosan átadhassák ezeket a diákoknak. Összesítenek, évet zárnak, rendet raknak az asztalon, majd jönnek az érettségik, melyek nagyjából június végéig kitartanak, és aki emlékszik, aki nem, reggeltől kifulladásig tartanak ezek a napok. Végzősök vizsgái után jön egy kis pihi, ami tényleg már a nyári szünet, még a tanároknak is. Mindeközben az épületben zajlanak a tatarozások, felújítások, leltározások, selejtezések, amihez néha bizony a tanári jelenlét is szükséges. A következő tanévet is valamikor elő kell készíteni, az elsősöket nem árt felkészülten várni, gólyatábort kell szervezni, egyes helyeken pedig táborokban felügyelni a lurkókra, ami valljuk be, néha nem egy egyszerű dolog. Augusztus közepétől pedig már készül az új órarend, egyeztetések napestig, hogyan is jön ki jobban, kinek mikor, melyik teremben lesz helye. És még mennyi mindenről nem esett szó... Tényleg ezt irigyelnénk tőlük?
Kedves pedagógusok, egykori tanáraim, egykori kollégáim! Köszönet a munkátokért, köszönet, hogy gyermekeinket irányítjátok, tanítjátok. 
Próbálnám felejteni, hogy idén egy politikus is díjazott lehetett ezen a napon, kár is lenne rá szavakat fecsérelni, egyszer talán minden a helyére fog billenni. Kívánok nektek az év végére hatalmas erőt, aztán jó pihenést, hogy szeptemberre egy kicsit kipihentebben kezdhessetek bele a 2018/2019-es tanévnek. 

2. Köszönet



Itt szeretnénk köszönetet mondani a rácalmási, és a nagyvenyimi gyereknap szervezőinek a remek programokért, gyermekünk nagyon jól érezte magát mindkét helyszínen. Jó idő, remek, nem zsúfolt családbarát helyszínek, egy biztos, jövőre is megyünk!

3. Már nincs itt....

@rc plakát 2017

London a második legnagyobb magyar város. Sajnos a mi családunk is eléggé érintett, húgom kint él már régóta, és azt hiszem elkönyvelhetjük véglegesen, nem is nagyon lenne hova, és miért hazajönni.  Alkalmanként hazajönnek, itthon vannak a régen látott családtagokkal, igyekeznek mindenkit meglátogatni, néha sikerül, néha nem. Minden másra ott a skype... Ez maradt. Bár nem kényszerből ment ki, mégis nem árt megemlíteni azokat, akik a jobb élet reményében indultak neki az ismeretlennek, szerintem nem vagyok egyedül, akinek a közösségi hálózatokon egyre több  külföldre költözött ismerőse van. Szomorú ez, az itthon maradottaknak pedig Budaházy Edda próbálja megmagyarázni - elég szerencsétlenül - hogy miért kell gyereket, gyerekeket vállalni. A probléma valós, a kezelés pedig késik... eddig úgy néz ki, nincs nagyon hathatós ellenszer, vagy működőképes program. 
Mindezek ellenére, bár megértjük, és lassan természetesnek tűnik ez a távcsaládi kapcsolat, mégis nehéz minden egyes elválás, és ilyenkor könnyen képzelődik az ember, milyen lenne ha....
  • ha tudnánk többet találkozni..
  • ha tudnánk többet segíteni egymásnak...
  • ha tudnánk több időt együtt tölteni...
  • ha nem csak pár napig lehetnénk együtt...
Hagyjuk a nemzeti szlogeneket. Hagyjuk a stadionokat. Hagyjuk az országból kimenekített adóforintokat, vagy az adózás alól felmentetteket. Bizony itthon kell megteremtenünk azokat a feltételeket, amik miatt a fiatalok hazajönnének. Ebben én még nem látok előrelépést, és az a baj, hogy még az alagút közepénél sem járunk. Ez van, ez jutott nekünk itt a Kárpát-medencében.


Londonban élő magyarok sikerei, nehézségei - videósorozat az index.hu oldalán




Hugi! Köszi, hogy jöttetek, jó volt látni titeket, gyertek vissza mielőbb, illetve hamarosan mi is menni fogunk! :)

@rc plakát 2017

4. Bolhapiac a Pentelei Klubházban




5. Könyvhét, könyvünnep Dunaújvárosban (is)







6. IV. Vál-völgyi Zsúr



koncertek a színpadokon:

  

Teljes programfüzet /katt a képre:






7. Daloló szerda Nagyvenyimen
Daloló szerda - facebook
Megosztás:

2018. június 6., szerda

Helló Dunaújváros Vol.3.


Zenészek, együttesek, énekesek, és énekesnők Dunaújvárosból, nem csak dunaújvárosiaknak... Itt a Helló Dunaújváros 3. Kezdődjön a nyár egy kis hazai zenei válogatással.

Aranyakkord
"Kiss Tibi és Vastag Gábor hobbi projektje, olyan „maradék” dalok gyűjteménye, amiket kiköpött magából a kanapé, de még nem fértek be sehova. Egy dalspájz." Hát ebbe a spájzba azt hiszem örömmel megyünk be, lehetőleg minél több alkalommal. - Otthon lenni valahol

Névtelen Utca
Könnyed alternatív rockzene, remek képi világ, naná, hogy városunkról. - Ketten a világ ellen

Mocskos Márka
Szóljon a vaker, pörögjön a nyelvünk, induljon a  rap. - Rezgésszint

BeatKOHO
Bemutatni már nem nagyon kell őket, hazai könnyűzenei élet számunkra talán legkedvesebb hip-hop zenekara. Induljon hát a közös olvasztás... - Hol a vége?

Raul, Ábrahám és az AK26
Láthatóan remekül működik Raul és Ábrahám közös projektje, ennek a sorozatnak egyik remek eleme is erről tanúskodik, illetve a most kiválasztott dalban az AK26 rap duó tagjai is szerepelnek. - Előre

Nemazalány, Lil G, és Erdős Viola
Igazi girlpower az X-faktorból (is) ismert Erdős Violával, aki bár bejutott az élő műsorba, kiesése után sem hagyott fel az énekléssel. - Ezért Írom Ezt A Dalt... 

Frenk
"Frenk nem tartja kizártnak, hogy első emléke önmagáról az, amikor három évesen elhatározta, rock'n'roll zenész lesz.
(...)
"Tudom, hol a helyem a magyar könnyűzenében. Sehol. Sem a popban, sem az undergroundban. Egy külön űrben van a helyem, amit vagy megtalálnak az emberek, és azonosulnak vele, vagy nem. Mert besorolni nem lehet”- foglalta össze saját produkcióját Frenk. " - írja egy 2007-es cikk. Azóta persze remélem megtalálta önmagát, illetve zenésztársait, akikkel mostanában újra színpadon van NAGY-NAGY örömünkre. Ameddig ilyen dalok születnek, mint a soron következő, addig biztosan nem kell aggódnunk, nagyon jó helyen van. Szóljon egy dal a januárban megjelent ötödik Frenk lemezről, a Magyar pszicho albumról - Egyedül az állomáson  

A Kutya Vacsorája
Hogy mi mindent adott nekünk a Quimby, azt azt hiszem nem kell ragozni. A Kutya Vacsorája viszont a műfajt tekintve kicsit szerteágazóbb összképet mutat ha meghallgatjuk például a legújabb albumukat, melynek címe: A szerelem hétszer.  

Szekeres András
Junkies énekese szólóban, és kicsit más zenei világba csöppenve is megmutatja alkalomadtán magát. Ok nincs a panaszra, pedig már hány év eltelt az egykori Tennessee vagy Onix zenekar óta....
Június 9-én pedig ne felejtsük, landol az új Szekeres album! Én speciel már várom. Addig itt van nekünk a - Túlon innen

Jolly Jackers
Európában turnéznak, nagyon sok helyre viszik az ír kocsmazenét, sikerük töretlen. Áprilisban pedig új lemezük jelent meg, aki lemaradt volna, itt belehallgathat az Out of the blue albumba. Sok sikert lányok, fiúk! - Whiskey

Koszi Janka
Üde színfolt Koszi Janka a magyar zenei életben, kár is minden pozitív jelzőt ide kiírni, meghallgatod, és ha vége, újból meghallgatod. Fülbemászó dallamok, egy egészen friss nyári dal. - Ez nem illúzió

Horváth Tamás
Sikert sikerre halmoz, mindeközben ontja magából a zenéket. Mostani válogatásomba mégis az Eurovíziós Dalfesztivál válogatóját is megjárt dalát választottam. Azért, mert nem ő képviselte hazánkat, kár is keseregni, lesz még nemzetközi színpad, ahol énekelni fog a publikumnak, ebben biztos vagyok. Helyezéstől, minden értékeléstől függetlenül remek szám lett, de ez csak az én szerény véleményem. - Meggyfa

Band In The Pit
Igazi zenei csemege a lista végén. Psychedelic rock jeles képviselői kicsiny kis városunkban, és a nagyvilágban. Önmaguk elmondása szerint ,ha az egyes zenei stílusok városok egy térképen, akkor a ma már dob-basszus-gitár felállásban játszó Band In The Pit a városokat összekötő végtelen országút mellett álló motel. Bárki bármit mond, nekem bejön ez a zenei irányzat is, alkalmanként kifejezetten jó hallgatni őket. Igazi zenei csemege.  

Helló Dunaújváros Vol.3. - youtube zenei lista


Megosztás:

2018. május 31., csütörtök

#7nap - 49


Szomorú témák, mégis van mit, és kell is meríteni belőlük: Erzsike néni már valahol fent, a megérdemelt mennyei szervezőirodában kapott helyet, onnan figyel minket, de essen egy pár szó az utolsó Alinda adásról is, ahol Alföldi Róbert vendégeskedett, ezen kívül még érdemes megemlíteni még Mamoudou Gassama nevét is, aki történetesen egy párizsi lépcsőház 4. emeletről kilógó gyermek életét mentette meg. Nem érdekel honnan, miért, egyszerűen csak egy hatalmas köszönet érte, hiszen aki egy ember életét megmenti....
Apropó, mi tudjuk honnan érkeztünk, milyen ősökkel rendelkezünk? Nyugi, még én sem, de már eljátszani a gondolattal is jó móka, vajon milyen ősi gének mozoghatnak bennünk. A végére persze vidámabb témák maradtak, holnap nyit az élményfürdő, az árak is már nyilvánosak, ezekkel, illetve a kedvezményekkel lehet számolni várhatóan az év végéig. Gyereknapi események sorozata sem ért még véget, szombaton Nagyvenyimre várják az apróbbakat és természetesen kísérőiket. Zárásképpen pedig a júniusi Véradás időpontjai és helyszínei. Legyél TE is hős! Start! Most és itt.

1. Soós Istvánné Erzsike


Kedves Erzsike. Kérlek ne haragudj meg, nem hinném, hogy versekbe tudnám szedni gondolataimat, ahogy Te tetted ezt megannyi alkalommal. Szomorúan értesültem, hogy itt hagytál bennünket. Bár csak futólag ismerhettük egymást, mégis a tetteid, cselekedeteid sorstársaidért, a közösségeidért azt hiszem magárt beszélnek. Itt hagytál minket, mégis itt maradsz bennünk, mert követendő példaként sokáig mesélni fogunk Rólad. Köszönet a kitartó fáradozásaidért, a végeláthatatlan szeretetedért, szervezőmunkáidért, a verseidért, és a velünk maradt példamutató hozzáállásodért.


Versei a 2015-ös Boldog Délután ételosztásán

 

Kedves Erzsike! Hiányozni fogsz!

2. Alinda - az utólsó
Műsorok, műsorvezetők jönnek, mennek, ezt talán minden médiafogyasztó észreveheti, mostanában az állandóság eltűnőben van, a jobb műsorok száma is egyre csak csökken, így marad a szemezgetés a korábbi adásokból, már ameddig lehet szemezgetni.... aztán majd lehet már az sem lesz. Műsor, amiért érdemes volt bekapcsolni a televíziót, ottmaradni, vagy visszanézni az adásokat a neten. Ez VOLT az Alinda.


"Mondjuk szépen, véget ért a szerződésed, mondjuk nem szépen: elzavarnak. Tehát, hogy megszűnik valami fontos neked. Talán a legfontosabb. Megszűnik egy műsor. (...) Az nagyon erős visszaigazolás vagy bizonyíték, hogy amiről én úgy gondolom, hogy jól csináltam, azt mások is úgy gondolják, hogy jól csináltam. Én is ezért vagyok most itt. Nem a te két szép szemedért, hanem az ügyért" - ezzel magyarázta Alföldi Róbert azt, hogy eddig miért nem, és most miért mondott mégis igent Alinda meghívására.

3. "Aki megment egy életet, egy egész világot ment meg."


KÖSZÖNJÜK!

4. Honnan jöttük, merre megyünk?
Szerintem nem vagyok vele egyedül, sokan kíváncsiak lennénk, hogy őseink, eleink honnan érkeztek, milyen gének "dolgoznak" bennünk...
Egy 2016-os "vírusvideó"-ból megtudhatjuk, bizony érhetik az embert meglepetések... A fordításért köszönet Ágoston Lászlónak.


Ha csak arra gondolok, hogy Szegedi Csanád egészen addig volt a Jobbik tagja, amíg ki nem derült zsidó származása, akkor elég közel járok hozzá, hogy származásunk elég sok mindenben befolyásolja az életünket. Érdekes dolgok ezek. Bár még nem foglalkoztam a családom történetével, édesanyám már kicsit több időt töltött el ennek a kutatásával, remélem egyszer én is kicsit be tudok kapcsolódni a kutatásba, de vajon téged mennyire foglalkoztat a családod múltja? Kíváncsi lennél honnan jöttetek? A jövő meg már csak rajtunk múlik...
Arra is van sok példa, hogy idővel "benő a fejünk lágya", és a kamaszkori lázadást felváltja a józan gondolkodás, a gondoskodás, a mások iránti tisztelet, szeretet. Szerencsére erre is van pozitív példa. Íme Kis István története. Olvasásra ajánlott!


5. Aquantis Élményfürdő


Holnap nyitás, íme a belépőjegyek árai, ezekkel lehet számolni. A kedvezményekről már korábban írtam, használjuk ki, amíg lehet!

2018 év végéig:
  • minden dunaújvárosi óvodás (834 gyermek + minden 5 fő után 1 fő kísérő)
  • minden dunaújvárosi bölcsődés (376 gyermek + 121 fő bölcsődei dolgozó)
  • minden dunaújvárosi, aki az ESZI és Árpád-házi Szent Erzsébet intézmény által nyújtott szolgáltatást igénybe veszi (bentlakásos ellátásban kb.:105 fő, nappali ellátásban: 13-18 fő, házi segítségnyújtásban: 40-50 fő, étkeztetésben kb.: kb. 160 fő + az Intézmény 171 munkavállalója)
  • minden dunaújvárosi, aki az Útkereső Segítő Szolgálat, Családok Átmeneti Otthonának lakója (40 fő)
  • mindenki aki a Dunaújvárosi Tankerületi Központhoz tartozik (kb. 4000 fő)
    a 7 hónap alatt összesen kb. 22 alkalommal ingyen mehet be az Élményfürdőbe.
  • minden dunaújvárosi nyugdíjas (kb. 12.000 fő)
    a 7 hónap alatt összesen kb. 5-6 alkalommal ingyen mehet be az Élményfürdőbe.

Amennyiben a támogatást nem használják fel az intézmények és a nyugdíjasok, úgy üzemeltető köteles az élményfürdőt megnyitni a dunaújvárosi lakosok előtt, ingyenes belépést biztosítva a lakosság számára.

6. Gyereknap Nagyvenyimen


Nálunk nagyjából minden nap egy igazi gyereknap, de van ahol még nem ért véget a közösségi/községi ünneplés! :) 

7. Véradás júniusban

A HŐSÖK A VÉRÜKET ADJÁK - LEGYÉL TE IS HŐS!


Megosztás:

2018. május 24., csütörtök

#7nap - 48


Közösség a városért, a településért, vagy csak a jó ügyek érdekében. Találd ki, álmodd meg, valósítsd meg! Ez a Közös Alapon. Nekünk nem sikerült pár éve, de jó lenne, ha valakinek sikerülnie áttörni azokat a határokat, amik miatt ez az egész működőképes lehet, akár Dunaújvárosban is. Jó lenne.  Közösségi tér lesz újra pár hétvégére a budapesti Szabadság híd. Rendhagyó alkalmak, aki tudja, használja ki! Hétvégén városunkban járt a Hungária Nagycirkusz. Remek műsor, jó hangulat, hangképes beszámoló, várjuk vissza őket, ahogy minket is, egy-egy hosszabb-rövidebb autóút után. Közlekedj okosan, több odafigyeléssel, több türelemmel. Nem azon az 5 percen fog múlni.... Zárásképpen pedig programajánló, Gyereknapi Családi Hétvége Dunaföldváron, Parázs-Varázs Dunaújvárosban, és vasárnap este az Ezer lámpás éjszakája. Vajon tudod miért ez a neve, és hogy miről is szól ez a rendezvény?! 7 téma, 7NAP. Start! Most és itt.

1. Közös alapon

2015-ben mertünk nagyot álmodni, Dunaújvárosból mi is elindultunk, próbáltuk összeszedni azokat a lehetőségeket, amikkel egy igazán jó dolgot lehetett volna létrehozni, amivel segíthettünk volna másokon. Felemelő érzés volt, amikor az ország egyéb más pontjairól érkezett csapatokkal ötleteltünk, erőt merítettünk egymás lelkesedéséből, majd visszaértünk a valóságba, szeretett városunkba, ahol tulajdonképpen szertefoszlott minden reményünk, és kiszálltunk az amúgy remek kezdeményezésből. 
Nekünk nem, de talán nektek sikerülhet.

VÁLTOZTASD MEG VÁROSOD!

A közösségi alapítvány a cselekvés, a szolidaritás és a sokszínű, demokratikus működés intézménye. A KözösALAPON program a magyar közösségi alapítványok fejlődését támogatja. Most Felhívásukban olyan csoportok jelentkezését várják, amelyek közösségi alapítványt építenének saját városukban.




Csak remélni tudom, hogy működőképes lehet városunkban egy ilyen kezdeményezés.... mégis.

2. Szabihíd

Ami öröm a közösségnek, lehet nem annyira kedvező az autósoknak. Budapesten idén is lesznek hétvégék, amikor az autós forgalom előtt zárva lesz a Szabadság híd. Július 14. és augusztus 5. között négy egymást követő hétvégén vehetik birtokba a hidat a piknikezők, jógázok, és minifesztiválozók.





3. Hungária Nagycirkusz


Színvonalas, változatos műsorszámok, hatalmas kacajok, és láthatóan elégedett vendégek. Kár is lenne azon vitatkozni, mennyire vannak kihasználva, lestrapálva ezek az állatok, egy biztos, itt nem fog "balesetet" szenvedni egy állat csak azért, mert valaki nem tartja be a szabályokat, és nem is dobálják agyon, csak hogy megmozduljon. Nyilván, szabadban, természetes élőhelyén sokkal jobb lenne neki, de most minket szórakoztattak, ugyanis a majd 2 és fél órás időtartam alatt rengeteg állat vonult fel a Hungária Nagycirkusz színpadán. Piruettező lovak, pónik, tevék, oroszlánok, tigris, struccok, elefánt, legközelebb ennyi állat talán az állatkertben található. 3 és fél éves gyermekünk pedig nagyon élvezte, első alkalommal ült be egy cirkuszi előadásra, és most mi is kicsit visszafiatalodtunk, jól éreztük magunkat. Köszönet a fellépőknek, a technikai személyzetnek a precíz előadásokat, reméljük még találkozunk!

KÉPEK

Rögtönzött dunaújvárosi zenekar a közönség soraiból verbuválva, Christian Folco bohóc egyik betétszáma


4. Odafigyelés, türelem, fegyelem


A közlekedés fejlődésével a balesetek száma is megnőtt, mára már sajnos hozzá kellett szoknunk, hogy egyre durvább közlekedési balesetekről számol be a mindenre ugró média, térben és időben, szinte együtt értesülhetünk a jelenlévőkkel, sőt, utóbbi időben már akár az élő videózással is egyre több borzalmakat láthatunk. 1995-ben szerzett jogosítványommal azt hiszem büszkén mondhatom el, balesetet soha nem okoztam, és nem is szenvedtem el, remélem ez így is marad még nagyon sokáig.

A közlekedés nem játék, felelősek vagyunk magunk, családunk, utastársainkért, illetve a közlekedés egyéb szereplőinek épségéért. A KRESZ nem egy közösségi bejegyzés, amit lájkolni kell, hanem szigorú szabályok rendszere. Hősködni, jópofizni, nem a kormánykerék mögött kell. Sajnálom az utóbbi balesetek ártatlan áldozatait, a gyászoló családoknak részvétem, a sebesülteknek mielőbbi felépülést.


Jön a nyár, a nyaralások, hosszabb utazások időszaka, kéretik odafigyelni, magunkra, a kocsinkra, és egymásra. Hazavárnak. Téged is, engem is, a családunkat is.

BALESETMENTES KÖZLEKEDÉST!

5. Gyereknapi Családi Hétvége Dunaföldváron



6. Parázs-Varázs 2018


Grillparty, családi hétvége, gyermeknap, programok, koncertek végeláthatatlan sorozata, mindez Dunaújváros LEGJOBB HELYÉN! :) Ugye te is ott leszel?



7. Ezer Lámpás éjszakája 2018


Talán csak egy újabb buli, koncertek egy jópofa kis akcióval a végén. Itt Dunaújvárosban szinte már egybemosódott a családi hétvége eseményeivel, szinte észre sem vesszük, viszont ez a rendezvény mondanivalójában is több. Az eltűnt gyermekek világnapjához kapcsolódóan immáron 8. alkalommal kerül megrendezésre az Ezer Lámpás Éjszakája jótékonysági koncert- és programsorozat országszerte.  

"Hogy minden gyermek hazataláljon" 

Az eltűnt gyermekek világnapja Ronald Reagan amerikai elnök által 1983-ban kezdeményezett nemzetközi emléknap, melyet az 1979. május 25-én New Yorkban eltűnt 6 éves kisfiúra, Etan Patzra és sorstársaira emlékezve tartanak ezen a napon.
2011-től az Ezer lámpás éjszakája elnevezésű kampány keretében Magyarországon új kezdeményezést indítottak, az Egyesült Államokból átvett akció keretében tejes-dobozokon, ásványvizeken és 2013-tól kenyércsomagoláson jelennek meg eltűnt magyar fiatalok fényképei. 2011-től több mint 40 gyermek fényképét közölték, közülük 12 gyermeket meg is találtak.


EZER LÁMPÁS ÉJSZAKÁJA ALAPÍTVÁNY 2018-ban a "7 perces gyerekes családok" felszámolásáért küzd. Egy nemrég készült hazai felmérés szerint ugyanis egy átlagos magyar család naponta, átlagosan csak 7 percet beszélget a gyermekével. Ennél több időt töltünk naponta tévénézéssel, rádióhallgatással, barátainkkal, kollégáinkkal, házi kedvenceinkkel. 

És a gyerekeinkre miért csak 7 perc jut?




Megosztás:

2018. május 21., hétfő

Flock, a munkahelyi csevegő


A Flock programról már korábban is írtam, nagy öröm, hogy az elmúlt két évben sikerült mindennapossá tenni, ahol csak lehetett, ezzel is könnyebbé, gyorsabbá vált a kommunikáció, ami sok esetben lényeges, de ha csak arra gondolunk, hogy hány emailt spóroltunk meg vele... de hisz erre való.


FLOCKRÓL BŐVEBBEN

Akik használjuk, ismerjük az előnyeit, és külön öröm, ha újabb és újabb munkatársakkal oszthatjuk meg a lehetőséget, hogy csatlakozhassanak a munkahelyi "csevegők" táborához.
A munkánk sok esetben nem fejeződik be a hivatalos munkaidő lejártával, - ugye ismerős - és milyen jó lenne ha otthon, kényelmes körülmények között, vagy éppen buszon, autóban ülve nézhetnénk meg 1-1 fontos információt, amit kollégánk küldött át aznap. Van erre is lehetőség, persze.

1.: Bejelentkezés webes felületről

web.flock.com

2.: Bejelentkezés mobilról
Akár androidos készülékünk van, akár almás iphone, mindkét platformra ingyenesen letölthető az alkalmazás:

 

3.: Számítógépre, laptopra telepíthető "asztali" alkalmazás
A flock leírásában szereplő módon, akár otthoni gépünkre is feltelepíthetjük, ennek menetét a korábbi bejegyzésben már ismertettem.

További lehetőségek, programok a flock hivatalos weboldalán.


Amennyiben már rendelkezünk bármelyik eszközünkön is FLOCK programmal, már be is jelentkezhetünk. Nincs is már sok mindenre szükségünk, csak a munkahelyi címünkre, ugyanis erre kapjuk meg a PIN kódot, amivel be tudunk lépni a csevegő felületre.
Első körben tehát a munkahelyi email címünket kell megadni, majd a pin kódot beírva lépünk tovább. Első belépésnél még kér egy jelszót, ezt írjuk fel, jegyezzük meg, hátha a későbbiekben egy újracsatlakozás esetén már ezt fogja kérni PIN kód helyett. Utolsó lépésként a nevünket, egyéb adatainkat kell megadni, A nevünk, és talán a pozíció megjelölése a kötelező elem, a többi választható adat, ezek mind később is módosíthatóak lesznek a programból.

A program használatában ha bárhol elakadnátok, nyugodtan keressetek!

Megosztás: